Sz.M.: SLASH (RL/SB)!! Oké, ezen túlvagyunk, akkor a következő... a tartalom: Sirius kettesben marad Remusszal karácsonykor, de a drága nem igazán örül neki... az elején. X) Hálás ebemet ismét Tamcsyy után küldöm, aki most is nagyon-nagyon sokat segített nekem (mármint Tamcsyy, nem a kutya :P) *cupp*

Sirius Black legszebb karácsonya - írta: Remy

Sirius Black nyíltan állíthatta magáról, hogy szereti a karácsonyt. Igaz, kiskorában nem rajongott érte túlzottan, mivel szülei minden ünnepnapon összehívták az egész – Sirius által – gyűlölt rokonságot a Black-kúriába, esetleg nekik kellett átvergődniük az ismerősökhöz. Ám mióta roxfortos diák volt, nem kellett az aranyvér-mániás emberek behízelgő, öntelt szövegelését hallgatnia, se pedig gőgös arcukat néznie, és olyanokkal lehetett, akiket szeretett és fontosak voltak számára – a barátaival: James Potterrel, Peter Pettigrew-val és Remus Lupinnal.

Azonban ez a mostani karácsony más lett, mint az eddigiek.
Ugyanis a szünet előtti napon James és Peter sajnálattal bejelentették, hogy a szüleik hazavárják őket. Sirius elszomorodott a hírtől, ami számára nem mást jelentett, minthogy az ünnepeket kettesben kell töltenie Remusszal. Nem mintha nem szerette volna a fiút, csak épp a gondolat, miszerint barátja a könyveivel lesz elfoglalva őhelyette, egyszerűen nem vonzotta.

Miután Ágas és Féregfark összedobáltak maguknak néhány cuccot, amit nem óhajtottak a kastélyban tartani, elindultak az állomás felé Sirius kíséretében. Remus a szobájukban maradt.

Egy órával később a hosszú fekete hajat viselő fiatal már visszafele sétált, nem túl lelkes ábrázattal. Azon merengett, vajon mit fog tenni a következő napokban, mert azt már előre látta, hogy Holdsápra nem számíthat semmilyen apró kis csínytevésben sem: Remus egyébként se volt akkora bajkeverő, mint ő maga, pláne nem karácsonykor.

Sirius nem sok kedvvel baktatott az előcsarnok felé. Szeretett volna kint maradni még egy kicsit, de a szél kezdett feltámadni, ő pedig nem volt túl melegen öltözve, a hideg belopta magát a ruhája alá.

Percekkel később már a Griffendél klubhelyiségében heverészett a kandalló előtti fotelban. Vágyott ki a szabadba, a hóba, de tudta, egyedül nem lenne olyan klassz, mint valaki más társaságában, szóval egyelőre beérte a nagy fehérség puszta látványával, s hogy ne legyen olyan unalmas a dolog, előhalászott a zsebéből egy tábla csokoládét, amiből nyomban le is tört egy darabkát.

Csokimajszolás közben elgondolkodott, szemei elé bekúszott Remus arca, kirekesztve a téli havat. Tisztában volt vele, hogy nem lenne szabad mérgesnek lennie rá, hiszen alig két nap telt el az utolsó holdtölte óta, s a fiúnak még nem sok alkalma volt kipihennie magát. Ráadásnak Madam Pomfrey csak azzal a feltétellel volt hajlandó elengedni a gyengélkedőről, hogy amint felér a szobájába, ledől az ágyába, s fel sem kell onnan addig, amíg föl nem gyógyul teljesen. Remus persze valószínűleg nem tett volna eleget a parancsnak, ha nem érezte volna magát olyan cefetül, mint minden átváltozás után. De cefetül volt, a szemei minduntalan le akartak ragadni, tehát az egész délelőttöt ágyban töltötte – és még Jameséket sem kísérte ki. Sirius meg magányosan várhatta, hogy valaki a „megmentésére” siessen, és elszórakoztassa, de senki nem jött. Ő pedig érezte, iszonyatos karácsonya lesz, hiába van az egyik legjobb barátja közelében.

Már épp elaludt volna a nagy gondolatszövögetés közben, mikor meghallotta egy ajtó jellegzetes nyikorgó hangját. A fiú egy fél másodperc erejéig felpillantott, s megpróbálta elrejteni megrökönyödött arcát, amit Lupin megjelenése váltott ki belőle. A fiú óvatos léptekkel közeledett felé, néha-néha felszisszenve a belé nyilalló fájdalomtól.

