A kedd nagyon hamar megérkezett, és Galathea McGalagony világraszóló jókedvvel ébredt a Weasley-kúriában. Hiszen ma megy el a gyerekeiért! Végre újra láthatja őket, magához ölelheti a lányát és a fiát! Nincs is ennél szebb érzés, hogy egy anya ismét maga mellett tudhatja a számára a világon legfontosabb két személyt.
- Na mi ez a széles mosoly? – toppant be reggel a szobába Sirius.
- Lizzy és Andy! Ők a széles mosoly! – vallott színt Galathea. Egy kedves mosollyal körítve a mondottakat.
- Gondoltam – válaszolta ugyan olyan széles mosollyal. - Mikor indulsz?
- Reggeli után. Merlinre, annyira várom már, hogy itt legyenek!
Galathea nagyon türelmetlen volt az ügyel kapcsolatban. És széles jókedv uralkodott rajta.
- Igazából én is – mondta neki Sirius, hiszen ő is várta már Galathea gyerekeit. - Annyi mindent meséltél róluk, hogy kíváncsi lettem. Meg arra is, hogy miért mondtad azt a Fények országában, hogy tulajdonképpen Sergej sosem szerette őket feltétel nélkül. Két ilyen klassz kissrácot.
- Tudom. Sirius! Valamit majd mondanom kell neked, ha visszajöttem velük. Valami nagyon fontosat. De csak akkor, ha már legalább Sergejt letudtam.
Galathea arca ijesztően komolynak tűnt ebben a néhány pillanatban. Mint amikor McGalagony Dumbledore szemeivel mond valamit. Jujj!
- Ez olyan komolyan hangzik.
- Mert az is. De csak akkor, ha visszaértünk.
- Jó! Akkor majd komolykodunk, de most nem az a pillanat van. Megyünk reggelizni? Kilyukad a gyomrom.
- Mehetünk!
Persze nem reggelizni mentek, hanem be az ágyba egy pajzán háromnegyed órára…

Mire lementek az étkezőbe, Molly ínycsiklandó reggelit készített. Galathea alig evett az izgatottságtól.
- Nem tudok enni, inkább elindulok – azzal letette a kezéből azt a kicsinyke szelet pirítóst, amit megvajazott magának. Evés nélkül vágott neki az útnak.
- Sok sikert kedvesem, és nagyon várunk benneteket! – ölelte meg Molly Galatheát, és a nő már teleportált is. Annak ellenére, hogy a házban hoppanálni nem lehet. Ugyanis mióta megtudták, hogy mi áll a jóslatban, azóta fokozott védelem alatt áll az összes Weasley ház a gyerekek biztonsága érdekében.

Galathea Brazília legszebb részén ért földet. Rio de Janeiróban. Mindazonáltal őt ez most cseppet sem érdekelte. Szétnézett, hogy látja e valaki, majd amikor biztonságosnak ítélte meg a helyzetét, újra teleportált, most viszont a saját falujukba. Gyalog elindult a szűk kis utca felé, az otthonuk felé, ami bizony már nem az ő családi fészke, majd befordult a sarkon, és már ott is volt a régi házuknál.
Szép kis ház volt, egy szintes. Kívülről kék, belülről pedig színes. Attól függően, hogy melyik helyiségben voltak éppen. Kívülről a ház nem változott semmit. A világon semmit. Nem mutatott semmi féle gyászt, pedig Galatheát tulajdonképpen még csak hat hónapja temették el. Bár Galathea ismerte annyira Sergejt, hogy biztos legyen benne, nem is gyászolta őt soha.
Bement a kapun, felnézett a gyerekszobák ablakaira, majd mosolyogva bekopogott.

Egy terhes nő nyitott neki ajtót. Méghozzá az a nő terhesen, pont arról a képről… 120 kilósan is felismerné a nyílt utcán, nem még terhesen a háza bejárati ajtajában!
- Segíthetek? – kérdezte szörnyen kényes hangján. Galathea, mikor meghallotta, a visszafojtott nevetéstől majdnem leszédült a lépcső tetejéről.
- Igen – nyögte ki nagy küszködve. - A férjemet keresem, és a gyerekeimet.
- Netán bemutatkozna? – személyesen azért még nem ismerték egymást. Eddig.
- Galathea McGalagony. És maga ki?
- Svetlana Slutskaja – nyújtotta oda a jegygyűrűs kezét.
Szóval már el is vette feleségül. Nem sokat tétovázott.
- Kérem Svetlana, beszélhetnék Sergejjel, és a gyerekeimmel? – merő gúnnyal a hangjában tette fel a kérdést az utódjának. Aki akkora volt, mintha már holnap szülni készülne.
- Maga halott – szemétkedett vele a nő, mert ha látásból nem is ismerte Galatheát, a nevét azért még tudta. - Eltemették, mit akar még itt? Hagyja őket békén! Temesse el őket magában, ahogy ők is magát az életben!

Galathea kezdett kijönni a béketűréséből. Mit szövegel itt neki össze ez a siheder ribanc? Elmúlt már egyáltalán tizenhét?
- Na ide figyelj kisanyám! – rántotta elő a pálcáját Galathea. - Vagy beengedsz, vagy nem állok jót magamért. Elhiheted, velem nem érdemes szívózni. Most megkérdezem még egyszer. Sergej itthon van? És a gyerekek?
