20. fejezet Hermione első dolga vasárnap reggel az volt, hogy sietve hoppanált az Odúba. Kérte Perselust, hogy menjen vele, de a férfi nem volt hajlandó. Azt mondta, a tegnapi nap bőven elég volt. Hermione – Perselus legnagyobb megkönnyebbülésére – boldog mosollyal az arcán tért vissza két órával később. – Sok vendég aludt az Odúban, és mindenki gratulált – mesélte. – Mrs. Weasley szerint, miután visszatértek a Mungóból és mindenkit megnyugtattak, a hangulat visszatért és a tűzijáték is nagyszerűen sikerült. Kár, hogy nem láthattam… Na, mindegy, szóval mindenki odáig volt a hírtől, hogy terhes vagyok. Tonks és Remus elutaztak a nászútjukra Olaszországba, de megüzenték Ginny-vel, hogy jövő hétvégén, amikor már hazaértek, várnak minket a Grimmauld téren teára. Fleur pedig egy negyedóra alatt annyi információt zúdított rám, hogy még most is zúg a fejem. Holnap, munka után beugrom hozzá, azt mondta, szívesen elmondja a tapasztalatait. Úgy is lett. Hermione hétfőn munkába indult, Perselus pedig a Fonó sorra, hogy fojtassa kísérleteit. A könyv kiadása ezek miatt késett tavasz óta, a kiadó pedig tűkön ült. A lány délután felkereste Fleurt és Billt Abszol úti kis lakásukban, majd roppant titokzatos és elgondolkodó arccal tért haza este. Perselus a konyhában ült és a Reggeli Prófétát böngészte, mikor Hermione belépett. – Fleur szerint a reggeli rosszullétek egy-két hét múlva elmúlnak – mesélte lelkesen. – Ő a legváltozatosabb dolgokat eszi azóta, például savanyú uborkát habostortával, meg tejet és földimogyorót éjszakánként – Hermione kissé elfintorodott. – Remélem, nekem nem lesznek ilyen fura ötleteim. Pedig lettek. Perselus nem győzött éjszakánként eper és frissen sült kuglóf után kajtatni. A harmadik éjjel után, amikor Hermione sírva követelt egy hatalmas adag csokoládéfagylaltot kis színes papírernyőkkel, elhatározta, hogy megtanul néhány ételidéző bűbájt. Az, hogy az egyébként nem a türelméről híres exbájitaltanár nem hagyta faképnél a bizarr ízlésű lányt már az első átvirrasztott éjszaka után, csakis Bill közbenjárásának volt köszönhető. Az esküvő utáni héten ugyanis meglátogatta egyik ebédszünetében Perselust és hasznos tanácsokkal látta el a várandós kismamákkal való bánásmódot illetően. Türelem, megértés és még több szeretet – ez volt Bill három aranyszabálya. Perselus nem győzte ezt hajtogatni magában, mikor Hermione éjnek évadján felverte legmélyebb álmából és arra kérte, hogy hozzon neki eperturmixot. Fogát csikorgatva tántorgott ki a konyhába, kapta le a polcról a varázsrecepteket tartalmazó könyvet, és némi sikertelen próbálkozás után egy nagy pohár eperturmixszal tért vissza elégedetten mosolygó kedveséhez. – Drága vagy, az életemet mentetted meg ezzel – lelkendezett Hermione és élvezettel kortyolt a rózsaszínű italba. Perselus csak morgott valamit és bedőlt az ágyba. Aztán ott voltak Hermione hangulatváltozásai, amik a negyedik hónapig kínozták nemcsak Perselust, de a kismamát is. – Tudom, hogy elviselhetetlen vagyok – sóhajtott fel egy józan pillanatában a lány, miután sétáltak egyet a közeli parkban, aztán Hermione elfáradt, és addig nyafogott, amíg Perselus haza nem hoppanált vele, bár a park tele volt délutáni sétájukat végző kisgyermekes anyukákkal és idős házaspárokkal. Otthon aztán újságot kért, de a Reggeli Próféta egyik cikke felháborította, erre elkezdte egy könyvét keresni, amiről kiderült, hogy Ginnynél van kölcsönben. Ez a hír egészen elszomorította, és Perselus, hogy ne kelljen órákig hallgatnia a lány csendes zokogását, gyorsan varázsolt neki egy tál vaníliapudingot rengeteg tejszínhabbal, és míg Hermione ezzel volt elfoglalva, letelepedett mellé az ágyra. – Igen, az vagy – mondta gonoszul, de aztán elmosolyodott. – De majd elmúlik. Hermione megkínálta egy kanállal a pudingból, de Perselus csak a fejét rázta. – Most, amíg egy kicsit mással van elfoglalva a kis szád, mondok valamit – Hermione kérdőn elkerekítette a szemét. – Kicsi ez a lakás. Hermione lenyelte a falatot és méltatlankodva ráncolta a homlokát. – Nem költözöm hozzád – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. – Az a lakás borzasztó és a környék… brr. – Én is tudom – bólintott a férfi. – Éppen ezért adtam el. – Mi?! – Bizony. De ha megszületik a gyerek, itt sem maradhatunk. Még gyerekszoba sincsen. – Akkor mégis mire gondoltál? És a laborod? – kérdezte a lány kétségbeesve. – Hová tetted a felszereléseidet, mi lesz a kísérleteiddel? Perselus szeme hamiskásan csillogott. Már hetek óta azon törte a fejét, hogy mit tegyen, aztán Remus