A nap már lenyugodott, most zöldes fény honolt a teremben. Az események eddigi alakulása nem kedvezet a csoportnak. Most az asztal körül ülő három férfi nézett egymással farkasszemet. Vezetők, mindhárman. Síri csend volt, és hullaszag. Tisztában voltak azzal, hogy most nem sok jóval kecsegtető beszélgetés vár rájuk. A negyedik szék tulajdonosát várták, hogy megkezdődhessen a tanácskozás.
Bár a percek lassan teltek, az óra már elütötte a negyed hetet is. Hatra beszélték meg a találkozót – késik. Biztosan jó oka lehet rá – gondolták magukban, de hangosan egyikük sem merte gondolatait kinyilvánítani. Becsmérelni a fővezérüket? Soha! Hiszen a lojalitás volt mindegyikük legfőbb erénye, csak ezért lehettek a tanácsban.
Majd egyszer csak a duplaszárnyú tölgyajtó kinyílt.

Ébenfekete haj, bronzszínű szemek, karcsú test. Gyönyörű, magas és vékony nő lépett be a helyiségbe, és a vezérek szinte egy emberként kezdtek pajzán gondolatokat táplálni a nő iránt. És egyben áldották az okklumenciát. Ha ezt a nő látta volna…

- Úrnőm! – szólt felé az egyik férfi az asztaltól, mikor látta, hogy a boszorkány belép a helyiségbe, és a három vezér egyaránt felállt, hogy tiszteletét és hódolatát fejezze ki, majd meghajolt. A feketeszoknyás, földig érő köpenyes nő odament az asztalfőre. A három férfi azonnal a földre borult előtte. A kötelező protokoll.
- Álljatok fel! – parancsolt rájuk azonnal. A varázslók felálltak, majd mindannyian helyet foglaltak az asztal körül.
- Elnézést a késésért – tett le egy cumit az asztalra, - de a lányomnak jön a foga. És eléggé nyűgös. Mindazonáltal azt hiszem, nem én vagyok az, akinek elnézést kell kérnie bárkitől is. Még ha az illem úgy is kívánja.
A három férfi szíve szaporán kezdett el verni. Tudták, hogy ez következik, de nem számítottak rá, hogy ennyire nyugodtan fogja a boszorkány tálalni. Ez nagyon megijesztette őket.
- Ne haragudj ránk Milady, de nem számítottunk egy seregnyi emberre. Épp csak…
- Nem kérek a magyarázkodásodból Crydeniels. Egyetlen feladatod volt, ha megérkeznek a csapatok, fogadd őket. De nem veled fogom kezdeni. Milderit, Zambini, hogy tudtatok elszúrni egy ennyire egyszerű parancsot? Egy alapjaiban könnyű küldetést? Blaise, mi nem volt neked világos abban, hogy kiiktatod a Minisztériumi Tanácsot?
- Milady, hiszen megtettem!
- Ne akard elhitetni magaddal, hogy amit tettél, az kiiktatás volt. Mert nem volt az. A célt nem érted el. Minden Weasley életben van. Sőt, még a miniszter is, ráadásul most nyíltan fenyeget minket.
- Hiszen két tag már meghalt – kelt a védelmére Milderit, és a saját irhájának mentése érdekében még hozzáfűzte – bár a Minisztériumi Tanács nem az én feladatom volt.
- Nem, nem a te feladatod. Ámbátor… Önként jelentkeztetek, vállaltátok az egészet, mindannyian. Egy, kettő, három – mutatott rájuk. – Mindannyian.
- De mondom, Úrnőm, két vezető meghalt.
- És mondd Milderit, melyiknek a vezetékneve Weasley? – kérdezte tőle a boszorkány, és rászegezve a pálcáját kéjesen vigyorgott a szemébe.
Milderit nem válaszolt. Majd szó szerint érezte, hogy szorul a hurok a nyaka körül.
- Látod, látod! Saját magad sem vagy képes megnyugtatni. Ez az érzés, ami most a hatalmába kerít, ezt te magad irányítod. A félelmed vezérli, a gondolataid, az érzéseid irányítják… És az, ami most a lelkedben kavarog, az fog téged a túlvilágra küldeni.
A varázsló láthatóan megrémült a hallottaktól, ami csak rontott a varázslat állapotán, és rohamosan kékülni kezdett. A boszorkány még nézte egy ideig, aztán oldott az átokból.
- De nem ma. Még biztos jó leszel valamire.
A varázsló térdre zuhant, és masszírozni kezdte a nyakát. Döbbent tekintettel meredt a nőre, majd a többiekre.
- Folytassam veletek? Vagy esetleg mentitek az ő seggét?
Crydeniels felnevetett. Majd elkomorult. A pálca ugyanis a nemiszervére irányult.
- Az tetszik neked, látom, ha a más nyaka körül szorul a hurok, de mi a helyzet akkor, ha a te tököd szorongatják meg?
A varázsló nem szólt. A boszorkány körülhordta a tekintetét a varázslókon, várva, hogy valaki kiáll a társa mellett. De azok nem mertek a védelmére kelni. Inkább kezdetét vette a tanácskozás.

