- Biztos? – néz rám és láttam a szemében hogy megnyugodott

- Biztos – mosolygok

- Szeretlek! – csókol meg

- Én is.  – csókolom vissza

Reggel éreztem hogy valaki keleget. Mivel Billel aludtam, gondoltam hogy ő az:
- Jó reggel édesem! – köszöntöm

- Héé! – teszi az illető a számra a kezét, és mikor kinyitottam a szememet, láttam hogy Fanny áll előttem

- Fanny?! Hát te? – kérdezem halkan, mert még Bill alszik

- Gyere ki egy kicsit – mondta

- Okay – és kimentem vele

Mikor kimentünk:
- Megyek Tomhoz – Fanny

- Okay, hány óra van? - kérdeztem

- 11 – Fanny

- Mi?? Jó sokáig aludtam – én

- Hát jah… Még mindenki alszik, Nikiről meg nem tudok semmit, nem találtam sehol… - húzza el a száját – De ahhoz képest hogy este olyan hamar lefeküdtünk, ti aztán bírtok aludni

- Jahjah. És mikor jössz vissza? – én

- Valószínűleg olyan 3-4 körül

- Olyan későn? Mit csinálsz te addig? Tom alszik, kómában van, ott fogsz mellette ülni és nézni csendben? – lepődök meg

- Ha egyszer szeretem… Most képzeld el ha Bill lenne kómában. Te mit csinálnál? Ülnél itthon egész nap és szórakoznál? Nem. Elmennél és vele lennél amennyit csak lehet. Beszélnél hozzá és fognád a kezét – néz rám és már a könnyek gyűltek a szemében

… kis gondolkodás után …

- Igazad van – én

- Mint mindig – már kicsordult egy könny a szeméből

- Nah, gyere ide! – ölelem meg szorosan

- Én akkor megyek, jó?! Majd jövök! – engedett el

- Okay, hello! – én

- Szija! – ment el

Visszamentem a szobába és Bill már az ágyán ült és a szemét dörzsölgette. Gondolom még olyan félálomban lehetett.

- Jó reggelt - én

- Neked is. – néz rám – Hol voltál?

- Csak beszéltem Fannyval – ülök le mellé

- Jah – Bill – Én még alszok… - feküdt vissza

- Bírsz még? – kérdeztem

- Álmos vagyok – mondta

- Akkor jó ét! Vagyis… jó delet!? – nyomtam egy puszit a homlokára és elmentem rendbe tenni magamat

Időközben felkelt Gustav, utána Georg is. Nem mentünk el, mert nem akartuk itthonhagyni Billt, és azt sem tudtuk hogy hol van Niky. Felhívtam.

- Szijja, hol vagy? - én

- Csak reggel hamar keltem fel, és kimentem, és taliztam egy pasival és most vele vagyok. Éppen eszünk – Niky

- Ő… ahha, okay. Akkor mikor jössz? – én

- Nem tudom. Olyan 3-5 körül… - vonta meg a vállát

- Okay, Fanny már elment Tomhoz – én

- Ok, na hy! – Niky

- Hello! – köszöntem el letettük

- Nah? – Gustav

- Egy pasival van – én

- Ohh… - sóhajtott

-Nyugi, szeret téged – bíztatom

- Honnan veszed? – Gustav

- Hát… látszik rajta. Meg amikor kettesben vagytok olyan jól elvagytok – mosolygok

- Remélem, mer t én nagyon szeretem – szomorodott el

- Mit csináljunk? – én

- Együnk! – vigyorog Georg

- Te csak a hasadra tudsz gondolni – csóválom a fejem

- Én is éhes vagyok – Gustav

- Én nem – vonok vállat – Menjetek el valahova, vagy itthon csináljatok vala…

- Elmegyünk! – vágott közbe Gustav

- Jha, de azt nem mondta Niky hogy pontosan hol van – vigyorgok sunyin

- Honnan veszed hogy Nikyt akarom megkeresni? – néz rám Gustav, de a végére már ő is elmososolyodik

- Tudom! – én – Nah, menjetek!

- Okay, hello! – köszöntek el

- Hy!

- Köszi az ebédet! – mosolyog Niky

- Nincs mit, finom volt? – Andy (így hívták a pasit)

- Persze – Niky

- Hova menjünk? – Andy

- Nem tudom, csak sétáljunk – Niky

- Okay, amúgy megadnád a számod? – kérdezte

- Ahha, persze, te is a tiedet? – Niky

- Igen – Andy

Ezzel számot cseréltek.

