Fantasy Dreams

Írta: Clau

-          Hermione! Hermione! – kiáltott egy barna hajú lány – Ébredj már!

Hiába bökdöste ujjával szobatársa oldalát, az nem mozdult.

-          Mi az? Mért nem hagysz aludni? – kérdezte álmosan Hermione.

-          Hát ma van Karácsony! Kelj már fel!

A lánynak végre beugrott, miért sürgeti annyira akaratos szobatársa.

Rögtön felpattantak szemei, és gyorsan kikelt az ágyból.

Felvette köntösét, és bement a fürdőbe, hogy rendbe szedje magát. Este az Iskolában karácsonyi bál kerül megrendezésre.

Hermione leült ágyára és az órájára nézett, majd mérgesen megszólalt.

- De Lavender! Még csak hajnali öt óra van! A bálig még van, öööö… hát pontosan tizenöt óra és harminc perc. Én visszafekszem. Majd nyolckor felkelthetsz, de addig meg ne próbálj!

Lavender szemei elkerekedtek.

-          De hát Hermione! Nem lehet elég korán elkezdeni készülődni. – tárta szét kezeit bosszankodva Lavender.

-          Akkor készülődj! Ha neked tizenöt óra kell ahhoz, hogy összeszedd magad, hát rajta! De engem hagyj aludni!

Azzal Hermione visszafeküdt, és már az igazak álmát aludta.

Álmában, egy csodaszép kertben találta magát, telis tele színesebbnél színesebb virágokkal.

Valaki közeledett felé, de sajnos az arcát nem látta az idegennek. Az a valaki már nagyon közel volt hozzá.

Hermione sajnos nem ismerte fel a különös férfit, mert valamiféle fekete maszkot viselt, azzal takarta el arcát. Mintha nem akarná magát leleplezni. A férfi kézen fogta a lányt, és egy padhoz vezette, majd egyből meg is csókolta.

Hosszasan csókolta, amit Hermione sem ellenzett.

Mikor a férfi megszakította ezt a pillanatot, felsóhajtott, és elfordult a meglepett lánytól.

Hermione nagyon kíváncsi volt ki lehet ez a félénk, de mégis oltárian jól csókoló férfi.

Maga felé fordította az arcát, és kezével elkezdte felemelni a maszkot.

Fekete hajtincsek bukkantak elő a maszkból.

Hermione próbálta tovább emelni, de ekkor…

-          KELJ MÁR FEL!

-          La..ve…..nder. – Hermione ásítozva kelt ki az ágyból. – Mért nem hagyod, hogy befejezzem a…

Hermione ismét az órájára nézett, ami szerint délután három óra volt.

-          Ilyen sokáig aludtam? Mért nem keltettél fel? – Hermione hallotta, hogy korog a hasa. – Lemegyek a konyhába, és hozok valami kaját.

-          Öhm! Hermioe, ne is haragudj. De így mész le? – Lavender vágott egy lenéző grimaszt szobatársa felé.

Hermione végig nézett magán, és nevetésbe tört ki.

-          Igazad van. Előbb fel kell öltöznöm.

Felelte, azzal bement a fürdőbe, hogy lezuhanyozzon.

Mikor ezzel kész volt, felvette talárját, de nem találta az ezüstkarkötőjét, amit édesanyja küldött neki karácsonyra.

Megnézte a fiókjaiban, de sehol nem volt.

Mindent felkutatott, de nem találta. Benézett az ágy alá, az iskolatáskájába, még a ruháit is átnézte, hogy nem akadt-e bele valamelyik pulcsijába.

A karkötő nagyvalószínűséggel elveszett. Hermione kezdett kiborulni.

-          Mindenhol nézted? – kérdezte sajnálkozva Lavender.

-          Ig…. ggen. – hüppögte a lány.

Lavender a fejét csóválta.

Erősen gondolkozott, hol tűnhet el, egy ilyen kicsi tárgy.

-          A fiókokban nézted? – Hermione bólintott. – Na, és az ágyadban?

