17. fejezet

Hermione egész nap azon gondolkozott, hogyan kerülhetné el Perselus vesébe látó pillantását és kérdéseit. Mert tudta, hogy ha hazamegy az Odúból és megpróbál természetesen viselkedni, a férfi azonnal kiszúrja, hogy valami baja van.

Végül Tonks tanácsára levelet írt, amiben közölte, hogy szombat reggelig a Weasley családnál marad, segít az előkészületekben, amiből volt elég.

Valóban örömmel fogadta Mrs. Weasley, a Roxfortból kivételes engedéllyel elengedett Ginny és az egyre gömbölyödőbb pocakú Fleur a segítséget és nem is gyanakodtak semmire. Hermione elküldte a levelet, aztán kissé remegő kézzel folytatta a lampionok felfüggesztését a kert fáira. Mivel mindez csak néhány pálcaintésnyi ideig tartott, kénytelen volt visszamenni a házba, ahol éppen nagy vidámság közepette a mennyasszonyi és koszorúslány ruhapróba zajlott.

– Nahát, milyen gyönyörű vagy! – kiáltott fel a lány, ahogy meglátta Tonksot. A fiatal nő csak egy széken ácsorgott, miközben Mrs. Weasley tűkkel és ollóval forgolódott körülötte. Úgy ragyogott az arca a boldogságtól és a nevetéstől, hogy Hermione hirtelen minden gondjáról elfeledkezett. A ruha leheletkönnyű muszlinból és csipkéből állt, a fátyol éppen Ginny fején volt.

Fleur a kacagástól kipirult arccal félig feküdt a kanapén és a hasát simogatta. Hermione leült mellé. Eszébe jutott saját állapota és öntudatlanul is a hasára tette a kezét.
– Milyen érzés? – kérdezte halkan a szőke lánytól.
– ’ogy? – nézett rá csillogó szemmel Fleur.

Milyen más most, gondolta Hermione. Nyoma sincs a fennhéjázó tekintetnek, az affektáló hangnak – csupán egy gyönyörű kismamát látott maga előtt, aki természetesen viselkedik, kedves, segítőkész és imádja a férjét, Billt és annak családját. Alig egy hónapja volt már csak hátra a szülésig és Mrs. Weasley odáig volt a boldogságtól, hogy nagymama lesz. Fleur és közte a viszony attól az estétől, mikor Billt megmarta Greyback, a vérfarkas, egészen olyan lett, mintha anya és lánya lennének. Az esküvőjük után a fiatal pár Londonban vett egy házat, de rengeteg időt töltöttek az Odúban is.

Hermione közelebb húzódott a lányhoz, aki most felült és figyelmesen fürkészte az arcát.
– Azt… csak azt akartam kérdezni, hogy milyen érzés? – és tétován megérintette a gömbölyű pocakot. Fleur mosolygott és kicsit elmélázott a kérdésen, amit Hermione tett fel neki.
– Olyan… sodálatos – felelte végül egyszerűen. – Mikor először megmozdhul… ó, ’ermione, alig várhom márh, ’ogy a kezemben tarsam végre!
Közelebb ült a lányhoz és megfogta Hermione kezét.
– Nyugodtan simogasd sak meg.
Hermione kissé zavarban érezte magát, de nem akarta megbántani Fleurt, így végigsimított a lány hasán. Hirtelen meglepetten nézett fel a nagy kék szemekbe. Fleur bíztatóan mosolygott.
– Megmozdult – suttogta áhítattal Hermione és kezét a most szabad szemmel is jól látható dudoron nyugtatta. – Éreztem, ahogy rúgott egyet.

Könnyek kezdték csípni a szemét és gyorsan a vidám hármasra kapta a tekintetét. Fleur egészen közel hajolt a füléhez.
– ’a jól sejtem, ’amarosan neked is részed lesz ebben a sodában – súgta.
Hermione elpirult és motyogott valamit, hogy igen, talán majd egyszer. De tudta, hogy Fleur tudja a titkát és ez valahogy nyugalommal töltötte el.

Ginny és Tonks visítva nevettek valamin, miközben Mrs. Weasley bosszankodva próbálta feltűzni a ruha alját. Hermione elmélázva nézte őket.
– Állj rendesen, Tonks, Merlin szerelmére! – zsörtölődött, mert a komolytalan menyasszony kétrét görnyedt a nagy nevetésben és a szék alatta vészesen megingott. Ginny huppant le a kanapéra Hermione mellé, akit ez a hirtelen mozdulat visszarángatott a földre és kissé zavartan nézett vörös hajú barátnőjére.
– Mit szólsz hozzá? – bökött Ginny a fején lévő fátyolra. Hermione vállat vont. Most nem volt sok kedve a mókázáshoz, szeretett volna végre lefeküdni aludni, hogy kicsit egyedül maradhasson a gondolataival. Ginny levette a fátylat, és mosolyogva kiterítette az ölében.
– Nagyszerű lenne, ha már a saját esküvőmre készülhetnék…
– Ginny Weasley! – csattant fel Mrs. Weasley, miközben az izgő-mozgó Tonks uszályát igazgatta. – Meg ne halljam még egyszer, hogy esküvőkről fecsegsz! Éppen elég ez az egy is, most jó ideig nem vágyom hasonló izgalmakra. Különben is… kicsi vagy még ehhez.
Ginny vágott egy fintort, majd felpattant és körültáncolta a szobát, maga után lebegtetve a könnyű anyagot és a nászindulót dúdolta.

– Most jönnek a koszorúslányok – emelte fel a hangját Mrs. Weasley úgy fél órával később. Tonks ruhája immár kész volt. Miután Mrs. Weasley a megfelelő helyeken feltűzte és megigazította az anyagot, néhány bűbájjal elvégezte a javításokat és eltűntette a tűket. Hermione kedvetlenül felállt és az asszony a kezébe nyomott egy halványzöld ruhát.
– Rajta, rajta – sürgette őt és Ginnyt Mrs. Weasley. – Nem akarok egész éjjel itt ácsorogni tűkkel a számban.
– Nagyon szépek vagytok – szólt elismerően Tonks pár perccel később. Fleur bólogatott és mosolyogva figyelte Hermionét, aki újból elpirult és gyorsan elfordult. Megnézte magát az odakészített nagy tükörben, és elégedetten megállapította, hogy a ruha tényleg nagyszerűen áll rajta és Mrs. Weasley igazán szép munkát végzett.

Egy órával később Hermione végre Ginny emeleti szobájában feküdt az ágyában. Két tenyerét a hasára fektette és lehunyta a szemét. Most először gondolt úgy a helyzetére, mint egy leendő édesanya. Először vette igazán komolyan a benne növekvő kis életet és ebben nagy szerepe volt Fleurnek is. Minden rendben lesz, gondolta magában. Nagyon fog szeretni téged az édesapád… és én is. Lelki szemei előtt megjelent egy kisbaba, egy fekete hajú, nagy, fekete szemű csöppség. Hermione elmosolyodott és nagy sóhajjal átlépett az álmok birodalmába.