- Ő… Van msn címed? – kérdezte a lány
- Van, neked is? – Andy
- Igen - Niky

Most msn címet is cseréltek.

- Webcamod van? - Andy

- Otthon van, de itt most nincs  - húzza el a száját

- Kár… - szomorodik el – Meddig maradsz itt?

- Még én sem tudom pontosan – csóválja a fejét

- Oh… Kikkel vagy? – Andy

- Pár barátommal – Niky egy kicsit késve – Te?

- Én is – Andy

- Jónapot, jobban van már? – nézett Fanny felváltva az orvosra és Tomra

- Neked is. Nem igazán… - mondja fejcsóválva

- Hogy-hogy? – Fanny idegesen

- Nem tudtunk tegnap tenni vele semmit. Adunk neki gyógyszereket, ellátjuk a sebeit, de 1 nap alatt nem tud meggyógyulni. Bocsánat hogy ilyen kárörvendő vagyok, de egy elrontott műtétet kevesen élnek túl… Viszlát! – ezzel kiment az orvos

Fanny szemszögéből
Ezt hallgasd: http://youtube.com/watch?v=mdolUYTTQGI  (Cascada-Another You)

„Mi??? Hogy-hogy kevesen élik túl? Tom erős, simán túl éli. Ő az én rastahercegem, nem halhat bele…” – miközben ezeket gondoltam magamban leültem Tom mellé és megfogtam a kezét
- Tom… Kérlek, most mutasd meg mindenkinek hogy erős vagy. Kérlek, éld túl, nagyon szeretlek. Ha meghalnál… Nem is tudom mit csinálnék. – mondom de már potyognak a könnyek a szememből – 1 év alatt nekem is bebizonyítottad hogy tudsz igazán szeretni, be tudtad bizonyítani hogy már nem vágysz az egyéjszakás kalandokra… Csak rám… Vártál rám közel egy 1 évet… És még most is szeretsz. Szeretsz és én is szeretlek. Ha meghalnál, talán utánad akarnék menni. Talán örökre bezárkóznék egy szobába, ahol senki és semmi sem talál meg. Talán soha többé nem szólnék senkihez. Talán soha többé nem is járnék senkivel sem. Talán nem ennék, innik, amibe később belehalnék. Gondolom te sem akarod hogy szenvedjek. De ha meghalsz, akkor nagyon is szenvedni fogok. Kérlek Rastahercegem, Mr. Töketlen… – kicsit elmosolyodtam, de közben a könnyeim továbbra is csak hulltak ki a szememből - … ne hagyj itt. Nélküled egy senki vagyok, nélküled nem tudok élni… sem… - itt már összeroskadtam. Ráhajtottam a fejemet Tom hasára, és kitört belőlem a sírás. Kiadtam mindent. Senki sem figyelt, kettesben voltam Tommal. Csak reménykedtem hogy hátha meghallotta azt amit mondtam neki, és megfogadja. Erős lesz és nem hagy itt…
- Imádtam amikor Cicának szólítottál, imádtam amikor magadhoz öleltél, imádtam… amikor csókoltál… imádtam minden… minden egyes mozdulatodat… Szeretlek Tom, szeretlek… - csak egyre jobban sírtam
Többet nem szóltam Tomhoz, nem is gondolkodtam. Csak sírtam és sírtam Tom hasán, közben erősen szorítottam a kezét, mintha arra várnék, hogy egyszer megmozdítsa azt. De nem tette… Továbbra is feküdt csukott szemekkel, némán, az arca felfelé nézett, üres volt. Éreztem a szíve lassú, néha gyorsuló, aztán megint lassú dobogását. 

Újra az én szemszögemből
Fanny már fél 3-kor hazajött. Én a nappaliban ültem a TV előtt és közben olvastam az új Barvot. Bill fent volt és Daviddel beszél már vagy 10 perce.
- Szia… - ül le mellém letörten, amire ki is kaptam a kezemből az újságot

- Szia, jól vagy? - aggodalmaskodtam

- Nem… - hajtotta le a fejét

- Nah mesélj – vettem halkabbra a TV-t és újra felé fordultam

- Nem kell fel. Egyszerűen nem. Meg sem mozdul. Nem érzékel semmit a valóságból. Egy csomó mindent mondtam neki, sírtam is… Nem érzékelt semmit – gyűltek könnyek a szemében és a hangja is elcsuklott

- Biztos vagyok benne hogy meghallotta amit mondtál neki, és érezte hogy sírsz és hogy szereted. Attól hogy kómában van, és meg sem mozdul, lehet mindent érez és hall ami körülötte zajlik. Miket mondtál neki? – én
És elmesélt mindent amit neki mondott.