-          Hát persze! – kapta fel a fejét a lány. – Ott nem néztem.

Hermione az ágyához ugrott, és felforgatta az egészet.

Amikor meglátta, hogy mi van a párnája alatt, egy másodpercre elállt a lélegzete.

Lavender is odament, és furcsán nézett szobatársára.

-          Ugye nem ezt a maszkot akartad estére felvenni? Bocs Hermione, de a fekete nem a te színed! – méltatlankodott Lavender.

Hermione maga sem értette, hogyan kerül az ágyára az a maszk, ami az álmában volt.

Nem akarta elárulni szobatársának, hiszen nincsenek annyira jóban, hogy meg is bízzon benne.

-          Lehet, hogy igazad van. Akkor majd rendelek egy másikat. – vágta ki magát Mione.

-          Rendben. Én most átmegyek ahhoz az átkozott denevérhez, és beadom a pót-dolgozatomat.

Azzal Lavender kiviharzott a hálószobából. Végre.

Gondolta magában a lány.

’Most végre egyedül vagyok. Gondolkozz Hermione, gondolkozz!

Vajon, hogy kerül ide ez a csúnya, fekete maszk? Lehetséges, hogy ez volt az álmomban is?

Áh! Dehogy! Az ki van csukva. Akkor, hogy kerülne az ágyamba?!

És vajon ki lehet az a férfi? Olyan ismerősek voltak a szemei.

Nagy, meleg barna szempár. Biztosan láttam már valahol. Igen! És a hosszú, fekete haja. Nagyon ismerős. De nem ugrik be, hogy kire illene ez a leírás.

De legalább a karkötőm meglett. Érdekes, hogy rá volt kötözve erre a maszkra.’

Hermione betette a maszkot az egyik fiókjába.

Ha egy kicsit is jobban szemügyre vette volna a belsejét, akkor se perc alatt tudta volna, hogy kihez tartozik ez a darab.

A belsejében egy monogrammot talált volna.

Most már tényleg elég éhes volt ahhoz, hogy lemenjen a konyhába. Amikor odaért a megfelelő portréhoz, megcsiklandozta a körtét, ami egyből utat engedett neki.

Hermione besétált a konyhába, ahol rögtön tíz házimanó futott oda hozzá, hogy felajánlják neki szolgálataikat.

Néhány perccel később Hermione már szendvicsekkel, és süteményekkel megpakoltak indult vissza a klubhelyiségbe.

Sajnos szokásosan most sem sikerült úgy eljutnia a toronyba, hogy ne találkozzon össze „legkedvesebb barátjával.”

A szőke fiú arcán gonosz mosoly terült szét. Kitette egyik lábát, remélve, hogy ezzel az idejétmúlt, ócska trükkel majd eléri, hogy a lány zabos legyen. Próbálkozása hiába való volt.

Hermionénak hat év alatt, már sikerült kiismernie Malfoy ostoba trükkjeinek stílusát.

A lány kikerülte a fiút, majd indult volna tovább, de Malfoynak nem tetszett az, hogy csak így átnézett rajta.

-          Mivan Granger? Hova viszed azt a sok kaját? Csak nem arra pályázol, hogy labda legyen belőled az esti bálon? – Malfoy hátbizsergető, lányos kacajba kezdett.

-          Nem Malfoy. Egyszerűen csak buli van a klubhelyiségbe. Tudod karácsonyi elő buli. A rendes emberek összegyűlnek… Höh, minek is magyarázom neked, hiszen a te szótáradból hiányoznak a karácsony és a rendes szavak.

Hermione leutánozta Malfoy buta kacaját, majd otthagyta.

Gyorsan besietett az egyik osztályterembe, ugyanis tudta, hogy Malfoy nem tűri, ha belenevetnek a képébe, és utána fog jönni.

Így viszont soha nem fog rátalálni. A lány várt pár percet, majd tovább indult, és végre felért a klubhelyiség elé.