Svetlana megijedt. Hallott róla, hogy milyen varázsereje van a nőnek, és rájött, hogy ő maga nem szeretné megtapasztalni. Pedig Galathea származásáról fogalma sem volt.
Egy férfi szólalt meg a háttérben.
- Svetlana, hol vagy? Kihűl a reggeli – lépett oda a varázsló a két nőhöz, majd Galatheára nézett. – Hát te mit keresel itt?

Az exférjben sem volt semmi jóérzés, hogy viszont láthatja a halottnak hitt feleséget.
- A gyerekeimért jöttem.
- Svetlana, kérlek, menj be a konyhába!
A nő engedelmesen beballagott, de csak annyira gyorsan, amennyire a nagy hasa engedte, így Sergej és Galathea jó két percig farkasszemet néztek.
- Minek jöttél? – tette fel a férfi a kérdést.
- Megírtam neked, hogy eljövök a gyerekekért. Összepakoltad a dolgaikat? Mert sietek.
- Nem viheted őket sehova. Nincs hozzá jogod, hogy kiszakítsd őket az otthonukból. Nem engedem.
- Szeretném látni azt, ahogy majd te engem megállítasz. Elviszem őket, Sergej, akár tetszik, akár nem!
- Nincs hozzá jogod!
- Beszélhetnénk róla, kinek milyen jogai vannak az ikrekkel kapcsolatban, Sergej.
- Én vagyok az apjuk! Te meg a halott anyjuk. Jogaim itt nekem vannak.
- Nem érzem magam annyira halottnak, mint amennyire te annak érzel engem, Sergej.
- Igenis te halott vagy, én pedig élek. És ők az én gyerekeim, Galathea, már hozzám tartoznak.
- Papíron talán. De mindketten tudjuk az igazat. Sergej ne húzd az időt! Nem mész vele semmire, te is tudod.
- Arról, hogy te egy ribanc voltál, ne ők tehessenek. Szép otthonuk van, szerető anyjuk, hamarosan a kistestvérük is megszületik. Nem hagyom, hogy szétzúzd az életüket! Nem ezt érdemlik!
- Beszélhetnénk arról, hogy ki a ribanc, Sergej. Évek óta tudok arról, hogy dugod azt a lotyót, meg rajtad kívül még vagy negyvenen, de nem érdekel, a te életed, úgy cseszed el, ahogy neked tetszik. De ennek nem fogod kitenni sem a lányom, sem a fiam. Elviszem őket, Sergej, akár tetszik, akár nem. És ha annyira szeretnéd velük a kapcsolatot ápolni, akkor költözz Angliába! Vagy tanulj meg végre hoppanálni. Megírtam neked, hogy elviszem őket. Kérlek, ne húzd az időt. Szépen kérlek.
- Angliába! Csak nem ahhoz a Blackhez mész már megint? Akinek a kurvája voltál? Vagy még most is az vagy?
- Ne feszegesd a húrt Sergej, mert félek, hogy elszakad, és az neked fog jobban fájni, mindketten tudjuk. Sosem tudtál menekülni, a harcokhoz meg olyan esetlen, szerencsétlen és gyenge vagy, hogy pillanatok alatt kiesel. Úgyhogy ne szívózz. Velem ne!
- Miért, kedvesem? A tény, az tény marad! Kurva vagy, mindenki tudja rólad. És öt éve én nevelem a kurválkodásod eredményeit.
- A lehetőséget megadtam neked is, Sergej! Teherbe ejthettél volna, de te még arra is képtelen vagy. Tizenöt évi szar házasság után meg ne várd el, hogy a te gyerekeiddel legyek terhes. Impotens vagy, és még steril is, magad vallottad be. Még rendesen lefektetni sem tudtál! Vedd már észre, csak félelemből voltál húsz éven keresztül a férjem, nem azért, mert szerettél. És a gyerekek… Mikor végre egyszer valaki azért szeretett belém, aki vagyok, és nem azért, mert tartott Albus Dumbledore és Minerva McGalagony együttes haragjának erejétől, és olyan éjszakát szerzett nekem, amilyet te akkor sem tudnál, ha valamilyen csodabájitalt találnának fel... Kíváncsi vagyok, Svetlana, vagy hogy hívják azt a cédát, ugyan kitől várhat gyereket?
- A feleségemnek még a kislábujja is többet ér nálad!
- Ember, steril vagy! Vagy az impotenciát is meg a sterilitást is csak nekem akartad beadni, hogy ne kelljen velem házas életet élned?
- Svetlana az én gyermekemet várja.
- Biztos vagyok benne – válaszolta Galathea annyi gúnnyal a hangjában, amennyivel csak tehette. Sergej nem tágított.
- És szerintem a leghelyesebb az lesz, ha most azonnal elmész innen, és elfelejted az ikreket! Hagyd őket békén, megvan a maguk élete, nélküled is teljesen boldogok! Miért akarod feltépni a sebeket azzal, hogy most visszatérsz az életükbe?
