|
Chapter 1: Prológus
Hana Piton 2007.11.24. 18:02
Szerző megjegyzése: Minden jog J. K. Rowling-ot illeti!
Első ilyen témájú írásom...Örülnék a kritikáknak,nem baj ha rossz, szívesen veszem az építő kritkákat is.
Bevezető rész
Hermione Granger egy könyvtárban ült, asztala mögött, gondolataiba mélyedve. Hosszú barna haja – ami régen mindig kócosan állt – gyenge hullámokban omlott vállaira, haja körbevonta szép vonású arcát. Mogyoróbarna szemei kedvesen csillogtak.
Már nem az a kislány volt, aki egykor a padból majd kiesve jelentkezett, már felnőtt nő volt. Szellemileg és testileg is.
Most megengedhette magának a lazítást, mivel szombatonként nem nagyon voltak látogatók. A munkája nem volt különösen nehéz, rendezgette a könyveket, feljegyezte a kikölcsönzéseket… viszont jól megfizették, mivel a város egyik leghíresebb könyvtárában dolgozott.
A Roxfort elvégzése után egyetemre ment, majd könyvtárosi munkát keresett. Nem, nem a Roxfortban, nem akarta megfosztani szeretett könyvtársnőjét a munkájától, így Londonban keresett kifejezetten, varázslóknak szóló könyvtárat. Szakértésének köszönhetően gyorsan talált is. Egy hónapja dolgozik, s munkájával teljes mértékben meg vannak elégedve. Hozzáértése figyelemre méltó, meglett az eredménye a sok könyvtárba járásnak, olvasásnak. Bár sokan azt hitték, hogy visszamegy a Roxfortba tanítani, gondolkozott is ezen, de végül elvetette az ötletet, mondván, hogy nem lenne jó tanár. Tudásvágya megmaradt, és talán a gyerekeket is túlhajszolná - ahogy magát szokta időnként –, hogy tanuljanak még többet, így többre viszik az életben. Mégis megkímélte a diákságot „magától”, hisz Harryék se szerették, ha unszolja őket.
Mindennapjai nyugodtan telnek mióta Voldemortnak vége, örökre. A kis kiválasztott sikeresen legyőzte a Nagy Urat, béke van, és nyugalom. A halálfalókat az Azkabanba zárták, ahol megkapták méltó büntetésüket. Igaz maradtak még hű szolgák, halálfalók, de őket is lassan elkapják.
Ő maga is rész vett a végső ütközetben, bátran harcolt barátai mellett. Sok rendtag meghalt, és sokan megsebesültek, beleértve őt magát is. Szerencsére csak kisebb sebeket szerzett.
Harry és Ron az iskola után az Auror képzőbe mentek, őt is hívták, hogy menjen velük. Ő, mint auror, mikor utálja a harcokat és a háborút? Nem, ő alapból nem ilyen. Miután magában érvelt, már csak el kellett mondania, hogy nem. Ha igaz barátok megértik, így kerek-perec elmondta, nem neki való az auror munka. A fiúk sokat sejtően egymásra néztek, végül belátták, hogy ez igaz. Később rájött, hogy csak azért kellett volna oda járnia, hogy segítsen a tanulásban, ahogy régen… persze, még mit nem!
Sajnos élete nem volt tökéletes, mivel magánéleti gondjai voltak. Ronnal hetedik évvégén jártak, de nem lett belőle semmi, mivel rengeteget veszekedtek. A véleményük szinte mindenről eltérő volt. Két hónap után nem bírta tovább, és szakított vele. A procedúrának szintén veszekedés lett a vége. Ron dühösen elviharzott a helyszínről – és még nem neki áll feljebb, hogy Hermione kezdi mindig. Év végéig nem is beszéltek egymással, hiába próbálta őket békíteni Harry és Ginny. Akik persze együtt voltak… Később bűntudata lett, hogy ilyen szörnyen elbánt Ronnal, de rájött, hogy tényleg nem egymáshoz valók. Neki egy intelligens, művelt, kedves férfi kell, akivel sok közös témájuk van.
Mielőtt elhagyták az iskolát, sikerült tisztázniuk mindent, és barátságuk újra helyre állt. Bár Ron – sejtése szerint – még nem törődött bele teljesen, valószínűleg még mindig gyengéd érzelmeket táplál iránta.