segítségével megtalálta a tökéletes megoldást. Amint végzett aktuális kísérletével, összepakolta a bájital labort és ideiglenesen a Grimmauld téri ház alagsorába költöztette, a Fonó sori lakást pedig eladta. Aztán míg a lány napközben dolgozott, ő elkezdte keresni a tökéletes házat. – A kísérleteimmel végeztem – mondta és átgördült másik oldalára, hogy az éjjeliszekrény fiókjából előhalásszon egy köteg papírt. Hermione felé nyújtotta. – Mi ez? – kérdezte kíváncsian a lány és még a pudingját is letette. A kezében tartott papírokon mozgó fényképek voltak, alattuk rövid leírással. – Ez… ez fantasztikus – suttogta álmélkodva, mikor megértette végre. Ránézett a férfira. – Perselus, ez zseniális ötlet. Ezért nem engedted kiadni a könyvet tavasszal? – Igen, eszembe jutott, hogy így érdekesebbé lehetne tenni a bájitalok leírását – bólintott a férfi. – Minden munkafázis mellé egy kép tartozik, ami illusztrálja az éppen szükséges lépést. Ezek a receptek, amiket lefordítottam, rendkívül bonyolult keverési módokat, pálcamozdulatokat tartalmaznak, ezért úgy gondoltam, ha valaki ki akarná próbálni, jobb, ha látja is, hogyan kell helyesen elvégezni őket. Ezért töltöttem olyan sok időt mostanában a laborban: minden egyes receptet magam akartam kipróbálni. Hermione csillogó szemmel lapozta végig a kezében tartott köteget. – És mikor…? – Már leadtam a végleges fotókat, a kézirattal együtt, és a szerkesztő szerint egy hónapon belül a boltokba kerülhet a könyv. – Gratulálok – csókolta meg a lány Perselust. Aztán elgondolkodott. – És… ez hogy jön ahhoz, hogy kicsi a lakásom? Perselus a torkát köszörülte. – Vettem egy házat – mondta végül, de nem nézett Hermione szemébe. – Egy házat? – Hm… igen. Tudod… a lakásomért kapott pénzzel és a kiadótól kapott előleggel együtt, valamint a megtakarított Gringots-beli aranyammal szép kis summa jött össze – végre felpillantott a mogyorószín szemekbe. – Saint Albans és London között egy kis faluban találtam rá a házra. Szeretnéd látni? Hermione kissé kábultan bólintott. Vett neki egy házat? Vagyis persze, hármuknak, de akkor is… – Remek – mosolyodott el Perselus. A ház a falu szélén állt, és kis előkert tartozott hozzá magasra nőtt, öreg fenyőfákkal. A kapu és a kerítés fából volt, a fehér festék némiképp megkopott már rajta. Nagy, lapos szürke kövekkel kirakott kis ösvény vezetett a bejárati ajtóhoz. Maga a ház a XIX. század elején épült a falucska plébánosa számára, aki tudós ember hírében állt és nyugalomra vágyott: ezért költözött ki a temető mellé. Perselus tartott tőle, hogy Hermione ellene lesz az ötletnek, miszerint egy temető mellé költözzenek, de a gazzal felvert, ódon sírköveket a lány „elbűvölőnek és sötéten romantikusnak” találta. Perselus elhúzta a száját erre a jellemzésre, de inkább nem szólt semmit. Az egyemeletes kőépületet benőtte a vadszőlő, az ablakok zöld zsalui mind be voltak zárva. Az augusztus végi alkonyatban a ház és a körötte szunyókáló kert tényleg szép volt, Hermione szemét elfutotta a könny, ahogy belépett a kapun – bár ezt Perselus nem tekintette mérvadónak, mert a lány szinte mindenen képes volt elsírni magát az utóbbi időben. – Bemenjünk? – kérdezte, miután öt percnyi bámészkodást engedett a kismamának. Hermione csak bólintott. Perselus kulcsot vett elő a zsebéből és kinyitotta a bejárati ajtót. Odabent poros félhomály fogadta őket és néhány fehér lepellel letakart ódon bútor. – Régen nem lakik már itt senki. Az utolsó tulajdonos, akitől megvettem a házat a gyerekeihez költözött Franciaországba. Egyébként boszorkány volt és örült, hogy „fajtájabeli” veszi meg. – Csodálatos – suttogta Hermione, mintha nem akarná felébreszteni a házat szendergéséből. Bejárták a földszintet, ahol egy tágas konyha, egy kényelmes, kandallóval ellátott nappali, egy kamra és a lépcső alatt egy kis tároló volt. A recsegő falépcsőn felóvakodtak az emeletre is, ahol három hálószobát és egy fürdőt találtak. – Tökéletes állapotban van, bár egy nagytakarítás ráférne – jegyezte meg a férfi, ahogy szobáról szobára jártak. Mikor az utolsó, legkisebb szoba került sorra, Hermione csillogó szemmel bólintott. – Ez az. – Micsoda? – Vártam, mikor következik a gyerekszoba – magyarázta csendesen a lány és körbejárt a kis helyiségben. – Tudom, hogy ez az. Nézd, az ablakok a hátsó kertre néznek, itt ez a nagy fűzfa az ablak előtt, és aztán a mező. Perselus odalépett mellé az ablakhoz. – Ahogy gondolod. Tényleg szép a kilátás – Hermionéra sandított. – Hogy tetszik? Hermione válaszul megölelte a férfit. – Mikor költözünk?