- Az anyjuk vagyok, Sergej. Én, és nem a drága feleséged. Neki semmi köze sincs a kicsikhez. Fél évig voltam távol, Sergej, nem tovább. És öt évesen mit értenek még meg ebből? A világon semmit. Engedj be, vagy hozd ki őket, engem nem érdekel, de ne raboljuk egymás drága idejét ilyen semmitmondó veszekedéssel!
- Nem viheted el őket.
- Nem volt elég neked a múltkori? Mert kaphatsz még belőle. Mondtam már neked, csak próbálj megállítani! És megint megtapasztalhatod, milyen az, ha sokáig húzod az idegeimet.
- Erősnek képzeled magad, de mondtam már te cafka, nem vagy az! Az, hogy akkor régen, fél éve volt egy beteg és gyenge pillanatom, még nem jelenti azt, hogy te annyira erős lennél.
- Sergej, ne akard!
- Úgy merd elvinni a gyerekeimet – üvöltötte neki a varázsló, - hogy a nemzetközi Wizengamot elé viszem az ügyet. Feljelentelek, hogy el akarod rabolni a gyerekeket, és hogy fél évig tettetted a halottat, mielőtt visszajöttél volna értük. És anyád segített neked benne! Erre mit fogsz lépni?
Sergej biztos volt a sikerében. Még az önelégültség is kimutatkozott az arcán. Galathea meg felnevetett.
- Jujj, most aztán nagyon berezeltem! – Gúny és közöny jellemezte Galathea megszólalásait. - Nem is tudom, kinek adnának gyermek-felügyeleti jogot. A fél éve megözvegyült, mindennek ellenére legkevesebb nyolc és fél hónapos terhes második feleséggel rendelkező nem vérszerinti apának, vagy a vérszerinti szülőnek, aki mellesleg Albus Dumbledore lánya? Szerinted ki felé lennének részrehajlóbbak?
- Áh! Szóval kijátszod a „nagyhatalmú Albus Dumbledore egyetlen kicsi lánya” kártyádat? Ha ezt megteszed, akkor bizony nagyobb szar vagy, mint amekkorának gondoltalak, Galathea. Így kihasználni az apádat! A halott apádat! Ember vagy te egyáltalán? És amúgy is, ki tudná azt bebizonyítani, hogy te vagy Galathea Ariana Dumbledore? Anyád? Vagy te? Nem fog összejönni, csajszikám!
Galathea nagyon unta a beszélgetést és a sértegetéseket.
- Na, akkor mi lesz, Sergej? Költözöl Angliába, vagy leteszed végre a hoppanálási jogosítványt, és ingázol? Vagy húzod tovább az idegeimet, és megnézheted magad.
- Fenyegetsz?
- Igen – adta meg a tárgyilagos, ám annál inkább lényeges választ Galathea.
- Nem viszed őket sehova, Gal, megmondtam neked. Liza és Andrej is itt maradnak az apjukkal és az anyjukkal. Vagyis velünk. Velem, és Svetlanával. Itt, Rióban.
- Ezt nem hagyom! - mondta ki a végszót, és beteleportált a konyhába. A gyerekek és Svetlana viszont nem voltak bent. Galathea megunta a játszadozást, és pálcát rántott. Egyenesen Sergej szívére irányította, és a varázsló most először nagyon megijedt a nőtől. Ha Galathea ilyen szemeket mereszt valakire pálcával a kezében, abból túl sok jó nem sülhet ki.
Galathea szeme jégszikrákat szórt, és Sergej meglátta azt, hogy miért fél mindenki a nő apjától. Szinte jégdarabokat lövelltek az acélkék szemek. Hideg, kék tűzben égtek.
- Hol vannak?
- Nem tudom.
- Ricvestearra! – mondta Galathea, mire Sergej testén szabályosan áramütés futott végig, a kislábujjától a feje búbjáig.
- Hol vannak? – tette fel a kérdést még egyszer, és egyre türelmetlenebbül.
- Nem tudom! – Sergej már szinte esdekelt.
- Ricvestearra! – szórta rá az átkot a nő újból.
- Hol vannak a gyerekeim? Hová vitte őket az a lotyó? – Galathea kikelve magából ordított Sergejjel.
- Nem tudom! Értsd meg, nem volt szó arról, hogy elviszi a kicsiket, de áldom az eszét, hogy megtette.
- Ám legyen! Ricvestearra! – kiáltotta el magát újból, de most nem hagyta abba pillanatok alatt.
- Könyörgöm, hagyd abba! Galathea kérlek! Hagyd abba!
- Szeretnéd, ugye? – Galathea csak mosolygott a férfi kínlódásán. – Megmondtam, hogy neked fog fájni, nem nekem.
- Igazad volt, belátom, csak kérlek, hagyd abba! Engedj el!
Galathea nagy nehezen, de feloldotta az átkot.
- Apa! Apa! – kiáltotta hihetetlen ideges hangon Galathea.

Dumbledore fénylett be a volt házastársak vitájába.
- Szervusztok! Rosszkor jöttem? – nézett szét közöttük. Sergej olyan ijedt arcot produkált magára, hogy Dumbledore arcára kiült egy kedves mosoly. De a helyzet komolyságát ő is egyből átlátta. Galathea kezében a pálca, ami éppen Sergej szívére mutat… Mi történhetett?
