Sz. M.: Kis hülye kis semmiség. Remus/Sirius SLASH (fiú-fiú szerelem)!!!!!! Vagyis, ha nem szereted, undorít NE OLVASD!!!!!!! Köszönöm.

Álmok… - írta: Remy

Dús szempillákkal keretezett sötét szemek… hosszú fekete haj… csábító pillantás… telj ajkak… selymes, meleg nyelv… puha ujjak… szenvedélyes csókok… Sirius Black…
Fölébredek – vagyis inkább fölriadok. Már sokadszorra álmodom vele és mindig ugyanazt: ölel, csókol, és talán még szeret is. Nem értem, miért van ez. Az álmaimban megőrülök érte, akarom, hogy érintsen, a valóságban viszont csak egy egyszerű barát, akibe – bár mindent megtennék érte – nem vagyok szerelmes.

Felülök baldachinos ágyamban és elhúzom a függönyt. Kitekintek az ablakon. Hajnalodik. Fogalmam sincs, hány óra lehet pontosan, de biztos vagyok benne, hogy nem tudnék visszaaludni. Így hát kikászálódom az ágyból, és amilyen halkan csak tudok, fölöltözök.

A kastély még csendes, a diákok alszanak. Csupán néhány korán kelő sétálgat a folyosókon. Célba veszem a parkot. Úgy érzem, szükségem van egy kis friss levegőre.
Természetesen a szabadban még annyian sincsenek, mint a falakon belül. A levegő csípős, a fű harmatos.
Még itt is csak az álmomra tudok gondolni. Kíváncsi vagyok, mit szólna Sirius, ha elmondanám neki. Biztos jót nevetne, amiért egy hülye álmon töröm a fejem. Igen ám, de állítólag az álmaink a tudatalatti vágyainkat mutatja…
Magamba nézek, de semmit nem látok… illetve semmi olyat, ami arra mutatna, hogy szerelmes vagyok Siriusba. Ugyan, hogy is lehetnék? Hiszen ő is fiú, ráadásnak az egyik legjobb barátom!
Végül ennyiben maradok és visszaindulok a kastélyba.

Barátaim épp ébredeznek, mikor belépek a szobánkba.
- Hol jártál? – kérdezik álmosan, nagyot nyújtózva.
- Sétáltam – felelem az igazságnak megfelelően.
Tudomásul veszik válaszom, s lassan kutatni kezdenek a ruháik után… kivéve Siriust, aki még mindig az ágyában ül, laposakat pislog, a szemét dörgöli. Haja kócosan az ég felé mered. Fekete írisze rám siklik, mire azonnal elkapom róla a tekintetem. Lehuppanok az ágyamra, és kissé idegesen a paplanom szélét kezdem birizgálni.

***

A nap folyamán elhatároztam, hogy beszélek Siriusszal az álmomról. Maximum együtt nevetünk rajta és minden olyan lesz, mint annak előtte.

Délután 5 óra. Könyvtár.

Igyekszem a házi feladatra koncentrálni Sirius helyett, de nem igazán sikerül.
A tanórák alatt nem egyszer vettem észre, hogy engem néz. Zavart. Nagyon. Persze akárhányszor elkaptam a tekintetét, mindig elfordította a fejét, de nem tudott átverni. Talán, ha nem lett volna az a hülye álmom, nem gondoltam volna semmi rosszra, de így…

Épp a könyvtárban keresek egy könyvet az egyik esszémhez, mikor mellém lép Sirius.
- Szia.
- Szia – végre megtalálom a keresett könyvet, és már indulnék vissza barátainkhoz, de ő az utamba áll.
- Beszélhetnénk? – kérdezi, és mélyen a szemembe néz.
- Persze – felelem. Remélem, hogy most elmondhatom neki, amit szeretnék és azt is megtudom, miért nézett egész nap.
Már épp szólásra nyitná a száját, mikor mellé ugrik James.
- Tapmancs! Programunk van, elfelejtetted? – sziszegi neki élesen.
- Nem, megyek – mondja, de a hangja mintha egy kicsit csalódottan csengene. – Később – súgja még a fülembe, majd végigsimít a karomon és elsiet.
A kezemben tartott könyv kis híján kiesett a kezemből, mikor hozzám ért, és libabőrös lett a nyakam, ahol meleg lehelete megcsiklandozta a bőrömet.
Istenem, mi van velem!?

