- A pergamen egy zsupszkulcs is egyben, ami a megfelelő időben mindenkit oda, illetve vissza is hoz, ezért mindenkit szeretnék megkérni, ne veszítse el őket! – szólalt meg újra Dumbledore, amikor mindenki megtudta, mit szánt neki a sors. – Ha mégis valami gond akadna, egy egyszerű vészjelzésre megjelenik Hagrid, és segít, ha kell. Senki ne felejtse el az ajándékot estére!

Az igazgató és McGalagony pár perc múlva már köddé is váltak.

- A szerencsések – szólalt meg valaki mellettük. – Ők húzták ki a Varázslatos Vidámparkot.

- Még az is lehet, hogy Albus csalt – motyogta Piton olyan halkan, hogy csak Hermione és Gina hallották.

- Ugyan, ha csalt volna, téged Hermione-val a nagy csokibéka gyárba küld, hiszen tudja, hogy utálod az édességet – vigyorgott Gina, majd a párjához fordult. – Ideje indulnunk.

- Miss Granger, csak Ön után – nyújtotta Piton is Hermione felé a pergament. A lány arra számított, hogy a tanár majd csak később aktiválja a zsupszkulcsot, de tévedett. Mivel még csak közelebb sem lépett, az utazás közben úgy érezte, mintha egy hullámvasúton ülne. Amikor végre megérkeztek a Rengeteg másik oldalára, a lány foltokat látott villózni a szeme előtt, és hányingere volt. Nem is bánta, hogy kihagyta a reggelit.

- Csak Ön után, Miss Granger, – imitálta Pitont bosszankodva – de hogyan lehetne utánam, amikor az egy zsupszkulcs?

- Azt hittem előbb észreveszi, hogy ez nyilvánvalóan lehetetlen – vigyorgott gúnyosan Piton. – Azonban cseppet sem bánom, hogy tévedtem. Jöjjön, megmásszuk a hegyet, ha már itt vagyunk…

- Micsoda? – Hermione azt hitte, rosszul hall. Piton és a hegymászás? Lehetetlen.

- Az egyik dombon nő a macskagyökérfog – magyarázta Piton. – Az a virág, amely különösen észrevétlen, de a bálitaltanban--

- A szemgyógyító és a égett sebek hűtésére alkalmazzák – egészítette ki Hermione jó kisdiák módjára a mondatot.

- Azt akartam mondani, hogy a bájitaltanban hasznos – nézett rá bosszúsan a férfi. – Csakhogy Miss Tudok nem bírta ki, hogy félbe ne szakítson.

- Most akkor pontot von le? –vigyorgott ezúttal Hermione. Túl messze voltak a kastélytól, hogy a pontlevonás működhessen…

- Ki tudja, lehet, hogy megbuktatom az év végi vizsgáján – indult el az emelkedő felé Piton. – Jobb ha megyünk, mert különben Húsvét lesz, mire felérünk.

- Akkor hogyan kell viselkednem, ha kiválót akarok? – eredt utána Hermione. Rájött, hogy roppant szórakoztató úgy a professzor közelében lenni, ha nem vonhat le pontokat, és idegesítő kérdéseket lehet neki feltenni.

- Sajnos az lenne az első lépés, hogy ne szóljon hozzám egész nap, – morogta Piton. – de még én sem lehetek olyan naiv, hogy elhiggyem, ez sikerülni is fog magának.

- Nem, ez nem fog menni – mosolygott a lány.

- Nos, akkor feleljen, mi történt Viktor Krummal? – vetette fel a kérdést szinte azonnal a tanár, miközben az ágakkal harcolt, amik a haját akarták kifésülni. – Ha jól emlékszem, a múltkor itt hagytuk abba.

Hermione zavarba jött.

- Tulajdonképpen semmi – motyogta végül. – A végén már nagyon zavart, hogy míg mindenki irigykedett rám, a srác még a nevemet sem tudta kimondani, és mérhetetlenül unalmas volt, de jó barátok lettünk.

- Bizonyára olyan barátok, mint Weasleyvel – nézett hátra sokat sejtetően Piton. – Maga azt hiszi, hogy testvérekként szeretik egymást, és észre sem veszi, hogy eközben a másiknak a szeme kiesik, úgy bámul maga után. Krum bizonyára minden meccse előtt a fényképét gyűrögeti az öltözőben, hogy szerencsét hozzon, aztán csodálkozik, hogy nem tud a játékra koncentrálni…

Hermione ezt hallva először megrökönyödött. Aztán pokolian mérges lett.

