Haza

9.rész

Démon és angyal

Michiyo beszélgetésre ébredt fel.

-Most hogyan tovább? - dörmögő hang 1.

-Egyszerű. Én majd a kezembe veszem az irányítást.- dörmögő hang 2.

Michiyo felnyitotta szemét, de nem látott mást, csak sötétséget. Valamilyen barlangszerű, nyirkos helyen volt. Észrevette, hogy még a pizsamája van rajta, nem értette, hogy hogy kerül ő ide. Tagjait megpróbálta felemelni, ám azok nem mozdultak. Szemlátomást nem volt rajtuk sem kötél, sem bilincs, mégsem tudta őket mozgatni.

-Hol vagyok....-nyüszögte, bágyadtsággal telt hangon. - Gyenge vagyok...Mit tettek velem?

-Szóval felébredtél...- az egyik alak közelebb lépett hozzá.

-Azonnal engedjenek el...

-Ugyan már, hiszen mozdulni sem bírsz! Hova akarnál futni?!!- nevetett fel harsányan a másik alak.

-Csend legyen, Kisame.- mordult fel a másik férfihang.

Michiyo megpróbálta felemelni kezét, de nem bírta, olyan volt, mintha 1 láthatatlan erő húzná lefelé. Ám nem maradt sok ideje ezen filózni, mert a dörmögő hangú férfi megragadta fejét, és felemelte, egészen közel az arcához.

A lány testét hirtelen rémülettel teli fagy öntötte el, körülötte minden sötét lett, és nem látott mást, csak 1 vörösen izzó, démoni szempárt. A szemben furcsa szárny alakú fekete jelek forogtak, és érezte, ahogy az idő telik, a szempár egyre nő, és eluralkodik rajta. A fagy a testében másodpercről másodpercre csak hidegebb lett, végül úgy érezte, hogy lelke lassan megfagy, élettelenné válik és elporlad. Már kezdte úgy érezni magát, mint a tükröt, amit földre ejtettek, majd ezer millió apró szilánkra törik. Ám ezek a szilánkok lassan váltak le lelkéről, minden egyes szilánk éktelen fájdalmat okozva, amely meg akarja törni lelkének a gátját, és nem akar láttatni vele egyebet, mint azt a démoni szempárt. Végül már másra sem tudott gondolni, csak az éktelen fájdalomra.

Lelkét teljesen szétmarták, és már nem akart ellenállni, és még többet szenvedni, csak egyszerűen beleolvadni a sötétségbe. Nem szenvedni. Nem érezni soha semmit...És ez volt az a pont, ahol a gonosz erőt tudott rajta venni, teljesen uralma alá hajtja a megtört lelket.

Hirtelen a fájdalom megszűnt. Gondolatai, emlékei eltűntek, szíve már nem vert. Csak szállt alá a mélységbe, a megváltó semmiségbe. Ahol nincs szenvedés, fájdalom, kétely, nyomor....és nincs, nincs ott a testvére sem, a barátai, sem öröm, sem vigasz. Még könnyek sem. Egyszerűen aláfordult 1 másik akaratnak, és ő vakon követte azt, mert már nem volt önmaga, nem volt más választása, nem volt ő már semmi....