Hát újra elkezdődik!

A felébredés Godric’s Hollowban nem volt valami kellemes. Senkiről sem tudtak semmit. Galathea üzent az apjának a mentális csatornán, hogy hol vannak, és Dumbledore válaszolt neki: ha biztonságos, máris jöhetnek. De nem érkezett üzenet, és ez ijesztően hatott a megbúvó kis csoportra. Ugyanis se Tonks, se Galathea nem tudott kapcsolatba lépni a fényőrökkel. A bizonytalanság pedig senkire sem volt jó hatással. Főleg az állapotos Marthára, és a mindig idegeskedő Mollyra. A tudatlanság, hogy a családjuk akár meg is halhatott, lassan az összeomlásig kergette őket.

Pedig a Roxfortban már csendesség honolt. A csata véget ért, sokakat el is fogtak, és Dumbledore minden tőle telhetőt megtett, hogy a kézre kerítettek csoportjától megtudja, kik ők, és mi a szándékuk.
- Gyerünk - mondta az egyiknek, - áruld el, ki áll a merényletek mögött!
- Ugyan Dumbi, maga is tudja, hogy nem fogom kiadni a Nagyúr utódját. Még ha maga képes is volt visszatérni, a Nagyúr utódja nem fog megijedni magától. Az Eszme újraéledt, feltámadt, és erősebb, mint valaha. Méltó az utód a trónra, és sem maga, sem más nem fogja letaszítani az Őt megillető helyről – mondta teljes őszinteséggel és elszántsággal. - És csak hogy tudja – váltott hangnemet, - én sem ijedek meg sem magától, sem a pálcájától! – válaszolta neki a tőle telhető leggunyorosabb hangnemben.
Dumbledore leeresztette a pálcáját.
- Kik vagytok ti? – érdeklődött tovább.
- Hát nem jött még rá? Mi vagyunk a víztiszta mágia. A Halál Maszkja. Mi vagyunk az ítélet prófétái, az Eszme nagykövetei. A kezünkben van minden, amit maguk akarnak, és rajtunk és Vezérünkön múlik, hogy hogyan alakul majd a világ sorsa.
- Ki a vezéretek?
- Nem mondom meg! Sem spicli, sem besúgó nem vagyok. Megmondtam, magától sem ijedek meg, akárhogyan is akar majd engem szóra bírni.
- És miért támadtok, mi a célotok?
- Ha maga nem jön rá magától, akkor kicsoda? – kérdezett vissza a halálmaszkos, és a szemében furcsa tűz villant fel. A tudata annak, hogy ő oszthatja a lapokat, hogy ő az, akitől mindent várnak, erőssé tette a férfit, már- már szinte sebezhetetlenné.
Dumbledore látta a varázslón, hogy nem fog megtörni, és intett Fricsnek, és Flitwicknek, hogy elvihetik. Majd felment az igazgatói szobába, hogy beszéljen a csapattal.

McGalagony, a fényőrök és a Rendbeliek majdnem mind ott várták.
- Nem fognak beszélni – mondta nekik teljesen őszintén. - Kizártnak tartom, hogy bármit is mondjanak. Viszont valamit tudnak, és ki kell derítenünk, hogy mennyit. Amíg ez nem tisztázódik előttünk, hogy kik ők, és mit akarnak, addig Galatheáék ott maradnak, ahol vannak. A gyerekeknek ez jelenti a legnagyobb biztonságot.
Lily ekkor lépett be a helyiségbe. Minden szem rá szegeződött. Várták a híreket.
- Isabella meghalt. Nem tudtuk megmenteni. Belehalt a sérülésébe. Brenda, Marcos még életben van, de sajnos őt sem tudjuk meggyógyítani. Nagyon sajnálom, esküszöm neked, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, nem csak én, de a többiek is, de nem tudjuk, hogy milyen átkot szórtak rá. Enyhíthetünk a fájdalmán, de sajnos semmit sem tehetünk érte. – Brenda arcán ennek hallatára könnycseppek folytak le az arcán. – Tényleg nagyon sajnálom. Értesíteni kell a szüleiteket.