- Te jó ég, hol él maga? – ordított rá Pitonra. Mielőtt azonban folytathatta volna, a férfi visszafordult hozzá, és megállt vele szemben mosolyogva.

- A pincében, elzárva – válaszolt a költői kérdésre.

- Nos jól van – próbálta összeszedni magát Hermione. Mérges volt ugyan, de Piton önironikussága után nem tudott igazán haragudni. Azért hogy mégis szigorúnak tűnjön, kérdezett. – Most maga jön! Hogy áll a szerelmi élete?

- Minden éjszaka szerenádot adok az egyik üstömnek, mást nem igazán tehetek. Eddig még egyik sem válaszolt, de azon gondolkoztam, hogy kipróbálom a szonett írást… - jött a lehető leggúnyosabb válasz, miközben Piton újra elindult.

- Ez nem ér! – futott utána Hermione. – Én sem tereltem el a témát!

Piton elgondolkozva baktatott felfelé, és azon tűnődött, egy egyszerű sértéssel lerázza-e a kérdést, valamint a további kérdéseket. Akkor viszont ő sem kérdezhetne többet, és kelletlenül ismerte be magának, hogy többet akar tudni a lányról, mert meglehetősem viccesnek találja, amikor olyan könnyű zavarba hozni…

Persze kívülről ugyanolyan mogorvának tűnt, mint valaha.

- Nos, nincs senkim, és nem is lesz, hacsak Gina nem adat össze álmomban egy féleszű tyúkkal, hogy a bátyja ne maradjon örökre egyedül – hallotta a férfi a saját hangját válaszolni. Az még rendben is volt, hogy válaszolt, de miért a kegyetlen igazat mondta? Hazudhatott is volna valamit egy megközelíthetetlen kiszemeltről, ahogy azt Albusnak is szokta. Miután nem szívhatta vissza a mondatát, inkább visszatámadott. – Miss Tudok, kivel csókolózott elősször?

Nem kellett hátranéznie, hogy tudja, a lány elpirult. Mivel Hermione nem látta, jókat mosolygott magában.

- Krummal – nyökögte a lány, de hamar összeszedte magát. – Piton professzor, nem rossz egyedül?

Piton majdnem leesett az egyik nagyobbacska földrögről.

- Nem gondolhatja komolyan, hogy egy Griffendéles diákommal erről fogok fecsegni. Én sem azt kérdezem, hogy kivel bújt elősször ágyba… - védekezett automatikusan, és a lehető legjobban kínos témával.

Hermione erre rákvörös lett. Hiszen ő még nem is… A büszkesége azonban nem engedte, hogy ilyen könnyen feladja.

- Nos, én sem azt kérdeztem.

Piton erre csak nézett rá.

- Néha az, most örül? – válaszolt végül. – Maga még rosszabb, mint Albus, aki már lassan 10 éve azzal piszkál, nősüljek meg.

- Bármily meglepő is, és nem örülök, ha magának rossz – hagyta ott Hermione, és elviharzott a dombtető felé. – Én nem kárörvendek ilyesmin.

Az út következő részét már kínos csend övezte. Piton úgy érezte, így is sokat mondott, Hermionet pedig bántotta a feltételezés, ami szerint azért tenne fel ilyen kérdést, hogy a professzor lelki világába taposson és kárörvendjen.  A dombtetőn szedtek macskagyökérfogat, majd visszakullogtak az erdőbe. A percek óráknak tűntek, és Hermione fellélegzett, amikor eljött az idő a visszatérésre.

- Jöjjön közelebb! – hallotta Piton hangját. A reggel történtek után nem akart túl távol állni, hát engedelmeskedett. Mielőtt azonban elragadta volna őket a sodrás, feltekintett a vele szemben álló férfira. Piton nem nézett rá, hanem a távolba meredt, mégis, egy olyan dolgott vett észre a szemében, amit eddig soha. Fájdalmat. Immár belátott a szokásos mogorva maszk alá…

***

- Na milyen volt? – jelent meg mellettük Gina óriási lelkesedéssel. – Találkoztatok esetleg hegyaljai jetikkel?

Sem Hermione sem Piton nem válaszolt.

- Vacsoránál találkozunk, Gina – viharzott el a férfi gyorsan a kastély felé.

- Hermione, mi történt? – fordult oda a lányhoz Gina.

- Nem is tudom – felelte a lány. Mióta fájt neki, ha Piton rosszul érzi magát?

***

A vacsora előtt Hermione csak ötször próbálta meg magát lebeszélni arról, hogy egyáltalán megjelenjen. Úgy érezte, nem tud Piton szemébe nézni még egyszer. Mi változott meg röpke két nap alatt? És milyen ajándékot adjon Pitonnak? Saját készítésűnek kell lennie. Persze azért varázsolhat, de tanácstalan volt.

