|
A tenyésztés felelőssége V.
 Sorozatunk korábbi cikkeiben áttekintettem a tenyészcél, tenyészegyedek, szaporulat, szervezeti háttér, támogatás és kontroll kérdésköröket.
Arra is utaltam már, hogy a tenyésztés rögös útján, mint az élet annyi más területén, a siker vágya motiválja a tenyésztőt. Talán az is kitűnt az eddigiekből – noha nem tartom bűnnek a tisztes haszonra törekvést –, sikeren elsősorban nem a gazdasági, hanem a szakmai sikert értem és érzem.
A tenyésztői munka eredményességének elsődleges szűrői a kiállítások, versenyek, tenyészszemlék. Az itt elért sikerek meghatározóak a piaci érvényesülés szempontjából is. Nézzük tehát, közelebbről e területet!
A honi kinológia múltját vizsgálva azt látjuk, hogy a háború előtt, majd annak pusztításai miatt is, a ’60-as évekig a népesség eltartó képességéhez viszonyítottan alacsony egyedszámmal tartott néhány fajtára korlátozódik a regisztrált ebek állománya. Ugyanakkor, bár a háború alatt is zajlottak rendezvények – elsősorban kiállítások –, számuk lényegesen alacsonyabb – mind relatív, mind abszolút értelemben – a mainál. A ’60-as évekkel kezdődő lassú politikai nyitás is közrejátszott abban, hogy a kinológia új fejlődési szakaszába léphetett. Egyre több fajta honosítására nyílt lehetőség. Fokozatosan nőtt a tartott fajták s egyedek száma, majd a ’90-es évek második felétől egyre bővülő fajta kínálat mellett lassú kereslet csökkenésének vagyunk tanúi. Az emelkedő létszámmal természetesen megnőtt a rendezvények iránti igény. Mára az egymással konkuráló, esetenként perben, haragban lévő szervezetek kiállítási dömpingjével találjuk szembe magunkat. Már nem a szakmai munka eszközéről, hanem gazdasági létalapjáról van ugyanis szó.
Kevesebb több lenne... A nemzetközi (CACIB) kiállítások gyakorlatilag örökbérletben kerülnek leosztásra. E körbe bejutni szinte lehetetlen, ha mégis sikerülne, az újabb darabszám növekedést jelentene. Ez évben már nyolcat rendeztek, ebből hármat Budapesten. Nemzeti (CAC), speciális- és klub CAC, tájjellegű kiállítás pedig minden hétvégére jut, akár több is. A tenyészszemlék mai rendszeréről ekkor még nem is szóltunk! Az egyik „szerv” részéről felmerült a CAC kiállítások rendezésének alanyi joggá tétele.
Vajon lehet-e a minőség fokmérője ez a nagy számú kiállítás? Biztosítható-e ehhez a szükséges szakmai színvonal, bírókból?
A 4–500 kutyás kiállítások anyagi rentabilitása pedig legalább kétséges.
Korábban már említettem néhány anomáliát a ringek tájáról, s ilyenekkel bőven találkozhatunk olvasói észrevételek formájában is. Más természetű, de ide kívánkozó jelenség az az általános és igen sportszerűtlen magatartás, mely a korlátlanul nevezett „örökös győztes”-ek szerepeltetésében nyilvánul meg, hiszen a tízszer CAC, ötször HFGY kutya bizonyára nem rosszabb, mint a harmincötször CAC, tizenkétszer HFGY eb, talán csak a gazdája intelligensebb (esetleg szegényebb?). Ezt a sportszerűtlen magatartást a szabályozás szintjén kellene meggátolni.
Bírák bírálata(vagy Mädchen für alles-ek)
Amit még fontosnak tartok kiemelni: a kiállítás szakmai része a fajta győztesek kiválasztásával az egyedre nézve befejeződik. Informális jelentőséggel bír még a tenyészcsoportok, vagy utódcsoportok versenye, valamint a veteránok bemutatása. A többi a „Show”. Mert igaz ugyan, hogy a Best in Show-ban nem a különböző fajtákat, hanem az egyes egyedeket kell saját standardjukkal összevetni, s az ennek leginkább megfelelő a győztes, mégis, erről egy bíró – meglehet a fajta specialistája – már döntött a fajtagyőztesség kiadásával. Ne feledjük, a cím kiadása nem kötelező! Most pedig egy másik bíró – több fajtás, all rounder – lényegében ezt a döntést bírálja felül.
