Remény születik

Az esküvő utáni négy hónap a félelem árnyékában zajlott. Ennek ellenére a család boldog volt. A fiatalok a Roxfortban voltak, a férfiak dolgozni jártak, a kismamák otthon tengették mindennapjaikat. A gyerekek szépen fejlődtek, Andy és Lizzy pedig szinte beköltöztek a Weasley - kúriába. Galathea és Sirius, valamint a többiek is állandóan úton voltak. Megszállottan keresték Voldemort lányát, valamint az Ősi Varázs titkait kergették, és gyakran kerültek a kutatásaik során veszélybe. Ám a képességeik kihúzták őket a bajból. A Halál Maszkjának világszerte voltak csapataik. A Halálfalók, akik értesültek a rendszerváltásról, hogy Pansy Malfoy (merthogy hivatalosan felvette ezt a nevet) átvette az irányítást és az Eszme nem veszett a múlt folyamába.

A fényőrök állandó kutatásuk során szüntelenül veszélyben voltak. Gyakran érkeztek meg egy-egy útjukról félholt állapotban, amikor tényleg csak a másik segíthetett rajtuk. Féltették egymást, féltették a védenceiket. Ám mégis magányos utakon jártak. Gyakran elvesztek, vagy napokig nem adtak magukról életjelet. Mindenki számára borzalmasan teltek ezek a pillanatok, de mégis, mindig felálltak a földről.

Az áprilisi hónapot több okból is nagyon várták. A Weasley-kúriában a nagycsaládos vacsorák mindig teljes zűr- és hangzavarban teltek, de ha lehet ezt mondani, ez a mostani eljegyzési vacsora még inkább, mint eddig bármelyik.
Csodálatos áprilisi nap volt, amit beragyogott Angelina arca. A tudata, hogy nemsokára már hivatalosan is eljegyzett menyasszonya lesz George-nak, a férfinak, akit szeret… Örömmel töltötte el. George minden szempontból túlszárnyalta önmagát. Helyt állt, mint komoly, felnőtt férfi, mint családfő, mint apa. Angelina napról napra jobban szerette, és George viszontszerette a lányt. Az eljegyzésüket pedig már nagyon, nagyon várták.

De mégsem csak arra figyeltek a vendégek. Teddy és Paige végre elkezdtek totyogni, és ahová csak tudtak, felkapaszkodtak, hogy lerámolhassák a berendezést. Vickynek és Freddynek pedig kedvenc időtöltése lett egymást túlsikítani. Igazi négyhónapos babák módjára. Élvezték a babakort mind a négyen, és a felnőttek is nagyon örültek ennek. Egészséges, szép és eleven gyerekek voltak, a felnőttek örömének végtelen forrása.

Ezen az estén mindenki lefoglalta magát valamivel. A gyerekeket a változatosság kedvéért hazaengedték az iskolából, így most Fleur, Martha, Angelina, Ginny és Hermione a konyhában serénykedtek, Molly az érkező vendégeket fogadta a nappaliban, a férfiak társasága az udvaron készült felállítani a nagyasztalt, de az eső hirtelen elkezdett szemelni, és inkább az étkezőre voksoltak.