***

A park egyik fája alatt ülök, magam elé meredve. Ha bárki megkérdezné, mióta ülök itt, nem tudnék rá választ adni. Tulajdonképpen azt se igazán tudom, miért jöttem le. De jó itt. Nem zavar senki, csend van.

Ha komolyan nem vagyok szerelmes Tapmancsba, akkor miért borzongtam meg az érintésétől? Ezt már tényleg nem foghatom az álmomra. Ennyire nem befolyásolhat…
És vajon miről szeretett volna beszélni velem?
Ez a két kérdés egyszerűen nem hagy nyugodni…
- Holdsáp? – szólít meg hirtelen egy tétova hang, mire erősen összerezzenek. Föltekintek. Sirius áll előttem. – Valami baj van? – kérdi csendesen, s leül mellém a fűre.
- Nincs semmi – Sosem tudtam jól hazudni.
- Valami nyugtalanít, látom rajtad. Mi a baj? – kérdezi ismét lágyan. Lágyan… Sirius és a lágyság?
- Hülyeség – legyintek, de nem nézek rá.
- Azért csak mondd el! – unszol tovább.
Oké, most vagy soha…
- Tudod… - fogok bele, de elakad a hangom. Nem értem magam. Itt egy pompás alkalom, hogy elmeséljek neki mindent, erre meg fogalmam sincs, mit és hogyan mondjak, pedig egész nap ezen rágódtam.
- Igen? – Érzem, hogy a szemei rám szegeződnek, de én nem merek ránézni. Inkább megpróbálok épkézláb mondatokat alkotni a szavakból, amik egymást kergetik a fejemben.
- Van egy visszatérő… álmom… - Idióta bevezetés, de perpillanat megfelel…
- Rossz?
- Nem… nem tudom. Inkább furcsa – És akkor elkezdenek ömleni belőlem a szavak. Nem beszélek sokáig, hiszen az egész álmom csak Sirius mézédes csókjaiból áll meg a vágyból, amit közben érzek.
Mikor az utolsó mondat is elhagyja az ajkam irtózatosan hülyén érzem magam. Nem kellett volna elmondanom, de most már késő…
Oldalpillantást vetek rá és fölsóhajtok.
- Nevess nyugodtan – mondom neki. – Tudom, hogy az egésznek semmi értelme…
- Talán van – feleli ő. – Ma délután beszélni akartam veled – mondja, mire gyorsan felé fordulok, de most kerüli kíváncsi pillantásom. – A lényege az lett volna, hogy… beléd szerettem… azt hiszem… – elpirul és hadarni kezd. - Ne kérdezed, hogyan és mikor, mert fogalmam sincs róla…
Nem tudom, mit mondjak erre. Újra magam elé nézek és próbálok kitalálni valami értelmeset.
- Kérdezhetek valamit? – kérdezi ő, pár perc némaság után.
- Aha.
- Szeretnéd, ha… a valóságban is megcsókolnálak? Mondjuk öhm… most?
Ránézek, és úgy érzem, mintha megint egy álomba csöppentem volna. Biztosan elaludtam a fa alatt és valószínűleg Sirius a közelemben sincs. Viszont, ha nincs, és csak álmodom, miért visszakozzak?
- Igen… - súgom vissza halkan.
Gondolkodás nélkül közelebb hajol hozzám. A kezével óvatosan érinti az arcomat, miközben az ajka az ajkamon van, és finoman csókol, éppen úgy, mint az álmaimban. Ez azonban nem az. Nem álom. Ez a valóság és Sirius komolyan csókol. Az ujjai lágyan simogatnak, ahol csak érnek. Kicsit elhúzódik, hogy levegőhöz juttasson. Az egész testem bizsereg, ahogy eldönt a füvön, és puszilgatni kezdi az arcom és a nyakam.
Csodálatos egy pillanat volt! Csak ő és én…

Lehet, hogy az álmoknak tényleg van némi jelentőségük?

Vége