A kiállítások rendszerében vitákra ad okot, hogy különböző szervezetek eltérő követelményrendszerben adnak ki például champion címet, ugyanakkor azokat konvertálhatónak ismerik el. Hazai gyakorlatunkban a kiállítások főszereplője a kutya helyett gyakran a bíró, ha értik mire gondolok. Nem az a baj, hogy bírálatot nem lehet óvni, mivel elégedetlen kiállító mindig van, s így az óvások parttalan tengerében merülnének el a kiállítások, ha erre lehetőség nyílna. A baj az, hogy a minősítések elvesztették valódi jelentésüket, s mára sértésnek számít egy nagyon jó, pláne jó cím kiadása. Határainkon túl a minősítések inkább megőrizték értéküket. Baj továbbá, hogy az előírtan nyilvános bírálatok, melyeknek kiállítók és nézők számára érthetően kellene elhangzani, az esetek többségében még a kiállító számára is „titkosan”, hallhatatlanul esnek meg. Tartalmukat majd a bírálati lapról kell megfejteni. Személyes tapasztalatom, hogy a szakmailag legjobb bírók általában hallhatóan bírálnak, mintegy vállalva véleményüket. Érdekes módon az igazi kutyások ezt a magatartást mindig is értékelték. Sajnálatos, kizárólag gazdaságilag indokolt törekvés a mindenes bírók foglalkoztatása. Az, hogy szakmai szempontból a fajtaspecialista bírók meghívása lenne kívánatos, a legtöbb esetben érdektelen érvnek bizonyul. Pedig a hozzáértő bírók egyeztetett szemléleten alapuló, az adott egyedről szóló bírálatai lennének hivatottak a tenyésztést orientálni a helyes irányba. Hivatásuk lenne a tenyésztőkkel, érdeklődőkkel megismertetni az egyed helyét a populációban, illeszkedését a tenyésztés kívánatos irányához, kiküszöbölendő hibáinak, illetve erősségeinek kiemelése a tenyésztés szempontjából. S ezzel rá is térhetünk a tenyészszemlék rendszerére. Ismert, hogy a fajtaklubok úgynevezett főtenyészszemléket, melyeken az előírt képességvizsgálatokat is megejtik, a különféle szervezetek pedig általános, fajtacsoportokra vonatkozó tenyészszemléket rendeznek. Főtenyészszemléken inkább előfordul fajtaspecialista bírók foglalkoztatása, bár itt sem általános jelenség. Általános tenyészszemléken azonban, a fentebb írtak okán, meghívásuk nem cél. Ezek szakmai színvonala több mint kérdéses. Mégis, a jövőt illetően optimistának kell lennünk, mivel a vonatkozó FVM rendelet e kérdésben is megoldást kínál.
Szakmai szempontból a versenyek területén kissé jobb a helyzet. Itt is vannak, persze, vitás esetek, de a mérhető teljesítmények mégis megfoghatóbbá teszik a látottakat, így a bírók helyzete ennek megfelelően más.
Se veled, se nélküled... Gond ezen a területen inkább a versenyek szabályzataival, a rendezés megfelelőségével, illetve a részt vevők alacsony számával van. A feltörekvő, új kutyás sportok szervezetei még útjuk kezdetén jó eséllyel elkerülhetik a régebbi szervezeteknél jelentkező buktatókat, ha energiáikat a szakmai munkára koncentrálják, s az egyéni ambíciókat a közös munka sikeréért támogatják, ahelyett, hogy egymással szemben próbálnák azokat érvényesíteni.