- Sziasztok! – köszönt be Penelope az étkezőbe a lányoknak, miközben az asztalt terítették. Majd odalépett csodálkozó tekintettel Marthához. – Hogy érzed magad?
- Jól! – mosolygott Martha a terebélyesedő hasát simogatva, és eszébe jutott az a nap, amikor megtudta, hogy valóra vált az álma, és végre anya lesz ő is. És egyre csak mosolygott, csak mosolygott…
Penelope még mindig hitetlenkedő tekintettel nézte félig-sógornőjét.
- Szerintem bármelyik pillanatban várható – mondta ki végül az őszintét.
- Több, mint három hetem van hátra – felelte Martha tudálékosan, de Penelope csak a fejét csóválta, elfintorodott, Martha hasát méricskélte, majd óvatosan megtapintotta. Mintha egy hatalmas dinnye lett volna.
- Szerintem sokkal közelebb van, mint gondolnád, Martha. Gyakorlatilag már a lábad között van. Mikor voltál bent a Mungóban utoljára?
- Oh, az Isten szerelmére, Penny! – lépett be Percy. – Majdnem minden nap megvizsgálod. Hagyd, kérlek, mégiscsak eljegyzési partin vagyunk. Foglalkozz inkább George-dzsal meg Angelinával! Miattuk vagyunk most itt.
- Csak azt magyarázom Marthának, hogy hamarabb lesz itt a baba, mint gondolná. A kicsi nagyon lent van, és fogadok, hogy már a feje is beékelődött – bizonygatta Percynek, majd Marthához fordult. – Holnap rendelek, gyere be, és megnézlek! Szerintem tényleg nagyon lent van. Még soha nem láttam nőt, akinél ennyire lent lett volna a baba, és még nem vajúdott.
- Lehet, hogy én is vajúdom – vágta rá Martha, - csak még nem tudok róla. De ha ez megnyugtat téged, akkor holnap bemegyek hozzád, és megvizsgálhatsz.
- Láttam már ennél vadabb dolgokat is! – mosolygott rá Penelope, kacsintott egyet, majd kiment beszélgetni a többiekhez.

A lányok, mint mindig, most is segítettek Mollynak, és amikor készen lett minden fogás, a fiúk felvagdalták a sültet, tálba tették a köretet, és az étkezőasztalra helyezték.
Nem sok vendéget fogadtak, tényleg, csak a legszűkebb baráti és családi kört, de Molly szerint, már ez is épp elég veszélyt jelentett a család számára. Mostanában nagyon elszaporodtak az olyan merényletek, amelyek családi alkalmakra, csoportos összejövetelekre voltak irányítva. Egyik percben mintha minden elcsendesülne, a másikban meg már minden megint ott tartana, mint amikor Dumbledore az életét vesztette és Voldemort nyíltan szembeszállt a Jó oldallal.
Nem lehetett mire készülni. Nem tudta senki előre megjósolni, hogy mi lesz a következő lépés. És ezt a titkolózást már a Minisztérium is átvette. Csak a Miniszteri Tanács tudta, hogy mikor ki merre lép, és senki más. A rend kezdett gyengülni, mintha széthúzna a kettő. Pedig a vezetősége ugyan az.

- Nem eszel semmit – mondta Marthanak Angelina az asztal túlsó végéről.
- Nincs rá hely – felelte Martha, majd Charlie-ra pillantott, aki Billel és Remusszal beszélgetett. Rámosolyogtak egymásra, majd Martha hirtelen elnézett.
Amikor Molly kiment a konyhába, hogy másodszorra is telerakja a tálakat, Martha utána ment, hogy segítsen neki. Azt mondta, hogy fáj a háta, és mozognia kell. Amint elindult, Charlie-nak feltűnt, hogy felesége mennyire zavarodott. Azután észrevette, hogy Penelope is figyeli. Martha a derekát dörzsölgette, majd visszajött, leült, aztán újra kiment a konyhába. Angelina odasúgta Penelope-nak:
- Szörnyen nyugtalan.
Penelope bólintott, majd fojtatta a csevegést Tonksszal. Persze fél szemét rajta tartotta „sógornőjén”. Néhány perc múlva Martha is visszaült az asztalhoz, és nem látszott rajta semmi. Nevetgélt, beszélgetett, majd hirtelen elhallgatott, és a férjére meredt. Ám Charlie nem vette észre. Martha elnézést kért, felment az emeltre, majd néhány perc múlva visszajött, és egy szót sem szólt.
Csak a desszert után mondott annyit Fleurnek, hogy nem érzi valami jól magát, és felmegy egy kicsit lepihenni. Megkérte, hogy ne szóljon senkinek sem, mert ez csak csupán enyhe gyomorrontás, és nem sokára jobban lesz. Fleur bólintott, hiszen egész nap nem érezte Martha túl jól magát. Amióta terhes, azóta mindent össze-vissza megevett, most biztos sok volt egy kicsit.

