Sz.M.: Remus és Sirius büntetőmunkán... Lehetne az "Esti séta a kastélyban" című firkálmányom folytatása, de szerintem külön-külön is megállják a helyüket. A történet SLASH (fiú-fiú szerelem), szóval, ha nem szereted, azt hiszem, máshol a helyed!

Büntetőmunka - írta: Remy

A könyvtárban akkora csend honolt, hogy még annak a kövér légy zümmögését is hallani lehetett, amely már órák óta repkedett a diákok feje felett.
A négy Tekergő is a helyiségben tartózkodott, ugyanis a következő napra egyikük sem csinált leckét. Még Remus se. Sirius ezen csodálkozott: barátja mindig aznap megírta a háziját, amikor föladták. Talán az a bizonyos éjszakába nyúló kiruccanás volt az oka ennek. Tapmancs elvigyorodott: még tisztán emlékezett, mennyire nem akart Holdsáp elmenni akkor. De a fiú ragaszkodott ahhoz, hogy vele tartson, hiszen egész nyáron nem lóghattak együtt meg amúgy is szeretett volna egy kicsit Remusszal lenni…kettesben… Persze ennek a kis kalandnak meg is lett az eredménye, mivel az egyik sarkon egyenesen belesétáltak a gondnok, Frics úr karjaiba, aki egy hétig tartó büntetőmunkával „kedveskedett” nekik.

