Sz.M.: Először is: Remus/Sirius slash! Warning letudva. Lássuk csak... tartalom..., dióhéjban annyi, hogy Sirius drága megbetegszik, és Remus hiába könyörög, hogy menjen el gyengélkedőre... Hmm... ^^

Nem vagyok beteg! - írta: Remy

- Sirius, meg fogsz fázni! – figyelmeztette Remus Lupin Sirius Blacket.
A fekete hajú fiú viszont vagy nem hallotta meg a szavait, vagy csak szimplán nem volt kedve válaszolni, mindenesetre Holdsáp kénytelen volt a nevető, ide-oda csúszkáló Tapmancs után vetni magát, ha nem akart nagyon lemaradni tőle.
- Legalább várj meg! – kiáltotta.
És ez így ment már órák óta, mivel Siriusnak délután egyszer csak kipattant a fejéből, hogy mi lenne, ha lemennénk kettesben a parkba. Remus persze gyanútlanul belement a dologba, de arra egyáltalán nem számított, hogy ez lesz a vége. Arra pedig pláne nem gondolt, hogy ilyen farkasordító hideg lehet tél közepén. Ilyenkor mindig eszébe jutott, mennyivel szebb a hóesés egy meleg szobából nézve…
Barátját végül a tó szélén találta meg. A fiú elterült a puha, friss hóban és angyalkamintákat formázott végtagjaival a fehérségbe. Remus lihegve, a hidegtől kipirult arccal ért mellé.
- Vehettél volna fel egy sapkát… - jegyezte meg megrovón, miközben felsegítette a földről.
- Minek? Nincs is hideg! – vágta vissza egyszerűen Black, aztán megcsodálta a művét. – Ugye, milyen szép angyal vagyok? – rebegtette meg a szempilláit, és Lupinhoz hajolt.
Az érezte a másik kellemesen meleg leheletét, de ennek ellenére – vagy épp ezért – elfordult tőle és megindult a kastély felé. Már most elege volt a jégből, a hideg széllökésekből, a hóból, és mindenből, ami a téllel volt kapcsolatban.
- Most meg hová mész? – kérdezte Sirius, hangja szinte visszhangzott a kihalt, tökéletesen lélekmentes udvaron.
- Hármat tippelhetsz! – és kis párafelhők alakultak a szája előtt, miközben beszélt. Még ezt is utálta.
Sirius néhány másodperc alatt utolérte. Hosszú, nedves haját ide-oda fújta a szél, szemei két fekete gyöngyszemként ragyogtak barátjára. Megfogta a fiú kezét, aki még a saját kesztyűjén keresztül is érezte, milyen fagyosak az ujjai. Nem akarta elhinni, hogy Tapmancs nem fázik. Ő maga még három pulcsiban és egy bélelt kabátban is majd’ megfagyott, Siriuson pedig jóval kevesebb ruha volt, mint rajta.
- Szóval nem szereted az angyalodat?
Holdsápot váratlanul érte a kérdés. Először értetlenül rápislogott a mellette haladóra, aztán észbe kapott, száját mosolyra húzta, és így szólt:
- Nem.
- Ezt meg hogy érted? – adta a sértődöttet Sirius, és még társa kezét is elengedte.
- Úgy, ahogy mondom.
- Mi rosszat tettem? – nézett rá kiskutyaszemekkel. Ezzel akármit el tudott érni akárkinél.
Csak Remusnál nem.
- Nem öltöztél fel rendesen – felelte némi gondolkozás után. – Meg fogsz fázni.
- Én? – nevetett fel Tapmancs. – Soha!
- Majd meglátjuk.

