- Először is, meg kell ígérnie, hogy ami itt elhangzik, köztünk marad. Ez azt jelenti, hogy nem mondhatja el senkinek, beleértve ebbe a kis barátait, de még a tanárokat is. Ígérje meg!

Hermione megbabonázva nézett bájitaltanárának a szemébe. A férfi szokatlan arckifejezése, komoly szavai kissé megrémítették és elbizonytalanították. Biztosan tudni akarja az igazságot? Most jobban érezte, mint valaha Piton különös kisugárzását, ami mindenek előtt veszélyt és nem kevés izgalmat sejtetett. Végül kíváncsisága győzött.

- Bízhat bennem, Piton professzor. Nem fogja elhagyni semmi a szobát, az itt elhangzottakból.

A bájitalok mestere azon tűnődött, hogy mennyire bízhat meg a lányban. Tervének sikere nagyrészt azon múlik, hogy Hermione ne fecsegje ki senkinek. Végül döntött, és belefogott a történetbe.

- Ms. Granger, maga nem tudhatja ugyan, de ma van a születésnapom. Kérem mellőzze a jókívánságokat – tette hozzá haragosan, amikor észrevette, hogy a lány mire készül. – Az ünnepek körüli felhajtást mindig is utáltam, de gondolom ezzel nem mondok újdonságot, hiszen erre magától is rájöhetett. Az igazgató azonban sokadszori kérésem ellenére ragaszkodik hozzá, hogy a születésnapomon felköszöntsön. Ma reggel az irodájába hivatott, hogy ezt megtegye, közben figyelmetlenségemet kihasználva megitatott egy adag Felix Felicissel. Tisztában van vele, hogy mi ez a bájital?

- Természetesen, professzor. A Felix Felicis a folyékony szerencse, aki iszik belőle, mindent el tud érni és minden kívánsága teljesül – darálta a lány, mintha könyvből olvasná. De Piton most legkevésbé sem akarta gúnyolni ezért, inkább dús, gesztenyebarna haját próbálta feltűnésmentesen bámulni.

- Szokás szerint kiváló, Ms. Granger. – Piton látta, ahogy a lány a bókra elpirult. Magában elmosolyodott naivságán. - Tehát Dumbledore megitatta velem ezt a bájitalt, aminek a hatása egész napra szól. Gondolhatja, hogy először tomboltam a méregtől, hogy hogyan volt erre képes a mi szeretett igazgatónk. Később azonban beláttam, hogy a kellemetlen helyzetben kecsegtető lehetőségek is rejlenek, melyeknek a kihasználásával megvalósíthatnám egyik régi vágyamat. Ha jól sejtem, tudja, hogy mire gondolok?

- El akarja érni, hogy maga taníthassa a sötét varázslatok kivédését – felelte Hermione automatikusan.

- Igazán nagyon okos, Ms. Granger. Eltalálta, minden vágyam az SVK professzori cím. - De ahogy a lány csillogó szemeibe nézett, már nem volt olyan biztos ebben, mindazonáltal folytatta mondandóját az előre eltervezett módon. – Ennek érdekében már meg is tettem a megfelelő lépéseket. A Felix Felicis pedig garantálja, hogy mielőbb ténylegesen is megkapjam az állást. Gondolom most már érti, hogy miért nem akarom a bájitaltanárként még hátralévő kevés időmet holmi szakköre pazarolni. Ezért kérem Önt, hogy a felmerülő kérdéseivel az utódomhoz forduljon.

Piton látta, ahogyan a lány szeme, az utolsó pár mondat hallatán, már szikrázott a dühtől. Még egy órán sem látta Hermionét ennyire dühösnek, pedig gúnyos, igazságtalan megjegyzéseivel mindent megtett, hogy elérje.

Hermione mérgesen felpattant a székből, ahol eddig ült, majd két lépéssel az íróasztal mögött termett, és haragosan a férfi szemébe nézett.

- Most azt várja, hogy mindezt elhiggyem?! Nagyon szép mese volt, de fölöslegesen fárasztotta magát! Elég lett volna annyit mondania, hogy nem akar tanítani, és nincs kedve különórát adni nekem. Nem fogom magam rátukmálni Önre, ne féljen!