Mindenki ledöbbent. Két diákjuk már meghalt. Most a harmadik, és egy szintén a halálán van.
- Egyáltalán milyen emberek ezek, hogy gyerekeket támadnak meg? - kérdezte Brenda ledöbbenve. A hangja telve volt szomorúsággal és dühvel. Hiszen Marcos az ő öccse. – Milyen épeszű ember gyilkol kisgyerekeket?
- Az a baj, Brenda, hogy ezek bizony nem épeszű emberek – mondta neki Dumbledore. – Ha szeretnél, menj fel a gyengélkedőre, Justin – nézett rá a professzor, - te pedig menj vele, légy szíves!
A két fiatal kiment a teremből, Dumbledore pedig folytatta.
– Ezek tényleg nem épeszű mágusok. Csak annyit sikerült megtudnom, hogy a Halál Maszkjának nevezik magukat, és hogy szentül meg vannak győződve arról, hogy az Aranyvér Eszme újra feltámadt, és nagyobb vérengzés várható, mint Voldemort idejében. Valaki nagyon nagy mágus lehet a mostani csoport feje, mert méltó utódnak tartják. De semmit sem hajlandóak mondani. Ez kegyetlenebb váltás, mint Maximus Malfoy és Voldemort szerepcseréje, pedig ott is nagyon sok vér folyt.
- Tudnak a jóslatról? – kérdezett közbe Arthur.
- Szerintem igen. Adu van a kezükben, és nem tudom, hogy ez jó-e. És hogy annak tudatában vannak-e, hogy személy szerint kikről szól, szintén nem tudom. De hogy tudnak róla, abban kezdek teljesen biztos lenni. Nem lennének ennyire magabiztosak.
- De hát honnan? Honnan tudhatnának róla? – érdeklődött Lupin.
Dumbledore megvonta a vállát. Erre még ő se jött rá.
- Szerintem nem tudják, csak megjátsszák magukat – állította Harry sziklaszilárdan. – Ránk akarnak ijeszteni. De nem tudhatnak róla. Besúgó nem lehet köztünk. Azt az egyet kizártnak tartom.
- Annak idején mi is így gondoltuk. És bele is haltunk.
- Ugyan már, apa, még ha akkor így is volt, most biztos, hogy nincs így! Ki tud a jóslatról rajtunk kívül? A Renden kívül? Senki! És senki sem tudhat róla, hacsak mi el nem mondtuk valakinek is. De a Megszeghetetlen Esküt mindenki letette, az életünkre esküdtünk fel, apa, hogy nem adjuk ki az egyetlen fegyvert a kezünkből. Mindannyian felesküdtünk. És Dumbledore professzor sem biztos benne teljesen. Ha a jóslatról bárki is csak a legkisebb említést tette meg bárkinek, akkor is belehalt volna a kínok kínjába. Nem létezik, hogy bárki is tudhat erről rajtunk kívül.
Mindenki bambán meredt Harryre. Színtiszta igazat beszélt, nem lehetett csak úgy kiadni a jóslatot. Valami másnak kellett lennie a háttérben. Egész másnak.
- A Jóslatok Termébe sem készült egyetlen másolat sem? – kérdezte Luna.
- Nem – válaszolta neki Kingsley. – Nem kockáztathattunk semmit sem. Túl sok élet múlik azon a néhány mondaton. És ti voltatok a tanúi annak, hogy a Harry és Voldemort kapcsolatáról szóló jóslat milyen súlyos veszteségekbe került nekünk.
- Mindjárt elpirulok! – szúrta közbe szavait Sirius, de a komor hangulatot ez sem oldotta fel. Csak egy halvány mosoly villant mindenki arcára, de az addig is tartott.
- Akkor miért éppen a vonat és a Miniszteri Tanács? – kapcsolódott be a vitába Hermione. - Pont az a két hely, ahol a családunk tartózkodik? És mindannyian azt mondjátok, hogy ez merő véletlen? Szerintem Dumbledore-nak van igaza, és tudnak a jóslatról. Akárhonnan is, de tudnak róla.
Harry kiakadt.
- Hermione, az ég szerelmére, használd már a fejed! Ez csak egy feltételezés! Nincs archívumi másolat, amikor elhangzott, csak mi voltunk ott, és közülünk, a Rend tagjai közül is még mindig él mindenki. Árulónak tartasz itt bárkit is ebben a szobában? Nem bízol a saját szövetségeseidben? Akkor kire akarsz valaha is számítani? Ha nem rájuk, mert bizalom híján ezt éred el! Hát, csak hogy tudd, ez elég nagy szégyen!
- Szégyen?! Szégyen az, hogy féltem a családomat? Hogy úgy érzem, a történelem most megismétli önmagát, és megint olyan mészárlások lesznek, mint húsz éve? Vagy, hogy kicsit közelebbi időpontot mondjak neked, mint egy éve? Emlékezz már vissza, hogy mit kellett kiállnunk, mindannyiunknak! Hogy júniusban mit kellett végigélnünk, amikor eltemettük a szeretteinket. Páran visszatérhettek, de mi van a többiekkel? Fred, vagy Ernie, vagy a többi barátunk? A DS tagok? Nem, Harry, ez sokkal több. Akár hogyan is, ezek az emberek elmondták Dumbledore-nak, hogy kik ők. Hogy az Eszme feltámadt, és minden elkezdődik, újra, és figyeld meg, fogunk mi még keservesen gyászolni. Nézz rá Brendára! A tizenegy éves öccse haldoklik. Vagy nézz rá Trixyre! A húgát a Mungóba kell vinni, mert megsérült az elméje. És ez még csak a kezdet. És ennek oka van, és ez az ok nem pusztán az Eszme feltámadása. Más van a háttérben, és erre a leglogikusabb válasz az, hogy igenis tudnak a jóslatról. A Voldemort is tudott rólad. Máskülönben nem lennének ennyire biztosak magukban, és nem mernének ilyen nyíltan ujjat húzni velünk, lévén, hogy a Nagy Vezérük halála óta még egy év sem telt el. És Dumbledore is újra velünk van! Alig fél éve történt Harry, hogy Voldemortot áthelyezted a másvilágra.
- Nem tudhatnak a jóslatról. Ez csak véletlen, hogy pont így jött ki a lépés – makacskodott tovább az ifjú varázsló.