Ekkor hallatszott kopogás az ajtó felől.

- Megjöttünk! – nyitott be Gina, és kézen fogva berángatta Pitont is a szobába. Hermione-nek még csodálkozni sem maradt ideje, hogy hogyan jutottak be. – Hermione, a hóesés gömböd itt van valahol? Áh, meg is van! Akármit is csináltatok a hegyalján, meg kell beszélnetek!

- Gina mit akarsz ezze— Piton éppen megszólalt volna, de ekkor a húga már kimondott pár varázsszót, amitől Hermione úgy érezte, zsugorodni kezd…

- Csak akkor oldódik fel az átok, ha tisztáztátok! – hallatszódott Gina hangja. Hermione kinyitotta a szemét, és nem hitte el, amit látott. A gömbben voltak… együtt a professzorral…

***

- A fenébe is! – rúgott bele Piton egyik műház oldalába, de megbánta, mert a következő pillanatban már fél lábon ugrálhatott. – Ennél pompásabb Karácsonyt el sem tudok képzelni magamnak! Ha kijutok innen egyszer, Dumbledore-hoz adom hozzá Ginát!

Hermione leült az egyik műhavas útpadkára, ami nem is volt hideg.

- Mi lenne, ha inkább csak megtörnénk az átkot? Meséljen!

- Ugyan, miért mondanék magának el bármit is? – kelt ki magából Piton.

- Lehet, hogy ezzel megtörik az átok. Arról nem is beszélve, hogy érdekel.

- Ugyan, kit érdekelnének egy pince rém érzései? Hagyjon békén! Mit tud maga rólam? Csak azt látom, hogy szánakozva néz rám. Nincs szükségem a segítségére! Nem fogok ezért jobb jegyet adni magának! – hangzott Piton korántsem visszafogott válasza.

- Miért gondolja úgy, hogy nem érdekel? – kérdezte Hermione. Nem tudta miért kérdez ilyeneket, hogy honnan veszi a bátorságot, és hogy Piton szúrós megjegyzései miért peregnek le róla. Valami megváltozott, ahogy Gina mesélt Pitonról, és amikor belenézett a férfi szemébe és összekapcsolódott a tekintetük…

- Mert az lehetetlen – roskadt le a férfi nem is olyan távol tőle. – Azt hittem, hogy van valaki, aki képes megérteni… elfogadni olyannak, amilyen vagyok… de tévedtem.

- Ha már én vagyok Miss Tudok, miért nem tesz próbára? Időnk van bőven – kérdezte tőle a lány. Soha nem látta még a férfit ennyire… emberinek.

Legnagyobb meglepetésére Piton mesélni kezdett, ugyanis belátta, máshogy nem szabadulhat a helyzetből. Hermione soha nem gondolta volna, hogy létezhetnek olyan lényegre törő és fájdalmas mondatok. Soha nem gondolta volna, hogy ennyire képes lesz együtt érezni Pitonnal.

Egy idő után már nem létezett külvilág, műhó, sem ők maguk, csak a szavak, amiben beszélgettek és csak beszélgettek. Ahogy egyre többet tudtak meg a másikról, egyre több mást akartak tudni, és egyre közelebb kerültek. Olyan volt, mint amikor két régi jó barát újra összetalálkozik, és elkezdenek mesélni egymásnak, majd a végén nem is akarják abbahagyni a mesélést. Egy olyan áramlat ragadta el őket, amiknek a részei voltak, de nem tudták irányítani magukat. Átléptek egy határt, és már nem volt visszaút. Olyan volt, mintha egész életükben egymásra vártak volna…

Piton nem tudta hány óra telhetett el, de egyszer csak azon kapta magát, hogy Hermione-ra úgy gondol, mint már egy ősidők óta ismert barátra, akivel mindent megoszthat. Ezen kívül sohasem látta még ilyen szépnek. Aztán hirtelen, magát is meglepve, megcsókolta a lányt.

Hermione úgy érezte, az érzékei cserben hagyják. Kábán csókolt vissza, és közben engedte, hogy magával ragadja a forgatag.

Nem is vették észre, mikor szabadultak ki a csók közben a gömbből. Hirtelen ott álltak a szobában, és újra tisztán tudtak gondolkozni.

- Te jó ég – gondolta magában Piton. – Mit tettem?

Amilyen gyorsan csak tudott, kiviharzott a szobából.

