Miután a vérig sértett Hermione egy utolsó, haragos pillantást vetve rá kiviharzott az irodából, Piton azonnal lezárta egy varázslattal az ajtót, hogy még véletlenül se zavarja senki. Elgondolkozva visszaült az íróasztala mögé és megpróbálta igencsak kusza gondolatait logikus formába rendezni, de annyi különböző, egymásnak ellentmondó érzelem dúlt a lelkében, hogy ez nem tűnt túl egyszerű feladatnak.

Elérte hát amit akart! Biztos volt benne, hogy a lány ezek után nem akar már járni bájitaltan szakköre, sőt minél messzebb el akarja majd kerülni őt. És jól is van ez így, legalább egyiküket sem fogja fenyegetni többé, hogy valami olyasmi történik míg kettesben vannak, ami beláthatatlan következményekkel járna.

Piton tudta, hogy örülnie kellene, hogy ilyen könnyen sikerült eltántorítania a lányt az elhatározásától, és valamennyire örült is, némi egoizmusból kifolyólag főleg annak, hogy így nem fenyegeti a kirúgás veszélye. Bár ahogy jobban belegondolt, az előző kis jelenet is elég lenne Dumbledore-nak, hogy azonnali hatállyal eltávolítsa az iskolából. Csak remélte, hogy Grangernek nem fog eljárni a szája. A felejtésátkot már csak azért sem használhatta, mert akkor a lánynak az is kiment volna a fejéből, hogy miért is nem akar hozzá különórára jönni.

Mégis, mindemellett érzett egy kis halvány bűntudatot is, hogy ilyen kegyetlenül bánt vele. Próbálta elnyomni az érzést, mint mindig, ha jelentkezett, bár ez általában elég ritkán fordult elő, de most nem sikerült tőle olyan könnyen megszabadulnia. Ezenkívül még mindig kínozta a vágy a lány után. Folyamatosan és meglehetősen váratlanul a legkülönbözőbb képek villantak fel elméjében. A lány hosszú, selymes fürtjei, melyeken már tudja, milyen kellemes érzés végigsimítani; karcsú alakja, ahogy szorosan hozzápréselődik az ő testéhez; vékony kezeinek szorítása, miközben őt öleli…

Ingerülten rácsapott az asztalra. Ezt így nem folytathatja tovább! Ki kell vernie a történteket a fejéből! Hirtelen nem is tudta, hogy mit szeretne jobban: egy Exmemoriamot, egy üveg whiskyt vagy jól megverni Dumbledore-t, amiért idáig fajultak a dolgok. Nem volt egyszerű döntés az biztos, legszívesebben mindegyiket kipróbálta volna, bár inkább fordított sorrendben, kezdve az igazgatóval.

Életében először arra gondolt, hogy milyen jó lenne összefutni Potterrel és kis barátaival a folyosón következő órájára menet. Persze nem a kezdődő elmezavar beszélt Pitonból, és nem is fordult érdeklődése a történtek hatására saját neme felé, csak pár pontot akart levonni és esetleg néhány büntetőmunkát kiosztani, hogy kicsit jobban érezze magát. Végül aztán elvetette az ötletet, mert semmi kedve nem volt összefutni a valószínűleg még mindig nagyon dühös Hermionéval.

Még mindig szitkozódva átment az irodájából nyíló lakásába és nekilátott, hogy főzzön egy adag teát magának. Közben próbálta figyelmen kívül hagyni azt az egyre erősödő késztetést, hogy a teát feljavítsa egy adag whiskyvel. A végén még a Felix Felicis miatt lesz belőlem alkoholista, ami pedig minden, csak nem szerencse, átkozódott magában.

A teli bögrével a kezében elcsigázottan leült abba a fotelbe, ami a lehető legtávolabb helyezkedett el a dugi whisky készletét rejtő szekrénytől. Épp újra azon kezdett el gondolkozni, hogy kit is tudna beajánlani Dumbledore-nál bájitaltanárnak, amikor valaki kopogtatott az ajtaján. Ez teljesen meglepte Pitont, ugyanis a lakásán az igazgatón kívül senki más nem szokta zavarni, főleg napközben nem.

Eljátszott a gondolattal, hogy úgy tesz, mintha nem lenne itt,és nem nyitja ki az ajtót, de a második, az előzőnél erőteljesebb kopogtatás jobb belátásra térítette, így komótosan az ajtóhoz sétált, hogy beengedje váratlan látogatóját.