Piton távolról figyelte a lány tevékenykedését, közben azon gondolkodott, hogy miképp derítsen ki többet róla.

„ Szóba kell elegyednem vele, mindenképp. Az, hogy itt állok és nézem, nem segít… Legilimenciát nem alkalmazhatok, biztos megérezné, mert mindig-mindent-jobban-tudok-mint-te Kiválóra vizsgázott SVK-ból, így biztos az oklumenciát is megtanulta.”

Abbahagyta az elmélkedést, hogy megnézze hol a lány. Még a végén szembe találja magát vele, és lebukik.

Hermione épp egy létrán állt, és az utolsó könyvet akarta visszatenni a polcra, de leejtette.

„Itt az alkalom… Vedd elő a kedves éned Perselus, és vesd be magad!”

Pár lépéssel a létra mellett termett.

- Maradjon csak! Majd én odaadom a könyvet! – Hangja kedvesebbnek hatott, mint eddig.

„Megy ez” – ismerte el magában.

Felvette a könyvet és Hermionéra nézett, akinek az arcról zavart és döbbenetet lehetett leolvasni.

Hermione zavartan nézte a férfit - aki a könyvet nyújtotta felé -, érdeklődve figyelte Piton arcát, hátha lát rajt valami hátsószándékra utaló jelet vagy valamit, ami az elmúlt években jellemző volt rá, de nem, csak az érzelemmentes arcot látta, ami mégis más volt, mint az eddigi, olyan megnyugtató, azt az érzést keltette a lányban, hogy nem kell félnie tőle. Hirtelen nem érdekelte, hogy szemtelenül feltűnően megbámulja az arcát, ami az évek alatt szinte semmit nem változott.

 „Merlinre! Mit csinálok?!” – eszmélt fel és elkapta a tekintetét a férfiról, a könyvet kezdte nézni. Lassú mozdulatokkal elvette azt, érezte magán a férfi égető tekintetét, amelytől az arca vörös árnyalatot vett fel. Feltette a polcra a könyvet, majd lemászott a létráról. Csak állt közvetlenül előtte Pitonnal, aki a lányt méregette.

„Talán megkellene köszönnöm, amiért segített. Biztos arra vár. Jaj, gyerünk kislány csak annyit, mondj köszönöm és kész, csak annyit, hogy köszönöm… - Piton hangja szakította félbe magát, a győzködésében.

- Jól van Ms Granger? – kérdezte és közelebb hajolt a feszült lányhoz, hogy „megvizsgálja”.

- Öhm, persze és köszönöm! – nézett egyenesen a szemébe Pitonnak, amit meg is bánt, mivel arcuk túl közel volt egymáshoz, érezte, ahogy a férfi levegőt vesz. Hermione lélegzete elakadt, egy jóleső borzongás futott végig rajt.

„Milyen jó illata van és a haja is így közelebbről nem is néz ki zsírosnak. A szája, olyan csókolnivalónak látszik és… na ezt most fejezd be Hermione!- dorgálta meg magát gondolatban. Látszik, hogy hosszú ideje, nincs senkim.”

Lemondóan sóhajtott.

- Nincs mit, Ms Granger! – egyenesedett ki Piton.

Csend következett, Hermione számára igen kínos csend. Egyikük sem akaródzott megszólalni. Némán mustrálták egymást.

„huh, most mit csináljak? Csak úgy itt hagyni neveletlenség volna… Kérdezni kellene tőle valamit, hátha kiszedhetem belőle mit csinál itt. Ez jó ötlet, úgy is majd szétvet a kíváncsiság.

Úgy sincs semmi dolgom, majd elcseverészünk a proffal” - vette lazábbra a dolgot.

- Elnézést professzor Úr – kezdte. -, amiért nem köszöntöm, amikor bejött. Csak tudja, nagyon… - kereste a megfelelő szót. Piton érdeklődve figyelte.

- Meglepődött? – segített végül.

- Igen, valami ilyesmi történt – bólogatott. – Ha szabad megkérdeznem, mit csinál itt Uram? – Fő az udvariasság.

- Szívesen elmondom, ha érdekli, de talán üljünk le valahova. – Hermione furán, gyanakvóan kezdte méregetni.

„Ez túl könnyen ment, Ő nem ilyen udvarias. Miütött belé? Csak nem valamilyen bájitalt iszik, ezen problémája orvoslására? Végül is, így gördülékenyebben megy majd a beszélgetés.”

- Persze, hogy érdekel! – válaszolta izgatottan Hermione. Piton a reakcióra, megeresztett egy gúnyos mosolyt. Granger észre vette magát, talán kicsit túl buzgónak és kíváncsinak hatott. – Elnézést! – pironkodott.

- Nem érdekes, kisasszony – legyintett. – Látom, érdekli a dolog – halványan elmosolyodott.

„Piton mosolygott! Ezt is megértem, és milyen jól áll neki. Az iskolában is megtehette volna, bár nem passzolt az imidzséhez. Már csak keresni kell egy jó helyet, ahol beszélhetünk. Már tudom is.”

- Tudok egy csendes helyet, ahol beszélgethetünk – intett, majd elindult, Piton pedig követte. Befordult néhány polcnál, majd egyenesen és már látszott is egy eldugott olvasó sarok.

- Igazán hangulatos hely – jegyezte meg a férfi. – Itt ellehet bújni a kíváncsi szemek elől. – Hermione a kétértelmű mondatra, Pitonra nézett, aki a helyet tanulmányozta.

