Sz.M.: Ismét Remus/Sirius... :D Leszokhatnék már róluk, mi? :P Asszem nem fog menni. :P

Csak egy szó… - írta: Remy

Sirius megint egy új lánnyal lépett be a klubhelyiségbe, természetesen kézen fogva. A héten már a harmadik… Remus nagyot nyelt, s érezte, amint a féltékenység fölkúszik a torkán. Üvölteni szeretett volna, de csak egy halk sóhajféle szakadt fel a lelke legmélyéről.

Letette az átváltoztatástan tankönyvét az asztal legszélére és idegesen végigsimított barna fürtjein. Az őrületbe fogja kergetni ezzel az egésszel. Szinte látta maga előtt a már megszokott jelenetet: odamennek hozzá, levakarhatatlan mosollyal az arcukon és Sirius lesz szíves bemutatni neki a legújabb barátnőjét (aki persze pár nap, vagy óra múlva nem lesz több egy újabb ejtett libánál…)

Remus ismét sóhajtott egyet és fölállt a székéről; eltökélt szándéka volt lelépni, mielőtt bekövetkezne az előbb említett „katasztrófa”, de sajnos már elkésett…
- Szia, Remus! – vigyorgott rá derűsen Black. – Be szeretném neked mutatni a barátnőmet, Elisabethet – mutatott a mellette álló, szőke lányra. – Lisa, ő a barátom, Remus.
- Szióka – villantott Remusra egy bájmosolyt a lány, miközben oldalról hozzásimult Blackhez.
Elisabeth felől csípős parfüm illata áradt, amely most hirtelen megcsapta a fiú orrát. Remusnak hányingere támadt, de azért az arcára erőltetett egy halvány mosolyt és biccentett köszönésképpen.
Közben átfutott a fején a gondolat, hogy barátja direkt csinálja ezt vele, szándékosan kínozza, készakarva okozza ezt a pokoli fájdalmat…

Elnézést kérve sietősen el akart slisszolni a másik kettő mellett, ám már az első lépése után hallotta a tompa puffanást a szőnyegen: sikeresen lelökte a tankönyvét az asztalról. Fürgén lehajolt, hogy fölvegye, de egy valami kimaradt a számításából: Sirius vele együtt mozdult, keze épp akkor indult el, mikor az övé, így pontosan a könyvön találkoztak, s ujjaik akarva-akaratlanul is egymáshoz simultak. Remus fölpillantott barátja arcába, mire az azonnal visszarántotta a karját. Lupin a könyvével együtt egyenesedett föl, kipirult arccal.
Elmotyogott egy köszönömfélét Blacknek, s fölsietett a fiúk hálókörletébe. Erőteljesen vágta be maga mögött az ajtót, majd nekidőlve pihegett egy kicsit.
Soha nem fogja megbocsátani neki, soha…

Pár perc múlva már hason fekve gondolkodott az ágyán, kezeit az álla alá helyezte.
Agyában különböző emlékképek jelentek meg: mikor Sirius először szájon csókolta őt… az első közös éjszakájuk, a fekete hajú gyengéd érintései a testén… És végül, amikor szakítottak. Tulajdonképp azért is csak saját magát hibáztathatta; ha nem akad ki annyira a Tekergők egy újabb gyerekes csínyén, akkor most Sirius valószínűleg őt zárná a karjaiba, nem pedig azt a csitrit, lent a klubhelyiségben.
Ráadásnak egy csomó veszekedést is megúszhattak volna.
A kiabálásaiknak általában James vetett véget és végül az ő noszogatására békültek ki, de az incidens-sorozatok utána már nem volt több köztük puszta barátságnál –Sirius részéről. Remus érzelmei azóta sem változtak. Hiányzott neki a fiú, s mikor meglátta az egyik diáklánnyal a folyosón csókolózva, úgy érezte, mintha kitéptek volna egy darabot a szívéből, s a lelkéből.

- Utállak! – Remus összerezzent, mikor Sirius Black berontott a szobába. Meglehetősen dühösnek tűnt. Az ajtó hangosan döngve vágódott be mögötte. – Most miattad ott kellett hagynom Elisát!
Lupin föltornászta magát ülőhelyzetbe, s értetlenül pislogott.
- Hogy érted, hogy miattam?
- Ne játszd a hülyét, jó?
Remus nem válaszolt. Komolyan nem tudta, min borulhatott ki ennyire a barátja.
- Olyan idióta vagy!
- Megtudhatnám, mi tettem megint a nagyságos úr ellen? – csattant fel Remus is.
- Miért néztél rám… úgy? – kérdezte valamivel csendesebben Black, maga elé meredve.
- Mégis hogy?
- Úgy, mint amikor… - sóhajtott. - amikor még együtt voltunk.
Csend.
- Nem néztem úgy! – jelentette ki végül Lupin, kissé kipirult arccal.
- De igenis úgy néztél!
A barna hajú némán keresztbefonta karjait és nekidőlt az ágytámlának.
- Nos? – sürgette Black.
- Nézd, Sirius, felejtsd el, oké?
- És ha nem akarom elfelejteni? – kérdezte halkan Tapmancs. Kis szünet után hozzátette: – És ha azt sem akarom elfelejteni, ami köztünk volt? Akkor mi van?
Remus most rá emelte a szemeit. Sirius sóhajtott.
- Figyelj, Holdsáp – ült le barátja ágyára tétován, már nyugodt volt, nem kiabált. –ha gondolod… kezdhetnénk az egészet előröl, vagy folytathatnánk… vagy valami... Nem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy nekem ez így nem jó. Pláne, amikor teljesen úgy nézel, mint akkor… - egy pillanatra elhallgatott, hogy végiggondolja a továbbiakat. - Szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen – fejezte be őszinte szemeivel Remusét keresve.
- És Elisabeth? Biztosan már nagyon hiányzol neki! – fordította el a fejét a másik.
- Most nem róla van szó, hanem rólad… rólunk – felelt Sirius, hangjában némi szomorúsággal. – De, ha nem akarod… akkor nem – már állt volna föl, mikor megérezte barátja vékony ujjait a csuklóján. Lenézett rá, s visszaült.
Várakozóan figyelte a fiú arcát, de Remus nem szólalt meg, csak nézte Sirius fekete szemeit, hosszú hajszálait, melyek lazán hullottak a homlokába, míg végül tekintete megállapodott a fiú száján. Lassan közelebb hajolt, s apró puszit nyomott rá.
- Szeretlek – mormolta megkönnyebbülten Sirius.
- És még én vagyok a hülye – mosolyodott el Holdsáp kedvesen.
- Ezzel meg mit akartál mondani? – vonta fel szép ívű szemöldökét a fekete hajú.
- Csupán azt, hogy hónapok óta váltogatod azokat a kibírhatatlan, hisztis csajokat, miközben csak egy szót kellett volna kinyögnöd nekem.
- Csak azt ne mondd, hogy visszajöttél volna hozzám, mondjuk egy hónappal ezelőtt!
- Ki tudja…?
- Tudod, mit? Felejtsük el az egészet!
- Elisabethet is?
- Őt legelőször! Kibírhatatlan szaga van a parfümjének! – vigyorgott, majd a másikhoz hajolt és megcsókolta…

Vége