- Sergej új neje elvitte az ikreket, és nem hajlandó megmondani, hogy hová. Szólj Jamesnek, Siriusnak és Remusnak, hogy egy terhes nőt keressenek, két gyerekkel, akikhez semmi köze sincs! Fentről hamar megtaláljátok őket. Én addig elbeszélgetek Sergejjel.
- Nem gondolod, hogy jobb lenne, ha… - nem tudta befejezni a mondatot, mert Galathea közbeszólt.
- Nem apa, nem gondolom, hogy esetleg jobb lenne, mert tudom, hogy nem lenne az! Velem nem fog senki sem packázni! Csak annyit kérek, hogy kerítsétek elő a kicsiket, és vigyétek át őket Mollyékhoz – Galathea az apja szemébe nézett. – Apa, kérlek, csak találjátok meg őket.
- Kislányom, nem szeretném, ha butaságot csinálnál!
- Apa, nyugodj meg, nem fogom bántani. Csak beszélni akarok vele. Semmi mást. Ígérem, nem fogom megölni, apa. Nem fogom károsítani, vagy főbenjáró átkot szórni rá. Még ha egy mocskos disznó is, akkor is a gyerekeim nevelőapja, és nem akarom, hogy a kicsik elveszítsék, vagy engem sitteljenek le.
- Akkor miért akarod őket innen elvinni, lányom? Ha nem akarod, hogy elveszítsék?
- Mert nem akarom, hogy úgy éljenek, ahogy én! – Galathea kikelt magából. - Apa, az egész életem arról szólt, hogy mennyi titok övezi a családunkat. Az, hogy anya az anyám, és te vagy az apám, hogy hozzá kellett mennem Sergejhez, hogy biztonságban legyen a titkotok. Hogy soha senkinek nem mondhattam el, hogy Dumbledore vagyok! Fogalmad sincs, hogy milyen így élni. Titkok és hazugságok, semmi más!
- De van, lányom, hidd el, hogy van. Szeretem anyádat, mindig is szerettem, és fájt, hogy csak azért nem vehettem őt feleségül, mert én vagyok a nagy és a hatalmas Albus Dumbledore! Csak arra nem gondoltak az emberek sohasem, hogy nekem is van életem, amit szeretnék élni, és mégsem tehettem meg, sohasem élhettem a saját életem. És igazad van, nem szabad titkokban élniük az ikreknek. Gyűlöltem mindig is olyan apa lenni, aki nem büszkélkedhetett soha senkinek az imádott lányával, aki nem mondhatta el a számára kedves embereknek, hogy egyáltalán van egy lánya. Nekem sem volt jó, kislányom, elhiheted! Nem tudta, és nem is tudhatta senki, és én is gyűlöltem ezt a helyzetet. De mindez csak a biztonságotok miatt volt, lányom, nem másért. Hogy se Grindelwald, se Voldemort ne tudjon se rólad, se anyádról. Még akkor sem, ha már akkora, hogy te megszülettél Gridelwald a Nurmengardban volt. Féltettelek, csak ezért titkolóztunk évekig mindenki előtt.
- Apa! Ha még most megtudják az ikrek az igazat, ha nem hazugságban nőnek fel, akkor ők nem fogják ezt átélni. Nem akarom, hogy ők is úgy nyomorogjanak, mint mi annak idején. Tudod, nem anyagilag, hanem lelkileg. Horatión és Pomonán kívül senki sem tudott az én létezésemről. De, mégis, Madam Pomfrey is tud rólam. És Madam Maxime. De mások? A barátaim, a ti barátaitok? Még Hagrid sem tudhatta meg soha, hogy ki is vagyok én valójában. Hagrid! Akire még az életedet is rábíznád. Kérlek, segíts, hogy a két gyerek ne így éljen! Apa, nagyon kérlek!
- Esküdj meg, hogy nem teszel semmi meggondolatlant! Hogy nem fogod bántani Sergejt!
- Esküszöm!
Albus Dumbledore bólintott egyet a lányának, majd indulásra kész állapotában csak annyit mondott még:
- Widra St. Capdelben várunk.
- Köszönöm!

Dumbledore elfénylett, és Sergej és Galathea megint ketten maradtak.
Galathea elvette a pálcát Sergej mellkasáról, és a varázsló végre fellélegezhetett. Megkönnyebbült, hogy nem kell egy Dumbledore varázserejétől sakkban tartva éreznie magát. De az ijedtsége nem múlt el. Az ijedtség. Megijedt Galatheától, az apósától, és Dumbledore hoppanálását sem tudta mire vélni.
- Mi a fene volt ez?
- Erre gondolsz? – és ő is teleportált a szoba egyik sarkából a másikba.
- Ki a franc vagy te? Vagy inkább mi a franc vagy te?
- Ejnye, Sergej, ne beszélj csúnyán!
- Te nem vagy a feleségem!
- Merlinnek hála, már nem.
- Akkor ki vagy te? És mit akarsz tőlem?
- Fényőr vagyok, Sergej! Tudod, fényőr… Amikor a halott boszorkányok, és varázslók kicsiny csoportja lehetőséget kap, hogy védelmezze a Földön élőket. A kiválasztottakat. Így, ezzel visszatérhetnek az életbe. Visszatértem, Sergej, nagyobb erővel, és több képességgel, mint amivel valaha is rendelkeztem. És a gyerekeimet akarom, az én gyerekeimet.
