- Hogy micsoda? – kérdezett vissza menten Molly. Falfehér lett, és majdnem összeesett. A lánynak ez a mondata túl sok családtagot érintett egyszerre.
- Ácsi, ácsi! – kapta el gyorsan Charlie az anyját. – Penelope – fordult a lányhoz, - pontosan mi történt, és mi miben segíthetünk?
- Óramű pontossággal két terrormerénylet. Teljesen egyszerre. Ennél többet még én magam sem tudok, csak ennyit hoztak a tudatomra. Lily, Remus és Ted – fordult most Penelope hozzájuk, - ti gyertek velem, megyünk a vonathoz! Több diák is megsérült, és a mi gyerekeinket nem találják. Mármint a Rend tagjait. De mindegy, Ronék így is beleesnek. Fiúk, Tonks, ti meg loholjatok Londonba, mert a Minisztériumnál még mindig áll a bál. Aurorok vagytok, nektek ez gyerekjáték lesz. De annyit kérnék, hogy mindenki váltson azonnal alakot, vagy mondjunk rátok bűbájt, hogy senki se ismerhessen fel titeket. Az mindent tönkretehetne, amit a Minisztérium eddig próbált elérni. Galathea, te vigyél mindenkit a Roxfortba. Kezdve a két kicsivel és Marthával. Ne foglalkozz most Angie-vel és Fleurrel, csak vidd a babákat és Marthát a Roxfortba! Aztán Teddyt, és végül mindenki mást. De most a legfontosabbak a gyerekek! Ez Dumbledore parancsa. Charlie, te maradj velük! Végig. És ez vonatkozik George-ra is.
Penelope szavait aktív mozgolódás követte, és mindenki elteleportált a számára kijelölt helyre.

A Minisztériumnál kétségbeejtő volt a helyzet. Londonban a környező utcákat tűz borította, több épület is romokban hevert. De a legijesztőbb az a tátongó lyuk volt, ami az egész közepén feküdt. Csak egy teremszerűség volt látható, abban körülbelül negyven sebesült, ki-ki már-már elvérezve. Alig éltek. És a hatalmas tűz, és sok-sok villódzó fény, amelyek folyamatosan távolodtak a környékről… És a környék is! Égő épületek, szirénák minden irányból, tűzoltóautók, mentősök, a katasztrófavédelem… Körben halottak. Szinte mindenütt. És ami a legszörnyűbb, látszott rajtuk, hogy nem varázsvilágbeli emberek, hanem muglik, akik nem védhették magukat. És akik nem is tudhatták, hogy miről lehet szó. A sebesültek és a halottak legalább százan lehettek, ha nem még többen. Ez nem terrortámadás volt, ez mészárlás.
És a mágusok szövetsége is romokban. Varázslók százai rohantak egy irányba, ahonnan feltűnés nélkül dehoppanálhattak. Hogy aztán egy sokkal nagyobb csatában támadhassanak egymásra.
- Arra menjünk! – szólt a többieknek Sirius, aztán irányba álltak, és ők is szaladni kezdtek a taláros alakok után. A merénylők fekete maszkban lehettek, legalábbis erre következtettek, amikor körülbelül negyven feketemaszkos alakot láttak eltűnni egy távolabbi ponton, míg néhány társukat már elkapták az aurorok.
Siriusék rohantak, ahogyan a lábuk bírta, majd beugrottak egy sikátorba, és teleportáltak. Egy erdő szélére érkeztek meg, ahol már javában folyt a csata. Ott volt Bill és Percy, akik éppen hét feketemaszkos alakkal harcoltak, majd észrevették az eltűnt diákoknak legalább a felét. A Rend ifjait. A két varázslónak rendkívül ismerős volt a környék…
- Roxmorts mellett vagyunk! – kapott észbe James. – És Galathea ide hozza a gyerekeket!
- Azonnal figyelmeztetni kell! – intézkedett Sirius. – Tonks, menj, azonnal, és kerítsd elő őket, menjetek a lehető legmesszebb a Roxforttól, és senkinek se mondjátok el, hogy hol vagytok. Most a gyerekek az elsők, és senki más!
- Dumbledore azt mondta, hogy a Roxfortba kell vinni őket.
- A Roxfort mellett vagyunk, ez számukra, és mindenki más számára is életveszélyes! Itt nem maradhatnak!
- És mi lesz Dumbledore-ral? Hiszen ő mon…
- Tonks, a fiadról van szó! Ő a fontosabb, vagy Dumbledore? – üvöltötte le a nőt Sirius.
A boszorkány egy pillanatig tétovázott, majd bólintott. - Igaz! – és már el is tűnt egy kék fénycsóva keretében.
- Rajtunk kívül senki sem tudhat a jóslatról. Akkor most mi ez az egész? – kérdezte James a barátját.
- Most ne ezen gyökölj! Fogd a pálcád, és rohanj! Ne ölj! – kiáltott még utána Sirius, - csak sebesíts! Meg kell tudnunk, mi van!