***

Negyedórával később Remus már a Griffendél klubhelyiségében ült a kandalló előtt melegedve, türelmetlenül várva arra, hogy Sirius végre befejezze a zuhanyozást, ugyanis a fiú – ki tudja, miért – kiparancsolta a szobából. Holdsáp engedékeny volt, tudta, hogy egy Blackkel nem lehet vitatkozni, pláne ha az a Black Sirius.
Kis idő múltán azonban megunta a várakozást, s már azon volt, hogy feláll, felmegy és megmondja Siriusnak, nem áll szándékában meglesni őt zuhanyzás közben, amikor egy jeges valami kúszott a tarkójára. Teste minden négyzetcentimétere libabőrös lett, szíve mintha megállt volna ijedtében. Úgy érezte, mintha egy mugli horrorfilmbe cseppent volna.
Az első rémület után viszont kitisztult az agya, a helyzet világossá vált számára.
- Sirius Black! – kiáltotta idegesen. – A szívbajt hoztad rám!
Barátja felnevetett a háta mögött, aztán megkerülte a fotelt, melyben Lupin ült és letérdelt elé.
- Honnan tudtad, hogy én vagyok az? – vigyorgott rá, miközben megpaskolta a kezét. A Tekergő megrezzent a hideg ujjak érintése nyomán, s rögtön rájött, mi volt a jeges „valami” az imént.
- Nyilvánvaló volt – húzta fel az orrát. Ezzel egy időben pedig egy határozott mozdulattal eltávolította magáról Black melegnek nem mondható kacsóit.
- Azért megijedtél, kincsem, valld be!
- Nem is!
- De bizony!
Holdsáp további ellenkezésre nyitotta a száját, de hogy mit akart mondani, rejtély maradt, ugyanis Sirius váratlanul előre hajolt, beletúrt a hajába és megcsókolta.
Remusnak tetszett a lágy ajkak forrósága, de a tarkóján maradt kéz fagyossága annál kevésbé.
Ki akart szakadni a csókból, hogy ezt közölje barátjával is, de legnagyobb meglepetésére párja megelőzte: elfordult tőle és köhögni kezdett.
Lupin kárörvendően elmosolyodott.
- Mondtam én, hogy beteg leszel.
- Nem vagyok beteg – felelt a fiú rekedten, majd megköszörülte a torkát.
A barna hajú nem felelt. Sóhajtva felkelt az ülőalkalmatosságból, nyújtózkodott egyet, és Tapmancsot megkerülve elindult a szobájukba. Társa néhány másodperccel később követte.
- Ma veled alszom – jelentette be vidáman, immár közös helyiségükben állva.
- Miért?
- Hát, hogy meggyógyíts! – vágta rá, majd magához vonta Remust és belepuszilt a barna fürtök közé.
- Azt mondtad, nem vagy beteg.
- Igaz… - morfondírozott a fiú, aztán megvonta a vállát. – De nem baj. Majd a kedvedért az leszek.
- Kedves vagy – mormolta Holdsáp elégedett sóhaj kíséretében. Sirius puha ajkai pillanatokon belül még azt is elfeledtették vele, mennyire gyűlöli ezt az évszakot.