A vacsora befejeztével a férfiak külön vonultak, hogy tárgyalhassanak. A stratégiai dolgokról nem szívesen beszéltek a nőkkel, mintha alábecsülték volna őket. Pedig hozzá kell tenni, hogy ebben a tekintetben négy nő volt a fegyverük, a négy legnagyobb stratégájuk, Tonks, Galathea, Hermione és Ginny. Két órán keresztül álltak a kastély irodájában, a földgömb mellett, és nézték, hol nem keresték még Voldemort és Bella gyermekét. A Földgömb lassan olyanná vált, mint egy sündisznó, a sok-sok tüskéjével, de nyomra még mindig nem bukkantak. Rejtett utalások, esetleges országok, ahol horcruxok is lehettek, Albánia, Dánia, esetleg Norvégia – semmi. Skócia, Írország, Wales… Egész Nagy Britanniában nem találtak eddig semmit. Lassan már máshol sem. Most távolabbra fordították a figyelmüket, megkezdték más kontinensek átvizsgálását.
A tanácskozás végeztével kivonultak, vissza a nappaliba, beszélgetni a családdal. Charlie csak egy óra múlva kezdte keresni a feleségét, miközben Percyvel beszélgetett.

- Nem látta valaki Marthát?
- Fent hány az emeleten – tájékoztatta őt Lizzy, majd tovább játszott Andyvel. Szerencsére Charlie-n kívül ezt nem sokan hallották meg. Charlie felrohant hozzá az emeltre, Percy pedig Penelope-ra nézett.
- Nem gondolod, hogy neked is fel kéne menned? – kérdezte riadtan. Rajtuk kívül másnak nem tűnt fel a dolog. Penelope felhúzott szemöldökkel nézett vőlegényére.
- Épp az este mondtad, hogy törődjek a magam dolgával.
- Lehet, hogy tévedtem – ismerte be kelletlenül. Penelope elmosolyodott.
- Biztosan csak túl sokat, és túl sokfélét evett. Majd hívnak, ha szükségük lesz rám.
- És ha esetleg megkezdődött a szülés? Te is tudod, hogy veszélyeztetett terhes. Nehogy baja legyen a babának, tudod, nem biztos, hogy lehet másik.
Mostanában Percy lett a család lelke. Amióta visszafogadták, azóta mintha ő viselte volna gondját mindannyiuknak. Együtt érzett és odafigyelt – száznyolcvan fokos fordulatot vett.
- Percy, ne légy ideges! Nincs semmi baj. Különben is, ez az első gyereke, még akkor is ráér, ha gyalog megy be a Mungóba.
- Emlékszel, hogy Angelinával is mi volt!
- Az egy teljesen kivételes eset volt. Percy! Mindannyian mások vagyunk – emlékeztette őt Penelope, ami Martha esetében különösen is igaz volt. – Egyébként mi volt a megbeszélésen?
Percy mesélni kezdett…