- Szia, Tapmancs – köszönt halvány mosoly kíséretében, miközben letelepedett egy Black közelébe helyezett székre.
- Szia. Miért nem alszol? – Valamiért nem sikerült túl érdeklődőn kérdeznie.

Holdsáp vállat vont.

- Talán, mert nem akarok.

Black bólintott, de nem kommentálta a választ, inkább megint kibámult az ablakon és folytatta az édesség elpusztítását. Normális esetben megkínálta volna a barna hajút, azonban úgy érezte, képtelen lenne rendes-kedves hangot megütni. Akármennyire is próbálta, nem tudta a fiú iránt érzett haragját elpárologtatni. Dühös volt, amiért nem foglalkozott vele, utólag pedig azért is, amiért nem ment haza a családjához. Akkor most simán abban a tudatban lenne, hogy egyedül van, nem pedig abban, hogy lehetne valakivel, akit szeret, ha az a valaki méltóztatna nemcsak az ágyával törődni.
Önző gondolatok voltak ezek, Sirius tudta jól, mégse tudott változtatni rajtuk.

- Öhm – próbált a sápadt fiú beszélgetést kezdeményezni. – Jamesék elmentek?
- Amint látod – biccentett Tapmancs.

Teltek a percek, Sirius magán érezte Holdsáp tekintetét, de ő maga nem volt hajlandó viszonozni a pillantást. Majd akkor ránéz, ha valami érdekeset, kedveset vagy értelmeset kérdez, illetve mond, döntötte el magában.
De Remus nem mondott semmit. Hamarosan levette szemeit barátjáról, s inkább a kandallóban lobogó tüzet kezdte nézegetni.

Black végül abban a pillanatban szólalt meg, amelyikben Remus is szóra nyitotta a száját.

- Miért nem mész inkább föl? Úgy se csinálunk semmit, egymáshoz se szólunk, vagyis semmi értelme itt lenned! Ez a karácsony meg különben is borzalmas lesz veled… - Miután goromba szavai elhaltak az ajkán, felpillantott Remusra, s szívébe belenyilallt a felismerés: a varázsló valóban kimerültnek látszott, szemei alatt sötét karikák húzódtak, és nagyon megbántottnak látszott.

Lupin egy darabig csak pislogott, majd halk, csalódott hangon így szólt:

- Sajnálom, ha így gondolod. Én csak… azt hittem, legalább te meg tudod érteni. – Azzal alsóajkát beharapva felkelt ülőhelyéről, s fájdalmai ellenére felrohant a lépcsőn.
- Remus, várj! Én nem úgy gondoltam! – Szitkozódva feltápászkodott, majd sebesen követte barátját, de utol már nem érte: a fiú bezárkózott a fürdőszobájukba.
Letelepedett az ajtó elé, és csendesen megpróbálta kiédesgetni. – Holdsáp, nem akartalak megbántani – mondta, s komolyan is gondolta. – Tudom, hogy rossz most neked… - Hogy ezzel mekkora igazságot mondott, csak jóval később jutott eszébe: hiszen Remus hozzá hasonlóan szerette ezt az ünnepet, minden évben lelkesen várta, amikor meg pont a karácsony napjára esett a telihold, rendkívül bánatos volt. – Holdsáp… - Nem folytathatta: halk motoszkálás hallatszott, aztán az ajtó lassan kitárult, s a következő pillanatban a barna hajú Sirius nyakába borult.

- Ne haragudj rám! – kérte Sirius csendesen, valamelyest megkönnyebbülve, viszonozva barátja ölelését.
- Nem haragszom – felelte, s összerándult, mikor a másik véletlenül hozzáért az egyik két napja szerzett sebéhez. Sirius nyomban elkapta kezeit.
- Tudod mit? Most szépen feküdj le és pihenj egy kicsit, aztán majd kitalálunk valami közös elfoglaltságot.

Remus hevesen megrázta a fejét.