„Vajon mire céloz ezzel? Csak nem be akar próbálkozni?! Perselus Piton, egy nőt akar elcsábítani? Ráadásul engem? Engem, Hermione Grangert, akit mindig is utált? Igaz most nem viselkedik utálatosan, de azért jobb lesz vigyázni vele"

- Igen egyetértek! Magam is sokszor jövök ide – helyeselt, majd helyet foglalt. Piton követte a példáját.

- Mire kíváncsi Ms Granger? Kérdezzen bátran! Most megteheti! – biztatta a lányt. Az utolsó mondatára, elhúzta a száját.

- Jól van – bólintott. – Először is, miért nincs a Roxfortban? – Ez a legfontosabb kérdés, sok mindenre választ adhat.

- Eljöttem, mert nem akartam tovább tanítani. Sok ostoba kölyök már az idegeimre ment. Azt hittem, hogyha a maguk osztálya elmegy, sokkal könnyebb lesz, de tévedtem. Úgy látszik a kor előre haladtával, butábbak lesznek a diákok. Így fogtam magam és felmondtam, nem akartam életem végig ott tanítani – fejezte be a történetet.

„Nem bírta tovább az iskolában, vagy őt nem bírták. Szerintem mind kettő. Tény, hogy látszott rajta, nem szeret tanítani, de azért nem gondoltam volna róla. Csak úgy képes volt eljönni.”

- Látom a diákokról való véleménye még a régi – jegyezte meg mosolyogva Hermione. – Valahol megtudom érteni magát – gondolt bele a férfi helyzetébe. – Nem lehetett könnyű. Én is vissza akartam menni, tanítani, de végül elvetettem az ötletet. Túl szigorú lettem volna a diákokhoz.

- Szigorú? Maga? – csodálkozott Piton.

- Az. Tudja a tanulási mániám miatt. Gondolom, ezt nem kell részleteznem. – Tanulási vágya nem ismert határokat.

- Ó, már értem – bólintott.

„Vajon most mivel foglalkozhat? Kérdezzünk rá, próba szerencse.”

- Most mivel foglalkozik? – érdeklődött tovább Hermione. Piton szokásos stílusához illően felhúzta az egyik szemöldökét, de nem szólt semmit.

„nocsak, ezt nem akaródzik elmondani? Valami zavarba ejtő dolog lehet. Lenne egy-két tippem”- ördögi mosoly.

- Hermione! – kiáltotta valaki a polcok közül, majd fetünt Lana.

„Ez nem lehet igaz!” – mérgelődött magában.

- Csak, hogy megvagy Hermione! – nézett mérgesen az említettre, majd tekintete a férfira siklott. Nyomban felcsillant a szeme, majd ismét a lányhoz fordult, immár mérgesen.

- Te hazug! Azt mondtad, hogy könyveket teszed vissza, és jössz – hisztériázott, hangja teljesen elvékonyodott.

- A könyveket vissza is raktam, de… - Mit mondjon, hogy összefutott volt tanárával, aki ki nem állhatta, talán mostanáig? Máskor nem lesz lehetősége, így beszélni vele?

- De összefutott velem – állt fel Piton. – Perselus Piton – biccentett. – Hermione barátja– mondta könnyedén. A két nő ledöbbent.

Hermione csodálkozásában ajkai elnyíltak egymástól. Ő, mint Piton barátnője?

„Valami jobb nem jutott eszébe? És tényleg kimondta a barát szót? Merlinre mivé lesz a világ, ha már Piton sem a régi! Végül is így talán lerázhatjuk Lanát és úgy látom a professzornak sem tetszik.”

Lana kezdeti döbbenetét, felváltotta a düh.

- Ez nem lehet igaz! Én akartam magával, megismerkedni. Én sokkal szebb vagyok, mint Hermione! – mutatott a lányra, aki időközben felállt. – Mit lát benne? Ő csak egy stréber liba!

Hermione már forrt a méregtől. Még hogy ő ronda! Az évek múlásával szebb lett. Stréber liba? Legyen inkább szőke cica?

„Most megkapod! Engem nem sértegethet senki, csak úgy!” – kapta elő a pálcáját. Piton látva, hogy mire készül, megelőzte a bajt.

- Nem hinném, hogy magára tartozna, ki tetszik és ki nem – nézett jelentőségteljesen a hisztérikára.– De megsúgom – hajolt közelebb. – Maga egyátalán nem tetszik és a buta nőket sem szeretem – gúnyos mosolyt villantott a nőre, majd megfogta Hermione kezét és elhúzta a helyszínről.

Mikor már elég messze kerültek, megálltak, de Piton még nem engedte el a döbbent lány kezét.

„Megfogta a kezem. Uramisten! Meg… megfogta. Ez életem legboldogabb napja! Várjunk csak, hisz ő Piton. De mégis olyan jó érzésem támadt.” – ábrándozott.

- Úgy tűnik leráztuk – nézett körbe Piton.

- Igen. Remélem – sóhajtott megkönnyebbülten.

Épp rá akart nézni a férfira, mikor az váratlanul megcsókolta. Ajkai először csak gyengéden, majd egyre határozottan kezdték ízlelgetni a lány száját. Hermione ajkai automatikusan elnyíltak egymástól, ezzel beengedve a férfi nyelvét. Nyelveik hamarosan vad táncba kezdtek.