Sz.M.: SLASH, párosítás: Remus/Sirius (csak egy kérdés: szerintetek fogok olyan témájú slasht írni, aminek nem ők a főszereplői? A válasz: fogok, majd... valamikor :P) Hm, úgy vélem, ha a műveim beszélni tudnának, már rég feljelentettek volna, amiért ilyen idióta címeket adok nekik, de ez jutott eszembe. :P

Karácsonyi kókusz - írta: Remy

- Honnan jön ez a fincsi kókuszillat?

Sirius Black e mondatával kezdődött el az egész dolog.

- Kókusz? – ismételte Remus Lupin, szemöldökét összehúzva, egy pillanatra kipillantva vaskos könyve sorai közül.
- Igen. Határozottan kókuszillatot érzek! – és a fiú szimatolni kezdett a levegőbe, követve az édes illatokat.

Remus egy darabig még szemlélte barátját, aztán vállat vont, közelebb csusszant a klubhelyiség kandallójához, s folytatta az olvasást. Legközelebb csak akkor hagyta abba ezt a műveletet, mikor Sirius őt kezdte el szagolgatni.

- Tapmancs, mégis mit csinálsz? – csattant fel ingerülten a barna hajú. Mindig is utálta, ha olvasás vagy tanulás közben zavarták.
- A kókuszillat felőled jön. Valld csak be, hogy van dugi kókuszos-csokid! – azzal közelebb nyomult értetlen barátjához. – Na, hova rejtetted? – kérdezte, miközben fölhúzta a srác pulcsijának alját, hátha ott találja a csokoládét. Holdsáp összerezzent, bőre se perc alatt libabőrössé vált a közeli ablakon beáradó hűvös, téli széltől. Ellökte magától Sirius kutató ujjait.
- Nincs nálam semmiféle csoki, de ha lenne, akkor se adnék! – mondta hevesen, kezeivel gesztikulálva.

Sirius viszont nem adta föl a küzdelmet: egy ügyes mozdulattal eltávolította a fiútól az olvasnivalót s elhajította azt, hogy aztán nyugodtan leteperhesse a kissé megszeppent Remust a szőnyegre és tovább folytathassa édesség-kereső expedícióját.

Az alatta fetrengő Tekergő rugdalózásával, kiabálásával mit sem törődve kereste az őt megillető csokit, de hamarosan rádöbbent valamire.
- Holdsáp.
- Mi van?
- Először is hagyd abba a kalimpálást! – parancsolt rá, és Remus mozdulatlanná dermedt – nyilván a meglepettségtől. – Másodszor… mióta van kókuszillata a hajadnak?
- Mi van?! – ismételte meg előbbi kérdését amaz, immár sokkalta mérgesebb hangot megütve.
- Átvertél. Nincs is nálad csoki – gördült le róla Tapmancs egy csalódott fintor kíséretében.
- És ki mondta, hogy van? – vágott vissza. Sietve felpattant a földről, megigazította a ruháját, ujjival néhányszor végigsimított világos, össze-visszaálló fürtjein, és magához ragadta a könyvét. – Olyan hülye vagy! – szólt még dühödten, mielőtt felcsörtetett volna a hálójukba.

A kerek helyiségben maradt fekete hajú az ajtó csapódásával egyidejűleg azon kezdett morfondírozni, vajon tényleg nagyon kínos-e, ha az embernek tetszik az egyik legjobb barátjának – ráadásul fiú barátjának – a haja illata.

***

Az elkövetkező napok során Siriusnak egyre többször jutott eszébe Remusszal átélt kis incidense. Bár a fiú nem mutatta jelét semmi változásnak, ő mégis beleborzongott akárhányszor csak megérezte kedvenc csemegéjét, és komolyan elkezdett gondolkozni: talán meg kéne látogatnia az iskola javasasszonyát, mert – mint sikerült rájönnie - az egészen biztosan nem normális, hogy tetszik neki a barátját körüllengő kókusz aromája.

***

A parkot vastag hó takarta, a közepén álló tó vize pedig kőkeményre fagyott, a karácsony gőzerővel közelegett, és Siriust már nem csak a hajillat-téma izgatta, hanem az is, mit adhatna barátjának a szeretet ünnepén. A Roxforton kívül tartózkodó másik két Tekergőnek már akkor odaadta az ajándékukat, amikor még a kastélyban voltak. Akkor úgy okoskodott, hogy még rengeteg ideje lesz kitalálnia, mit vegyen Remusnak, de nem sokára azt vette észre, hogy már csak egy napja maradt hátra, ajándék pedig sehol.

Sürgősen intézkednie kellett, tehát eldöntötte, hogy lelóg Roxmorts faluba kirándulni egy kicsit, hátha szemet szúr neki valami kis apróság, mivelhogy barátaival megállapodtak, hogy semmilyen bonyolult, drága dolgot nem adnak egymásnak, ami nem feltétlenül szükséges számukra.

