Piton, miután lerázták a Lana nevű, hisztis, félőrült nőt, felsóhajtott. Majd ide-oda tekingetett, hogy nem e követte őket.

- Úgy tűnik, leráztuk – nézett körbe. Választ sem várva, gondolataiba merült.

„Merlinre, ha tovább maradunk ott Grangerrel akkor, biztos egymásnak esnek. Vagyis inkább az a nő Grangernek… Valószínű nem ismert fel, mert, ha igen akkor fejvesztve menekülne…
Granger nem is olyan idegesítő, mint gondoltam. Végre felnőtt… Viszont majdnem lebuktam a kérdése miatt. Még szerencse, hogy megzavartak. Így belegondolva nem tudtam volna válaszolni, hisz nem buktathatom le magamat, de az lehetetlen, hogy Perselus Piton ne tudjon válaszolni egy kérdésre…
Potter és Weasley nehéz munkát adtak, ezért dupla árat fogok számítani, az biztos.”

Hirtelen az egyik polc mögött felbukkant Lana.

„Ez nem lehet igaz! Ezt a nőt nem lehet lerázni sehogy? Egy terv kell, egy terv… Megvan!”

- Igen. Remélem – válaszolt a mondatára Hermione, kissé késve.

A lány épp rá akart nézni, mikor lehajolt hozzá és megcsókolta.
Csak egy apró csókot akart, de végül nem tudott, vagy inkább nem akart elszakadni Granger szájától.
A nő ráadásul még vissza is csókolt, ami csak fokozta az izgalmát.

* * *

Hermione hirtelen feleszmélt.
„Mi ütött belém? Legfőképpen mi ütött Pitonba?”
Gyorsan elhúzódott a férfitől, amennyire csak lehetett, hisz a polc ott volt mögötte.

- Mégis… - kezdte, de Piton újabb csókot adott ajkaira.

- Az a nőszemély ott figyel az egyik polc mögött – suttogta Piton, miután elváltak.

- Hol? – súgott vissza

- Közvetlenül a hátam mögött.

Hermione kihajolt hajolt a férfi mellett, és még látta eltűnni a szőke hajzuhatagot.

- Tényleg! – nézett vissza Pitonra. - És csak ezért csókolt meg? – érdeklődött. Hirtelen nem tudta miért kérdezte, de érezte, hogy választ akar.

- Azért – bólintott. – Mi másért? – húzta gúnyos mosolyra a száját.

Hermione nyomban el is pirult.

- Persze, hogy csak azért. Csak kérdeztem – motyogta zavartan.

„Hát persze, hogy csak Lana miatt. Mégis mit gondoltam? Vagy mit vártam? Hogy majd azt mondja: Hermione úgy szeretlek, légy az enyém! Jaj, ebbe még bele gondolni is rossz. Piton sose mondana ilyet.
Ez most nagyon felkavart, talán csak azért, mert rég csókolóztam, és hát Piton is csak férfi.”

- Akkor szerintem jobb, ha megy – mondta cseppet sem kedvesen. – Hamarosan úgy is zárunk.

Dúlt benne a harag, és ezt Pitonon töltötte le. Pedig rá nem volt mérges, - vagy talán egy kicsit rá is – inkább az egész napra volt mérges, amiért így kezdődött és végződött.

Farkasszemet néztek egymással, majd Piton bólintott, és elment. Köszönés nélkül.

- Viszlát – kiáltott még utána.

Elment.

„Semmi kedvem már dolgozni. Úgy se jön senki. Inkább hazamegyek. Ez a nap túl hosszú már így is.”

Visszasétált a pulthoz, ahol már Lana ült, és szútós szemmel nézte kollégáját. Viszont ő ügyet sem vetett rá.

- Már el is ment a barátod? – Nem bírta megjegyzés nélkül.

- El. Tudod, majd este találkozunk – vigyorgott diadalittasan. Azért az még is csak jó érzés, hogy Pitonnak nem tetszik a nő, és inkább őt választaná.

- Hát persze – morgott.

Összeszedte a dolgait, majd elmondta Lanának, hogy mikor zárjon be, és mit tegyen még.

„Úgy sem tudja megcsinálni, de nekem mindegy”- sóhajtott gondterhelten.

- További szép napot Lana! - köszönt el, és kilépett az utcára.

Nem lakott messze, így legtöbbször gyalog járt haza. Így volt ideje gondolkodni.

„Piton egyszercsak megjelenik a könyvtárban.
Elrontotta az egész napomat, ő és Lana. Bár nem volt végig olyan rossz. Így bele gondolva egész… izgalmas volt. És Piton sem volt olyan kiállhatatlan, ha nem gúnyolódott volna, akkor nem is Piton lett volna.
Egész kedves volt velem, ráadásul sokat változott az elmúlt években. Talár nélkül sokkal jobban néz ki. Jól is csókol. Ez tény.
De engem nem kellene, hogy ez izgasson. Mégis, egész jól érzetem magam ma, sőt. Leszámítva persze Lana közbe szólásait. Bár akkor nem csókolt volna meg. Szóval még köszönettel is tartozom neki. Persze úgy sem köszönöm meg neki, azok után, amiket mondott? Szerintem még a pálcát sem tudja rendesen használni. Mármint ezt a pálcát nem… Mióta lettem én ilyen? Úgy tűnik Piton gúnyosságával megfertőzött… Mindegy hagyjuk, úgy sem jön vissza. Sajnos… Vagyis remélem, igen remélem… Perselus ha tudnád, hogy felkavartad az életemet ezzel a csókkal… Perselus? Sürgősen be kell fejeznem ezt! Irány haza! Egy zuhany és egy kis csoki jót fog tenni. Megnézek egy szerelmes filmet, aztán alszok. Ez mindig bejött, ha pasi hiányom van.”

* * *

Hermione szavai megdöbbentették.

Csak úgy kidobta.

Talán a csók miatt. Lehet az nem tetszett neki, hogy megcsókolta.

De nem tiltakozott.

Biztos hirtelen eszébe jutott ki ért hozzá.

Ez a tudat valahogy keserűséggel töltötte el.

A könyvtárból egyenesen az irodába ment.

- Na, hogy sikerült? – kérdezte köszönés képp Draco.

- Remekül – jött a szűkszavú válasz.

Gyorsan beviharzott az irodájába, magára csapva az ajtót. Ezzel jelezve, hogy nem ajánlatos zavarni.

Draco rántott egyet a vállán, és újra belemerült a számítógép rejtelmeibe. Nevezetesen a Chat nyújtotta szórakozásba.

Piton székében ücsörgött.

„Ez a rohadt munka nehezebb, mint hittem. Ráadásul az alany Granger. A megbízottak pedig a Potter és a Weasley. A híres trió. Már rosszul hangzik.
De azért is megcsinálom, elvégre nem arról vagyok híres, hogy feladom.
Egész jól ment mindaddig, míg meg nem jelent az a liba. Bár akkor nem csókolhattam volna meg Grangert, amit vétek lett volna kihagyni. Ki hitte volna, hogy a kis eminens ilyen szenvedélyes tud lenni. A második csók már csak úgy jött, de okos ötlet volt, elkezdett volna kiabálni.
El kell ismernem sokat fejlődött az elmúlt évek alatt.”

Felállt, majd az ablakhoz lépett.

Még látta Hermionét elmenni a könyvtárból.

Gonosz vigyorra húzta a száját.

Talán nem is lesz olyan rossz…