- Egész nap ágyban voltam, most már komolyan elegem van belőle!
- Nem baj, akkor is muszáj!
- Nem! – És mielőtt Black folytathatta volna az ellenkezést, hozzátette: - Támadt egy ötletem… - Elővette a varázspálcáját, s intett vele egyet, mire egy egyszerű, de annál szebb fenyőfa jelent meg a szoba sarkában. – Tudod, anyám küldött egy-két karácsonyi díszt. – magyarázkodott a másik értetlen pillantásait látva. - Először vissza akartam küldeni, de azóta meggondoltam magam. – Beszélés közben az éjjeliszekrényéhez lépett, és a legfölső fiókból elővett egy dobozkát, amit rögtön le is tett az ágyára. Felnyitotta, kivett belőle egy angyalkát mintázó díszt, s Sirius felé nyújtotta. – Segítesz?

A következő egy-két óra vidáman telt. Sirius azelőtt nem gondolta volna, hogy mókás lehet egy fa feldíszítése, de most rádöbbent, hogy igenis élvezetes tud lenni, pláne, ha azt az ember egy boldog, viccelődős kedvű barátjával teszi.

Miután végeztek, megcsodálták a művüket.

- Egész jó lett, nem? – kérdezte Tapmancs mosolyogva.
- De igen – jött az elhaló válasz. Sirius azonnal felé fordult: Remus arca, amely a sok nevetéstől kipirult, most ismét kezdett halovánnyá válni, s látszott rajta, hogy csak nagy nehézségek árán tud talpon maradni.
- Most jön a pihenés! – szólt ellentmondást nem tűrően Black. Átkarolta barátját, s az egyik ágyhoz vezette. Remus lehuppant rá, s nyomban el is dőlt a lepedőn, Tapmancs pedig szépen betakargatta, majd ő maga is elterült mellette. – Na, innen pont rálátsz a karácsonyfánkra!

Holdsáp kimerülten bólintott, aztán felemelte a kezét, s kiszedett Sirius hajából egy ezüstszínű szalagot, amit pár perce kötött bele. Tapmancs rámosolygott, s végigsimított az arcélén.

- Aludj! – súgta neki, mire Remus engedelmesen lehunyta szemeit.

Black elnézte a sápadt arcot, a lecsukott pillákat és a világosbarna hajat. Utólag belegondolva már nem is tudta, miért volt mérges rá, hiszen a legnagyobb valószínűség szerint, Remus szinte csak miatta maradt a Roxfortban. Ha hazament volna, biztosan többet pihenhetett volna, a szülei is mellette lettek volna, akiket szeret, és még az ő, Sirius siránkozásait sem kellett volna végighallgatnia a szünetben.
A fiú felsóhajtott. Már azt is bánta, hogy nem osztotta meg vele a csokoládéját, azt meg végképp, hogy olyan durván beszélt. Remélte, hogy tényleg nem dühös rá, és tényleg azért kérte a segítségét a karácsonyfa feldíszítésében, mert vele akarta tölteni az idejét, és nem azért, mert úgy gondolta, ha már egy szobában laknak, ő is tehet valamit közös helyiségük kinézete érdekében.

Tapmancs szórakozottan cirógatni kezdte a fiú tincseit, majd fölé hajolt, hogy megnézze nem színleli-e az alvást, de egyenletes szuszogásából rögtön rájött, hogy nem. Kicsit megkönnyebbült: azt gondolta, kicsit furcsán jött volna ki, ha Holdsáp érzékeli a simogatását… Belepirult a gondolatba, s sietve kivette ujjait a meglepően puha tapintású hajból.
Ijesztő érzések kezdtek kavarogni benne, amik azt sugallták, sosem fogja utálni a mellette békésen alvó fiút. Épp ellenkezőleg…

Mielőtt elaludt volna, arra gondolt, ez a karácsony sokkal jobb lesz, mint az eddigiek…

***

Már azelőtt tudta, hogy egyedül fekszik az ágyban, mielőtt kinyitotta volna a szemeit. Felült és körülnézett, de hiába, mert a függöny el volt húzva körülötte. Mocorgott egy kicsit és lerugdosta magáról a feleslegessé vált pokrócokat, aztán kikukucskált a baldachin egyik résén, de Remust még így se tudta kiszúrni, tehát sietve talpra ugrott, és a keresésére indult… volna, ha nem ütközik belé már az első lépése után.

- Jó reggelt! – köszönt Holdsáp. Egész lényéből sütött a vidámság, arca pirospozsgás volt. Mint akit kicseréltek – futott át a gondolat Black agyán, miközben visszaköszönt.
Meg kellett állapítania, hogy barátja sokkal jobban néz ki, mint máskor. A zöld pulcsi, amiben feszített, kifejezetten illett a szeme színéhez, s Sirius rájött, hogy mikor barátja nem szédelegve közlekedik, egész kecsesen mozog… Na jó, egy kicsit.