Most farkasszemet néztek. Egy hatalmasabb és erősebb Galathea. Erősebb, mint amilyen volt. Sergej érezte, sőt tudta, hogy minden esélyét eljátszotta. Érezte, hogy mostmár csak a nő jó szívére számíthat. Semmi egyébre. Galathea szólalt meg először.
- Mire volt ez jó? – szegezte a varázslónak a legalapvetőbb kérdést.
- El akartad venni őket tőlem.
- Meg is teszem. Vége a játszadozásnak, Sergej. Holnap megyek a Wizengamot elé. Átiratom a papírokat, és elfelejtheted a gyerekeket.
- Az előbb még azt mondtad apádnak, hogy nem akarod, hogy az ikrek elveszítsenek.
- Én nem is. Te fogod megtenni Sergej, elmondani nekik, hogy többé nem találkozhattok. És meg fogod tenni, akár tetszik, akár nem.
- Kérlek, Gal, ezt ne tedd velem!
- Én is kértelek, Sergej, szépen, csúnyán, mindenhogy. De arra nem voltál képes, hogy tisztességesen beszélj velem. Innentől kezdve ne várj semmit. Kérem a papírjait a gyerekeknek, minden holmijukat, és megyek. A részletekkel kapcsolatban pedig majd írok neked egy baglyot.
Sergej megsemmisülten nézett a boszorkányra. Megváltozott. Valami történt, mert ő sosem lett volna ennyire kegyetlen. Galathea McGalagony még a legrosszabb pillanataiban sem tett volna ilyet.
- Mikor jutottunk mi el ideáig, Gal?
- Amikor először megcsaltál. Sergej, csak annyit mondj meg nekem, miért vettél el egyáltalán, ha nem is szerettél?
- Mert azt hittem, hogy szeretsz.
- Sergej, csak barátok voltunk, miből gondoltad, hogy valaha is szerelmes voltam beléd?
- Elsőre igent mondtál.
- Mert azt hittem, hogy szerelmes vagy belém. Végtére is te kérted meg a kezem. De soha nem szerettelek, szerelemmel nem. És hogy tudd! Egyetlen egyszer léptem félre, és nem annyiszor, amennyiszer te gondoltad. De amit te műveltél az évek alatt, arra tisztességes szót sem lehet találni. És az impotencia, meg a sterilitás?
- Tulajdonképpen nem akartam hozzád érni. Azok után, hogy megcsaltál.
- Ha én is ezt játszottam volna veled, Sergej, az első hét után össze kellett volna zárnom a lábaimat veled szemben.
- Tudom, de azt is tudtam, hogy te ilyet nem fogsz tenni.
- Te egy köcsög vagy!
- Te meg egy ringyó.
- Hát hogyne. Minden bizonnyal. Ha te mondod!
- Tényleg elveszed a gyerekeket?
- Igen. Megmondtam, hogy ne csináld, mert ráfázol. De a gyerekeknek te fogod elmondani, hogy mi a helyzet.
- Nem, mondd csak meg nekik te. Végtére is te akarsz kizárni az életükből, nem én téged.
- Akartál.
- De nem tettem.
- Nem rajtad múlott, Sergej, nagyon jól tudod, ahogy én is. De velem más a helyzet, mert én viszont megteszem, kizárlak az életükből, és te fogod nekik elmondani, hogy miért.
- Össze fogom törni így lelküket.
- Nem érdekel. Megteszed! Nem foglak megint fenyegetni, de akkor is meg kell tenned. Ahogy nekem is meg kell tennem, hogy elmondom nekik az igazat, miután hazaértem.
- Ha egyáltalán apád és a szeretőd megtalálják Svetlanát. Nagyon jól tud rejtőzködni. Nehéz dolguk lesz vele.
- Már megtalálták!
- Honnan veszed?
- Saját mentális csatornájuk van a fényőröknek, Sergej. Tudunk egymással kommunikálni, úgy, hogy más ne hallhassa. Sirius szólt, hogy megvannak.
- Kíváncsi lennék, vajon milyen arcot vághatott, amikor meglátta Lizát. Vagy mondjuk Andrejt. Jaj, de megnéztem volna! Hiszen Liza…
- Ne kezd el megint, Sergej, mert én is újra elkezdem!
- Egyébként miért is nem indultál még el eddig?
- Mert nem mondtam még el neked mindent, amit tudnod kell.
- Még ennél is többet? Ugyan mivel tudnál nekem még ártani mindazokon túl, amikkel eddig is megtetted?
- Még nincs vége, Sergej. Most visszakapod az eddigi összes sérelmemet, mindazt, amit húsz éven keresztül okoztál nekem. Mindent!
- Akkor most én mondom neked, Gal, hogy ne húzzuk egymás idegeit, hanem mondd, amit akarsz, és menj! Nem akarom, hogy itt legyél, amikor Svetlana visszaér.
- Rendben. Akkor mondom. Majd küldök neked egy baglyot, hogy mikor fogunk találkozni Londonban. Elmondod a gyerekeknek, hogy nem találkozhattok többet, és szépen elbúcsúzol tőlük örökre. Holnap elmegyek a nemzetközi Wizengamothoz, odaadom nekik a papírokat, és a gyermek-felügyeleti jogot kizárólagossá átírattatom. Úgyhogy kérem a papírokat, meg a gyerekek holmiját is. És persze a nyilatkozatodat, hogy lemondasz róluk. Szeretnék végre elindulni, hogy velük lehessek. Légy szíves!