Dumbledore körbe-körbe kezdett sétálni az irodában. Legalább öt percig motyogott magában úgy, hogy senki sem értett semmit, majd elővette a merengőt, beletöltötte az ezüstös-márványos gondolatszálakat, és a mellett kezdett hangosan gondolkodni, hogy a többiek is megértsék az elképzeléseit.

- Vegyük át a lehetőségeinket! Ha Harrynek van igaza, és belátható, hogy tényleg ez a valószínűbb, akkor ez ugyebár egy fatális véletlen. Egy borzasztó egybeesés. Akkor is tudnak valamit, ami igaz nem a jóslat, de kijátszható ellenünk. Veszélyben vagyunk? Igen, de a kicsik közvetlenül nincsenek. És ez jó. Legalábbis ez a kisebbik rossz. Mert, ha rájövünk arra, hogy mivel akarnak minket sakkban tartani, akkor ezt visszairányíthatjuk rájuk. Viszont, ha nekünk van igazunk, mármint a mi feltételezésünk a helyes Hermionéval, akkor viszont a jóslat az adu, amire bár roppant csekély az esély, mégsem lehetetlen. És akkor bizony minden és mindenki veszélyben van, legfőbbképpen a gyerekek. És ez a nagyobbik rossz. Mert ez sokkal veszélyesebb. Hiszen ha abból indulunk ki, hogy mit tett Voldemort, amikor meg akarta szerezni az Ő és Harry közötti kapcsolatról a próféciát, akkor láthatjuk, hogy bizony semmitől sem riadnak vissza. Méltó az utód a trónra. Tehát képes azt tenni, amit Voldemort is megtett, és akkor akár ártatlan életeket is feláldoznak. Amit bizony meg is tettek, de nem a megszerzésre. Ezért nem vagyok magam sem biztos abban, hogy tényleg tudnak a próféciáról. Hiszen az eddigi merényletek nem a jóslat megszerzésére irányultak. És az azt jelentené, hogy Voldemort és Bellatrix lánya valahol itt kell, hogy legyen, a közelben. És mivel nem találtuk meg egészen eddig, így ez a lehetőség még valószínűtlenebb. És a kislány még túl kicsi ahhoz, hogy ő legyen az a méltó utód. Így megint csak a másik lehetőség jöhet inkább szóba, hogy valaki irányít, és fogalma sincs arról, hogy elhangzott egy jövendölés.
- Professzor úr,- szólította meg Hermione, - tegyük fel, hogy igaza van Harrynek. De ha nem a jóslat, akkor mi lehet az ütő lapjuk?

