Nemzeti Rock Portál
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Szerkesztőség

Elérhetőségünk:
szalonnas.imre@yahoo.com

 
Társalgó
 

látotagó olvassa a lapot.

 
Számláló
Indulás: 2007-12-06
 
Hírek (2008)
Hírek (2008) : Patrióta – új csapat a nemzeti rock színterén (interjú)

Patrióta – új csapat a nemzeti rock színterén (interjú)

Neville  2008.01.22. 15:51

Nem régen kezdett terjedni az Interneten a közelmúltban alakult zenekar, a Patrióta első két száma. Először közömbösen töltöttem le, és indítottam el a zene lejátszómat, ám ezután megcsapta a fülem a zene szele. Ez bizony nem egy komoly zenei tudás nélküli gimis zenekar szárnypróbálgatása! Ez egy nagyon igényes, profin megszerkesztett hard rock muzsika, helyenként metálos elemekkel operálva. A szövegekről inkább nem is ejtek szót, következtethettek rá a zenekar nevéből is!

A banda alapításának történetéről, jelenéről és jövőjéről Berczelly Csabával, a zenekar énekes-basszusgitárosával beszélgettem.

Neville: Honnan jött az ötlet, hogy a fősudarú média által még mindig szubkultúrába szorított nemzeti rock égisze alatt próbáljatok szerencsét?
Berczelly Csaba:
Alapból rockzenét játszunk, a szövegeink pedig arról szólnak, ami foglalkoztat bennünket. Mi pedig azzal foglalkozunk ,ami velünk és körülöttünk történik, azt meg nem tudjuk és nem is akarjuk politikamentesen megfogalmazni. Ez a koncepció automatikusan besorol minket az úgynevezett „nemzeti rock” kategóriába, ami ellen egyébként semmi kifogásunk. Évekig játszottunk politikamentes zenekarokban, közben az események egyre több előadót ösztönöztek arra, hogy megírják, amit arról gondolnak, sőt vannak akik kifejezetten ezért alakultak. Mi is vágytunk erre, de ahhoz hogy ezt meg tehessük, nekünk is új zenekart kellett létrehozni.

Kik alkotják a zenekart? Fiatal tehetséges, vagy épp máshol már bizonyított profi zenészek?
Jelenleg ketten dolgozunk az első Patrióta lemezen. Szabó Attila - gitár, Berczelly Csaba (Bero)  – basszusgitár, ének. Úgy döntöttünk előbb megírjuk a dalokat, elkészítjük a lemezt, aztán a kész anyaggal kezdünk koncertezni. Márciusra tervezzük befejezni az albumot, a dobos és a másik gitáros posztra jelölteket akkor fogjuk munkába. Róluk majd akkor. Tehát a munka-menetrend kicsit eltér a hagyományostól mert elfoglalt, sok zenekaros zenészek vagyunk, nincs időnk hosszú próbák alatt összerakni a dalokat.
2005 óta Varga Miklós zenekarában tevékenykedünk, ennek a csapatnak  kezdettől fogva mindketten tagjai vagyunk. Korábban megfordultunk számos zenekarban, mint például a Wellington, Nemesis, Bulldózer, Ádám & Éva Ex-Neoton. Sajnos ma Magyarországon nem könnyű foglalkozás zenésznek lenni, ezért a „több zenekaros” tagság ránk is jellemző. Jelenleg is több formáció tagjai vagyunk, ami egyfelől „kényszerű” jó, de ugyanakkor megtisztelő feladat. Ezekben a zenekarokban meglehetősen kevés lehetőség nyílik a mi véleményünk, elképzelésünk megfogalmazására – ami persze így van rendjén - a Patrióta viszont „rólunk szól”. Mondhatnám hogy a kényszer is közrejátszott a zenekar létrehozásában. Erről egy komplett dalunk is szól.
Attila hangtechnikusként is dolgozik többek között Demjén Ferenccel és Rúzsa Magdival. Tapasztalat tehát van bőven, amit felhasználhatunk ebben a produkcióban is mind zenei, mind technikai területen.

Eddig még csak két számotokat hallottam, de mindkettőből átjött a tudáson alapul mély magyarság tudat. Mióta foglalkoztok ezzel?

Mit tanítanak saját magukról, maguknak a körülöttünk élő népek? Hogy ők jók és szépek és műveltek és hogy ők már réges-rég itt voltak és minden szép és jó volt... De egyszer csak megjelent egy barbár, kegyetlen, műveletlen, ész nélkül gyilkoló, gyújtogató nomád horda és elrontott mindent. Majd ezer év rabság után, a szabadság tüneményes csillaga Trianonban, visszaállította az igazságot.  A „magyar” hivatalos történelemoktatás másképp fogalmazva, de ugyanezt tanítja. Na ezek foglalkoztatnak többek között, erre szeretnénk emlékeztetni a (gondolkodó) magyarokat, hátha elgondolkodnak kik, és miért találták ki ezt nekünk.
Az összes dal ismeretében majd érezni lehet, hogy az egész lemezen átvonul egy pozitív gondolat, miszerint a magyarságtudat nem önmarcangolás, bűntudat, önsajnálat, kishitűség, hanem erő, büszkeség, remény, humor, derűlátás kell, hogy legyen!  Még 2008. –ban is! Mind ezt pedig úgy elmondani, hogy koncerteken énekelhető, de otthon hallgatva is élvezhető maradjon a zene. A nagyfa és a fejsze esete! :-)

Mikorra várható az első hivatalos kiadványotok?
Márciusra tervezzük kiadni. „Őrizd a lángot!” címet szerettünk volna az albumnak, csak azt közben lelőtte a Bikini zenekar: „Őrzöm a lángot” címmel, ezért még gondolkodunk! Elképzelhető hogy a fenti gondolatok jegyében íródott „Magyarnak lenni így is jó!” című dalunkra utalva, „Magyarnak lenni jó!” lesz a címe.

A nyár a fesztiválok időszaka, évről-évre egyre inkább a nemzeti rock berkein belül is. Küldtetek már valamiféle "promóciót" a szervezőknek, hogy itt vagytok, vagy pedig a Jóistenre bízzátok, hogy alakulnak a dolgok?
Egy héten belül kész lesznek az első felvételek, amit tekinthetünk promóciónak. Ezen  négy vagy öt dal fog szerepelni. Természetesen vannak kapcsolataink és tervek is az indulást illetően. Egyébként egy koncertre már most felhívnám a figyelmet! A már hagyománnyá vált Trianon Emléknapon, Zebegényben, a Trianoni emlékműnél, az Ismerős Arcok társaságában fellépünk, június 7.-én.  Addig is az internetezők már hallgathatják a „Mondd meg, Isten!” és a „Sehonnai bitang nemzet” című dalainkat a Szent Korona Rádión.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Riporter: Mihály Ferenc (Neville) (A cikk véleményezéséhez klikkelj a nevére!)

Kapcsolódó linkek:
- A Patrióta ideiglenes honlapja (számok meghallgathatóak!)
- További interjúk

 

 

 

 
A XXI. sz. képe

Fluor és Zorán

 
Zenekarok
 
Szórakozóhelyek
 
Társoldalak
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon