Körteszínű bútor, fehérmárvány pult körteszínű bárszékekkel, és egy hatalmas asztal körülötte legalább húsz székkel, ha nem többel. Beépített sütő és tűzhely, valamint egy hatalmas kandalló, amely így télvíz idején csak úgy ontotta magából a meleget. És óriási ablakok két oldalról, hatalmas, talajtól plafonig érő ablakok. Hát így nézett ki a Weasley-kúria új konyhája.

Molly Marthával ült a helységben. A babákról beszélgettek. Victoire-ról, Freddyről, Martha kisbabájáról. Szóba került továbbá Teddy és Paige, és hogy mennyi örömét lelheti egy anya a gyermekében. Valamint az is, hogy mekkora fájdalmat okozhat az, amikor az ember elveszíti az életének a gyermeke által nyújtott értelmét. Mert nincs annál rosszabb, mint amikor a saját gyermeked temetését kell végigélned. Igen! Fel kell készülnie erre minden anyának, mielőtt világra hozza a gyermekét. Mert az életben nem minden fenékig tejfel. Ahogyan megvannak a családnak a maga pozitív örömei, úgy megvannak a maga negatív, és nagyon fájdalmas, lemondásokkal járó hátrányai is. Ezt egy anya sohasem veszítheti szem elől.
Miközben Molly erről mesélt Marthának, nem is sejtette, hogy hallgatósága akadt a konyha kandallójában. Csak akkor tűnt fel neki Minerva ottléte, amikor szipogást hallott a tűzropogás irányából. Odafordult. Minerva McGalagony a szeméből kiszökellő könnyeket törölgette. Ő értette, miről beszélt Molly. Elveszítette a lányát, akit olyan ritkán láthatott, hiszen a családja és az élete is, minden Brazíliába kötötte. Aztán egy szimpla látogatás során belekeveredik egy párbajba, és az életét veszti. Elmondhatatlan veszteség, kimondhatatlan fájdalom, és pótolhatatlan gyermek.
Depressziós pillanataiból Molly rázta ki.

- Minerva! Mi járatban errefelé?
- Szervusztok! Nagyon szép lett a konyhátok, Molly, igazán tetszetős, és fényesen tágas. Szervusz, Martha! Szép nagyra nőttél, mióta nem találkoztunk.
- Minerva! Kellemes meglepetés vagy így péntek reggel. És köszönöm, én is érzem, hogy kicsit megnőttem, de nem tudok ellenállni az étel hívogató szavának! – mondta mosolyogva, majd szavait nyomatékosítva gyorsan megevett egy szelet süteményt.
- Ilyen konyhában nem is lehet! – dicsérte tovább a helységet az igazgatónő.
- Minerva, ismerlek! – vette át a beszélgetés irányítását Molly. - Te nem a konyhánkat szeretnéd megdicsérni, valami más van a látogatásod mögött – nézett az asszonyra vesébe látó pillantással. Vajon ezeket a tekinteteket egymástól tanulták el?
- Igaz! Molly, este beszélni szeretne veletek valaki egy nagyon fontos ügyben. De ahhoz, hogy Martha, Fleur és Angelina is jelen tudjon lenni, nálatok kellene összejönni. És ugyanúgy hivatalos rá Andromeda is a kis Teddyvel. Életbevágóan fontos lenne. Elintézhető?
- Minerva, mégis miről lenne szó?
- Én sem tudom Molly, csak a közvetítő szerepét töltöm be. Más választásom nekem sincs. Molly, visszajelezhetek, hogy beleegyeztél abba, hogy nálatok megtartsunk egy ilyen kivételes összejövetelt?
Molly tanácstalanul nézett Marthára. Martha se nézett sokkal értelmesebben Mollyra, de azért mutatta neki, hogy bólintson rá. Végül is, ha őket, hármójukat is érinti a dolog, akkor nincs túlzottan sok választási lehetősége az asszonynak. Molly rábólintott.
- Rendben, Minerva, akkor mondjuk este fél kilenckor várunk benneteket. De szóljál, kérlek Andromedának is, hogy este akkor jöjjenek át a kicsivel.
- Szólok neki! Köszönöm, Molly. Este találkozunk – azzal McGalagony feje eltűnt a kandallóból.

Molly Weasley egész nap zaklatott állapotban volt. Ezt a gyerekei és párjaik is megérezték. Hermione és Harry kimentek a kertbe bóklászni egy kicsit, amíg Ron és Ginny az anyjukat nyugtatgatták. Más nem igazán ment a közelébe.
- Gondolod, Molly és megérezte a zavart? – kérdezte a lány Harrytől.
- Kizárt! Hermione, az étert csak legillimentorok érzékelik. Molly pedig tudtommal nem az. Nem hiszem, hogy veszi a zavargást. Én sem érzékelem. Bár nem is vagyok egy agykontroll.
- És az álmod? Az onnan jött!
- Rémálom, Hermione, egy zaklatott pillanat rémképe. Nem a mágikus zavar az okozója. Hermione, nem tudom, hogy mi miatt van a visszatérő fülzúgásod…
- Meg sem szűnő… - kotyogott bele a boszorkány.
- … de ne hozzuk hírbe az álmaimmal.
- Harry, a fiadat láttad meghalni! – erősködött tovább Hermione.
- Nem is biztos, hogy a fiam volt, akár én is lehettem! Nagyon hasonlított rám. De nem úgy, mint én az apámra, hanem teljesen. Még a szeme is. Inkább én voltam az a valaki! Sőt, biztosan. Na mindegy. Kérlek, mellőzzük ezt a témát Hermione, mert bármennyire is hihetetlen, nekem nem tetszik!
- Ne haragudj, csak szimplán félek, és Molly is csak az én sejtéseimet igazolja. A nyugtalansága.
- Lezárva! – nyomatékosította a varázsló. – Egyébként azt nem tudod, hogy miért jön McGalagony és az a valaki? Mert Molly igazából szerintem miattuk ideges ennyire.
- Nem tudom, de nem lesz jó vége, abban biztos vagyok.
- De karót nyelt vagy ma! Csak pesszimistán mindenhez? Egy reményteljes gondolat nem hagyta még el ma a szádat.
- Vicky mellett nem érzek ilyeneket, de ha a kislány elmegy mellőlem, akkor eszembe jut minden ilyen, és legszívesebben kifutnék a világból. Habár nem! Mert Freddy mellett meg elébe akarok futni! Tudod? Amikor jöhet bármi, te szembe szállsz vele.
- Olyan kis furcsák. Bár egy kisbaba mindig kihozza az emberből a pozitív gondolatokat. Emlékszel? Mint a nyáron Teddy mellett a felhőtlen vidámságunk.
- Jó lesz a kisinast látni! Meg Paige is olyan drága volt tegnap. Holnap is elszaladunk majd hozzájuk?
- Aha! Gondolom. Te Hermione, mondd csak, nem fázol? – kérdezte a lány lila ajkait nézve.
- Csak egy kicsit, de bemehetünk, ha gondolod.
- Akkor menjünk!
Visszavették az irányt a házba.

Az este fél kilenc nagyon hamar eljött. Túl voltak a három baba fürdetésén – Vicky, Freddy és Teddy -, lefektették őket aludni, és most a nappaliban várták, hogy McGalagony professzor megérkezzen.
Az udvarról kék fény szökött be a nappaliba. Majd halk kopogás után McGalagony lépett be a szobába. Gondterhelt tekintettel végig nézett a társaságon.
- Szervusztok.
- Isten hozott Minerva. Gyere, foglalj helyet! – invitálta be kedvesen Arthur.
- Köszönöm.
- Mondd, hol van az illető, aki beszélni akar velünk? – tette fel a kérdést Molly. Már nagyon nyugtalan volt.
- Csak annyit kérek, hogy ne lepődjetek meg nagyon. Martha! Főleg te. Te nem ismerted ugyan, de hallani hallottál már róla!
A lány megrökönyödve nézett a professzorasszonyra. Minerva az ajtóra nézett, és kiszólt rajta:
- Bejöhetsz! – mondta.
Albus Dumbledore belépett a nappaliba.

Mindenki meglepődve és tágra nyílt szemekkel nézett a halottnak hitt igazgatóra. Ez valami rossz vicc? Egyöntetűen a pálcáikat markolászták. Dumbledore csak mosolygott a reakciókat látva.
Martha Charlie-ra nézett, aki csak bólogatott.
- Igen, Ő az!
Dumbledore tovább mosolygott az arcokon.
- Jó estét mindenkinek! – köszönt nekik.
Harry felállt Ginny és Hermione közül, és odament. Farkasszemet néztek egymással. Harry az ismerős, megnyugtató tekintetet kereste, és meg is találta. Hitetlenkedő tekintettel eltette a pálcáját és kezet nyújtott a szeretett vezetőnek. A professzor elfogadta, majd magához ölelte Harryt.
- Köszönöm! – mondta neki a professzor. – Büszke vagyok rátok Harry!
Hermione és Ron is odament régi igazgatójához. Dumbledore őket is megölelte. – Nagyon büszke! Kevesebbet vártam, és lám, mennyit elértetek ti hárman. Fejet hajtok előttetek!
És tiszteletteljesen meghajolt a három fiatal előtt. Mindhárman meglepődve összenéztek. Ron állította egyenesbe.
- Maga nélkül nem sikerült volna, professzor! Ezt ne felejtse el! – mondta neki.
- Csak egy kis porszem voltam én az élet körforgásában. Amit tettetek, az mind a ti érdemetek. Csak kijelöltem nektek az utat. Semmi egyéb.
- Mi meg csak végigmentünk rajta! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Hermione.
- Nálatok nagyobb és hatalmasabb mágusokat még sohasem ismertem, Hermione.
- És ön, professzor?
- Fel sem érek hozzátok.
A lány szemében a hallottak hatására könny csillogott. Dumbledore rájuk mosolygott, majd intett nekik, hogy üljenek vissza a helyükre, és most odafordult a hat ifjú szülőhöz.
- Először is engedjétek meg, hogy gratulációmat fejezzem ki mindannyiótok irányába. A kis Victoire és Fred miatt, valamint a nemsokára megszületendő baba miatt – mondta a fiataloknak, Azok még mindig eléggé furcsán néztek rá. - Szerintem kíváncsiak vagytok, hogy miért vagyok itt – ezt mindenkinek mondta. – Egyszer elkövettem egy hatalmas hibát. Visszatartottam egy rendkívül fontos információt, ami megváltoztatta egy-, és mégis három fiatal mágustanonc életét. A jóslatra gondolok. Voldemort legyőzésével kapcsolatban.
Hermione rosszat sejtett, és Ginny is ficeregni kezdett mellette.
- Voldemort meghalt, a jóslatot Harry beteljesítette. Mindannyian ott voltunk, láttuk mi történt. Az már a múlt. Akkor most miért mondja ezt el nekünk?
- Molly kedves, ez nem ilyen egyszerű. Annak a jóslatnak a birtokában voltam, és mégsem mondtam el Harrynek, aminek a következményeit ismerhetjük. Egyszer elkövettem azt a hibát, hogy tudtam valamiről, és nem szóltam, még egyszer nem teszem – mondta, majd Harryékre nézett. – Tudjátok, miről beszélek!
- Trelawny jóslata? – kérdezte tőle Harry. Dumbledore bólintott. - Most komolyan? Ezért tért vissza a földre, hogy ezt elmondja nekünk? Mi közünk van nekünk ahhoz?
- Elmondom.
Kíváncsian várták mindannyian, mi lesz még ebből.

- A közelmúlt eseményeit mindannyian ismerjük. A rejtélyes támadásokra gondolok, amiket mugli ivadékok ellen követtek el. Ez Voldemort eszméje.
- De hát Voldemort meghalt! – fakadt ki Arthur. Az elmúlt hetek tehetetlensége kihozta belőle. – Nem lehet ő. Az nem létezik. Vagy igen?
- Nem Arthur, valóban nem. Hacsak nem Voldemort utódjáról van szó.
- De Dumbledore, ő még csak egy kisbaba! – szállt szembe vele Andromeda. Mindenki megdöbbenésére. Mégis kiről beszél az asszony? – Dumbledore professzor, nem több két és fél évesnél. Az nem lehet, hogy miatta vannak a támadások. Lássa be, ez képtelenség!