Gúnyos hangja és szarkazmusa ellenére alig bírta palástolni megbántottságát és csalódottságát. Épp arra készült, hogy faképnél hagyja a férfit, aki úgy tűnt, hogy ideiglenesen megnémult. Nem fordulhat elő sűrűn, hogy egy tanítványa így letámadja, gondolta Hermione kárörvendően, miközben hátat fordított a professzornak és az ajtó felé igyekezett, de ekkor a férfi elkapta a csuklóját és visszahúzta.

Piton gyönyörködve nézte a lány dühtől kipirult arcát, miközben az mérgesen szónokolt. Akaratlanul lejjebbvándorolt a tekintete a lány kecses vállaira, majd még lejjebb, hevesen hullámzó kebleire. Ezen a ponton kénytelen volt észhez térni, mert a lány épp arra készült, hogy kirohanjon a szobából. Kitűnő reflexeinek köszönhetően még időben felállt, majd elkapta a lány kezét és visszahúzta az íróasztal mögé. Látta, hogy Hermione szemei a csodálkozástól és talán a rémülettől is tágra nyílnak.

- Szóval nem hiszel nekem – mondta halk, bársonyos hangján, melynek hallatán a lány háta libabőrös lett. A férfi szájából a tegezés furcsán fenyegetően hangzott a jelen helyzetben. – Akkor be kell, hogy bizonyítsam, hogy minden, amit mondtam igaz. Lássuk csak... Minek is hinnél? – Piton tettetett töprengéssel nézett a lányra. – A saját szemednek biztosan. Nézzük csak, mire is vágyok most…? Megvan! Egy csókra. Tőled.

Piton látta, ahogyan a lány szemei elhomályosodnak. Lehet, hogy a vágytól? Vagy inkább a félelemtől? De ez jelenleg mindegy is volt. Most csak az számított, hogy megkapja azt a csókot, amire annyira vágyott.

Lassan közelebb húzta magához a lányt, aki még mindig megbabonázva meredt rá azokkal a gyönyörű, gesztenyeszín szemeivel. Finoman megemelte az állát, közben puhán végigsimított hüvelykujjával a telt ajkakon. A lányból halk sóhaj tört elő, ami teljesen megrészegítette Perselust. Még jobban magához húzta Hermionét, majd lehajolt és lágy csókot lehelt a szájára.

Hermione lélegzetvisszafojtva állt tanárának ölelésében, és úgy érezte, hogy minden egyes idegszála külön táncot jár. Megbabonázva figyelte, ahogyan Piton egyre közelebb hajol hozzá, majd amikor megérezte érzéki ajkait a száján, szemeit önkéntelenül lehunyta, és csak az érzésre koncentrált. A csók gyors volt és leheletkönnyű, szinte el sem kezdődött és már abba is maradt. Hermione csalódottan nyitotta ki a szemeit, egyértelműen többet akart ennél. Önkéntelenül szorosabban simult a professzorhoz, lábujjhegyre állva kicsit lehúzta magához a férfit, és fogaival finoman harapdálni kezdte meglepően lágy ajkait.

Piton, ahogy megérezte száján a telt ajkakat, mintha csak erre várt volna, szorosan megölelte a lányt, és szenvedélyesen viszonozta a csókot. Kezével végigsimított a lány nyakán, majd lefelé vándorolt a hátán, végül megállapodott a lány formás hátsóján.

Hermione nem tudta pontosan, milyen hosszan is csókolóztak, de egyszer csak arra eszmélt, hogy Piton kifejti magát az öleléséből, majd karba font kézzel, rideg arckifejezéssel, ahol már nyoma sincs az előbbi szenvedélynek, leül az íróasztala mögé.

- Nos Ms. Granger, most már hisz nekem? – A szokásos hideg, gúnyos hang.

Hermione értetlenségét felváltotta a mindent elemésztő düh. Közelebb lépett a férfihez és már emelte is fel a kezét, hogy pofon üsse, de Piton gyorsabb volt, könnyedén lefogta a lányt.

- Látom megértett. Ebben az esetben kérem azonnal távozzon az irodámból, és soha többet ne jöjjön vissza!