- Mondd Milady, miért pont a Weasley család a célpont? – kérdezte tőle Zambini. – Miért éppen őket akarod holtan látni?
- A bosszú, Blaise, a bosszú vezérel, és titeket is ez kellene, hogy motiváljon. A bosszú a két leghatalmasabb feketemágusért, akik az Eszme igazi szószólói voltak. Akiknek mi csak a lába nyomát érhetjük. A bosszú Belláért és a Nagy Úrért. Ezért a Weasleyk és természetesen Potter. Egy kaptafa. Nincs kegyelmem a számukra.
- Ahogy nekik sincs a mi számunkra.
- Nézd, Milderit! Ezzel csak a mi malmainkra hajtják a vizet. Fogalmuk sincs, hogy kik vagyunk. Félnek tőlünk, és ezt rendkívül bölcsen teszik. Nem tudják, mivel állnak szemben. Hogy az elődeink milyen örökséget hagytak ránk. Hogy számtalan fekete mágiás kísérlete a Halálfalóknak és a Nagyúrnak révbe ért. Nincs a kezükben fegyver ellenünk, de ennek a fordítottja nem igaz. Mert erősebek vagyunk. Sokkal erősebbek.
A Milderit névre hallgató varázsló kisé értetlen tekintettel nézett a nőre.
- Albus Dumbledore nem elég jó fegyver neked ellenünk, Milady?
- Albus Dumbledore nem más, csak egy ősszakállú bugris majom. Aki, ha fegyvertény lenne ellenünk, akkor nem legillimenciával próbálta volna megtudni, hogy ki áll az egész háta mögött. Hogy ki is az agy a szervezet tetején.
- Meg kell hagyni Úrnőm – csapkodott a nyelvével Crydeniels, - az új varázslataid felettébb előnyösek a számunkra.
- Ez így van. A labor állta a sarat. Minden, amit fejlesztettünk, amit a fiatalságunk és az erőnk engedett a fejlesztésben kiteljesedett. Amit mi felhasználhatunk ellenük, ami a mi kezünkben van, az sokkal, de sokkal több, mint ami náluk van. Dumbledore semmi. Ezzel szemben semmi.
- Milady, Dumbledore a halálból tért vissza.
- Nincs az a varázslat, ami a holtakat feltámaszthatja.
- Márpedig Dumbledore igenis halott volt! És ha nem varázslat, akkor valami sokkal nagyobb erő állhat mögötte. És ezáltal az egész pereputty mögött.

A boszorkány hosszasan meredt Zambini szemeibe. Volt értelme annak, amit a varázsló mondott az imént. Nem is kevés. Vajon tényleg egy Hatalom állhat a szemben lévő oldal mögött?
Körüljártatta tekintetét a társain. Ez a gondolat tényleg aggasztotta, aggaszthatta is, hiszen vannak erők, amelyekkel még ők sem bánhatnak el egy-kettőre. De nem akarta a bizonytalanság és aggodalom látszatát mutatni, így inkább témát terelt.