- Most zársz ki a gyerekeim életéből, és még szívességet is kérsz? Mi történik, ha mindezt nem teszem meg?
- Lehet, hogy Svetlana eltűnik, vagy a gyereketek nem fogja meglátni a napvilágot, de az is lehet, hogy pusztán elmondok mindent Siriusnak, és ő fog eljönni a gyerekekért.
- Hülye szuka vagy! Egy szemét ribanc, aki másra hárítja a piszkos munkát. Mert bármennyire is nagy a szád, nem vagy képes közölni a gyerekeiddel, hogy miért is kell igazából lemondaniuk az apai szeretetről. És nekem róluk.
- Meg lesz számukra az apai szeretet, még jobb is, mint amit te adtál nekik. Sosem tudtad egyiküket sem feltételek nélkül szeretni. Soha!
- Fogalmad sincs, hogy mi volt itt az elmúlt hat hónapban. Hogy milyen kapcsolat alakult ki az ikrek és közöttem. Valamint Svetlana között. És te most mindent lerombolsz. Mindent, amit mi a feleségemmel felépítettünk. Szemét vagy, tudd meg, egy mocskos szuka, aki még a gyerekeit is feláldozza, hogy bosszút állhasson mindenféle kicsinyes sérelemért, amit valaha is rámért a balsors!
- Nem. Pusztán a vérszerinti szülő vagyok. Akinek mindenkinél több joga van ahhoz, hogy a gyerekeivel lehessen, és hogy törődjön a gyerekei sorsával, hogy jó mederbe terelje a jövőjüket. Meg akarom őket kímélni mindattól, ami itt, hazugságok tengerében várhat rájuk. Ezért fogom őket elvinni innen, és te ezért fogsz róluk lemondani.
- Miért nem mondod meg nekik te, hogy nem találkozhatnak velem soha többé?
- Mert abba nem törődnének bele. De ha te mondod meg nekik, hogy többet nem lehettek együtt, akkor belenyugszanak, és kész.
- Amíg élsz, és amíg élek gyűlölni foglak. De rendben, megyek! – mondta gyorsan, amikor látta, hogy Galathea a pálcája irányába mozdul.
Negyed órával később Galathea a gyerekek holmijával és a kötelező papírokkal együtt elindult vissza, Angliába.

*

A Weasley-ház nappalija gyerekkacagástól hangoskodott. Két ötéves kisgyerek röptette két felnőtt varázsló pálcájával a nekik készített papírrepülőt.
Boldog kisgyerekeknek tűntek, akiket nagyon szeretnek a szüleik. És annak ellenére, hogy a gyerekek ikrek, csak annyira hasonlítottak egymásra, mint egyik tojás a másik létrára. A kisfiú, Andrej egy mosolygós tekintetű, acélkék szemekkel és gesztenyebarna hajjal rendelkező gyerkőc, akin már most látszott, hogy mennyire szereti a testvérét. Jelizabeta, a kislány egy kivételesen szép kislány. Gyönyörű, selymesen fénylő hollófekete haja a háta közepéig ér, a csodaszép bogárfekete szemei pedig megnyugtató melegséget árasztanak magukból. Amíg Andrej szélesen vigyorgott mindenre és mindenkire, addig Liza pajkosan. És amíg Andrej mindenkiben a jót kereste, addig Liza nem volt ennyire bizalmasnak nevezhető. Meg lehetett állapítani, hogy ki kire hasonlít… Andrej igazi Dumbledore. Természetére, külsejére, mindenben a nagyapját tükrözte. Olyan volt, mint Albus. Csak az orra nem volt horgas. Liza viszont külsőleg egészen más valakire hasonlított. Méghozzá…

- Nézz rá Remus! – mondta Sirius a barátjának, miközben a testvérével és Jamesszel játszó ötéves kis Lizát nézte.
- Látom, Tapmancs! Kísérteties, elismerem. De hogyan lenne ez lehetséges? Hiszen te az Azkabanban voltál, és eleve, nem is ismerted eddig Galatheát. És Jamesen és rajtam kívül senki sem tudja, hogy együtt vagytok. Tapmancs, ez kizárt.
- Tudom, de nem is rám hasonlít annyira, mint sokkal inkább…
- Szakasztott ugyanolyan, mint a nővéred.
- nem bizalmaskodunk, nem a nővérem, csak az unokatestvérem. De igen, Bella ugyanígy nézett ki. Teljesen ugyan így, csak a szeme színe volt kék.

Lily jött be a gyerekekért, hogy elvigye őket uzsonnázni. A gyerekek visszaadták a pálcákat Remusnak és Siriusnak, majd libasorban mentek Lily után uzsonnázni. Most James is odament barátaihoz beszélgetni.