- Kicsit rendezettebb külsőt kölcsönöztem a szobának – jelentette be egy boldog mosoly kíséretében a barna hajú.

Black körbepislogott, s meglepettségében majdnem leesett az álla: helyiségük egész lakhatóvá vált. A szőnyegen nem voltak ruhadarabok, az asztalon nem állt hatalmas felfordulás, ezeken kívül pedig még az ágyak is egész rendezetteknek tűntek.
Visszapillantott Remusra, aki most forgolódva figyelte, minden zugot rendesen kitakarított-e. A fekete hajú arra kezdett gyanakodni, barátját megszállta egy jótündér, vagy ő maga vált egy angyallá… esetleg lehet, hogy eddig is ilyen volt, csak ő nem vette észre?

Töprengéséből a másik hangja rántotta ki:

- Hoztam föl neked sütit. Gondoltam, éhes leszel, amikor fölébredsz, ebéd pedig csak órák múlva lesz…

Black egy „köszönöm” kíséretében elfogadta a felé nyújtott süteményes tálcát, de még mindig gyanakvó pillantásokat küldött Lupin felé. Komolyan úgy érezte, mintha nem a régi Remus állna előtte, hanem valaki más, akit sokkal jobban kell szeretni, mint egy barátot.

- Valami baj van? – kérdezte kicsit aggódó hangot megütve Remus, ismét visszahúzva a valóságba. – Nem szereted a marcipános sütit?
- De – bólintott gyorsan, s rágni kezdte az egyik apróbb példányt. Közben az agyába ötlött valami, amitől egy új érzés szállta meg. – Holdsáp? – szólt, mikor lenyelte a falatot.
- Igen? – kérdezett vissza a fiú, s gondosan megigazgatta az egyik félrebillent díszt a karácsonyfájukon.
- Miért csinálod ezt?
- Mit? – lepődött meg és visszafordult hozzá.
- Hát, ezt az egészet. Tegnap olyan szemét voltam veled, te meg úgy teszel, mintha nem történt volna semmi, sőt…
- Azt mondtad, nem gondoltad komolyan – vont lazán vállat, majd habozva hozzáfűzte: - Másrészről pedig… nem akarom, hogy komolyan borzalmas karácsonyod legyen mellettem. Szeretlek és… azt akarom, hogy boldog legyél. – sütötte le a szemeit a mondat végén, mintha csak szégyellné, hogy ezt most így, ilyen szavakkal elárulta.

Tapmancs egy darabig csak nézte az elpirult Remust, aztán összeszedte minden erejét, letette a kezében tartott tálcát, hozzá lépett és szorosan megölelte. Mondani akart valamit, de semmit nem bírt kinyögni. Csupán Holdsáp őszinte mondatai visszhangzottak a fülében, de leginkább a „szeretlek” szó, melyet a fiú tengernyi érzelemmel ejtett ki…

***

Ebédelés közben Sirius fejében megfogant egy kiváló terv, miszerint megkéri Remust, hogy menjenek le Roxmortsba sétálni. Tudta, hogy fennáll annak a veszélye, hogy a fiú esetleg nemet mond a kérésére, de azzal is tisztában volt, hogy véleményét csak egyféleképpen tudhatja meg: miközben a Griffendél-torony felé meneteltek, feltette a kérdését.

- Én azt hittem, hogy karácsonykor minden zárva van – jegyezte meg válaszképp Lupin.
- Az igaz, de nem is vásárolni mennénk, hanem csak… sétálni.
- Sétálni – ismételte a másik komolyan, majd bólintott. – Rendben. Mikor indulunk?

Black szemei elkerekedtek.

- Komolyan benne vagy? Úgy értem, tényleg van kedved?
- Persze. Egy évben egyszer én is megszeghetem a szabályokat, nem? – mosolygott pajkosan, majd barátja ábrázatát látva felnevetett. – Jobb lett volna, ha nem egyezek bele?
- Nem, csak azt hittem, hogy… - Nem tudta, hogyan fejezze ki magát úgy, hogy ne bántsa meg társát.
- Azt hitted, hogy nemet mondok - fejezte be helyette, majd kínos csend telepedett rájuk.

Siriusnak fogalma sem volt, mit mondhatna erre. Remus nem tűnt megbántottnak, ettől függetlenül rosszul is eshetett neki, hogy így gondolkodott…
Azonban a fiú következő, lelkes kérdésére megnyugodott:

- Nos, mikor megyünk?

Tapmancs rámosolygott.

- Most.

***

Roxmorts a szokásosnál is gyönyörűbb volt: mindenütt villódzó, színes fények, hófödte háztetők, feldíszített fenyőfák és hóemberek tömkelege látszott. Ráadásnak fehér pelyhek szállingóztak békésen az éjszakában, melyek látványa csak még jobb kedvre hangolta az egyébként is vidám Remust és Siriust.
Az előbbinek végül igaza lett: egy üzlet sem volt nyitva, ennek ellenére jól érezték magukat, s hamarosan elindultak a Szellemszállás felé, hogy megpihenjenek az órás gyaloglás után.

- Tudod, azért sajnálom, hogy nem ihattunk forralt bort vagy vajsört – jegyezte meg Sirius, mikor már a ház előtt ültek a puha hóban. A fiú beszélés közben a kabátja zsebébe nyúlt, a következő pillanatban pedig már néhány szaloncukor üldögélt a tenyerén. Megkínálta barátját, aztán folytatta: - Ebben a hidegben biztos jólesne valamelyik.
- Nincs is annyira hideg. – jegyezte meg Holdsáp az egyik Siriustól kapott csokoládét majszolva. – Egyébként, amikor visszaérünk a kastélyba, lemehetnénk a konyhára. Ott forrócsokit biztos kapnánk.
- De forralt bort nem! – vágott vissza a másik hevesen.

Remus felnevetett.

- Nem valószínű. Habár, ki tudja… Lehet, hogy a mi kedvünkért összedobnának egy-két adagot...
- Igazad van! – kiáltotta lelkesen Black. – Szóval, visszaérünk a kastélyba, és lemegyünk a konyhára!

Barátja a fejét csóválta válaszképp, s elnézett a messzeségbe. Sirius inkább őt szemlélte. Fogalma sem volt, honnan jöhetett hirtelen a fiú szabályszegési kedve: nem sok olyan eset volt, amikor ő ajánlotta fel, hogy lógjanak le a konyhába, vagy hogy belement volna egy Roxmortsi kirándulásba – kivéve persze a holdtöltéket, de az valahogy egészen más dolog volt Sirius szemében, olyan természetes, arról nem is beszélve, hogy azokon az alkalmakon Remus utólag semmire nem emlékezett.

- Azt hiszem, lassan tényleg visszamehetnénk.

Sirius arra eszmélt, hogy egy beszélő Holdsáppal néz farkasszemet.

- Igen-igen – bólogatott megkésve, s feltápászkodott a talajról. Már komolyan a fázás határán volt.

Míg arra várt, hogy barátja is kövesse a példáját és felálljon, addig lenézett a kivilágított falura. Pechére, ugyanis Remus kihasználta, hogy nem figyel rá, s megdobta egy szép kerek, kemény hógolyóval. Sirius meglepettségében elterült a földön. Társa néhány lépésre tőle kacagott rajta.

- Hagyd abba, nem vicces! – méltatlankodott Black, megpróbálva ismét lábra állni.
- Ne haragudj, de ezt nem lehetett kihagyni! – Holdsáp közvetlenül mellé lépett, s a kezét nyújtotta, hogy felsegíthesse a fiút, az azonban kihasználta a könnyen adódó lehetőséget és visszaadta a kölcsönt – pontosabban a hólabdát.
- Hé! – kiáltott fel a barna hajú, de ha lehet, még jobban nevetett, mint az imént.
- Ezt megérdemelted, te kis bestia!
- Bestia? Én?!
- Igen! Ilyen orvul rátámadni egy ártatlan, védtelen…
- Sirius, te most magadról beszélsz?

Black bosszúsan feltekintett a világos szemekbe, majd nemes egyszerűséggel rávetette magát Remusra, aki elvesztette az egyensúlyát és megint a hóban landolt – Sirius pedig rajta.
Egy ideig mindketten nevettek, utána mikor elhallgattak, semmi más nem hatolt el a fülükbe, csupán a természet neszei és kissé kapkodó lélegzetvételeik.
Tekintetük egybe fonódott, s kirekesztették a külvilágot.
Azonban Sirius hamar ráeszmélt, hogy barátja forró lehelete az ő arcát melengeti, s hogy Remus túlontúl közel került hozzá. Erre valószínűleg Lupin is rájöhetett, mert így szólt:

- Komolyan el kéne indulnunk.