- Nah ne! Ne gondolj a halálodra, soha! Érted? Attól hogy Tom kómában van, és nem biztos hogy túléli, nem kell neked is meghalnod. Semmi értelme,. Max. annyi hogy nem szenvedsz annyit. De gondolj a barátaidra, a családodra, azokra akik még Tomon kívűl nagyon szeretnek. Különben is, Tom erős és fel fog ébredni – nyugtatatom, amire már abbahagyta a sírást

- Igazad van, é… - kezdett bele, de Bill közbeszólt:

- Mi? Tom kómában van? – lépett elő az egyik fal mögül, és szúrósan nézett ránk. Nem akart hinni a fülének. Reménykedett benne hogy ez csak egy vicc. Hogy tudtuk hogy ott van, és direkt csináltuk. De nem. Mi  is felpattantunk hirtelen, de nem mondtuk semmit, csak a padlót néztük
- Mondjátok! TOM KÓMÁBAN VAN??  – már kiabált, nem mondtunk semmit – MI A FRANCÉRT NEM MONDTÁTOK EL??? TI NORMÁLISAK VAGYTOK! Tegnap mondtad hogy ha lesz valami, akkor BIZTOS hogy elmondod! – néz rám megvetően miközben kiabált és már gyűltek a könnyek az ő szemében is, de már a Fannyéban és az enyémben is – Mégis mióta van kómában? Tegnap előtt még jól volt! Mi történt vele? Miért nem mondtátok el a fenébe is!?!

- Elrontották a műtétet… - kezdtem bele, mert nem úgy láttam mintha Fanny meg akart volna szólalni

- MI?? Hogy-hogy elrontották? Milyen orvosok ezek? – háborodott fel, de ma hangja elcsuklott, mert egy könnycsepp csordult ki a szeméből

- Elrontották és ezellen már nem tehetünk semmit – mondtam halkan – Emlékszel mikor furcsák voltunk?

- Szóval akkor már tudtátok?? MIÉRT NEM MONDTÁTOK EL? Miért? Miért… - levágta magát a fotelba és a fejét a kezeibe temette

- Mert tudtuk hogy így fogsz rá reagálni… - kezdtem bele

- Azt hittük hogy 1-2 nap és felébred, így nem is kell megtudnod – folytatta Fanny

- De nem így lett… Viszont mostmár tudod, és arra kérlek, hogy ne legyél dühös, ne legyél mérges, ne csinálj semmi hülyeséget! – néztem mélyen a szemébe

- Mi csak jót akartunk neked – Fanny

… csend …

- Már késő… - ezzel felpattant

- Bill, mit csiná… - kezdtem bele, de már csapódott az ajtó és elment 

- Most mit csináljunk? – ült le Fanny velem együtt

- Nem tudom. Hívjuk fel a többieket hogy menjenek a korházba és megyünk mi is – mondtam

- Okay. – Fanny

Fanny felhívta Gustavot, én pedig Nikyt. Mindhárman indulnak a korházba, meg mi is. Olyan 15 perc alatt beértünk. Már Bill ott volt  vele, és csak nézte testvére mozdulatlan testét. Pár másodperc múlva már Nikyt pillantottuk meg, mögötte a 2 fiúval.
- Nagyon mérges? – Georg

- A „nagyon” nem kifejezés - Fanny

- Uh… Hát ezt beszoptuk – Georg

- Szépen fogalmazva – forgatja a szemét Niky

- Bemenjünk? – én

- Igen – mindenki

Bementünk, Bill pedig ránk se nézett, csak ült Tom mellett. Senki sem szólalt meg. Mindenki odagyűlt köré.  Ott volt mellette az a 6 ember, akik számára a legfontosabbak, és csak ez számított. Mindenki ezt kívánta magában: „Bár ebben a pillanatban ébredne fel…” Mindenki arra gondolt hogy talán a következő pillanatban fel fog ébredni, vagy az azutániban, vagy 1 órával később, 1 nappal később, 1 héttel később… Vagy fel sem ébred… Nem, nem és nem! Fel KELL ébrednie! Az egyik kezét Bill fogta, és most Fanny megfogta a másik kezét. Két olyan ember volt mellette, akiket a legeslegjobban szeret, és ez talán erős adhatatott neki… Mindenki szemében gyűltek a könnyek. Bill, Fanny, Niky meg én kicsit már sírtunk is, Gustav meg Georg pedig nem tudott  sírni, csal gyűltek és gyűltek a könnyek a szemükben. Pár perc múlva mintha megmozdult volna az egyik keze.