- Elmondaná végre valaki, hogy miről beszélünk közel egy órája, és miért nem értünk belőle egyetlen szót sem? – fakadt ki most Fleur. – Molly és Martha azt mondta, hogy nekünk sok közünk van a dolgokhoz. Mégis mi hatan vagyunk azok, akik a legkevesebbet értjük meg ebből az egész történetből.
- Igazad van, Fleur! Kezdjük a legelején! Invito merengő!
A rúnákkal kirakott kőtál odarepült a professzorhoz.
- Hermione, te ismered a bűbájt! Kérlek, mutassuk meg a jóslatot!
A lány a halántékához érintette a pálcáját. A pálcája végén megakadt ezüstös anyagot a kőtálba tette, amiből egy nő emelkedett most ki, és artikulálatlan vinnyogó hangon, kidülledt szemekkel mondani kezdte:

„Eljő a pillanat, midőn a sötét erők gyermeke új erőre bukkan, s ezzel száll hatalomra… Hatalma veszedelmes lesz, és nem állíthatja meg senki, csak A Tizenkettő, kiknek ereje vetekszik vele, s kiken rajta a jel, mely összeköti sorsukat…S A Tizenkettő olyan erények birtoklója, melyekkel nem szállhat szembe senki… Csak a legyőzők gyermekei diadalmaskodhatnak a legyőzöttek gyermeke felett- A háború hamarosan újra kezdődik, s nagyobb lesz, mint valaha…”

Mindenkinek leesett az álla.
Hermione Dumbledore-ra nézett.
- Ez a jóslat – mondta neki a lány.
A varázsló bólintott.
- Amelyből egy boszorkányt, és két varázslót már megtaláltunk – tette hozzá Dumbledore hűvös nyugalommal.
Hermione a fejét rázta.
- Ami még csak nem is a mi országunk varázslóiról szól. Professzor, Nagy Britannia területén nincsenek számozott Rendek. Ez francia tulajdonság.
- Senki sem mondta, hogy rendről lenne szó.
- De azt sem, hogy nem – szállt vitába öreg tanárával. - Professzor úr, az egész roxforti könyvtáron átrágtuk magunkat. Megtaláltuk a számozott rendeket. Nem Nagy Britanniában. Aztán újabb könyvek következtek, és mi ismét átrágtuk magunkat Franciaország minden varázslórendjén. És igenis az ő szokásuk az, hogy számozzák a rendeket.
- Hermione, akkor valami másnak is fel kellett tűnnie.
Hermione kérdőn nézett a varázslóra. Ennyi könyv után még mindig nem hisz neki? Most viszont Ginny szólalt meg félszegen.
- Nincs tizenkettes. De Dumbledore professzor, ez nem bizonyít semmit. Hiszen a húszast is csak a huszonkettes után találták meg. Lehet, hogy egy egészem fiatal Rend, vagy nagyon jól elrejtették magukat. Hiszen a Főnix Rendje sincsen benne egyetlen szakirodalomban sem. Ugyan így titkosíthatta magát a Tizenkettedik Rend Franciaországban.
- Alaposak vagytok, ez nagyon tetszik! De nem Ginny, ez nem erről szól. Be is bizonyítom nektek. Andromeda! – fordult Dumbledore a boszorkányhoz. – Hogy értetted azt, hogy Voldemort utódja nem több két és fél évesnél?
- Bella gyereket szült neki. De nem több két és fél évesnél. Narcissa elmondta, hogy Bella teljesen kikészült, amikor nem tudjuk, hogy honnan, de visszatértek. Voldemort többször visszanézett a halálfalóikhoz, amíg bujkáltak, de Bella nem. Aztán egyszer csak megjelentek mindketten, Bella teljesen ki volt készülve. És amikor sírt, akkor a húgom meglátta. Bella elmondta neki, hogy gyereke van, akit nem akart visszahozni a háborúba. És Voldemort is miatta sírt egyszer. A hátrahagyott és elbújtatott gyermeke miatt. Igen! Nem kell ennyire meglepődni, ő is tud érzékenyen reagálni bizonyos eseményekre. Szerette a nővéremet. És ez lett a szerelmük vége. Egy gyerek, akiről nem tudjuk, hogy most hol van.
