Perselus Piton kora reggel arra ébredt, hogy egy bagoly vadul kopog pince-lakosztályának elvarázsolt ablakán. Eltökélten fejére húzta a takarót, majd a párnát is, hogy kizárja az idegtépő zajt, de erre a meglehetősen makacs madár még hangosabban rákezdett. Végül Piton szitkozódva felkelt és odament az ablakhoz, hogy beengedje a baglyot. Erősen kellett koncentrálnia, hogy ne avadázza le a madarat azonnal. Igaz, hogy az állatok megöléséért nem jár feltétlenül azkabani fogság, jobb esetben meg lehet úszni egy minisztériumi megrovással, de még ez sem lenne előnyös egy megtért halálfaló számára, főleg, hogy az emberek nagy része el sem hiszi, hogy tényleg megtért. Piton nem akart okot szolgáltatni nekik, mert a végén még az Azkabanba zárnák a bagoly megöléséért.

Végül komolyabb probléma nélkül sikerült megkaparintania a levelet. Durván kitessékelte az ablakon a baglyot, utána küldve egy enyhébb átkot, majd a legkisebb lelkesedés nélkül olvasni kezdte a pergamenen álló sorokat:


Kedves Perselus,

Hadd kívánjak neked sok boldogságot születésnapod alkalmából. Engedd meg, hogy az első óra előtt vendégül lássalak az irodámban és igyunk egy pohárkával az egészségedre. Nem fogadok el semmilyen kibúvót, várlak 8:00-kor, ne késs el.

Albus


A levél olvasása közben Piton amúgy sem túl jó kedve még tovább romlott. Utálta a születésnapját, és még jobban utálta, ha megköszöntötték e neves ünnep alkalmából. Az volt a bevált taktikája, hogy ezen a napon, vagy már pár nappal korábban, annyira kiállhatatlanul viselkedett mindenkivel, amennyire csak bírt. Ezzel általában elérte a kívánt hatást: senki sem merészkedett a közelébe, hozzá szólni meg végképp nem mertek. De Dumbledore-t valahogy sosem sikerült eltántorítania. A vén bolond évről-évre egyre borzalmasabb ajándékokkal lepte meg, amik rendben egy kifejezetten erre a célra kialakított feneketlen varázsládában végezték, miközben folyamatosan édességekkel traktálta. Ami még aranyos is lett volna tőle, ha nem éppen a mi Perselusunkról van szó, aki talán még a szülinapjánál is jobban utálta az édességet.

Piton tudta, hogy ma is hasonló lesz a műsor. Gyorsan felvette ruháit, mindegyik darabból a lehető legsötétebbet, felöltötte legádázabb arckifejezését, majd magában morogva elviharzott az igazgatói iroda felé. Gondolta, hogy jobb lesz túlesni mihamarabb az elkerülhetetlenen. Dumbledore az asztalánál ült, körülötte annyi édesség volt, amennyit egy kisebb ország jobb esetben egy év alatt fogyaszt csak el. Az igazgató szája és kezei úgy tele voltak a különféle csokikkal, cukrokkal és süteményekkel, hogy egy cukros bácsi simán megirigyelte volna. Valahogy mégis sikerült megfulladás nélkül megszólalnia. Ezt a képességét Perselus mindig is csodálta, de most azt kívánta bárcsak inkább megfulladt volna az öreg.

- Perselus, hát eljöttél. Gyere reggelizz velem. Van itt pár nagyon finom mugli sütemény, amit érdemes megkóstolni. Vegyél belőlük. Nem? Akkor egy kis varázsló édességet? Tökös derelyét vagy melaszos tortát? Biztos nem? Akkor egy kis citromport? Annyira felfrissít így reggel. Ki kellene próbálnod. Ezt sem? Na sebaj. De itt ez a pohár zamatos bor. Ezt nem utasíthatod vissza.

Piton magában vadul hörögve hallgatta az igazgató monológját. Próbálta elnyomni hirtelen feltámadt vágyát, hogy lenyomja Dumbledore torkán valamelyik, vagy inkább az összes édességet, de legendás önuralma egyre inkább kezdte cserbenhagyni. Így történhetett meg, hogy amikor az igazgató felé nyújtotta a színültig töltött borospoharat, gondolkodás nélkül felhajtotta.

- DUMBLEDORE, MOST AZONNAL MONDJA MEG HOGY MIT KEVERT AZ ITALBA!!

Nem hiába volt Piton az egyik legjobb bájitalmester, azonnal felismerte, hogy a borba, amit sajnos már ledöntött a torkán, valamit kevertek. Piton tajtékzott a dühtől, míg az igazgató csak csendesen somolygott. Egy idő múlva azonban megkegyelmezett a szívinfarktus közelébe került bájitaltanárnak.

- Ne aggódj fiam. A borban Felix Felicis volt, egy egész napi adag. Ez az én ajándékom számodra születésnapod alkalmával. Most pedig menj, nemsokára kezdődik az első óra. Kellemes napot kívánok.