- Láttátok? – kérdezte Fanny hirtelen
Mindenki csak bólogatott és erősen figyelte Tomot. Egyre jobban kezdett mocorogni. Végül nagy nehezen nyitogatni kezdte a szemét. Most már mindenki nagyon sírt, de örömében. Mindenki egyszerre ölelte meg 
- Tooom!!! Szeretünk! – hangzott mindenkitől

Pár percig még nem igazán tudott megszólalni, mi meg mint a hülyék, csak bámultuk őt, néha beszéltünk is.
- Ti kik vagytok? – szólal meg először
Mindenkinek ráfagyott a vigyor az arcára és hitetlenkedve néztük. Végül elnevette magát.
- Jajj, titeket nem lehet elfelejteni! Hogy lehettek ilyen hiszékenyek? – vigyorog 
- Visszatért az igazi Tom! – ujjong Gustav

- Szeretlek! – csókolja meg Fanny

- Én is, én is szeretlek Cica – mindenki mosolyogni kezdett – Mindent hallottam amit mondtál, éreztem ahogy sírtál…

- Komolyan? – lepődött meg

- Igen – mosolyog a fiú

Ezután elmeséltük, vagyis mesélte el Georg Tomnak ismét szépen fogalmazva: hogy elbaszták a műtétjét azok a semmirevaló segfej orvosok xD Majd bejött egy orvos és azt mondta hogy ha nem rosszabodik az állapota, akkor már 2 nap múlva mehet haza. 

- Hm… Ti emlékeztek még az első találkozásunkra? – néz Billre, Fannyra és rám felváltva

- Oh… azt nem lehet elfelejteni! – vigyorog Fanny
- Ahogy magadra rántottál – néz rám Bill

- Mert azt hittem hogy te takaró vagy – nevetek

- Igen, mert olyan puha pulcsid volt – Fanny

- Utána nem vettetek minket észre – Tom

- És felálltunk – Fanny

- És ok nélkül kezdtem angolul beszélni – én

- Végül ráestél Billre, Fanny meg le az ágyról – vigyorog Tom

- Igen, emlékszek – Fanny és én szinte egyszerre

- Az első szavaid hozzám: „Azta kurva” – nevet Bill

- Oh, hát most megijedtem – nevetek

- Olyan ijesztő vagyok? – szomorodik el

- Jajj, dehogy is – mosolygok

- Meg mikor nekem mondtad hogy „Basszus”, akkor kicsit elkezdtem fantáziálni – vigyorog Tom kajánul Fannyra

- Ha-ha – Fanny gúnyosan

- De hát szinte ki voltatok nekünk szolgáltatva – Tom

- Bármit csinálhattunk volna veletek – vigyorog Bill

- De nem tettétek – én

- Igen, mert jó kisfiúk voltunk – húzza ki magát Tom

- „Voltunk”?? – kérdezek vissza

- Már nem vagytok azok? – Fanny

- Háááttt... – gondolkoznak el

- Haha – mi Fannyval

- Vagy mikor Tom túlzásba vitte a perverzkedést Fannyval – vigyorog Gustav

- Jujj, az durva volt – húzom el a számat

- Nem esett valami jól… - bólogat Fanny

- Mindig baszlattátok egymást – Gustav

- Ki tudja, talán ezt vehetjük szószerint is!? – vigyorog Georg

- Kapd be! – Tom gúnyosan

- Vagy mikor kitaláltam Tom új nevét: Mr. Töketlen! – vigyorog Fanny

- Akkor még nem tetszett, de már ha tőled hallom, akkor tetszik is – mosolyodik el Tom

- Vagy amikor sátoroztunk és a szívbajt hoztuk rátok – vigyorog Gustav

- Az is nagyon jó volt  - Bill

- Olyan gonoszak vagytok – csóválom a fejem
- Vagy mikor eltévedtünk a koromsötét erdőben – Tom

- Az durva volt – Fanny

- Meg mikor Klaudy megmentette Bill egy csókkal – Georg

- Az nem is csók volt, csak… csak hát olyan csókos ő… szájon át lélegeztetés izé… - magyarázkodok