Néhány perc múlva Charlie aggódva jött le az emeletről, és egyenesen Penelope felé vette az irányt.
- Azt mondta, hogy fáj a hasa – súgta neki halkan. – Néhányszor hányt, és szörnyű görcsei vannak. Gondoltam átviszem, de mozdulni sem akar. Azt is mondta, hogy nagyon megfájdult a háta, amikor segített anyunak a vacsoránál. Itt akadtam ki, és egyenesen hozzád jöttem.
Penelope végighallgatta, majd kettesével szedte a lépcsőket az emeletre. Charlie követte.
A lány benyitott a fürdőbe.
- Hahó! – szólalt meg vidáman, - hallom rókát fogtál.
- Rémesen érzem magam – vallotta be Martha szemben ülve a WC-vel, kezét hatalmas hasán tartotta, és az arca megvonaglott a kíntól.
- És mesélj nekem, milyen az a rémes? – kérdezte Penelope nyugodtan, de már tudta a választ. Ő már órákkal ezelőtt is megmondta.
Halkan átkísérték az egyik szobába, és lefektették az ágyra. Penelope megdöbbent, amikor megtapintotta Martha hasát. Kőkemény volt, és még ő is érezte, hogy Marthara megint rátört egy fájás.
- Rosszul vagyok, és szörnyű gyomorgörcseim vannak. És a hátam… - mondta Martha, és belekapaszkodott az ágyba, amikor egy újabb fájás jött. – Biztosan ételmérgezés, de ne mondjátok el Mollynak! Holnapra kiheverem.
Sápadt volt, amikor újra Penelope-ra nézett, és az elmosolyodott.
- Nem hinném, hogy elcsaptad a gyomrod. Martha, te vajúdsz!
- Most? – kérdezte megdöbbenten. – Hiszen még nincs is itt az ideje! Majdnem egy hónapom hátra van!
- Nekem úgy tűnik! – mosolygott rá bátorítólag.
Marthának ismét fájása lett. Penelope ezt már mérte is, hosszú volt, és erőteljes, és kíváncsi volt, milyen gyakran ismétlődnek. Két perc múlva jött is a válasz. Fintorogva pillantott Charliera. – Milyen régóta tartanak ezek? – kérdezte meg a mindjárt anyukától.
- Nem is tudom – felelte Martha bizonytalanul. – Igazából egész nap voltak görcseim. Azt hittem, tudod, hogy csak valami rosszat ettem…
Zavarban érezte magát, amiért még csak azt sem vette észre, hogy vajúdik.
- A magzatvíznek semmi jele?
Martha sokkal előrébb tartott már, mint gondolta, és szívesen megvizsgálta volna, de nem tudta, hogy az események rohamára milyen lelkiállapotban van, és hogy hagyná-e.
- Semmi – felelte Martha határozottan. – Csak egy kis folyásszerűség, tegnap reggel óta, de nem olyan erősen – felelte, és minden erejével azon volt, hogy bebizonyosítsa, Penelope téved. Annak ellenére, hogy ő a gyógyító. Jól emlékezett még arra, hogy mit állt ki Angelina Freddy születésekor, és mostmár tényleg megijedt. Nem volt még erre felkészülve. Szakember sehol, ő meg veszélyeztetett terhes, és ha Penelope-nak igaza van, akkor lehet, hogy szülni is fog…
Penelope Charlie-ra pillantott, majd Marthára, és elmosolyodott.
- Drága gyermekem, AZ volt a magzatvíz! Nem kell annak vízözönnek lennie. Azt hiszem, a legokosabb az lenne, ha bevinnénk téged egyből a Szent Mungóba. Veszélyeztetett terhes vagy, és pillanatokon belül szülni fogsz.
De amint ezt kimondta, Martha megragadta a karját:
- Ne!... ne! Ez semmiség… Már jobban vagyok… Holnapra kihev…
Mégis akkora volt a fájdalma, hogy már beszélni sem tudott, és már azt sem hallotta, hogy a többiek mit mondanak. Kimerülten pihegett, amikor a fájás véget ért, de egy percen belül jött a következő, és Martha felkiáltott.
- Oh, Istenem… mi ez… Charlie… Penelope… Mégis szülök?
Penelope a fürdőszobába rohant, megmosta a kezét, és egy halom törülközővel tért vissza.
- Bezony!
Gyorsan Martha alá tette őket, majd gyengéden megvizsgálta, de ő észre sem vette, ahogy Charlie karját markolta, és nyüszített. Nagyon szenvedett, és már azt sem tudta, hogy mi történik vele.
- Ötujjnyi. Martha, hiszed, nem hiszed, de mi itt és most a mai este szülünk!
Ekkor Marthát egy borzalmas égő érzés töltötte el, majd egy olyan toló fájdalom, mintha egy expresszvonat akarna kitörni belőle.
- Merlinre, jön… jön… - mondta Martha kétségbe esve, és Charliera nézett, majd Penelope-ra. A gyógyítónő bólintott, majd nagyon higgadtan a mindjárt-apukára nézett.
- Hívd ide Lilyt, forralj fel egy lavór vizet, és hangszigeteld a szobát! Nem hiányzik most ide Molly kétségbeesése!
Charlie előkapva pálcáját bólintott, miközben Penelope szétfeszítette Martha lábait. Már látszott a baba feje…