Felrobogott a szobájukba, hogy bejelentse a tervét. Ám barátjának nyomát sem lelte.
- Remus? Itt vagy? – kiáltotta, miközben futólag bekopogott a fürdőszobába, s lenyomta a kilincset. A következő pillanatban pedig szembe találta magát egy kék törülközőbe bugyolált, vizes hajú Remusszal. A helyiséget behálózta a kókusz kellemes illata.
- Nem – vigyorgott a fiú hevesen megrázva a fejét. Mozdulata következtében néhány vízcseppel ajándékozta meg a csempét, valamit Sirius pulóverét. – Mi a helyzet?

Sirius szinte megbabonázva figyelte őt, és csak jó néhány másodperc elteltével jött rá, hogy egyre mélyebbeket lélegzik.
- Tapmancs! – szólította meg Holdsáp, félig aggódó, félig vidám arckifejezéssel.
- Igen? – eszmélt fel hirtelen az említett. Egyenesen belenézett a borostyánszínű szemekbe, amik fényességét még a párás levegőn át is tisztán láthatta.
- Azt kérdeztem, miért törted rám az ajtót…

Tényleg, miért is?

- Én, öhm… csak azt akartam mondani, hogy lemegyek Roxmortsba – kapott észbe hirtelen. Holdsáp tett egy-két lépést felé, mire ő hátrálni kezdett, egészen ki a hálóba. – Szóval megyek is.
- Jó, menjél csak. Remélem nem baj, ha most nem megyek veled. Tudod, kicsit fáradt vagyok még… - Tekintete elhomályosult egy pillanatra, ahogy visszaemlékezett az egy héttel azelőtti holdtöltére, ám aztán ismét visszaköltözött szemeibe a töretlen öröm, boldogság és vidámság keveréke, amit vélhetően a közelgő ünnepnek köszönhetett.

Sirius csak bólintani tudott, majd lassan kihátrált a szobából.

Míg leloholt a faluba, semmire nem gondolt, ám mikor az arcába csapott a fagyos hideg, kitisztult az agya és lepörgette fejében az elmúlt pár perc eseményeit – valamint az érzelmeit, amiket Remus látványa váltott ki belőle.

Még ha magának sem merte bevallani, akkor is azt kívánta azokban a másodpercekben, hogy az a nyamvadt törülköző essen le a földre, és engedje, hogy többet láthasson barátja vékony testéből, melyből csak úgy áradt az a finom kókuszillat, amit imádott magába szívni.

Miért gondolhat ilyen eszement baromságokra a közelében és miért akarja pucéran látni?

Sirius kétségbeesetten vetődött be a Mézesfalásba, hogy rendeljen magának egy forró vajsört és leüljön higgadtan végiggondolni a dolgot. Azt tudta, hogy eddig még sosem voltak ilyesféle perverziói a fiúval kapcsolatban, de azt gyanította, hogy valamikor akkor kezdődhettek, mikor először az orrába csapott az illata.

Mikor is volt az? Három napja?

Három nap alatt megváltozhatnak valakinek az érzései egy másik valaki iránt? Vagy lehet, hogy eddig is vágyott rá, csak egyszerűen nem vette észre?

Még mindig merengve kortyolt bele a percekkel azelőtt elé helyezett vajsörbe, aminek ízétől ismét Remus arca ugrott a szemei elé: felötlött benne ugyanis az a nap, amikor utoljára voltak lent Roxmortsban kettesben. Akkor is idemenekültek a kinti hideg elől és ugyanezt a nedűt itták.

Sirius hirtelen felnyögött, levágta az asztalra az üvegét, majd arcát a tenyerébe temette.

Most már mindenről ő fog az eszébe jutni?

Gyorsan elfogyasztotta az utolsó csepp italát is, utána pedig megcélozta az ajtót és kilépett a havas útra.

Úgy döntött, aznap nem fog többet rajta rágódni, hisz’ ez az egész felhajtása biztos csak megint egy egyszerű fellángolás, semmi több. Remusszal pedig így se-úgy se fog kikezdeni, tehát az ügy le is volt zárva.

Legalábbis ő így hitte…

***

Órákkal később, mikor halkan bement a szobájukba, az első dolog, ami a szemébe ötlött az Remus ágyának elhúzott függönye volt, amiből rögtön kikövetkeztette, hogy a fiúnak sikerült elaludnia a távolléte alatt. A neki szánt, tökéletes ajándékot - melyet Roxmorts majd’ összes üzletét végigjárva sikerült megtalálnia – eldugta az éjjeliszekrénye fiókjába, aztán maga is lefeküdt fekhelyére.

***

Másnap reggel egy hatalmas, vidám kiáltásra ébredt:

- BOLDOG KARÁCSONYT, SIRIUS!