A tolerancia nem mérhető centiben E változásokat lesz hivatott – reményeim szerint – előmozdítani a változó jogszabályi környezet, melynek ismerete a tenyésztői tevékenység elengedhetetlen részévé kell váljon. Elsőként kell említeni a tenyésztést a jövőben alapvetően meghatározó 64/1998./XII.31./FVM sz. rendeletet. Ennek lényege: minden ebfajta elismert tenyésztői szervezet keretén belül tenyészthető. A fajtagazda szervezeteket szakmai szinten erre alkalmas tenyésztésvezetőnek kell irányítania. E szervezeteknek rendelkezniük kell a fajta sajátosságait figyelembe vevő tenyésztési programmal, a tenyészminősítés kidolgozott rendszerével. A minisztérium mind a fajtagazda kijelölése, mind a bírálatok kontrollja céljából létrehozza az Ebtenyésztési Tanácsadó Testületet. Vadászebeknél az Országos Vadgazdálkodási Tanács a véleményező és javaslattevő szerv. E rendeletről e lap hasábjain már több ízben olvashattunk, legutóbb a januári számban. Az 1998. évi XXVIII. tv. Az állatok védelméről és kíméletéről szólóan meghatározza az állattartás általános szabályait, a rajtuk elvégezhető beavatkozások lehetőségeit, szállításuk szabályait. A standardnak megfelelő, fajtajelleget meghatározó beavatkozások elvégzését továbbra is engedi a törvény. A csatlakozó 245/1998./XII.31./Korm. sz. rend. a települések jegyzőinek feladatait rögzíti. Fontos speciális szabályozást tartalmaz az 1996. évi CVIII. tv., azaz a „pitt bull” törvény. Ismerete minden kutyás számára ajánlott, mivel e rendelkezés bármely eb veszélyessé nyilvánítását lehetővé teszi bizonyos feltételek teljesülése esetén. Perdöntő lehet a vonatkozó 35/1997./II.26./Korm. rend. 11.§./2./ „Az eb veszélyessé minősítése során fokozott gondossággal kell vizsgálni az eb által okozott súlyos sérülés bekövetkezésének körülményeit, különösen a sérült magatartását.” Speciális szabályozást tartalmaz az 1996. évi LV.tv. s annak végrehajtási utasítása, mely népszerűen “vadászati törvény” néven ismert. Végül, a mindennapokban legtöbb gondot jelentő önkormányzati rendeletekről kell szólni. Az állatvédelmi törvény hatályba lépése óta a helyi szabályozások kiagyalói előszeretettel hivatkoznak ezen jogszabály szellemére. S csupán állatbaráti indíttatásból tiltanak be és ki 40–50 fajtát. Sajnos kimondható, ezek a rendeletek kevés kivétellel a kutyások ellen íródtak. Céljuk nem a kulturált kutyatartás támogatása, a jól nevelt ebeikkel beilleszkedni kívánók támogatása, hanem a kutyás és nem kutyás polgárok közötti ellentét fenntartása. Persze hiszen a téma kitűnően eltereli a választók egyéb problémáiról eltereli a figyelmet, ébren tartása ezért is célszerű.
Nekünk kutyásoknak is el kell ugyanakkor ismernünk, van söprögetni való a saját portánkon is. Kérdés viszont, hol vannak a kutyás szervezetek akkor, amikor ezek a rendeletek születnek? Hogyan képviselik tagságuk érdekeit? Néhány elszórt esetet kivéve, bizony sehol és sehogyan! Az ő feladatuk lenne megértetni a hivatali emberekkel, nem a kutya súlya, marmagassága, fajtája alapján kell a jószágot megítélni, hanem gazdája kell legyen a jog alanya. Mert a gazda felelőssége, hogy kielégíti-e kutyája fizikai és „mentális” igényeit. S őt kell szankcionálni, ha ezt elmulasztja. Magam nem tartanék semmilyen kutyát Budapest belvárosában, de nem tudhatom, hogy más nem engedheti-e meg magának a napi három – négy órányi sétát kedvencével a zöldövezetben. Vajon az előkertekbe, udvarokra kicsapott, láncon vagy kertben tartott kutyák sorsa nem százszor rosszabb-e a gazdival lakásban élőkénél? Amennyiben kérdeznek, nem szoktam javasolni kaukázusit vagy komondort a tizedikre, de jagdot és pulit se. Nem javasolnám a tenyésztést sem kisméretű lakásba… Ám, nem lehet elégszer hangsúlyozni: minden eset egyedi elbírálást igényel, mert ne felejtsük el, a kutya elsősorban az ő falkájában, a szeretett gazdi mellett érzi jól magát. A mi felelősségünk a róla való gondoskodás, a megfelelő táplálás, mozgásigényének kielégítése, nevelése. És jó gazdához juttatása!
A jogszabályi háttérnek még sokat kell fejlődnie. Ehhez a magunk eszközeivel tudunk a legjobban hozzájárulni, így a kulturált kutyatartással, felelős tenyésztéssel a tömegtermelés helyett, hatékony érdekérvényesítő szervezeteinkkel, s akkor egyszer minden jó érzésű tenyésztő biztos lehet majd abban, hogy az általa tenyésztett ebecske jó helyre fog kerülni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