De az emberek nem csak sebesítettek, hanem főbenjáró átkok százait szórták egymásra. És egyre többen estek össze. Felnőttek, diákok, mindenki. Majd egyszer csak megérkezett egy fehérszakállas, szürke taláros mágus, aki azon nyomban Sirius és James felé vette az irányt.
- Megmondtam Penelope-nak, hogy szóljon nektek, hogy a gyerekeknek a Roxfortba kell menniük.
- Albus, a Roxfort mellett vagyunk. Erre nem gondolsz?
- Úgy alakítottuk, hogy biztonságosan tudjanak érkezni. Nem kellett volna a birtok területén kívül landolniuk. Most pedig fogalmam sincs, hogy hová viszik őket a többiek.
- Galatheának van esze, ahogy Tonksnak is. Pont neked mutassam be őket? Nem lesz bajuk, nekünk viszont igen, ha sokáig itt maradunk. El kell tűnnünk innen minél előbb! – mondta neki Sirius. Így, lőtéren előjöttek benne a régi aurorparancsnoki ösztönök.
- Nem lesz bajunk, és azzal, hogy kiállunk innen, és beállunk máshova, még a harcnak nem lesz vége. Sirius, ne légy forrófejű, mert megint a végzetbe rohansz! Ne csináld ezt! Tanulj a hibáidból, fiam! Kérlek! Már van veszíteni valód, nem vagy egyedül, és nincs jogod magad feláldozni. Stratégiai parancsnok vagy, nem kamikaze!
Sirius Dumbledore szemébe nézett, egy ideig még tétovázott, majd bólintott. James időközben eltűnt a szemük elől, majd Harry mellett látták meg. Tükörképekként mozogtak egymás mellett. De most csak a mozgásuk volt teljesen egyforma, hiszen James nem mutatkozhatott saját alakjában. Miközben Harry a jobb-, James a baloldalára mozdult. A két Potter. Félelmetes hasonlóság volt. Röpködtek körülöttük az átkok a kör minden sugarának irányába. És dőltek a feketemaszkos feketemágusok.

Amikor a gyógyítók csapata megérkezett a vonathoz, a lélegzetük is elállt. A 11 év körüli kis boszorkány- és varázslótanoncok orrán-száján dőlt a vér. Volt, aki azon igyekezett, hogy harcolhasson, ezeket a Rend diák tagjai taszigálták vissza a vonatra, valamint a felsőbb évesek, akiknek azért már volt egy kis tapasztalata a harcközeli élményekből.
- Én felmegyek a vonatra, ellátom a kiskölyköket, ti addig csináljatok itt valamit! – utasította Penelope a fényőröket. Lily hármasával kapta magához a gyerekeket és elteleportált velük a Roxfortba. Ted követte a példáját, hol három, hol négy gyereket vitt egyszerre, csak hogy mihamarabb fedezékbe kerülhessenek. Közben Remus fedezte őket, és először behatolásgátlózta, majd figyelte a vonat bejáratait a felsőbb évesekkel együtt, hogy ne menjen fel senki a vonatra a diákokhoz. Bár így már elég nehéz lett volna, de semmit sem bíztak a véletlenre.
Időközben Ron, Hermione és Ginny is előkerültek, aztán Harryt is megtalálták az apja oldalán. Mindenki életben volt a diákok közül, és a kisebb karcolásokat leszámítva egészen tűrhető állapotban. A kicsik a vonaton már kevésbé. Volt, aki az ijedtségtől lett rosszul, volt, akinek a sérülését valamilyen ismeretlen nonverbális varázslat okozta, és élet-halál harcot vívott, és volt olyan is, aki úgy gondolta, hogy majd ő meggyógyítja a barátját, és ehelyett mégnagyobb galibát okozott. Több, mint egy órába került, mire minden kisdiákot a Roxfort falain belül tudhattak. A vonat környékéről. A bent lévő kisgyerekek némelyike siralmasan, mozdíthatatlanul feküdt. A nagyok nem tágítottak. Ők teljes gőzerővel harcoltak.
Időközben megérkezett Dumbledore is, és a gyors pálcaintéseinek köszönhetően a csata végre elcsendesedett, majd fokozatosan megállt. A feketemaszkosok közül sokakat sikerült elkapni, mielőtt még megszökhettek volna. A többiek, bár elszeleltek, biztosan napokig fognak majd gyógyulni, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek.

