Please Forgive Me!

- Perselus, kérlek, gyere az irodámba! – Dumbledore hangja gyászos és egyben szomorú volt. – Lilyről van szó… - Piton a név hallatán elmosolyodott és halkan követte az igazgatót. Leült az asztallal szembeli kényelmes fotelbe és várta, hogy megtudja miért kellett idejönnie.

- Albus, mi történt?

- Megtörtént amitől tartottunk, Sirius nem volt elég jó titokgazda. Voldemort rájuk talált és megölte Lilyt és Jamest. Harry viszont túlélte a támadást… - Perselus szemében könnyek gyülekeztek. Visszagondolt arra, hogy összeveszett a lánnyal pont mielőtt elrejtették őket. Még bocsánatot sem tudott kérni. Úgy érezte magát, mint akit most átkoztak meg Crucióval. Egész teste remegett, gyomra görcsbe rándult.

- MEGÖLÖM! – ugrott fel ordítva a székből. Black, a legjobb barátjuk, elárulta őket. Egy aljas féreg.

- Kérlek nyugodj meg, Sirius Blacket azonnal az Azkabanba küldték.

- Megérdemli. Egy… egy… - a mondatot már nem tudta befejezni. Arcán legördült egy könnycsepp. – Bocsáss meg, de azt hiszem megyek. – Dumbledore pálcájával az ajtóra mutatott, az kinyílt és a férfi távozott. Gyorsan szedte a lábait, de ezúttal nem a pincében levő szobájába ment, hanem a harmadik emeleti folyosóra. Egy oszlopokkal keresztezett terembe lépett. Nem volt itt semmi érdekes csak egy letakart tükör. Odaérve lerántotta a rongyot, ami eltakarta. A keret tetején egy felirat díszelgett, Edevis tükre. Sóvárogva nézte a megjelenő tükörképét. Egy vörös hajú lányt mutatott. Mosolygott. Egy alak lépett mellé, nem ő volt az. Nem James Potter ölelte át őt. Nem. Ő Perselus Piton. Egy kisgyerek csoszogott oda. Vörös haja volt és zöld szeme. Az orra viszont ugyanolyan görbe. A közös lányuk… Kérlek, ugye csak álmodom? Nem halhatott meg…

A férfi letérdelt a tükör elé, könnyei már patakban folytak. De nem érdekelte… bármelyik diák megláthatta volna, nem számított. Az, aki számára egész életében a legfontosabb volt nincs többé. Veszekedve váltak el, nem fog soha megbocsátani magának… - Lily! Könyörgöm, ha hallasz, csinálj valamit, amitől elmúlik ez a szörnyű kín!  - ordította fejét a plafonnak szegezve. – Vagy legalább kérlek bocsáss meg… - tette hozzá suttogva majd elterült a földön és többet fel sem kelt onnan…