Sirius meglepő fürgeséggel gurult le a fiúról.

***

A visszaúton - bár végig beszélgettek - Black rendkívül zavarban érezte magát, de pontosan nem tudta, miért. Hiszen Remus csak a barátja volt, akit legalább öt-hat éve ismert és szeretett, és rengetegszer volt olyanra példa, hogy csak centik választották el őt tőle. Igen ám, de mikor forrósodott fel minden egyes porcikája a közelségére…?

- Pokoli fagy van kint, nem?

Sirius felpillantott, s megállapította, hogy visszaértek a szobájukba. Holdsáp az ágya előtt állt és azon ügyködött, hogy lehámozza magáról a pulóvereit.
A fekete hajú csak bólintott egyet, válaszul a fiú iménti megszólalására, bár tudta, ha nem érezne olyan furcsa dolgokat, mint amiket érzett, visszavágott volna valami frappánsat a pokol és a fagyosság kapcsolatáról. Így azonban csupán ennyit mondott:

- Elmegyek zuhanyozni. – Meglepetten tapasztalta, hogy nem egyedül ő szólalt meg. Hanem Remus is. – Oké, akkor menjél te – tette hozzá, nem sok lelkesedéssel: majd’ megfagyott a hideg gönceiben.
- Mehetnénk együtt is – ajánlotta Holdsáp, mire Tapmancs szemei elkerekedtek. – Most mi van? Csináltunk már olyat, nem emlékszel?
- De igen, csak tudod, akkor elsősök voltunk.
- Rendben, ha nem akarod… Akkor itt megvárom, amíg végzel – azzal lehuppant az ágya szélére, s dörzsölgetni kezdte a tenyerét, hogy kissé felmelegedjen.

Tapmancs nézte még néhány pillanatig a – láthatóan nem túl sikeres – mozdulatokat, majd türelmetlenül biccentett.

- Rendben van. Menjünk együtt.
- Biztos?
- Ja.

A percek kínos lassúsággal teltek, míg Sirius a ruháit hámozta le magáról. Tudta, nem kellett volna belemennie ebbe az őrültségbe, de úgy érezte, ha már lerángatta magával Remust a faluba, annyit megtehet neki, hogy nem hagyja megfázni. Viszont azzal is tisztában volt, hogy újonnan jött, különös érzelmei miatt nem lenne szabad Remusszal ismét testi közelséget teremteni.
De már nem volt visszaút, így habozva belépett a zuhanyrózsa alá, barátja mellé. Remus rámosolygott és a kezébe nyomta a szappant, Sirius pedig kis híján el is dobta azt: rádöbbent ugyanis, hogy végigstírölte a másik meztelen testét. Kicsit megrázta a fejét, és azzal győzködte magát, biztos önkéntelenül is azt akarta megtudni, mennyi karcolás maradt a fiú bőrén az átváltozás után. Csupán néhány heg – mondta magának, csakhogy elterelje a gondolatait. – Ha több is lenne, biztos nem akart volna együtt zuhanyozni velem, hiszen mindig is olyan szégyenlős volt. Jó, de akkor miért akart most mégis? Ja igen, hogy ne fázzunk meg…
Visszanézett Holdsápra, aki lehunyt szemekkel élvezte a meleg víz lágy simogatását. A fekete hajú nyelt egyet, visszaadta neki a szappant és gyors iramban kilépett a zuhanyzóból a hideg csempére. Felsóhajtott.
Mi történik vele?

***

Körülbelül tíz perccel később megjelent barátja is a hálójukban. Az első dolog, ami feltűnt Siriusnak, az az volt, hogy a fiú időközben felöltözött, csakúgy, mint ő maga. A következő a szobatársa kezében lévő pohár volt, teletöltve bíborszín folyadékkal.

- Az az, aminek látszik? – érdeklődött egyből.
- Igen az. Forralt bor. De gőzöm sincs milyen lett. – Átnyújtotta Blacknek az italt, és egy mosollyal hozzátette: - Na nem mintha le akarnálak itatni…

Sirius felnevetett, majd elővette a pálcáját, hogy ő is varázsoljon valamit barátjának. Lehunyta pilláit, s erősen koncentrált; a nonverbális varázslás sosem volt erőssége. És ez a nem túl jó tulajdonsága most is megmutatkozott: igazi célját nem érte el, sokáig azt se tudta, milyen változás következett be a szobában. Végül Remus hívta fel a figyelmét a plafonról lecsüngő…

- Fagyöngy – mondta a fiú komolyan, aztán kirobbant belőle a nevetés. – Ha jól sejtem, nem erre készültél…

A fekete hajú szomorúan szemlélte művét.