A Kövér Dáma éppen barátnőjével pókerezett, mikor Hermione odaért.

-          Kérem a jelszót! – utasította őt a Dáma.

-          Csingiling. – mondta helyesen a lány.

-          Úgy van! – azzal a Dáma utat nyitott a lánynak, aki azonnal be is bent.

A klubhelyisében nem voltak sokan, a legtöbb lány már készülődött az esti bálra. Csak a fiúk voltak ott, és három-négy kisebb lány.

Hermione sosem értette, min tudnak ennyit bajlódni sorstársai.

Neki elég volt fél óra, hogy elkészüljön, mások viszont akár négy órán keresztül képesek voltak beragadni a tükör elé, vagy éppen kikérni mások véleményét. Hermione úgy gondolatai annyira elkalandoztak másfelé, hogy észre sem vette barátját, aki már vagy öt perce beszél hozzá.

-          Ö.. bocsi Ron. Nem figyeltem. Megismételnéd újra, amit mondtál. – kérlelte a fiút.

-          Csak azt mondtam, hogy nem akarod nekem adni azt a csokis sütit? – Ron szemei csillogtak az izgalomtól.

Hermione akaratán kívül elmosolyodott.

-          De tessék, mind a három csokisat neked adom, nekem úgysem kell. – azzal barátja felé nyújtotta a sütis tálat. – Most megyek, és én is elkezdek készülődni.

Egy perc elteltével a csokis sütik már Ron gyomrát fürkészték odabentről.

Hermione szemei elkerekedtek, amikor a szobájába lépve észrevette, hogy Lavender még nem jött vissza.

Mione a órájára pillantott. Azon már fél nyolc volt.

Először gyorsan letussolt, majd elővette báli ruháját.

Zöld színű, és elég laza ruha volt, mégis rendkívül figyelemreméltó. Pántja nem volt, de volt hozzá egy pár fekete kesztyű.

Miután Mione felöltözött, a haját kiegyenesítette, ami szépen a vállára omlott. Haja már elég hosszú volt, és selymes. Enyhe sminket tett arcára, majd felvette a kesztyűjét is.

Mikor mindennel készen volt, nyugalommal nézett a tükörbe, és elégedett volt a látvánnyal. Hajába még tett pár fekete kis rózsás csattot.

Hermione odasétált a fiókjához, kivette belőle a különleges maszkot, és leült az ágyára. Megpróbálta jobban szemügyre venni, és elgondolkozott, hogy kerülhetett ez a tárgy ebbe a szobába.

Semmi ötlete nem volt, így elindult a Nagyterem felé, ahol párja már várt rá.

Bár Hermione egyik tanára iránt táplált gyengéd érzelmeket, most mégis a legjobb barátjával ment a bálba.

Ron már várt Hermionéra.

Harry és Ginny is ott voltak vele.

Mione megpillantotta Lavendert Michael Corner oldalán.

-          Hermione. Csodálatos vagy. – ámuldozott Ron.

-          Köszi Ron. – pirult el a lány.

-          Induljunk. – mondta Ron.

Mindenki megindult be a terembe.

Ott most a négy hosszú asztal a fal mellett volt, hogy legyen hely a tánchoz.

Az igazgató szokásosan ünnepi beszédet mondott, majd utána kezdődhetett a tánc.

Ron és Hermione sok számot táncolt végig közösen. A legkomorabb arcú tanár nagyon figyelte a lány minden kis mozdulatát.

Hermione egy kis idő után észrevette magán tanára tekintetét, amit nem tudott hova tenni.

Egy óra elteltével látta, amint Piton elhagyja a termet.

Nem tudta, hova mehetett, de meg akarta keresni őt.

Mostmár sejtette, hogy ki volt az álombeli férfi.

Már minden kezdett világossá válni előtte.

Hermione kiment a parkba.

Kint sötét volt, csak a hó világított. Sehol sem találta a tanárt, így leült a legközelebbi padra, s lehajtotta fejét.