- Jó-jó, már úgy is mindegy – Gustav

- Jah, már akkor is szerettük egymást – vigyorog Bill

- De tudod – hunyorgok

- Éreztem – Bill

- Jah, meg mikor Gustav meg Georg talizott valami csajjal, előbb-utóbb mindig elhívtük őket, és soha nem látták egymást – Fanny

- Igen, pedig azóta vagy 3 csajom is lehetett volna – húzza el a száját Georg

- Jah – Gustav

- Vagy mikor össze akartuk hozni Gustavot és Nikyt – vigyorgok

- Szinte egyből sikerült is – mosolyog Niky Gustavra, aki csak zavartan nézett rá

- Vagy amikor mikor egyedül maradtunk otthon és néztük a Kört – mondja Bill

- Jajj, arra emlékszek. Az kínzás volt – nevetek

- Halálra ijesztettelek – vigyorog elégedetten

- Amit még egyszer úgy is visszakapsz – mondom gúnyosan

- Sőt, kétszer. Ott van még a sátoros is – Fanny

- Ohh, tényleg. Bill drágám, készülhetsz – nevetek

- Most félnem kéne? – vigyorog gúnyosan

- Hahhah – hunyorgok

- Vagy a tejszínhabos mersz vagy mersz – vigyorog Niky 

- Az király volt – Tom

- Jah, neked – Fanny gúnyosan

- Akkor mikor nyaltátok Tomot, Billt majd megölte a féltékenység – vigyorog Gustav

- Ohh, tényleg? – nézek rá mosolyogva, amire el is pirult

- De nem sokkal utána már Billt nyalogatta… Szó szerint – vigyorog Tom

- Te állat! – nézek rá szúrósan

- Igaza van! – Fanny magyarul

- Mi?? – értetlenkednek a fiúk

- Seeeemmi – legyintünk

- Meg a békák… - nevet Tom

- Hát az volt a csúcs! – vigyorgok

- Jha… Sár, víz, békák… Fújj! Minden ami undorító – mondta Fanny fintorogva 

- De azért tök jó volt – én

- Jha, többször is megismételhetnénk – vigyorog Tom sunyin

- Nah, azt nekef! Soha többet nem látsz! – nézett rá Fanny szúrósan, de a végét elnevette

- Te is tudsz komoly lenni – Tom

- Jól van na… - Fanny

- Vagy amikor mentünk tavaly a Maldív-szigetekre, úgy szétuntuk magunkat, hogy már picsáskodtunk – nevetek

- Jah, akkor emlékszek – nevet Fanny is

- Ez egy tökéletesen szép és eseményte illő megfogalmazás volt. Komolyan… Ezt akarok, azt akarok – mondja Tom szemforgatva

- Már teljesen az agyunkra mentetek – Bill

- Az volt a célunk –vigyorgok

- Vagy mikor megtudtuk hogy 2 hét és haza kell mennünk – húzza el a száját Fanny

- Mindent ami fontos, abba a 2 hétbe szorítottunk bele – én

- És végül 8 egyszerű levéllel hagytatok itt minket   – Gustav

- Muszály volt – én

- Semmivel sem lett volna jobb ha élőben búcsúzunk el - Fanny

- Sokkal, se sokkal rosszabb lett volna – én

- De mikor már megint találkoztunk… Hihetetlen volt – emlékszik vissza Bill

- Hát jah, nekünk is. Aztán megint jöttek a bonyodalmak, mert David és Andreas útban volt… - mondom

- Jah – Fanny és Tom

- De legalább megismertük Nikyt is – néz rá Gustav

- Igen. De most nem fogunk elmenni nyár végén. – Niky

- Maradunk Németben – mosolygok

- Nem kell majd elválnunk – mosolyodik el Bill is tök édin
- Jah, tök cool lesz Magdeburgban lakni – én

- Jó kis város – Bill

- Elhiszem – én

Ezután még jókat beszélgettünk, felidéztük a múlt jó és rossz eseményeit, sokat nevetünk és jól éreztük magunkat. Csak olyan fél 7 fele mentünk haza, de akkor is csak azért, mert az orvosok elküldtek minket. Hamar eltelt a 2 nap és Tomnak nem lett semmi baja, végre hazaengedték. Már mindenkinek nagyon hiányzott a sok hülyesége, a perverzkedései… Már szerencsére Bill sem haragudott ránk, mert megérette hogy mi tényleg csak jót akartunk neki. 

Folyt. köv.