Közeledett a Bálint-nap. Fred Weasleyt eddig mindig hidegen hagyta ez a csupa boldog, csupa rózsaszín nap. De ez ma másképp volt.
Fred Weasley hetedéves, avagy végzős volt a Roxfortban ikertestvérével együtt. Őket sohasem nagyon érdekelték a lányok. Meg is fogadták, hogy nem házasodnak meg sohasem. De ez ma meg fog változni. Mivel Fred meg akarja kérni évfolyamtársa, és titkos szerelme kezét, Angelina Johnsonét.
Angelina Johnson végzős griffendéles volt, mellesleg a Griffendél kviddicscsapatának kapitánya és az egyik hajtója. Hosszú, afrofonott haját copfban viselte, és szép, barna bőre volt. Fred ha csak rá gondolt, máris a fellegekben járt.
Szép elkészítette a jeggyűrűt. Egy ezüst színű darab volt, a közepén három szív alakú, apró türkizzel. Beletette egy sötétkék dobozkába, majd a zsebébe süllyesztette. Majd felkapta táskáját, és lement reggelizni.
Útközben azon törte a fejét, hogy mikor és hol kérje meg a lány kezét. Mire a Nagyterembe ért, letisztázta, hogy zűrzavart kelt a bejárati csarnokban, hogy mindenki ott legyen. Akkor is megkéri Angie kezét, ha Umbridge ki is csapja a suliból. De a zűrzavarhoz Georgera és Leere is szüksége van.
- Milyen komolytalan leánykérés lesz ez, tesóm? – kérdezte öt perccel később George Fredet. - De megoldható. Szerinted mit vessünk be Lee?
- Szerintem változtassuk erre az alkalomra a csarnokot egy nagyon rózsaszín teremmé! – rikkantotta Lee. – El sem hiszem, hogy megkéred Angelina kezét.
- Neked is meg kéne kérned Katieét! – mondta Fred, mire Lee egy kicsit elpirult. – Nincs igazam?
- De igazad van. – mondta George. De most azt kéne megterveznünk, hogy hogyan csináljuk.
Tíz perccel később a három fiú kész tervvel látott neki az órák unalmas hadának. Fred már nagyon várta a percet, mikor megkéri szerelme kezét. Addig viszont még hátra volt fél nap.
Valahogy végigszenvedtek egy dupla bájitaltant és egy dupla mágiatörténetet, majd ebédelni mentek. Harryék mellett foglaltak helyet.
- Szia Prefi Ron! – köszönt Fred.
- Dugulj el! – morogta Ron.
- Hé öcskös, ne bánj így az ünnepelttel! – mondta George.
- De hiszen ma nincs is szülinapja. – értetlenkedett Ron.
- Nincs neki, mert különben nekem is lenne, okostojás! – folytatta George. – Este öt körül ha a bejárati csarnokban leszel, akkor megtudod az ünneplés okát.
Azzal a fiúk nevetve felálltak, és faképnél hagyták a megrökönyödött triót.
Délután sem volt nyugodt napjuk. Dupla sötét varázslatok kivédése, átváltoztatástan… Aztán elkezdődött a bűbájtan. Fredék a terv szerint bevették a Maximuláns desszerteket. George hányni kezdett, Lee lázas lett, Frednek pedig vérezni kezdett az orra. Ekkor Lee jelentkezett, é Flitwick felszólította:
- Nem érezzük jól magunkat, tanár úr.
- Persze. – mondta a törpe professzor. – Menjenek fel a gyengélkedőre!
A fiúk kikecmeregtek a padból, és elindultak kifelé. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, azonnal bevették az ellenszert.
- A terv ?A? fázisa megvolt. – szólt Lee. – Most jön a ?B?!
Leosontak a márványlépcsőn a bejárati csarnokba. Ott elkezdtek mindent megbűvölni. Háromnegyed 5-re rá sem lehetett ismerni a bejárati csarnokra. Mindenütt vörös és rózsaszínű rózsák voltak, a falak tele voltak szívekkel, és a levegőben kis arany angyalkák szív alakú konfettit szórtak alá. Volt ezenkívül rengeteg hattyú, rózsaszín uszkár, meg egy rózsaszínű szurcsók.
- Ezzel végeztünk. – szólt George. – Most már csak ide kéne csalogatni Umbridgeot, hogy biztosan zűrzavart kelthessünk.
- Azt majd én elintézem. – szólt Lee, majd Fredhez fordult: - Izgulsz Fred?
- Nem. – mondta. A süvegén egy rózsaszín rózsakoszorú volt, a mellén egy vörös rózsa, kezében rózsacsokor. – Lassan beindíthatnánk a zenét és a tűzijátékot.
- Igen. – mondta George. – Indulj Lee. A többit majd mi elintézzük.
Lee elindult Umbridge szobája felé. Fred elővarázsolt egy rakás tűzijátékot, és meggyújtotta őket. Addig George intett a pálcájával, és hirtelen egy bécsi keringő dallamai zúgtak fel a csarnokban, és az osztálytermekben egyaránt.
Addig Lee odaosont Umbridge folyosójához, és egy adag garatgombócgázt eresztett ki, majd eliszkolt.
Eközben az összes tanteremben felharsant a zene.
- Mi ez? – kérdezte Flitwick a tanítványait.
Erre Katie, Alicia és Angelina kuncogni kezdtek. Sejtették, hogy az ikrek keze volt a dologban.
- Az órának vége! – szólt az öreg professzor, és eltűnt az asztala mögött.
A három lány a keringőt dúdolgatva indult el vacsorázni. A nagyteremben viszont hatalmas tömeg állta el az útjukat. Előrefurakodtak, és meglátták a zűrzavar okát.
Lee, Fred és George ott álltak a rózsaszín nagyterem közepén. Fred mikor meglátta Angelinát, elindult felé, de felbotlott a talárjában és hasra esett. A tömeg harsányan nevetett. Majd felállt, odalépett Angelina elé, és odaadta neki a csokrot.
- Tessék. – mondta Fred.
- Köszönöm. – mondta Angelina, és megszagolta a rózsákat.
- Te! – hallatszott egy hang a márványlépcső felől. Fred odanézett. Umbridge döcögött le a lépcsőn. – Még egy szó, Fred Weasley, és kicsaplak az iskolából.
Fred a torkának szegezte a pálcáját, és így kiáltott: - Soronus!
- Annál az egy szónál azért több lesz! – mondta, majd elővette a zsebéből a kis dobozkát, kinyitotta, majd Angelina felé tartotta: - Angie, leszel a feleségem?
Angelina először ledöbbent, majd elpirult, végül pedig vihogni kezdett. Majd abbahagyta a vihogást, és legszebb mosolyát felvéve azt válaszolta: - Igen!
Fred magán kívül volt az örömtől. Felhúzta mennyasszonya ujjára a gyűrűt, majd újra eredetire állította a hangját. Majd felkapta a boldog Angelinát, és mennyasszonyával a kezében otthagyta a tömeget és Umbridget.
Minden diák szerint ez volt a legromantikusabb és legviccesebb Valentin-nap a Roxfortban.