Weöres Sándor: A kutya-tár

 
Harap-utca három alatt

megnyílott a kutya-tár,

síppal-dobbal megnyitotta

Kutyafülű Aladár.

Kutya-tár! kutya-tár!

Kutyafülű Aladár!

 

Húsz forintért tarka kutya,

tízért fehér kutya jár,

törzs-vevőknek 5 forintért

kapható a kutya már.

Kutya-tár! kutya-tár!

Kutyafülű Aladár!

József Attila: A kutya

Oly lompos volt es lucskos,
 
A szore sarga lang,

Ehsegtol karcsu,

Vagytol girhes,

Szomoru derekarol

Messze lobogott

A huvos eji szel.

Futott, konyorgott.

Tomott, sohajto templomok

Laktak a szemeben

S kenyerhejat, miegymast

Keresgelt.


Ugy megsajnaltam, mintha

Belolem szaladt volna

Elo szegeny kutya.

S a vilagbol nyuvotten

Ekkor mindent lattam ott.

Lefekszunk, mert igy kell,

Mert lefektet az este,

S elalszunk, mert elaltat

Vegul a nyomorusag.

De elalvas elott meg

Fekudven, mint a varos,

Faradtsag, tisztasag

Hus boltja alatt neman,

Egyszer csak elobuvik

Nappali rejtekebol,

Belolunk,

Az az oly-igen ehes,

Lompos, lucskos kutya,

Es Istenhulladekot,

Istendarabkakat

Keresgel.

Szergej Jeszenyin: A kutya

Mint tűzvirág, elnyílt a hajnal
s fakó gyékényen suta
szalmakunyhóban hét piros
kölyköt fiadzott a kutya.

Nyelvével fésülgette őket,
ki nem ment volna percre sem;
ott mókázott, s meleg hasából
habos tej csurrant édesen.

S hogy leragadt a nap szeme,
s elcsitult a baromfihad:
jött a gazda, zsákba kötötte
mind a hét kis kutyafiat.

Nyomában loholt a kutya
elmaradoztak a hegyek...
A páncéltalan víztükör
fázón, sokáig remegett.

S amint gyötörten hazaért,
nyaldosva izzadt oldalát:
egyik kölykének nézte a
holdat, mit ringattak a fák.

A szikrázó űrbe meredt,
szimmantott és nyítt és nyögött,
de a vékony hold is lecsúszott,
eltűnt egy kék halom mögött.

S mint akinek kenyér helyett
kötődő kéz követ hajít:
hullatni kezdte lassan a hóba
szeme arany csillagait...

 

Csoóri Sándor: Öreg kutya

 

 Hej, öreg kutya, öreg kutya,
fátyolos a szemed,
mint a börtönben megvénült papoké.
Azt se látod már,
ha egy áramvonalas lepke
pimaszul lejt el az orrod előtt.
Csetlesz és botlasz,
de boldog vagy mégis,
mintha az angyalok kutyája
te volnál itt a földön.
Maholnap nélküled indulok el
az ürömi alkonyat ócskaságait összeszedni:
kökénybokrok alól a fácántollat,
villanyoszlopok árnyát
s a Napból visszahulló,
nyár végi szalmaszálakat.
Most, most kellene még gyorsan
fiatal sasszemet vennem neked
a Kárpátok kopár hegycsúcsain,
hogy előttem újra csak te szaladgálj
forgószelek és vadnyulak után.
Előre tudom: a világ szertelen piacain
nagy ára lesz megint az emlékeknek.
Tajtékos futásaidért cserében
még kaphatnánk néhány tavaszt,
néhány ráadás-évet, életet,
és a zöld szöcskék országában
úgy járnánk-kelnénk újra,
mint a legelső bevándorlók,
akiknek még csak isteneik vannak,
s halottaik még nincsenek.