***

Remus reggel arra ébredt, hogy nyár lett. Pontosabban hatalmas kánikula, s fogalma sem volt, miképp történhetett ilyesmi, hiszen előző nap még jeges fuvallatok szelték át az egész országot.
Miután kiröppent a szeméből az álom, rá kellett azonban jönnie, hogy a meleg valahonnan a jobb oldala felől jön, nem pedig kintről. Kábán odapislogott, s tekintete megakadt a nyakig felhúzott takaróban hangosan szuszogó Siriuson. Felé fordult, és óvatosan végigsimított az arcán.
Aztán már csak azon csodálkozott, hogy egyikük sem gyulladt meg az éjszaka folyamán.
A fiú egy sóhajtás kíséretében már épp kicsusszant volna az ágyból, amikor egy meleg kéz a csuklójára fonódott, visszatartva őt. Sirius lázasan csillogó szemekkel nézett rá, kérdőn.
- Hogy érzed magad? – érdeklődött Holdsáp azonnal.
- Jól – jött a rekedtes válasz, amit rögtön egy szipogás követett.
- Ez azt jelenti, hogy csak a torkod fáj meg a fejed?
- Deb fáj semmim – felelte orrhangon a fekete hajú.
- Remek, akkor csak a borzalmas hangodra meg a lázadra kell kérnem valamit Madam Pomfrey-tól – Azzal ismét el akart indulni, hogy összeszedje a ruháit és felöltözzön, de Tapmancs határozottan megszorította a karját, és visszahúzta maga mellé.
- Deb kell, jól vagyog.
- Persze – hagyta rá barátja, miközben megsimogatta a fiú hátát. – Hozzak neked egy meleg teát?
Fejrázás.
- Reggelit?
Újabb fejrázás.
- De neked kutyabajod sincs… - célzott finoman arra, hogy társa még egyetlen étkezést se hagyott még ki iskolába járásuk óta, kivéve, ha büntetőmunkára kellett mennie.
Sirius halk szipogások közepette hozzábújt és belefúrta a fejét a nyakába.
- Dinycs kedved megcsókoldi?
- Tessék?
Black köhögött egy sort, aztán megismételte a mondatot, valamivel érthetőbben, mint az imént.
- Dincs kedved megcsókolni?
- Ja – világosult meg Lupin. – Nincs. Még átadod nekem a bacikat.
- Így is átadhatnáb, ha lednének.
Holdsáp vállat vont, s elgondolkodott. A legtöbb betegséget ebben az időszakban szokta elkapni, s pont a napokban jött rá, hogy idén még semmilyen vírust nem sikerült elkapnia. Hát, nem is szeretett volna, éppen ezért adott egy gyors puszit Siriusnak, aztán szinte észrevétlenül kibújt a takaró melegéből.
- Megyek zuhanyozni. Ha kell valami, sikíts – majd gonoszan elmosolyodott – ja, azt se tudsz…
Tudta, hogy rendes esetben párjának meg lett volna erre a maga velős válasza – például középsőujjának felmutatása az irányába -, de gyaníthatóan most éppen annyira fázott, hogy a kisujját se akaródzott neki kidugnia a paplan alól.

Mikor visszaért, Siriusból az égvilágon semmi nem látszott, csak a takaró alatt rajzolódott ki az alakja. Mosolyogva az ágy mellé lépett és feltérdelt mellé, hogy aztán puhán magához ölelhesse a pokrócokon át.
- Élsz még?
- Ja – hallatszott a mormolás. – Minnyárt felöltözöm.
- Inkább maradj ma ágyban.
Ennél több se kellett Siriusnak: kipattant a fekhelyéről, gyengéden félrelökte Remust az útjából, összekapkodta a ruhaneműit és eltűnt a fürdőszobaajtó mögött.
Lupin a fejét csóválva lehuppant az egyik székre, és várt. A percek múltával csupán barátja köhögései és tüsszentései tudatták vele, hogy a fiú nem fulladt bele a vízbe, és hogy látni fogja még ezen a világon.

Reggeli közben az összes Roxfortban karácsonyozó diák azt leste, Sirius mikor szándékozik abba hagyni az idegesítő tüsszögő-prüszkölő-köhögő összeállítást. Mind azt hitték, a fiú ugyanúgy a figyelem középpontjába akar kerülni, mint akármikor máskor, de Holdsáp tudta, hogy ilyesmiről – kivételesen – szó sincs. Ő azon csodálkozott volna, ha a tegnapi hóban hempergőzése során egészséges marad.
- Hodsáp! – töprengéséből Sirius náthás hangja zökkentette ki.
- Mikor lettem neked hód? – viccelődött Remus, ám barátja félig szomorú, félig morcos tekintetét látva bocsánatkérőn megsimogatta a fiú kezét az asztal alatt.
- Mi a baj?
- Begszerezdéd dekem a deád?
Lupinnak beletelt egy kis idejébe, mire rájött a szavak értelmére:
- Hogy megszerezném-e neked a teát?
Bólintás.
- Persze – Remus kotorászott egy kicsit a talárja alatt, aztán fellélegzett, mikor ujjai közé kaparintotta a varázspálcáját; semmi kedve nem volt elsétálni az asztal közepéig és vissza. – Invito teás kancsó!
A gőzölgő nedűvel teli kancsó pontosan az épp nagyot tüsszentő Sirius előtt fékezett le.
- Egészségedre.
- Köc. – morogva töltött magának a teából, míg párja somolyogva figyelte. Tudta, mit akar elérni a fiú, de eltökélte magában, hogy akármennyire is próbálkozik, nem fogja „hősnek” tartani csak azért, mert letagadja, hogy rosszul van, és nem megy el a gyengélkedőre. Ha jól esik neki, csinálja, de ő nem fogja sajnálni!
- Reggeli után kimegyünk a parkba?
Remus kis híján kiköpte azt a falat pirítóst, melyet épp rágott, és nem csak azért, mert Sirius érthetően mondta ki a kérdést.
- Nem. – Nem akarta hozzátenni a „Hacsak nem akarsz ennél is jobban megfázni” mondatot.
- Miért?
- Hideg van odakint. A tegnapi nekem épp elég volt. Inkább… sakkozzunk – javasolta, miközben társa kezébe nyomott egy papír zsebkendőt.
- Redben.