Most senkije sincs, magányosan él egy lakásban. Azzal biztatja magát, hogy még nem késő, és egyszer betoppan az igazi.
Épp ekkor lépett be a könyvtárba egy magas, fekete hajú férfi…
***
Perselus Piton, unottan ücsörgött az irodájában.
Viszont nem a Roxfortban… Nem szerette a tanítást, a sok ostoba kölyköt meg ki nem állhatta. Kollégái sem viselték már el, gúnyos modora miatt, ami az elmúlt években fokozódott. Így mindenki nagy örömére otthagyta a bájitaltanári állást.
Kém mivoltára hagyatkozva, kémszolgálatot nyitott, amiben keresztfia is segített. Kémnek lenni mégis csak megérte, így kamatoztathatta a tehetségét, bár a legtöbb munkát nem ő végezte, neki csak hátra kellett dőlnie.
Nem mindennapi vállalkozás az igaz, de elképesztő hogy az emberek milyen kíváncsiak. Mindent tudni akarnak a másikról, hogy kivel jár, hol dolgozik, hogy lett hirtelen gazdag és egyéb badarságokat.
Albus Dumbledore megölése miatt sokan elítélték, hiába derült ki, hogy ez egy terv része volt.
Az sem hozott túl sok változást a nevére, hogy nem Voldemort oldalán állt, így múltja miatt nemhogy felesége, de még barátnője sem volt. Pedig már ideje lenne megállapodnia. Bár ez nehezen lehet elképzelni róla, Ő Perselus Piton boldog családban éljen? Hát elég abszurd ötlet. Természete miatt, elég nehéz lesz valakit találni… áh kell is neki feleség vagy barátnő! Inkább marad agglegény, kinek kell a szerelem? Azzal csak a gond van…
Nem mutatkozott túl sokat emberek között, minek, hisz úgy sem kedvelik, és ő pont arról híres, hogy ide-oda jár. Szabad idejét Dracoval töltötte. Mivel neki volt családja, legtöbbször még is egyedül volt.
A bájitalfőzésről sem mondott le, készítményeit a Szt. Mungóba küldte. Persze nem ingyen. Mit is várhattunk volna tőle, hogy ingyen adja? Nem ő nem ilyen!
Kopogtak.
Elmotyogott egy szabadot.
Nem szerette, ha megzavarják gondolat menetét. Már olyan jól belelendült, Piton és a nők helyzete elemzésébe.
Draco vigyorogva dugta be a képét az ajtón.
- Új ügyfél érkezett! – mondta még mindig vigyorogva. Piton felhúzta a szemöldökét. Miért vigyorog ennyire? Bár már rég nem volt kliens, de azért ez már túlzás.
- Engedd be! És töröld le ezt a bárgyú vigyort a képedről! – utasította rendre a fiút, majd „rendbe szedte” gondolatait is.
- Oké! – lassan széles mosolya, kisebbre lankadt.
Javíthatatlan – gondolta Piton lemondóan.
Kis vártatva belépett az újdonsült ügyfél, aki nem más volt, mint a kis kiválasztott, Harry Potter és legjobb barátja, Ron Weasley. Piton megrökönyödött, de ezt nem mutatta ki. Mit keresnek ezek itt? Már csak ők hiányoztak, úgy is rosszkedvem van.
- Attól tartok, rossz helyre jöttek, a piroslámpásház nem itt van - gúnyolódott. Elégedetten nézte az eredményt, ami nem maradt el.
Ron elképedt. Ilyen szörnyű modora lenne? Már az iskolában sem volt semmi, de ez a mostani beszólás meghaladja az eddigieket. Harrynek megrándultak az arcizmai, de nyugodtan felelt:
- Nem tévesztettük el, és örömmel látom, hogy modora még a régi! – húzta el a száját.
- Ha nem tévesztették el, akkor mondják, mit akarnak? – kérdezte kimérten, majd intett kezével, hogy leülhetnek.
Nagyon kíváncsi lett, pedig ő nem szokott ennyire érdeklődni valami iránt, de az hogy Harry Potter idejön, és valakit meg akar figyeltetni, felcsigázta.
***
Húsz perccel később Piton elhagyta irodáját, és a szemben lévő könyvtárba indult. Mikor belépett, megszólalt az ajtó feletti csengő.
Tekintete találkozott egy meleg barna szempárral…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