Sirius nyüszített egy fáradtat, s a fejére húzta a paplanját, megpróbálva kirekeszteni a fiú hangját.

- Sirius, ne legyél már ilyen lusta! Hiszen karácsony van! – Remus ezekkel a szavakkal lehámozta a srácról a takaróját és a plusz három pokrócot, amik még melegen tartották, és ráugrott a felháborodott-álmos képű tulajdonosra.
- Mit csinálsz, Remus? – kérdezte morogva. Megpróbálta lelökni magáról, de mikor az előrébb hajolt rajta, nyomban megérezte a kókuszt és abbahagyta a fickándozást.
- Épp azon vagyok, hogy kiverjelek innen! Egy rakás ajándékot kaptam, de mivel nem találtam a tiédet, gondoltam, megkérdem, hová rejtetted. Olyan kíváncsi vagyok már! – A fiú egy kisiskolást is megszégyenítő lelkesedéssel várta azt a pillanatot, mikor kezében tarthatja az ajándékát.

Tapmancs ránézett, és önkéntelenül is arra gondolt, mennyire aranyos tud lenni barátja, amikor ilyen izgatott. Keze lassan elindult Remus arca felé, hogy megsimogassa, de még időben észbe kapott, és inkább rávágta:

- Csak akkor kapod meg, amikor én is megkapom a tiédet!
- De hát az enyém ott van az ágyad lábánál a többi között! – mutatott durcásan maga mögé a barna hajú. – Szóval megkapom végre?
- Előbb add ide!

Holdsáp azonnal lemászott a testéről és lehuppant a szőnyegre, majd keresésbe fogott.

- Valahol itt kell lennie… - mormolta, rózsaszín nyelve hegyét kidugva a szájából.

Sirius nyelt egy nagyot, szívverése pedig nyomban felgyorsult, amint megkérdezte magától, vajon mit tenne, ha most a fiú közvetlen közelében ülne? Arra gyanakodott, valami olyasmit, amit nem feltétlenül a legjobb barátjával kéne tennie.

- Megvan! – kiáltotta Holdsáp váratlanul, mire Tapmancs megrezzent, s visszatért a valóságba.

Remus visszaugrott mellé az ágyra, a kezébe nyomta a díszes csomagolású ajándékot, és kíváncsian rámeredt Siriusra, akinek az volt a benyomása, ha a Tekergő kutya lenne, minden bizonnyal a farkát csóválná izgatottságában.

- Most már megkapom?
- Igen. – A fiókjához nyúlt, kihúzta, és kivette belőle az előző estén vett ajándékot. – Bocsi, amiért nem csomagoltam be…

Remus szemei csillogtak az örömtől, mikor az ölébe ejtette a…:

- Három kókusz ízű csoki-tábla! – kiáltotta végtelen boldogsággal. – Ez a kedvencem! – azzal – Sirius nem kis megrökönyödésére – a fiú előre vetette magát, egyenesen a másik karjaiba. Tapmancs tudta, mennyire hálás tud lenni a legapróbb semmiségekért is, de azt már igazán furcsának és különösnek találta, hogy Remus forró ajkát a nyakához érintve belepuszilt a bőrébe. Mindenesetre hihetetlenül jólesett neki ez a gesztus: hangosan felsóhajtott, s átkarolta barátját, így akadályozva meg, hogy a srác elhúzódhasson tőle. Beszívta az illatát, élvezte a közelségét, testének melegét, és azt kívánta, bár örökké így tarthatná őt.

Kívánsága sajnálatára nem jött be, mert Holdsáp kicsit távolabb húzódott tőle, arcán még mindig elkápráztató mosoly ült, a szemeibe nézett, majd – Sirius elfelejtett levegőt venni – visszahajolt és egy röpke pillanatra összeérintette az ajkaikat. A következő másodpercben Siriust már semmi sem emlékeztette rá, csupán bizsergő szája és Remus kipiruló ábrázata.

- Akkor kibontod az ajándékod? – kérdezte a barna, visszavéve a kisfiús stílust.

Társa bólintott, de mielőtt a tárgyért nyúlt volna, gyengéden magához vonta Holdsápot, tüzelő ajkait ismét rányomva az övéire.

Hosszú perceken át csak a két kamasz pihegése törte meg a nyugodt csendet, aztán mikor elváltak Sirius semmi mást nem látott csak Remust, és semmi mást nem érzett csak Remus édes, csábító illatát.

Egy ideig szótlanul szemlélték egymást, majd lassan elmosolyodtak, a fekete hajú pedig az ajándékáért nyúlt, s remegő kezekkel kibontotta azt.

- Sampon?
- Aha, de nem akármilyen – válaszolt vigyorogva Remus. Felnyitotta a tubust és megszagoltatta a fiúval. – Kókusz illatú.

Vége