Általános megdöbbenés söpört végig a szobán. A csendet Dumbledore törte meg.
- Szóval mégis ember volt. És a gyermekük napvilágot látott. A sötét erők gyermeke. A legyőzöttek gyermeke.
- És hogy kerülünk mi a képbe? – kérdezte George. Angelina az oldalán szinte egész este remegett.
- A jóslat értelmében csak a tizenkettő győzheti le a gyermeket. Voldemort gyermekét. De még egy ismertetőjelük van. A tizenkettőnek. A jóslat második felében azt mondják ki, hogy ők a legyőzők gyermekei. Értitek már?
- Harry legyőzte Voldemortot, és anya Ballatrixot – összegezte Bill. – A kettejük gyermekei? Professzor, azért ez egy kicsit durva túlzás lenne. És abba mi megint csak nem vagyunk benne.
- Nem szó szerinti gyermeket kell venni. Leszármazott, rokon, bármi.
- Állj, állj, állj! – kapkodott Molly, mert kezdte elveszíteni a fonalat. – Akkor most a tizenkettő egy gyerekekből álló csoport? A család gyermekei? Na ne! Ezt nem hiszem el!
- Molly, ez ellen nem lehet tenni. És ők nem tizenkét gyermek! Hanem a legyőzők gyermekei. Tizenkét egymástól független, és mégis függő élet. Akiknek megadatik, hogy megállítsák Voldemort gyermekét. Aki ezek szerint alig nagyobb, mint a ti gyermekeitek. És Bill, visszatérve hozzád, gondolj a jelre! A lányod karján ott van. A jel, ami összeköti a sorsukat. És nem csak Victoire birtokolja ezt. Meg van Freden is.
- Mi féle jel, Dumbledore? – kérdezte Dumbledore-tól Andromeda. Rosszat sejtett. Bill közbekérdezett.
- Mi van Freddel?
- Neki is van olyan anyajegye.
- Mindketten Weasleyk. Miért ne lehetne egyforma anyajegyük?
- Egy boszorkány, két varázsló. Nem csak nekik van. Most sem sejtitek?
- Teddy! – eszmélt fel Angelina. – Tudtam, hogy valahonnan ismerős. Tudtam! George, Bill, Teddynek is ilyen anyajegy van a mellkasán. De Dromeda, azt mondtad, hogy ezt Remustól örökölte.
- Azt mondtam, hogy Dorának nem volt ilyen jegye. Maradt, hogy esetleg Remustól származhat. Ezek szerint nem.
- Professzor - szólt hozzá Charlie, - ha igaz a jóslat, akkor a gyerekek már most veszélyben lehetnek. És ha Vicky és Freddy része a tizenkettőnek, akkor…
- Több, mint valószínű, hogy a ti gyermeketek is része lesz. Része mind a jóslatnak, mind a világ megmentésének.
Mondatainak hatására Martha szorosan fogta a hasát, Charlie pedig a menyasszonyát próbálta megnyugtatni.
- Tételezzük fel – szólalt meg Angelina, sőt, inkább a benne rejlő anyatigris, - hogy el hisszük azt, hogy a gyerekek benne vannak. Mit tehetünk azért, hogy megvédjük őket?
- Az égiek a kiválasztottak védelmét ránk bízták. Ránk, fényőrökre. Minden gyermeknek egy fényőr, a legjobbak, akik valamelyest kötődnek ehhez a családhoz, és még néhányan, akiknek meg kell találniuk Voldemort gyermekét. Most rajtatok van a döntés joga, hogy elfogadjátok-e az égiek segítségét, és a fényőröket a gyermekeitek mellé, vagy nem. A döntés a tiétek, de ne halogassátok sokáig.
Martha azonnal beleegyezett, majd Andromeda, Fleur és Angelina is bólintottak.
- Kérjük nekik a védelmet!
Dumbledore bólintott. Elővette a pálcáját, az ég felé emelte, magában elmormolt egy varázsigét, majd hirtelen hét kék fénycsóva jelent meg a szoba közepén, és hét alak mosolygott szélesen a jelenlévőkre.