- Hát nem. De most sikerülni fog! – jelentette be eltökélten, mire barátja felnyögött – nem bízott a fiú képességeiben, s ez Siriust nagyon zavarta. Bosszúsan fogott neki az újabb varázslathoz, ami most kivételesen be is vált…

- Az, aminek látszik? – vigyorgott Lupin.
- Az. Forrócsoki. És véleményt is kérek!

Remus átvette tőle a bögrét, lecsüccsent a karácsonyfájuk elé, aztán mikor rájött, hogy ez nem a legkényelmesebb pozíció, hátra csusszant a mögötte lévő ágyhoz, s nekidőlt. Egy elégedett sóhaj kíséretében beleszürcsölt meleg italába.
Black letelepedett mellé.

- Finom?
- Aha. És az? – biccentett fejével a Sirius kezében lévő pohárra.
- Nagyon.
- Akkor jó. – Remus ezután minden figyelmét a karácsonyfában való gyönyörködésre és a csokoládé iszogatására fordította.

Sirius szeretett volna hozzá hasonlóan cselekedni, de képtelen volt levenni róla a szemeit. Remus félhosszú haja egész száraznak tűnt az előbbi zuhanyzás ellenére, valószínűleg megszárította egy bűbájjal, miután végzett, Tapmancs valamiért mégis meg akarta érinteni a tincseket. S meg is érintette. Holdsáp ránézett, mikor megérezte, hogy barátja hozzáért és elmosolyodott. Azonban egy szót sem szólt, és Sirius hangja is mintha eltűnt volna egyik pillanatról a másikra.
Ugyanúgy pislogtak egymásra, mint lent a faluban, most azonban az arcuk között lévő távolság hirtelen csökkenni kezdett, Sirius szíve pedig heves dobogásba fogott. Mikor már csak két centire volt Remustól, a felismerés villámcsapásszerűen átvágott a tudatán: nem Remus változott meg az elmúlt időkben, hanem az ő érzései a fiú irányában.
Alighogy megvilágosodott ezzel kapcsolatban, valami a fejére pottyant, ő maga pedig nagyot ugrott ijedtében. Hirtelen mozdulata következtében néhány csepp bor a szőnyegre csöppent, s észre vette, hogy elfelejtette kihúzni az ujjait barátja selymes hajából.

- Csak a fagyöngyöd, Sirius – nevetett rá Holdsáp vidáman, s megemelte a növényt, mintegy bizonyítékkép.
- Rögtön tudtam!
- Na peeersze – nyújtotta a szót a barna hajú még mindig somolyogva.
Pajkos fényű szeme összekapcsolódott Siriuséval, s arcuk észrevétlenül elindult a másik felé.

- Azt mondják, fagyöngy alatt szabad a csók – suttogta Remus alig hallhatón, milliméterekre társától. – Szerinted felette is?
- Minden bizonnyal… - mormolta Black, s ajka végre rásiklott barátjáéra.

Kezével megint a fiú fürtjei közé túrt, ujjaival végigszántott a szálakon, majd megsimogatta a tarkóját is.
Remus felnyögött, mikor nyelveik hegye találkozott. Sirius érezte, hogy társa nem túl tapasztalt csókolózás terén, mégis fantasztikus érzések kavarogtak benne a mozdulataira, s élvezte a fiú simogatását a hátán, valamint a csokoládé ízét a szájában.

- Szeretem a karácsonyt – susogta Lupin, miután elváltak egymástól.
- Én is – zihálta Sirius, s mohón visszahajolt a Tekergő szájára, ezúttal jóval vadabbul csókolva meg.

- Téged is szeretlek – mondta Holdsáp levegő után kapkodva jó néhány perc elteltével.

Black mosolyogva megsimogatta az arcát, aztán a puha nyakat kezdte puszikkal hinteni.

- Én is szeretlek téged. – Kicsit eltávolodott, a szemébe nézett és vidáman megint megszólalt: - Ez az eddigi legszebb karácsonyom!

Vége