- Te Tapi, Liza akár a te lányod is lehetne, annyira hasonlít rád! De Bellára még jobban. Liza olyan, mint egy igazi Black nő. Kecses, elegáns, kacér a tekintete. Mintha az unokanővéred kicsinyített mását látnám. Pedig még csak öt éves. Félelmetes! Ha nem tudnám, hogy Galathea az anyja, akkor azt mondanám, hogy ő az a gyerek, akit keresünk. Hogy ő Bellatrix Black lánya. Cassiopeia Voldemort. Biztos, hogy nem a te lányod? Vagy hogy nem Black?
- Ágas – vette át a szót Remus, - Tapmancs éppen az Azkabanban ült. Onnan nehéz lett volna teherbe ejtenie egy vadidegen nőt, nem gondolod?
- Na jó, tegyük fel, hogy nem ő volt. Nem ő az egyetlen Black. Egyébként meg a szökésre visszatérve. Abban az évben születtek, amikor megszöktél. Vagyis nem, eggyel utána, januárban. Neked akkor, amikor meglógtál az Azkabanból, volt valamilyen incidensed valami nővel, nem?
- De, Roxmortsban. Istenem, emlékszem, hogy megbabonázott az a nő. Legalább annyira, mint Galathea tud néha. Kivételes szépség volt. Egyszerűen szerelmes lettem bele. Én, szerelmes! Akkor először, és most Galatheába. Még csak nem is hasonlítanak egymásra. Arianának hívták a lányt.
- Galathea második neve Ariana.
- Az lehet, de nem szőke, és nem alacsony. Ariana legalább fél fejjel alacsonyabb volt tőlem. Galathea meg közel egy fej magas velem. És amúgy is! Januárból kilenc, az április. Akkor még ültem, javában. Júniusban jöttem ki. A hónap végén. És ha nem vagy ott a fogantatáskor, akkor nehezen lehetsz te az apa. Meg eleve, Ágas, hónapokkal ezelőttig még csak nem is ismertem Galatheát. De kezdek azon gondolkodni, hogy mi van akkor, ha csak pusztán hasonlít rám a volt férje? Galathea nem olyan, aki csak úgy félrelép. Egyetlen egyszer igaz megtette, de azt mondta, hogy az meg évekkel ezelőtt volt. Biztos, hogy a férje a gyerekek apja, mondta volna, ha nem így lenne.
- Maximum akkor hinném ezt el, ha a férje egy Black lenne. Ez viszont kizárt. És amúgy is! Ennyire nem hasonlíthat rád. Meg azt hiszem, hogy Sasha, vagy Vaszilij, vagy Nikolaj, vagy…
- Sergej! – segítette ki Jamest Sirius.
- Nem mindegy? Így is orosz, úgy is orosz. Felőlem akár Alexandr is lehet. De legyen igazad! Akkor Sergej eleve kék szemű, meg világosbarna haja van. Nem fekete, fekete szemekkel. Legalább is én így emlékszem.
- Andrej is kék szemű és barna hajú.
- Andrej szakasztott anyja, meg nagyapja. Belőle nem lehet tájékozódni. De Liza! Ő Black. Ide a bökőt – mutatott James a nyakára, - hogy Liza egy Black.
- És ha mondjuk Regulus az apjuk? – kérdezett egy hajmeresztőt Remus. – Mivel mindig ikreknek néztek titeket, ami érthető volt, mert nagyon hasonlítottatok egymásra, és hát azt tudjuk, hogy Black, akár ő is lehetne az egyetlen félrelépés kiváltója.
James és Sirius megütközve néztek Remusra.
- Nem lehet. Több mint öt éve halt meg. Legalább tíz – felelte Sirius. – Meg eleve ki az, aki kapcsolatot létesít egy olyan férfival, aki betegesen szerelmes volt a drága nővérkénkbe, Bellába? Regulus úgy sóvárgott Bella után, mint én a jó nők után. És ahogy mondtam, már legalább tíz éve halott, ha nem több.
- Öt meg öt, az tíz…
- Ágas! – szólt rá a másik kettő. – Azért ennyire ne légy pihent agyú. Légyszi!
- Jó! Akkor Regulus nem lehet az apa.
- Nem, Regulus nem lehet az apa! – ezt már egy szelíd női hang mondta.
Galathea megérkezett. Csak szemezett Siriusszal, és szemében könnyek jelentek meg, majd utat törve magának bement az étkezőbe Lilyhez és a két gyerekhez.

- MAMI!!! – visította mind a kettő, és Galathea nyakába vetették magukat. Galathea zokogott örömében, amikor végre a kezében tartotta a két gyereket. Nem akarta őket elengedni. Csak szorították egymást, és Galathea is csak nézte a két gyermekét, és boldog volt, hogy végre itt vannak.
- Jaj, mami, úgy hiányoztál! – mondta neki Liza. – Az apu azt mondta, hogy felmentél ez égbe, és onnan figyelsz minket, és azt is mondta, hogy onnan már nem jöhetsz vissza.
- Igen, de mi nem hittünk neki, meg Svetlanának sem, mert tudtuk, hogy nem hagynál el minket. Jaj, mami olyan jó, hogy megint velünk vagy!
- Tudom, Andy, tudom!
- Mami, én nem szeretnék Svetlanával lenni – nyafogott a kisfiú, - olyan gonosz velem! Nem szeret engem, és mindig azt mondta az apunak, hogy adjon minket zárva házba. Mami mi az a zárva ház?