Gondolataiból Remus kissé ijedt hangja zökkentette ki:
- Tapmancs! – pattant fel a székéről a barna hajú. - Büntetőmunkán kéne lennünk!
Sirius ledobta a pennáját, fölsóhajtott, és csigalassúsággal fölállt.
- Lassabban nem lehetne? – kérdezte kissé ingerülten Remus.
- Olyan fontos neked az a büntetőmunka? – kérdezte Sirius.
Holdsáp pár pillanatig csak hápogni tudott, aztán:
- A büntetőmunka egyáltalán nem fontos, viszont, ha elkésünk, Frics megjutalmaz még egy héttel, és azt szerintem te sem akarod.
Black vállat vont.
- Úgysincs jobb dolgom, minthogy a suli trófeáit tisztogassam – tréfálkozott vigyorogva.
Remus az égre emelte a szemeit, miközben James is bekapcsolódott a beszélgetésbe:
- Úgy civakodtok, mint egy idős házaspár. Nem tudnátok abbahagyni?
Remus és Sirius válasz nélkül hagyták a fiút és az ajtó felé indultak. Sirius meglehetősen lassan végezte ezt a mozdulatsort, így Remus megragadta a karjánál és maga után vonszolta a magasabbik fiút.
Mikor kiértek a folyosóra, Tapmancs szándékosan lelassította Remust is. Holdsáp idegesen fordult felé.
- Sirius, kérlek! Nem akarom még egy hétig bámulni Frics képét!
- Én meg nem akarom azokat a hülye trófeákat tisztogatni! Már szinte egyáltalán nem érzem a csuklómat! – panaszkodott Black.
- És nem is fogod, ha most nem jössz velem! – felelte a barna hajú, majd dühösen hozzátette: - És különben is, ha te nem akartál volna mindenáron „levegőzni” azon a nyamvadt estén, akkor most se kéne büntetőmunkára mennünk!
Sirius arcán mosoly futott végig.
- Ne mondd, hogy nem élvezted… - kezdte, de Remus gyorsan a szavába vágott:
- Talán még odaérhetünk, és akkor nem kell még egy hetet güriznünk – azzal sietős léptekkel a Trófea terem felé vette az irányt.
Tapmancs vállat vont, majd elvigyorodott. Futni kezdett, s pillanatokon belül utolérte barátját.
- Aki utoljára ér a Trófea terembe egy utálatos kvibli! – kiáltotta vidáman, mikor elrohant Remus mellett.
Holdsáp ösztönösen utána szaladt, mégis Sirius ért előbb a terembe.
- Csalás! Te előbb indultál! – mondta lihegve Holdsáp.
- Egy utálatos kvibli vagy – közölte vele vigyorogva Black.
- Nem vagyok kvibli! – mondta durcásan Holdsáp, s Tapmancsot egy sértődött kiskölyökre emlékeztette.
Ekkor egy sötét alak magasodott föléjük.
- Késtetek! – mondta Frics úr. A két Tekergő rápillantott az idősödő gondnokra és megállapították, hogy a férfi a szokásosnál is mogorvább képet vág. Ennek meg mi baja lehet? Maximum két percet késtek - Nem terveztem, de így a jövő héten is takaríthattok egy keveset… - A gondnok gonoszul méregette a két fiatalt.
- Csodás – nyögött fel Holdsáp keserűen. Frics úr szerencsére nem hallotta a megjegyzését, Sirius viszont annál inkább; alig tudta vissza tartani kitörni készülő nevetését. Holdsáp figyelmeztetően oldalba bökte, de Frics így is észrevette a szélesen vigyorgó fiút.
- Talán a mosdókat is takarítani szeretné az úr? – kérdezte gyanúsan merev arcvonásokkal.
Remus újra megbökte barátját. Az rögtön vette az adást:
- Nem, uram – nyögte ki Sirius nagy nehezen.
- Helyes – morogta a gondnok. – Lássatok hozzá! – szólt parancsolóan, majd hozzátette: - Addig maradtok itt, amíg az összes trófea nem lesz patyolat tiszta.
- Az összes? – nyögött fel Black. Már egyáltalán nem volt nevethetnékje. – De hát… de hát akkor jövő héten nem lesz mit tisztítani! – Nem mintha Siriust aggasztotta volna, hogy nem kell még egy hetet a trófeák között töltenie, épp ellenkezőleg: örült ennek, azonban Frics kegyetlen vigyora semmi jót nem ígért…
- Nem csak trófeákat lehet súrolgatni… - azzal sarkon fordult és elment.
Lupin térdre rogyott.
- Tudod mi lesz jövő héten? – kérdezte rekedten.
Sirius a fejét rázta és érdeklődve nézett le földön ülő barátjára.
- Holdtölte…
Black nem tudta, mit is mondhatna erre. Letérdelt barátja elé és maga felé fordított az arcát, hogy a szemébe nézhessen.
- De hát Frics tudja, nem?
- Szerinted, érdekli? – kérdezett vissza Holdsáp keserűen, aztán vett egy mély lélegzetet és talpra ugrott. – Na, kezdjük, különben egész éjszaka itt ülhetünk, és még az átváltoztatás dolgozatunk sincs kész – erre a gondolatra újra fölnyögött.
Tapmancs bólintott és barátja példáját követvén fölállt, hogy levehessen egy díjtárgyat az egyik polcról.
- Tök tiszta – morogta aztán és visszatette a helyére. – Ennek semmi értelme! – fordult barátja felé, aki ismét a földön ült és egy aranyszín trófeát tisztogatott.
Sirius egy jó darabig nem tudta levenni a szemét róla. Túlságosan is aranyos volt, ahogy ott ült törökülésben azokon a nyamvadt fekete-fehér kőlapokon… A fekete hajú fölsóhajtott és hirtelen betolakodott az agyába az az éjszaka…
A következő pillanatban azt vette észre, hogy egy halként tátogó Remusszal néz farkasszemet. Később persze rájött, hogy barátja nem csupán tátog, hanem beszél is.
- … segítenél végre? – kérdezte éppen.
- Hát… persze – felelte Tapmancs, de nem mozdult. Remus visszafordult az ölében lévő győzelmi tárgyhoz.
Black nyelt egyet és remegő kézzel egy trófeáért nyúlt… amit aztán sikeresen le is vert a helyéről, óriási robajt csapva vele.
- Sirius! – csattant fel Lupin.
- Bocsi, bocsi, bocsi – emelte fel védekezően a kezeit Black.
Holdsáp megrázta a fejét és ismételten visszatért munkájához.
…És Sirius szemei ismét rászegeződtek.
Pár perc múlva Tapmancs arra eszmélt, hogy közvetlenül Holdsáp előtt áll.
- Kész! – mondta boldogan a barna hajú. Már épp állt volna föl, mikor Sirius finoman megragadta a vállánál fogva és visszatolta.
Remus kérdőn meredt rá. Sirius leguggolt elé.
- Sirius, mi a fenét csinálsz? – tudakolta Remus. Igyekezett naiv maradni és reménykedett, hogy Tapmancs nem arra készül, amire gondol…
- Remus… - súgta Black a barna hajú fülébe, aki megremegett a meleg leheletétől. A fekete hajú óvatosan hanyatt döntötte barátját a hideg padlón és mielőtt Holdsáp akár megnyikkanhatott volna, Sirius ajkai már az övén voltak és a nyelve az ő nyelvét kereste a szájában.
Lupin ellenkezni szeretett volna, de egyszerűen képtelen volt megmozdulni. Nem tudja leállítani… nem akarja leállítani…
Kezeiből kiesett a már letisztított tárgy, mikor karjait Black köré fonta, ezzel szinte magához láncolva a fiút, de az nem bánta.

- Folytatni kéne a munkánkat – motyogta Remus pár perc múlva, de a világért sem eresztette volna el barátját.
- Ez az Remus! Nem szégyelled magad érte? – kérdezte pajkosan Sirius.
Holdsáp halkan fölnevetett, majd ismét magához húzta a Tekergőt, ajkait az ajkaira szorítva.

Vége