- Galathea, hol vagyunk? – kérdezte a nőt Martha Vickyvel az ölében. – Ez nem a Roxfort, és még csak nem is a környéke.
- Nem bizony! Ez itt, kérlek alásan, az apámék régi háza. Godric’s Hollow-ban. Itt laktak, és mi is itt maradunk addig, amíg meg bizonyosodhatunk arról, hogy biztonságban megérkezhettek a Roxfortba. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, hogy hogy kerültek elő ezek az emberek, de előkerültek, és így nem vagytok biztonságban.
- Engem inkább az érdekelne – érkezett meg Tonks Teddyvel az ölében, - hogy ki a bánat tud még rajtunk kívül a jóslatról. Mert vagy a család ellen indult a merénylet, és akkor bizony tényleg tudnak róla, vagy csak mi vagyunk minden lében kanalak.
- És mi van akkor, ha tényleg tudnak a jóslatról? – kérdezte Martha.
- Baj! – válaszolt neki Galathea, odaadta Tonksnak a kis Freddyt, és elteleportált.
Martha és Tonks gyorsan elővarázsoltak három kiságyat, és letették a kicsiket.
- Tonks, ha tényleg tudnak a jóslatról, akkor a kicsikkel…
- Nem lesz velük semmi, ne aggódj, ezért vagyunk itt. Hogy megvédjük őket. Ne félj! A babád teljesen rendben lesz, és megvédjük majd mindentől, hogy ha majd eljön az idő, akkor teljesíthesse azt, amit az Élet feladatként kiszabott rá.

A Weasley kastélyban Fleur és Angelina tűkön ültek. Ahogy George és Charlie is. Mindenki megijedt attól, amit ez az éjszaka tartogathat nekik. Angelinának az egész gyomra görcsben állt, George tartotta benne a lelket. Az ikrek szobája előtt várták a fejleményeket. Molly állta a legjobban a sarat. Természetét meghazudtoló módon maradt teljesen nyugodt. Galathea megérkezéséig meg sem szólalt – mintha magában imádkozott volna azért, hogy ne essen senkinek se baja. És Fredet kérte, hogy segítsen rajtuk. Megható volt a jelenet, Molly sziluettje, a hite, hogy hisz abban, hogy Fred meghallhatja őt… De ez így is van, hiszen ha Fred is fényőr lett, akkor bizony hallja őt, ahogy Jamesék is mindig meghallják, ha valaki szólongatja őket. Nem várt csodát, csak hinni akarta, hogy amit tesz, az tényleg segít, hogy a kérése segíteni fog a családján. A gyerekein, a férjén és az unokáin.
Hat perc múlva Galathea teleportált be közéjük. Addigra Charlie és George felébresztette az ikreket. Elmondta, hogy a kicsik rendben megérkeztek a búvóhelyre, megfogta George-nak és Fleurnek a kezét, George ölbekapta Lizzyt, és elfénylettek.
- Miért Lizzyt vitték el hamarabb, Charlie bácsi? – kérdezte tőle Andrew.
- Azért, mert ő kislány. Te viszont egy erős és bátor kisfiú vagy, aki meg tudja magát védeni. Ezért kellett előbb őt elvinni.
- Add őt ide, - mondta neki Molly és Andrew után nyúlt, majd Charlie fülébe súgta – és állj inkább Angelina mellé, mert ha borul, te hamarabb elkapod őt, mint én. Nagyon kikészült.
Charlie bólintott, majd megérkezett Tonks, és őket is elvitte a búvóhelyre.