***

Ahogy felértek a szobájukba, előkotorták Sirius sakk-készletét James ágya alól, és a szőnyegen kényelmesen elhelyezkedve játszani kezdtek.

Cirka három órán át parancsolgatták ide-oda a bábukat, mikor megunták az egészet. Sirius mellett ekkor már egy halomnyi használt papír zsebkendő árválkodott, Remus pedig közel állt ahhoz, hogy helyben elaludjon. És mintha a feje is nyilallt volna egy kicsit.
- Szerintem hagyjuk abba – mondta ásítva.
Black bólintott, feltápászkodott a földről, levette a cipőjét és eldőlt az ágyán.
Máskor Remus biztosan rászólt volna, hogy tegye el a készletet és távolítsa el a zsepijeit a helyiség közepéről, jelenleg azonban túl fáradtnak érezte magát a vitatkozáshoz, tehát inkább betakarta Tapmancsot, és ő maga is melléfeküdt. Kezét átvetette a derekán, fejét a mellkasára hajtotta, szemeit lehunyta. Tudta, hogy ha lenne egy kis esze, ellökdösné társát a gyengélkedőre, de most túlságosan is élvezte a teste forróságát. Mintha egy radiátorral feküdt volna egy ágyban…
- Szép álmokat – mormolta, mire párja felnevetett. – Legalább feldobtam a hangulatot…
- Dényleg nem adsz buszid?
- Tényleg nem adok puszit – Sirius kiskutyaszemeit látva hozzátette: - Megmondtam, nem akarok én is bacis lenni.
Tapmancs válasz helyett köhögött egy kicsit, aztán megcsókolta a másik fiú arcát, mintha csak azt várta volna, hogy ennek hatására barátja felé fordul és rátapad a szájára, de nem lett szerencséje: Holdsáp csak átkarolta a nyakát, s néhány perc múlva már aludt is.

***

Mikor felébredt, már biztos volt benne, hogy Siriusról átmásztak hozzá a bacilusok. A feje, úgy érezte, bármelyik pillanatban felrobbanhat a benne lüktető fájdalomtól, és ráadásképp a torka is kapart. Nyűgösen bújt még közelebb a szerelméhez, aki - csodával határos módon – sokkal egészségesebbnek látszott, mint elalvás előtt. Nem igazán értette, miképp lehetséges ez, hiszen délelőtt még tényleg elég rosszul nézett ki…
Megpróbált visszaaludni, de képtelen volt lehunyni a szemét.
Kicsit pihent még a békésen szuszogó fiú mellett, aztán megcsókolta a homlokát, csakhogy megállapítsa, van-e még láza. Az eredmény szívderítő volt: egy kicsit se volt melegebb a kelleténél. Ennek a fiú csak örülni tudott, az viszont már egyáltalán nem tetszett neki, hogy a saját arca szinte tüzelt a forróságtól. Ez volt az a pont, mikor eldöntötte, ha törik, ha szakad, kikel az ágyból, összeszedi magát és elsétál a roxforti javasasszonyhoz.

Míg a gyengélkedő felé tartott, eltöprengett, vajon megéri-e meginni a Madam Pomfrey készítette savanykás ízű gyógyitalt. Ezen a problémám nem agyalt túl sokat: a fejfájásától amúgy se hallotta tisztán a gondolatait, és ez éppen elég volt neki a válaszhoz.

