Az idegösszeroppanás szélén álló Piton még sokáig meredt szemekkel, némán bámult Dumbledore mosolygó arcába. Nem tudta eldönteni, mit is tenne most legszívesebben, egy jól irányzott Exmemoriamot küldene az igazgatóra, vagy inkább csak úgy simán kinyírná. Végül mindkettőt elvetette, és inkább a kommunikáció mellett döntött, hogy kiszedje a továbbra is töretlenül vigyorgó idős mágusból, hogy valójában mennyit is tud.

- Albus, miről beszél? – próbálta tettetni az ártatlant, bár ez nem volt valami hihető, tekintve, hogy előbb kis híján rosszul lett a hír hallatán.

Dumbledore mindentudó pillantást vetett az ideges bájitaltanárra, de nem szólt semmit, mintha az előtte álló, dühös férfi tűréshatárát akarná megtalálni. El is érte célját, mert Piton erre végképp elvesztette maradék türelmét is, és mérgesen ráordított az öregúrra.

- Ne szórakozzon velem, Dumbledore! Ha mondani akar valamit, akkor mondja, ha meg nem, akkor már itt sem vagyok! Jobb dolgom is van, mint itt szórakozni magával!

Az igazgató arcáról Piton artikulálatlan üvöltése sem tudta letörölni a derűs mosolyt.

- Ejnye, kedves fiam, hát te is elhitted azt a valóságnak teljesen ellentmondó hiedelmet, hogy mindenről tudok, ami a kastélyon belül történik? – kacsintott Dumbledore az egyre gyilkosabb arckifejezést öltő tanárra, teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy ezt a pletykát általában ő maga terjesztette. – Az igaz, hogy sok dologról tudomásom van, de azért közel sem mindenről.

Piton nehezen, de elűzte fejéből azt a nagyon is vonzó ötletet, hogy az igazgatót saját szakállánál fogva egy kis magi-fix ragasztó segítségével felakassza a fúriafűz egyik ágára. Volt egy olyan sejtése, hogy az öreg szándékosan járatta vele a bolondját már megint, de szerencsére nem tud semmit Grangerről és az újonnan felfedezett vágyairól.

- Ez minden, Dumbledore? – kérdezte legjegesebb, leghátborzongatóbb hangján, ami sajnálatos módon az igazgatóra a legkevésbé sem volt hatással. - Ha igen, akkor én mennék is.

- Egy percre még, Perselus – állította meg az öreg mágus vidám hangja már az ajtó felé vágtató bájitalok mesterét. – Tulajdonképpen egy teljesen más témáról akartam veled eredetileg beszélni.

Piton dühtől fortyogva, meglehetősen türelmetlenül fordult vissza az igazgató felé. Dumbledore azonnal belekezdett a mondandójába. A bájitaltanár alaposan meg is lepődött. A vén hülye talán rájött, hogy egészségét komoly veszély fenyegeti, ha tovább feszíti a húrt?

Amikor azonban meglátta, hogy az igazgató titkon vágyakozó pillantásokat lövell az íróasztal egyik sarkán álló süteményes tányér felé, meg kellett állapítani, hogy inkább az édességek, és nem saját épségének megóvása vezérli az öreget. Elhessegette magától azt a meglehetősen rossz érzést, hogy Voldemort simán le tudta volna győzni minden idők legnagyobb mágusát, ha néhány édességet kínál cserébe. Még szerencse, hogy a Nagyúr nem csak a nevében volt sötét, ha ilyenekről volt szó. Kitalált pár gyilkos átkot az igaz, de a logikus gondolkodás sosem volt az erőssége.

Gyorsan elűzte a céltalan gondolatokat, és inkább az igazgatóra koncentrált, hogy minél előbb megszabaduljon tőle.

- Ma nálam járt Lucius Malfoy. – A hír hallatán Piton közérzete további gyors romlásnak indult. - Panaszát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nem végzed jól házvezetői teendőidet, nem törődsz megfelelően a felügyeletedre bízott diákokkal.

Piton lelki szemeivel már látta, ahogy Lucius is ott lóg a fúriafűzre felakasztott Dumbledore mellett, természetesen imádott hajánál fogva. Tudta, hogy halálfalói feladatainak elapadtával megfogyatkoztak az idősebb Malfoy teendői, de azt nem gondolta volna, hogy annyira, hogy az általa utált és lenézett igazgatót is felkeresse.

Teljesen némán, gúnyos tekintettel nézett Dumbledore-ra. Méltóságán alulinak érezte, hogy reagáljon egy ilyen ostoba vádra.

Úgy tűnt, az öreg mágus is osztozott véleményén:

- Természetesen legkevésbé sem tartom valósnak ezeket a vádakat, fiam – jelentette be derűs hangon. - Ezt Mr. Malfoynak is elmondtam. Gondolhatod, hogy nem örült túlzottan. – Az igazgatón már egyértelműen látszott, hogy milyen jól szórakozik. – Csak szólni akartam, hogy vigyázz magadra, hátha készül még valamire.

Piton kimérten bólintott, majd megint a kijárat felé indult, amikor meghallotta Dumbledore újabb megjegyzését.

- Még valami, Perselus. Bánj jól Ms. Grangerrel! – A bájitaltanár elképedt arckifejezését látva még hozzátette. – Szakmai értelemben természetesen – kacsintott a sóbálványként álló tanárra.

Pitonnak volt egy olyan rossz érzése, hogy az igazgató többet tud annál, mint amennyit korábban elmondott. Sokkal-sokkal többet.