Dumbledore újra transzba esett. Megint elkezdett fel és alá járkálni, miközben a fejében a gondolatait rendezte. Ez újabb öt percig tartott, mire az elképzeléseit megosztotta a társaival.

- Én személy szerint egy fegyverre gondolok, ami itt lehet valahol az orrunk előtt, és mi magunk nem vesszük észre. Egyszerű, ámde nagyszerű dolognak kell lennie. Valami, ami a tiszta mágiával kapcsolatos. Ahogy Harry esetében volt maga a szeretet a védőpajzs, most ezeknek az embereknek is lehet egy ilyen pajzsuk. Bár inkább van. Ami vagy a jóslat, vagy valami olyan, amit csak a tiszta mágia jeleníthet meg. És akkor bizony nagyobb a baj, mint azt mi sejthetnénk. De akkor is tartom magam ahhoz, hogy ez a kisebbik rossz.
Az egybegyűltek nagyja erre a mondatra eléggé kukán reagált az élükön a két Potterrel, de voltak, akik bólogatni kezdtek, köztük Hermione, Ginny és Lily is. Ők már értették a gondot, amit McGalagony meg is fogalmazott a társaságnak.
- A Tiszta Mágia a lehetőségek tárháza. Kifogyhatatlan. Az Ősi Varázs Könyve mindent megírt, amit csak lehetett, és ez a mágia volt az, ami a későbbiekben természetes szelekciókon és mutációkon ment át ahhoz, hogy elérhesse mindazt, ahol jelen pillanatban tart. Mind a fehér-, mind a fekete mágia terén. Több millió varázsról van itt szó, amit, még ha el is kezdünk átnézni, hogy mi lehet az, amit ellenünk kijátszhatnak, az előzmények tudatának hiányában nehezen akadnánk rá, és még akkor sem biztos, hogy helyes a következtetés, és hogy jó-e a találat. Nem tudhatjuk. És még ezek után is rengeteg benne a rizikófaktor. Képtelenség.
- És akkor mi itt, és most mit tehetünk? Mit tegyünk? – kérdezte Dumbledore-tól Terry Boot. Erre a kérdésre többen helyeslően morajlottak, bólogattak, hogy ők is szeretnék tudni, mi a teendő ilyenkor. Egyre többen kezdték elveszíteni a fonalat.
De arra a válaszra, amit kaptak Dumbledore-tól, senki sem számított.
- Várunk.

- „Legyél a játszótér melletti híd tetején pontosan negyed óra múlva!”
- „Apa, te vagy az?”
- „Csak tedd, amit mondtam!”
Galatheát álmából riasztotta a hirtelen jött üzenet az apjától. Felkelt, gyorsan felöltözött, dobott néhány hasáb fát a nappaliban álló kandalló tüzére, majd teleportált.
Dumbledore már várta őt a híd tetején.
- Egyben vagytok mindannyian? – kérdezte egyből az apját a fényőr-boszorkány.
- Hogy a Roxfortban mi újság, az most senkit sem érdekel. Azt mondd meg nekem, hogy ti egyben vagytok, és biztonságban?
- A régi házban vagyunk, a három baba, Martha meg az én két kölyköm egyben van, és egészen jól, a többiek meg senkit sem érdekelnek – mondta mosolyogva az apjának, aki ezért egy kicsit rosszallóan nézett rá. - Charlie és George egy pillanatra sem hagynak minket magunkra.
- Nagyon helyes. Figyelj rám, kislányom! Abban a házban szabad mozgásteretek van. Kívülről nem lehet látni és hallani semmit, de ennek a fordítottja nem igaz a házra. Amíg a falakon belül vagytok, nem eshet bántódásotok. Maradjatok ott még néhány napig! Ha ki kell jönni a házból, akkor te legyél az, aki ezt megteszi, és mutatkozz mindig más alakban! És nagyon vigyázz!
- Azt mondd meg, hogy a Weasleyk, meg a mieink egyben vannak?
- Weasleyék igen. Ahogy Harry, Hermione és a csapat is. Három kislányt megöltek, és Brenda Bing, az egyik végzős rendtag öccse, Marcos is a halálán van.
- És a fényőrök? Hiszen mind ott vagytok! Senki nem tesz érte semmit?
- Próbáltuk, de olyan átokkal találták el ezeket a gyerekeket, hogy nem lehet őket megmenteni. Még mi sem találkoztunk semmi ehhez hasonlóval. Galathea, kislányom gondolod, hogy ha tehetnék bármit is, akkor nem tenném meg? Ilyennek ismersz?
- Apa, mi történik a világgal?
- Nem tudom, kicsim, de majd kiderítjük. Vigyázzatok magatokra! – mondta ki végül a utolsó szót Dumbledore, majd elfénylett.
A többiek, akik megbújtak a házban, de magával Dumbledore-ral nem találkoztak, két nappal később mindenről értesültek. Korán reggel az újság fogadta őket, amelytől az ébredés nem sikerült a legvidámabbra, és ami az egész napjukat megbélyegezte és megmérgezte.
A Reggeli Próféta vezércikke volt a pont az I-n mindannyiuk számára.

