35 – Pergő kódexlap


A napok és a hónapok mennek, akár akarjuk, akár nem. De mit tehetünk ellene? Semmit a világon. Ez az élet rendje, és ezen ember fia nem változtathat. De egyáltalán, miért is tenné? (L)

Hiszen ha az idő nem telne, nem történnének események, és nem teljesedne ki minden, amit akarunk, és amit nem. (A)

Nagy pillanatok és nagy tettek vannak születőben – a félelem és a remény kéz a kézben járnak. Mindegy, hogy fekete mágia, vagy fehér mágia, az erő és a hatalom mindkettő mellett érvelt. (T)

A fekete mágia eltörölhetetlen. Mindig is volt, és mindig is lesz. Ez kell, hogy a világ egyensúlya fennmaradhasson. Szükséges. Ám nem mindegy, hogy milyen eszközökkel, és milyen módokon használjuk őket. Nagyon nem mindegy. Én már csak tudom… (Y)

Három hónap telt el az esküvő óta. A veszély fenyegető közelségének érzése egyre erősebb lett. Sokan félnek, és az Ősi Varázs titkának felszínre bukkanása egyre közelebb lett. Minden jel erre utalt. És mégsem vette észre és nem is értette senki. (S)

Sokat jövendöltek ezzel kapcsolatban Delphoi nagyjai, hogy amikor a felszínek változnak, és a Nagyok világra jönnek, megjelenik majd az Ősi Varázs, amely a múlt homályába vész. De ki ismerheti a múltat? Ki tudhat mindenről, aminek elő kell bukkannia, és aminek le kell lepleződnie?(C)

De ki tudja, ki tudhatja azt, hogy ki számít itt nagynak, és ki nem? Ránk sokan mondták, mégsem érzem igazságosnak. Nem a jövendölés tesz valakit naggyá, az csak megsúgja az eljövetelét. A tettek bizonyítják, hogy valaki nagy, vagy sem. És a tettek, amiket mi hajtunk végre, talán nevezhetők nagynak, de ezzel az erővel Voldemort is egy hatalmas varázsló. Mert mi sem vagyunk sokkal különbek. Ugyan azt csináljuk, csak más címszó alatt. (A)

Tényleg ezt tesszük. Semmivel sem vagyunk különbek. A múltra sokan mondják, hogy az a félelmeink tárháza. Sokszor mondtuk mi is, hogy félünk, sokszor említettük, hogy mennyire nem vagyunk urai saját erőnknek, saját döntéseinknek. Érdekelt az bárkit is? (R)

Mindenki azt mondja, amit ez ember ilyenkor hallani akar. Hogy a félelmed alaptalan, kicsi a bors, de erős, és hogy igenis te vagy a vezére annak, amit teszel, te vagy az irányító, annak ellenére, hogy nem érzed. Hiszel nekik? Neked kell eldöntened. Ha megteszed, már nem fogsz annyira félni. De nem jobb félni, mint megijedni? (H)

Az esküvő után meglódultak az események. A félelem mindenre rányomta a bélyegét. A csoportunk – (csoportunk? Hiszen mi még akkor…) – feszülten figyelt az árulkodó jelekre. A kerekek mozgásba lendültek. Nem vagyunk nagyok, legalább is nem mind, de a szüleink az Idők Végének, és a Jövő kezdetének vették az érkezésünket. (D)

Nem vagyunk mind nagyok, ez igaz. De ha ők nem állnak mögöttünk, és mi nem állunk mögöttük, akkor nem történhetett volna az, ami történt. Egymás nélkül semmire sem mehettünk volna, és nélkülünk senki nem ment semmire. Kellettünk, akár így, akár úgy. (R)

Nem is gondolták akkor még, hogy mekkora veszély leselkedett rájuk. Ármány és gyalázat, és a legnagyobb áldozata nem is akárki volt. (Y)

A Halál Maszkja akkoriban hónapokig hallgatott. Senki nem tudta, hogy mire készülnek. Mégis, szinte tapintani lehetett a félelem jelenlétét. Rejtély mindannyiunknak, rejtély mindenki másnak is, hogy hol voltak akkor, és hogy mit csináltak. Apáink sem tudták, mi sem tudtuk. Bár akkoriban nem is fogtuk volna fel. (F)

A sötét erők mozgolódtak. Ez volt a jelenük. Négy hónap. Négy hónap alatt annyi mindent tettek, hogy közel minden, amit addig felépített a Rend, veszélybe került. Ártó szándék fenyegetett. Mindent, és Mindenkit. És ez bizony nem a Halál Maszkja volt. (M)

Ha most visszanézünk az akkori időkre, nem is tudom, mit gondoljak. A szüleim és a keresztszüleim még nem is voltak teljes értékű felnőttek, mégis ők voltak azok, akik a titkok nagyját feltárták. Hihetetlen, hogy anyám és a keresztanyám milyen nagy boszorkányok. Már kezdem megérteni, hogy miért mondta nekik azt Dumbledore, hogy ők ketten még hatalmas tetteket visznek véghez. Bebizonyították, hogy számukra nincs lehetetlen. (J)

A félelmek ködét kezdte feloszlatni a remény fénye. Nem zajlott gyorsan, ám mégis látszott valami kis tündöklés, valami kis világosság az alagút végén. A negyedik hónap elején megszületett a remény. Négy hónap. Négy hosszú, sötét hónap. (S)

De minden sötétséget egyszer felvált a világosság... (S)