- Apa, figyelj! - kezdem - Arról lenne szó, hogy szeretnék Vancouver-be utazni pár napra... Zac-hez... ha nem lenne túl nagy gond.

Apa csak kedvetlenül turkálta az ételét.

- Én ajánlottam fel Gane-nek, hogy eljöhet hozzám pár napra. Ha persze nem szeretnéd nélkülözni, én...

Apa szó nélkül felállt az asztaltól és kivitte a tányérját a konyhába.

- Kicsit később kellett volna próbálkoznunk - mondtam fejemet lehajtva Zac-nek - még mindig az "elköltözésed" beképzelésének hatása alatt áll. Majd én beszélek vele...

- Ne, Gane, majd én... végülis, nem a te fejedbe ötlött az, hogy elköltözz itthonról.

Majd felállt, én pedig összeszedtem mindenki után a tányérokat, miután megettem a kajám. Mikor nagy nehezen besomfordáltam a konyhába, a következőket mondták egymásnak:

- ...Szóval maradsz? - így apa.

- Ha el tudtok viselni...

Apa megeresztett egy halvány mosolyt, majd átölelte és megveregette a hátát a bátyámnak. Végre minden a legnagyobb rendben. A nap (este) hátralevő részében segítettem a bátyámnak kipakolni a cuccait, és behajtogatni a szekrényébe.

- És, hogy állsz a fiúk terén, Gane? - kérdezte a bátyám, miközben az ágyán ült, és a zokniait párosította.

Én csak mogorván vágtam egy grimaszt a képébe, mire ő kajánul elvigyorodott.

- Jól van na, csak kérdeztem... Vagy már ezt sem szabad...?

- Hogy lehetsz ilyen... ilyen... pfúúúúúú - fojtott el a pulykaméreg.

- Könyörgöm. 16 éves vagy! Még nem is csókoltál meg senkit... Vagy igen? - húzta fel a bal szemöldökét.

- Nem.

- Akkor itt az ideje.

- Nem kellenek kerítők. Főleg nem a te személyedben!

- De most komolyan. Nem jársz senkivel?

- Mióta érdekel az én magánéletem? Mit szólnál, ha én szegezném ezt a fejedhez? Tessék: van már barátnőd? Ha igen, hogy hívják? Mikor csókoltad meg először? Hol? Voltatok már randin? És mit csináltatok? És utána? Mi...

- Jól van, jól van... nem piszkállak. De tényleg nem hiányzik egy társ?

- Pillanatnyilag nem. Jól elvagyok magammal.

- Még barátnőd sincs? Magányos farkasként élsz?

- Nincs barátnőm. Nincs semmiféle haverom. Mindenki bunkó velem, mert szőke vagyok. Mindig ezzel szekálnak: ,,Mi van te kis buta szőke... blablabla...?" Tudom, hogy nem kéne vele foglalkoznom... - ekkor lehuppantam Zac mellé, kezemben az egyik pulcsijával - de akkor is bánt.

- Értem... - ekkor vészjelző arccal felém fordult - Ugye meg sem fordult a fejedben, hogy átfesd a hajad?

- Háát...

- Na, azt már nem! Nem a hajszín dönti el, hogy milyen az ember. Te igenis okos vagy! Rád nem igazak azok a buta szőkenős viccek... Ha jól tudom, te vagy még mindig az osztályelső...

- Igen, én vagyok.

- Hát, akkor meg? Kit érdekelnek azok a hülye, agyatlan libák? Fel a fejjel! Az a lényeg, hogy kedves vagy, és csak ez számít! Hidd el nekem, azzal nem oldasz meg semmit, ha átfested a hajad! Csak azt fogják gondolni, hogy megfutamodtál és félsz a kritikáiktól, ezért változtattad meg a hajszíned.

- Igazad lehet... Köszi. - mosolyogtam rá.

- Nincsmit. Ha már nincs barátnőd, legyen egy bátyád, aki kihúz a csávából.

Jajj, Zac olyan rendes! Állati mázlim van, hogy a bátyám. Nem is tudom, melyik a jobb: egy igaz barátnő, vagy egy igaz bátty?

Folytattam a pakolást. Mikor mindent elpakoltunk, és a szennyest bedobáltuk a mosógépbe, rám maradt a mosogatás. Olyan jó fél óra múlva mindennel megvoltam, úgyhogy sprinteltem zuhanyozni. Megdöntöttem a saját rekordomat! 3 perc alatt sikerült kilépni a zuhany alól! Nagy teljesítmény ez tőlem! Gyorsan spuriztam fel... volna fel, ha a bátyám nem állít meg.

- Hé, Gane, miért futsz úgy, mintha kergetnének!? Gyere már ide egy kicsit! - invitál be a nappaliba, leültet a vállamnál fogva a kandalló előtt lévő kanapéra - Na, szóval arról lenne szó, hogy megbeszéltem apával, hogy négy napra eljöhess velem Vancouver-ba. Remélem, örülsz...

Én csak megdermedve ültem ott, és a nagy semmire várva bámultam kissé nyitott szájjal a bátyám szemeit. Majd egyszer csak felfogtam, hogy mit mondott, és azonnal a nyakába ugrottam. Kissé meglepte, mivel majdnem hátraesett.

- Na, szóval jövő héten akkor megyünk. Asszem csütörtökön.

- Hát, ez szuper! Bárcsak már lenne okom pakolni az útra - sóhajtom el magam - annyira soknak tűnik ez az idő, noha hamar el is telik.

Zac csak mosolygott egyet, majd finoman magához ölelt.

- Na, mostmár nagyon késő van. Én mentem aludni - ásít - Jobban tennéd, ha te is mennél! Na... szervusz! - köszön el, majd felmegy a szobájába.

El sem tudom hinni, hogy apa megengedte, hogy elutazzak Vancouver-ba. Komolyan, létezik még egy ilyen rendes fater? Ebben a körzetben biztos nem! Azt hiszem, ideje lenne tényleg eltenni magam holnapra - nyomatékosítom gondolatomat egy ásítással. Vajon mit hoz a holnap? Annyira jó lenne a jövőbe látni...

Következő