- Hogy áll az újabb fejlesztés Blaise?
- Egészen jól. Kisebb termetű állatokon már teljes eredménnyel használható, de a csúszómászók immunisak rá. Így az igével együtt már az ellenszérum is készül. Varázslattal ezt elmulasztani nem lehet, kifejezetten csak ezzel az oldattal. Ha az átok máson is működik, teszem azt embereken, akkor azzal már hétre nő a Varázsok száma.
- Csak el ne bízd magad. A legutóbbi eset csúnya véget ért, Blaise. Megfigyelések?
Crydeniels válaszolt.
- Huszonkettőből tizennégy – mondta büszkén.
- Ez édeskevés, te is tudod – lombozta le a boszorkány. - Ha így folytatod a feladatod, meglátod, mi lesz a jutalmad!
Crydeniels arcáról lehervadt a mosoly. Nem szólt egyetlen szót sem, inkább csendben figyelte a további beszélgetést.

Szó esett a varázslók és a boszorkány között mindenről. Megtárgyalták, hogy kiket keresnek majd még fel, hogy kik lehetnek még hűk a tiszta varázslóeszme szellemére, hogy kik lehetnek a hasznukra, és hogy kikre vár még kiiktatás. Feltűnően sokszor hangzottak el a Malfoy, Weasley, Granger és Potter nevek.
Már sötét volt odakint, mikor este tizenegyre befejezték a tárgyalást. Zambini még ottmaradt a kúriában, hogy beszéljen a nővel.

- Férfiakat megszégyenítő módon vagy képes kormányozni a birodalmadat. Igazi királynő módjára.
- Én nem vagyok királynő, Blaise, ez nem az én birodalmam. Én csak a helytartó vagyok. Nem több.
- Miért csinálod?
- Nem miért Blaise, hanem kiért – nyitottak be a gyerekszoba ajtaján, ahol egy meseszép kislány már az igazak álmát aludta.
- Mary – állapította meg Blaise.
- Mary. Ez nem az én birodalmam, jogosan őt illeti. Az ő öröksége. Az ő apja teremtette, és én nem orozhatom el. De nem is tenném. Ez a kislány jelenti számomra a világot. És neki egy olyan világot kell majd kormányoznia, ami az igaz hiten, a tiszta varázslóvéren alapszik. Nincs még egy olyan erős mágus leszármazott, mint Mary. És te is meglátod majd, amit mi teszünk, az mind, kivétel nélkül eltörpül majd azok mellett a tettek mellett, amit majd ő fog végrehajtani a világban. Olyan hatalmas mágus lesz belőle, mint amilyen az apja volt, ha nem nagyobb.
- Gondolod, Draco ennyire nagy mágus lett volna? És hogy bármit is teremtett?
A nő csak mosolygott, és bólogatott.
- Hogy Draco tettei mekkorák, azt nem mi ítéljük meg. Mindenkinek más a hatalmas, és más a kicsi. Ő fektette le az alapokat, még Voldemort bukása előtt. Már akkor azon gondolkodott, hogy hogyan maradhat fent az Eszme. És a Nagyúr ezt értékelte, de mégsem vette komolyan. Nem hitte el, hogy a kicsi is lehet erős. Potter az volt. És még mindig az. Draco valahol mélyen tudta ezt, és ezért kezdte megteremteni a Halálfalók méltó utódait. Az Eszme jövőjét. Szerintem ez nem kis cselekedet, hanem igenis nagy tett.
- Nem firtatom az érdemeit, de glóriát azért nem tennék a fejére.
A boszorkány most a kislányra nézett, és nagyot sóhajtott.
- Mary apja nagy mágus, és figyeld meg, Mary is az lesz! Világhatalom. És majd mindenki őt fogja csodálni, és imádni – mondta, és szinte szemei előtt látta, ahogyan mindez bizonyságot nyer.
- Te aztán szereted a lányod. És a lehető legjobb életet akarod neki, ez látszik.
- Ő az életem, Blaise. És ő a Jövő is. Erre akarom őt felkészíteni. Az átvétel egyszerű, megtartani viszont nagyon nehéz. Nagy felelősség. Amire a felkészülést nem lehet elég korán elkezdeni.
- Sose hittem volna, hogy egyszer még ilyen jó, és következetes anya lesz belőled, Pansy…