- Jó napot! – köszönt kissé rekedten a talpig fehérbe öltözött Madam Pomfrey-nak, mikor belépett a kórterembe.
A nő fel se nézve kapott kézbe egy üres poharat, melyet nyomban meg is töltött egy meghatározhatatlan színű, gyanúsan füstölgő folyadékkal. Holdsáp majdnem biztos volt benne, hogy azon a napon ő a sokadik beteg ezekkel a tünetekkel.
- Hogyhogy nem Mr. Blackkel jött? – csodálkozott Madam Pomfrey, miközben a fiú kezébe adta a bögrét. Valószínűleg csak ekkor vette észre, kihez is van szerencséje.
- Miért? – Ilyen gyorsan elterjedt volna Sirius betegségének híre?
Gyorsan kiitta a bájitalt, hogy mielőbb túl legyen rajta, ám alighogy az utolsó cseppet is lenyelte, az asszony valami olyasmit mondott, amitől a legutoljára elfogyasztott korty rossz útra tévedt, ő pedig öklendezni kezdett:
- A fiatalúr alig fél órája járt itt.
- Valóban? – kérdezte az előbbi köhögéstől könnyes szemmel.
- Igen, igen – hadarta a javasasszony, aztán minden további magyarázat nélkül kilökdöste a fiút az ajtón, mondván, még rengeteg beteggel kell foglalkoznia.

Remus lélekszakadva rohant végig a folyosókon, magában végig azt ismételgetve, hogy Tapmancs ezt az akcióját nem fogja szárazon megúszni. Mire a klubhelyiségbe ért, már meg is fogalmazódott benne a terv…

***

Sirius még aludt, mikor belépett a szobájukba, így a lehető leghalkabban besomfordált a fürdőszobába, hogy vegyen egy forró fürdőt. Úgy számította, mire befejezi a fürdést, Sirius már ébren lesz…

Ébren volt. Mikor Holdsáp visszament a helyiségbe, a szemeit törölgetve ült az ágyában, majd mikor észrevette, hogy barátja is csatlakozott hozzá, laposakat pislogva ránézett. A barna hajú egy szál törölközőben ácsorgott a küszöbön, arcán kedves mosollyal.
- Szia – köszönt, majd mintegy mellékesen megérdeklődte: - Még mindig beteg vagy?
- Eddig se voltam az – Lupin gyanította, hogy a hangjában megbúvó rekedtség immár nem a betegség egyik tünete, hanem valami más, hiszen a fiú tekintete már másodpercek óta a testét fedő törölközőtől igyekezett megszabadítani.
- Kár… - mormolta, s közelebb lépett az ágyhoz.
- Ugyan miért? – Tapmancs szemei kétségbeesetten tapadtak barátjára.
Remus, mielőtt feleletet adott volna a kérdésre, feltérdelt az ágyra és puhán belecsókolt párja nyakába, mire az jól hallhatóan nyelt egyet.
- Mert arra gondoltam, szívesen kikúrálnálak, ha még fájna valamid… De ha már jól vagy, akkor hiába fáradnék, nem igaz? – susogta gonoszul, ajkaival épphogy megérintve a fülcimpáját.
- Most, hogy mondod, mintha egy kicsit fájna a fejem… és nézd csak, szerinted nincs lázam? – kapaszkodott bele a másik hátába, szájával éhesen keresve az övét. Remus azonban elhajolt előle, és tovább ütötte a vasat. Elhatározta, hogy addig nem adja be a derekát Siriusnak, amíg nem hallja az ő szájából a „vallomást”.
- Madam Pomfrey szerint nincs – szögezte le, mire barátja kezei lecsúsztak a vállairól, de mivel nem fűzött kommentárt az elhangzottakhoz, Remus folytatta: - A kérdés csak az, hogy te hogyan kerültél a gyengélkedőre, amikor egész nap azt bizonygattad, hogy olyan egészséges vagy, mint a makk.
- Oké, megfogtál. Talán mégse voltam olyan jól, mint mondtam.
- Szóval te is lehetsz beteg néha…
- Igen – adta meg magát Black, aztán megcsillantak a szemei: – De a bacik már elmentek… Most már kapok puszit?

Vége