Az adventi koszorúról

Már a germánoknál szokás volt télidőben örökzöld ágakat vinni a házba. Egyrészt emlékeztetőül, hogy a növényzet télen csak pihen, és tavasszal megint minden kizöldül, másrészt gyógyító és áldásos hatást tulajdonítottak a zöld és a virágzó növényeknek. Az örökzöld ág nemcsak a gonosz szellemeket tartotta távol, hanem segít leküzdeni a sötétségtől való félelmet is.

Napjaink fenyőágakból font adventi koszorúja a négy gyertyával azonban korántsem olyan régi szokás, mint ahogyan feltételezhetnénk; valószínűleg csak a múlt század fordulóján kibontakozott ifjúsági mozgalommal jött divatba, s kezdetben a társadalom közép- és felső rétegeiben terjedt el. Sőt azt is tudni vélik, kinek a nevéhez fűződik e szokás bevezetése: Johannes Heinrich Wichern, a hamburgi „Rauhes Haus” (szociálisan elhanyagolt fiatalok számára létesített nevelőotthon) megalapítója gyújtott először gyertyát adventi koszorún. Wichern naponta, az adventi áhítat idején meggyújtott egy-egy gyertyát a mennyezetről függő nagy, fából készített koszorún. Ezt csak később – amikor Wichern már Berlinben is dolgozott – fonták körül fenyőágakkal, és attól fogva már csak hetente egy gyertyát gyújtottak meg rajta, a karácsonyt megelőző négy hetet jelképezve.

Az idők folyamán a virágzó és a zöldellő ágak jótét erejébe vetett hit összefonódott karácsony éjszakájának csodás eseményeivel, a Megváltó születésével. Az adventi koszorú a keresztény egyház szándéka szerint az Istenbe vetett reménység szimbólumává vált.

Természetesen napjaink mind díszesebb adventi koszorúi többnyire már nem e mélyen gyökerező vallási szimbolikát idézik fel a szemlélőben.