- Árva ház, Andy, nem zárva ház. És az egy olyan hely, ahová ti ketten sohasem fogtok bekerülni. Mert azt sem én, sem más nem hagyja Svetlanának. Mostmár itt maradtok velem, és senki sem vihet el titeket tőlem. Nagyon boldogok leszünk így együtt. Na, öleljétek meg a mamit még egyszer!

Galathea az egész délutánt hármasban töltötte a gyerekeivel. Mivel a kicsiknek téli ruhájuk még nem volt, így bent voltak a lakásban. Liza nagy örömére, hiszen így a kisbabák közelében lehetett. Egész délután játszottak, Sirius hol csatlakozott, hol magára hagyta anyát és gyermekeit, de őt is megbabonázták a gyerekek. Főleg a kis Liza. És nem értette, hogy miért. Talán a rendkívüli hasonlóság, vagy csak maga a kislány bája…
Este hétkor megvacsoráztak, és mindenki szinte csak a két kicsivel foglalkozott, akik élvezték a rivaldafényt. Majd az anyjuk megfürdette őket Sirius segítségével. Lizát le sem lehetett vakarni a varázslóról. Megbabonázva figyelte őt. Ahogy őt Sirius. Lefektették a gyerekeket, majd Galathea intett Siriusnak, hogy itt az ideje, hogy megejtsék azt a fontos beszélgetést.

- Nem is tudom, hol kezdjem – aggodalmaskodott Galathea. Sápadt volt, mint aki menten összeesik.
- Esetleg az elején – mosolygott rá Sirius, bár Galathea ábrázatából érezte, hogy nem lesz kellemes beszélgetés. A boszorkány nagynehezen belekezdett.
- Több, mint öt évvel ezelőtt feljöttem Angliába, hogy meglátogassam anyámat meg apámat. Júniusban. Indulás előtt volt egy csúnya összezörrenésem a férjemmel. Nagyon csúnya összezörrenésem. Nem is akartam visszamenni hozzá. Hiszen sohasem szerettem, miért is akartam volna vele élni még tovább? Elég volt az a szörnyű tizenöt év. Beszéltem apámmal, meg anyámmal, akik imádkoztak nekem, hogy ne maradjak az országban, mert egy szökött gyilkos ólálkodik az utcákon.
- Az azt hiszem én voltam – vigyorgott a varázsló. Galathea viszonozta a kedves vigyort, majd folytatta.
- Igen. Te voltál. És apa érezte, hogy ha te kiszabadultál, akkor hamarosan Voldemort is feltámadhat. Nem miattad, de egyre közelebbinek érezte a visszatérését. Így megígértem, hogy másnap visszamegyek Brazíliába, de előtte még leugrom a nagybátyámhoz. Anya megkért, hogy ne mutatkozzak saját alakban. Metamorf vagyok, ha még nem mondtam volna, de sosem szerettem átalakulgatni. Szóval a képességeimnek hála nem volt nehéz egykét apróbb külső jegyet megváltoztatni magamon. Szőke lettem, kicsit világosabb szemekkel, kicsit alacsonyabb, és Ariana Slutskaja (- Sirius gyomra ennél a pillanatnál egy nagyobbacska bukfencet vetetett -) néven mutatkoztam be egy férfinak, akinek a hányaveti sorsa hasonló volt az enyémhez, és borzasztóan egyedül érezte magát, akárcsak én, én pedig azonnal beleszerettem…
- Kizárt, érted, nem! Nem lehet! Galathea az nem lehet! – Sirius kiabálni akart. Nem lehet, hogy hónapok, hogy hosszú évek óta hazugságban éljen! – Galathea, mondd, hogy most fogsz április bolondját kiáltani. Nem lehet, hogy én, hogy mi…
- Nem, Sirius, nem fogok április bolondját kiáltani. És a gyerekek…
- Nem, nem és nem! Hiszen áprilisnak kellett akkor lennie, és én csak júniusban szöktem meg…
- Hogy jön most ide április?
- Januárból kilenc, az április! Nem június, és nem fogod nekem azt mondani, hogy van tőled két ötéves gyerekem!
- Párbajoztam éppen, amikor eltalált egy átok, és elment a magzatvizem. Hét hónapra szültem az ikreket, a gyerekeimet, a TE gyerekeidet.
- Nem hiszem el, érted, egyszerűen nem hiszem el! – mostmár kiabált.
- Csak nézz rá Lizzyre! Hiszen ő egy Black! Ahogy James is megmondta, igazi Black! Sirius, ők a te gyerekeid. A mi gyerekeink!
- És eddig miért nem voltál képes ezt elmondani? Miért kellett eltitkolnod, pláne úgy, hogy tudtad, hogy én ki vagyok? Miért nem voltál képes megmondani, hogy van egy fiam és ez lányom? – Sirius üvöltött a felindultságtól. – Miért kellett titokban tartanod? Miközben három hónapja legalább csak azt hallom tőled, hogy mennyire szeretsz? Vagy az is csak hazugság volt? Miért kell nekem mindig a titkok és hazugságok hálójába belegabalyodnom, hm? – Sirius az utolsó szavait már kiabálta, és kirohant a helyiségből. Galathea egy percnyi néma csönd után kiáltotta el magát.
- EZ NEM LEHET IGAZ!