„Szomorú évvégét tudhatunk magunk mögött. A Sötét Nagyúr bukása után nem gondolta volna senki, hogy megtörténhet egy olyan nagyszabású tragédia, ami a hétvégét jellemezte. A vérontás, amely emberek életét követelte. A Minisztériumi Tanács, és az iskolai vonat megtámadása sajnos halálos áldozatokkal járt. Húsz mugli, két varázsló és négy gyermek halt bele a hétvégén a sérüléseibe. A mugli Miniszterelnök úgy tájékoztatta az országot, hogy gázrobbanás történt, mint akkor, amikor Peter Pettigrew a Potter család elárulása után felrobbantott egy utcát, és tizenkét muglit küldött ezzel a halálba. A terrorista csoport, akik magukat a Halál Maszkjának nevezik, magukra vállalták a merényletek elkövetését, de mielőtt lebuktathattuk volna titokzatos vezérüket, az elfogottak Kamikaze akciót hajtottak végre, és öngyilkosságra vetemedtek. Minden elfogott Halálmaszkos meghalt, így azt, hogy ki áll a terrorcselekmények mögött még mi magunk, az aurorok és a Mágiaügyi Minisztérium vezetői sem tudjuk, de legfőbb feladatunknak tartjuk, hogy ezt megtudjuk, és kézre kerítve a vezetőjüket halálbüntetést szabjunk ki rá, és csoportjának tagjaira is. És már most figyelmeztetek mindenkit, hogy nem leszünk olyan elnézőek, mint azon Halálfalókkal szemben, akik állításuk szerint az Imperius átok hatása alatt álltak. Amit ez a csoport tett a hétvégén, amit ez a csoport elkövetett a varázslótársadalom ellen, mindannyiunk ellen, az nem tűr bocsánatot. Óvva intünk mától mindenkit, hogy egyedül legyen akárhol, hogy sötétedés után az utcán járkáljon, hogy titokzatos idegenekkel szóba elegyedjen és főleg attól, hogy a veszteségének megbosszulására felkeresse a terroristákat. Ezt bízzuk az aurorokra. Ők tudják, mi a dolguk. Jobban, mint az átlag mágusok közül bárki is. Erre vannak kiképezve.
Az átkok, amelyek emberáldozatokat követeltek a Főbenjáró Átkok Listájára kerültek. Ezek közé tartozik mától a Sectumsempra és a Ricvestearra is. Mától kezdve mindazok, akik ezen átkokat embertársaikra szórják, életfogytiglan ülni fognak az Azkabanban a dementorok szintjén. Kegyelmet senki sem kaphat. Elég volt a vérontásból, és abból is, hogy egymást kínozzuk bármilyen módon is. Voldemort Nagyúr halálával meg kellett volna szűnnie mindennek, ehelyett már-már olyan mélységű és olyan kimenetelű merényletek történnek a varázslótársadalomban, amelyek vetekednek a júniusi eseményekkel. Ha bárki cselekvő alanya lesz mindennek, én, Kingsley Shacklebolt, a brit Mágiaügyi Miniszter fogom saját kezűleg büntetni a fent említett módon. Elég volt!”