-          Kérem! Menjen vissza a terembe Ms Granger, vagy különben kénytelen leszek pontot levonni. – szólította fel a lányt, egy mélyhangú férfi.

-          Piton professzor. Én csak. Nem tudtam, hogy hova jött. És …

Hermione nem tudta befejezni a mondatot, mert Piton belevágott a szavába.

-          Mit érdekli magát, hogy én hova megyek?

-          Mert.. mert.. érdekel és kész!

Piton összeráncolta szemöldökét.

’Talán Granger vonzódik hozzám?

Mit képzel ez? Még hogy egy griffendéles!

Ez szörnyű. Lehet, hogy megártott neki a sok vajsör?

Vagy nekem ártott egy cseppet?

Ugyan már! Egyszer élünk! Miért is ne?’

-          Szóval Ms Granger miért érdekli magát, hogy mivan velem? Talán sokat ivott? – gúnyolódott Piton.

-          Mert maga nagyon sármos férfi, és nekem nagyon tetszik. – Hermione későn jött rá, hogy ezt talán nem kellett volna.

Piton szája gonosz mosolyra húzódott.

„Mért is ne?”

Közelebb húzta magához a lányt, majd gyengéden megcsókolta, közben arra gondolt, milyen szép is ez az okostojás.

Hermionéba belenyílalt a felismerés.

Ugyan az a csók, amit már megkapott egyszer. Csak akkor nem tél volt, hanem nyár.

Kezdett nagyon megzavarodni. De nem törődött most semmivel.

Hosszasan csókolták egymást, mikor Piton hirtelen a zsebébe nyúlt.

Egy zöld csatot vett elő, amin egy kígyó volt, majd Hermione hajába illesztette, s tovább csókolták egymást.

Piton elkezdte lefelé rángatni a lány ruháját, amit Hermione mosolyogva tűrt, de akkor valami éles bökést érzett az oldalán…

-          Hermione! Hermione! Ébredj már fel! Nyolc óra van! Azt mondtad, keltselek nyolckor.

Hermione lassan kinyitotta szemeit, és végül tudatosult benne, hogy mindez csak álom volt.

Felült és az órájára nézett. Az valóban nyolcat mutatott.

Nem értette, hogy lehetett ez csak álom, mikor minden oly valóságos volt.

-          Kösz, hogy felkeltettél. – szabadkozott a lány Lavendernek.

-          Nincs mit. Na akkor majd együtt készülhetünk, de most megyek, mert le kell adnom a pótló dolgozatomat annak az átkozott denevérnek.

Lavender már indult is volna ki, de ekkor Hermione kézen ragadta őt.

-          Figyelj! Mért nem mondod el, hogy ki hívott meg a bálba?

-          Mert csak kigúnyolnál. – fordult el tőle Lavender.

-          Ez nem igaz! Hadd találjam ki. Csak nem Michaellel mész? – Hermione kiadta az adut.

Lavender síros fejet próbált vágni.

-          Honnan tudod??? De vele megyek. De most már tényleg leviszem a dolgozatomat. Ja Hermione. Csak baráti gesztusként mondom, hogy az a csat, ami a hajadban van, egyszerűen szörnyű.

Azzal Lavender kiviharzott a szobából.

Hermione rögtön a hajához nyúlt.

Abban tényleg volt egy csat.

Kivette, hogy jobban szemügyre vehesse. Az zöld volt, amin egy kígyó helyezkedett el.

-          De hiszen az csak álom volt…. – csóválta a fejét. – Ez nem lehet!

Odarohant a fiókjához, amiben benne volt az a csúnya, fekete maszk. Összehasonlította a csatot és a maszkot, végül talált rajtuk valamit, ami közös volt.

Mindkettő belsejében egy monogramm volt.

Hermione hitetlenkedve nézte a kezdőbetűket, és most már tudta, hogy ez az álom egyben valóság is volt.

Valami fantasztikus, de egyben megmagyarázhatatlan dolog.

A két kezdőbetű ugyanaz volt:

„P.P”

Szerző: Clau