Odalent senki nem vett észre semmit. Beszélgettek, gratuláltak a fiataloknak, a vendégek kézből-kézbe adogatták a babákat. Iszogattak, eszegettek… Jól elvolt mindenki. Lily így teljesen észrevétlenül elszivároghatott Charlie-val az emeletre.

- Nyomd! Rajta, gyerünk, nyomd ki azt a kisembert! – utasította Penelope Marthát.
- Nem megy… nagyon fáj… Merlinre… álljon le… álljon le…
Szerette volna, ha abbamaradnak a fájások, de erről már szó sem lehetett. Lily vezényelte a szülést, de Penelope kezéből nem vette ki az irányítást. Inkább csak felügyelt.
Amikor Charlie befejezte a vízforralást beült Martha háta mögé, hogy felesége hátát megtámassza, majd jött a következő Roxfort-expressz…
- Nyomd, Martha, gyerünk! – mondta neki most Lily.
Percenként jött a tolófájás, majd Martha nyögött egy hatalmasat. Penelope a lábát tartotta, Charlie a vállait fogta, a kicsi pedig kicsusszant, egyenesen Penelope elé, az ágyra. Penelope egyből megemelte, hogy a légútjait kitisztítsa, és a kisbaba hangosan felsírt. Pillanatok alatt megszületett. Félelmeik alaptalanok voltak.
- Kisfiú! – mosolygott rájuk Penelope. De a baba hangja olyan erőteljes volt, hogy a boldog szülők alig hallották.
Hatalmas vörös hajú kisfiú volt, és a legcsodálatosabb látvány, akit Charlie és Martha valaha életében látott.
Charlie kiszállt felesége háta mögül, hogy elvághassa a köldökzsinórt, Martha visszahanyatlott a párnára, és csak zokogott örömében és mosolygott Charlie-ra.
- Köszönöm neked, Charlie. A kisfiúnkat. Szeretlek!
- Nem Martha! Én köszönöm neked, hogy ekkora ajándékot kaptam tőled.
Majd lehajolt gyermeke anyjához, és megcsókolta.
Penelope rendbe tette a kisfiút, amíg Lily Marthán végezte el az utolsó simításokat.
- Gratulálok! – mondta Lily dolga végeztével. - Mi lesz a kisfiatok neve?
Martha Charlie-ra nézett, miközben kimondta:
- Arthur Charles Weasley.

Mindenki megdöbbent, amikor Penelope véresen, csapzottan és mosolyogva megjelent a lépcsőfordulóban. Lily fent maradt még egy kicsit Marthával és Charlie-val, valamint a kisfiukkal elvégezni néhány vizsgálatot. Molly Penelope láttán a szívéhez kapott, a többiek tanácstalanul bámultak rá.
- 4,23 kg, 55cm, kisfiú. A mama és a baba is mindketten jól vannak, a papa pedig hősiesen helyt állt.
Általános megdöbbenés következett, majd örömteli ováció és taps. Arthur és Dumbledore egyszerre tették fel azt az egyetlen szót.
- És?...
Penelope bólintott. – A bokáján.
- Ezzel megszületett a remény – mondta Dumbledore.