***

A vacsora azonban még nem kezdődött el, hát Hermione remegve ment le a Nagyterembe. Közben azt kérdezte magától, hogy hogyan keveredhetett bele ilyesmibe. Aztán egy kis szemtelen hangocska azt kérdezte a fejében, hogy miért élvezte annyira azt a csókot, annak ellenére, hogy akkorra már a gömb hatásán kívül állt. Kezében egy kisebb dobozt szorongatott. Piton karácsonyi ajándékát…

Gina nem volt látható sehol. Nyilván szándékosan tűnt el. Nem is csoda, hiszen összezárta őt Pitonnal egy bűvös gömbbe, amiben nem is tudta tisztán gondolkodni… Nyilván volt rajta valamilyen átok, ami miatt kábultak lettek. Ginának pedig nem volt joga ezt tenni velük.

- Nos – emelkedett fel Dumbledore. – Elérkezett a várva vár pillanat, eljött a vacsora és az ajándékozás ideje!

Hermione úgy érezte, a szék is olvadni kezd alatta. Főleg, amikor meglátta a közeledő Pitont.

- Jöjjön velem – reccsent rá durván a lányra, majd kis híján kirángatta a kastély parkjába, ahol dermesztően hideg volt. – Ginának ehhez nem volt joga, amit tett. Úgy gondolja, hogy beleavatkozhat mások életébe, mert ő tudja, hogy miben kell nekik segíteni. Sajnálom, hogy pont maga volt a közelben, és higgyen nekem, nem szándékozom zaklatni, hiszen a diákom. Ami pedig a--

- Én nem bántam meg, – szakította félbe Hermione. Fejében visszhangoztak a saját szavai, és rájött, hogy igazak… Piton valójában már régóta tetszett neki.– hogy éppen én voltam ott.

- Pontlevonás, amiért félbeszakított – nézett rá Piton.

- Micsoda? – hápogott Hermione. Nem volt azonban ideje nagyon tiltakozni, mert a professzor újból megcsókolta.

- Boldog Karácsonyt – suttogta Hermione fülébe. – Sajnos mást nem tudtam kitalálni ajándéknak- viccelt.

- Neked is boldog Karácsonyt. Akkor most hadd következzen az én ajándékom – vágott vissza hasonló stílusban a lány, majd ezúttal ő csókolta meg Pitont. Akárhogyan is kerültek a végén a hóesés közepébe csókolózva, úgy érezte, nem számít. Amikor a férfi végül elővett egy papírból hajtogatott fehér rózsát, és átadta neki ajándékképpen, rájött, ennél szebb Karácsonya még nem is volt soha.

- Köszönöm – nézett Piton szemébe. – Én is hoztam valamit.

Piton kíváncsian vette át a pergament.

- Egy házi dolgozat? – kérdezte Hermione-tól

- De nem akármilyen! – csillant fel a lány szeme. – Ezúttal pontosan olyan hosszú, amennyi a kötelező, és csak a tankönyvből használtam hozzá információkat.

- Valóban? – emelte fel egyik szemöldökét Piton. – Akkor mi ez a bekezdés itt a lilafűről?

- Lilafű? – esett kétségbe Hermione.

- Csak vicceltem – nézett rá a férfi. Válaszul kapott egy fél pár kesztyűt az arcába dobva. A következő pár elől már lehajolt, majd egy határozott mozdulattal ledöntötte Hermione-t a puha hóba. Nem számított már, hogy éppen egy Griffendéles mindentudóval teszi ezt, hiszen megtörtént vele a karácsonyi csoda. Újra képes volt hinni a lehetetlenben.

***

- Albus, előbújhatok már? – kérdezte Gina.

- Igen, tiszta a levegő – mosolygott az igazgató.

- Sikerült? – kérdezte Gina.

- Igen, nekem úgy tűnik, hogy nagyon jól szórakoznak – kacsintott rá Albus. – Hát nem jó ötlet volt az a gömb?

- Rendelsz egyet neked és McGalagonynak is? – csillant fel Gina szeme reménykedve…

***

Az év ment tovább, mintha mi sem történt volna. Igaz, Piton gyakrabban járőrözött Hermione padsora körül, de senki nem sejtett semmit. Senki sem gondolta volna, hogy Piton és Hermione együtt vannak, és hogy a lány azóta kénytelen az új módszerrel írni minden egyes házi dolgozatot… Sőt, a Kis Túlélő sem sejthette, hogy a zokni, amit Karácsonyra Hermione-től kapott valójában Piton műve… és Gina hajszíne átmenetileg neon rózsaszínre váltott, miután elfogadott egy bájitalt a bátyjától… mégis így volt minden a legnagyobb rendben.