Nyolcadik fejezet

Missy születésnapja óta Sally csak ritkán jött el hozzánk délutánonként, Leót pedig sehogy sem tudtam meggyőzni. Ő azzal érvelt, hogy amit ő tehetne, azt én is meg tudom tenni. Az volt ezzel a gond, hogy egyedül nem igazán sikerült. Ami eddig hármunk dolga volt, minden rámzúdult: én mentem el bevásárolni, én voltam egész idő alatt Missy-vel, én tanultam vele, én főztem rá, én mostam, és még sorolhatnám a dolgokat. Természetesen Sally időközönként eljött segíteni - Ő továbbra is az intim dolgaiban segítette Missy-t -, de nem beszélgettek egymással. Olyanná alakult ez Sally számára, mint egy mindennapi beidegződés, amit muszáj megtennie.

Otthon sem volt rózsás a helyzet. Anyu elkezdett amiatt aggódni, hogy túl sokat vagyok Missy-nél, és ezért nem marad időm a családra, és a tanulásra. Hiába mondtam, hogy a tanulás társaságban sokkal jobban megy, nem hitt nekem, és azt követelte, hogy szánjak Missy-re kevesebb időt. Azzal érvelt, hogy a többiek majd vigyáznak rá.

Az igazság az, hogy nem mondtam meg otthon, mik történtek velünk. Nem tudták, hogy előbb Leo, majd Sally is - részben - otthagyta Missy-t, és hogy egyedül én maradtam vele. Nem tudom miért, de nem akartam ezt megmondani nekik. Legbelül úgy éreztem, hogy Missy mellett kell maradnom, már csak azért is, mert megesküdtem rá, és ha otthon elmondom az igazat, akkor biztos, hogy elszakítanak tőle. Tudtam, hogy ez nem teljesen igaz, de az biztos, hogy sokkal kevesebbszer találkozhattam volna vele, és akkor már biztos nem maradt volna senkije, aki tényleg törődik vele. Attól féltem, hogy ha egy kívülálló gondjaira bíznák, teljesen önmagába zuhanna. Ez pedig csakis akkor történhetne meg, ha elmondanék mindent.

Így hát otthon nem tudtak semmit, és ellenálltam anyu kényszerítéseinek is, vagyis annyi ideig voltam Missy-nél, amennyi ideig csak lehettem. Természetesen emiatt néha veszekedés volt otthon, de apu az én oldalamon állt, így patthelyzet alakult ki, én pedig továbbra is eljártam Missy-hez. Csak addig reménykedhettem a titkom megtartásában, amíg anyu el nem jön egyszer velem, vagy nem beszél a többiek szüleivel, ami nem történt meg. Mindig is bízott bennem, én pedig úgy rendeztem a mondanivalómat, hogy ne tudjon gyanakodni semmire sem.

Missy kezdetben hidegen viselkedett velem szemben. Időt adtam neki, hogy feldolgozza az eseményeket, így nem erőltettem a felvidítását, de egy idő után már nem tudtam nézni ahogy szenved, ezért megpróbáltam többet beszélni vele. Egy ilyen próbálkozásom társasjáték közben volt:

Napok óta alig szólsz valamit. Mi a baj?

Tudod te azt jól.

Ne bánkódj miattuk, csak egy kicsit felhúzták magukat. Majd lenyugszanak.

Nem velük van a baj...

Hanem?

Nem kaptam választ, és egyik alkalommal sem tudtam kihúzni belőle. Reméltem, hogy egyszer csak beadja a derekát, és elmondja, hogy mi nyomasztja ennyire, de ez teljes képtelenség volt. Egyre többször próbáltam neki kedveskedni valami aprósággal, amit eleinte el is fogadott, de lassan egyre inkább ellenszenves lett, egy alkalommal pedig dühösen elutasította.

Nem tudtam mit tegyek, ezért inkább többet nem próbálkoztam ilyesmivel, hanem folytattam az átlagos mindennapi teendőimet. Ekkor viszont megláttam rajta valami újat. Valami más volt a viselkedésében, ami egyre inkább előjött, és nem tudtam meghatározni, pontosan mi lehetett az. Olyan volt, mintha idegenkedne tőlem, vagy félénk lett volna. Távolabb húzódott amikor etettem, kerülte a tekintetem, és még engem is. Nem mertem megkérdezni, miért volt ilyen. Féltem, hogy bármilyen szóval vagy mondattal megbánthatom, és engem is végleg eltaszít magától.

Aztán egyszer csak megtudtam mindent. Teljesen átlagos napnak indult, és délutánig ténylegesen az is volt: Az iskola után elmentem haza, ami után szinte azonnal továbbmentem Missy-hez. Mikor megérkeztem, már várt a nappaliban. Nem nézett a szemembe, de éreztem, hogy minden lépésemet figyeli. Készítettem neki egy meleg ebédet, és közben a szokásos módon megkérdeztem tőle, hogy hogy érzi magát. A válasza is a megszokott volt, de ami ebéd után következett, az már nem annyira. Mielőtt elővettem volna a könyveket, hogy elkezdjünk tanulni, azt mondta:

Most nem akarok tanulni, nincs hozzá kedvem. Inkább aludnék egy kicsit.

Meglepődtem, mivel sosem utasította vissza a tanulást. Mindig végighallgatott, és valamennyire szeretett is így együtt tanulni, ráadásul furcsa volt, hogy éppen az alvást hozta fel indokként. A helyzete miatt nagyon sokat szokott aludni, és sosem volt fáradt.

Akkor viszont tényleg látszott rajta valami. Nem volt meg az a jól megszokott tartása, magába roskadva ült, és a szeme is karikás volt. Szemmel láthatóan nem aludt az éjszaka.

Valami baj van?

Nem, semmi. Csak fáradt vagyok.

Felkelt, és elindult a szobájába.

Ne segítsek valamiben?

Nem kell.

Bement a hálószobába, a lábával behúzta az ajtót, majd halkan lehuppant az ágyára. Egy kis ideig még néztem az ajtót, majd úgy döntöttem elmegyek a boltba bevásárolni, és egy kis időre magára hagyom, had pihenje ki magát.

Elmegyek venni egy kis kaját, nemsokára jövök.

Nem volt válasz. Ezt beleegyezésnek vettem, úgyhogy kimentem a konyhába szatyorért, és pénzért. Mikor a kijárat felé mentem, odamentem a szobája ajtajához, hogy bezárjam, de akkor meghallottam valamit, amitől azonnal meggondoltam magam, és inkább bementem a szobájába.

Ahogy ránéztem, hirtelen nem tudtam mit tegyek. Abban biztos voltam, hogy nem fogok elmenni a boltba, de képtelen voltam a helyzetet feldolgozni. Missy ült az ágyán, és sírt. Vagy még pontosabban zokogott. Rámnézett, de annyi ereje sem volt, hogy rámordítson amiért benyitottam a szobájába.

Letettem a szatyrot, amit a kezemben tartottam, és leültem mellé az ágyra, amire ő elfordult tőlem, és lehajtotta a fejét.

Mi a baj, Mis?

Nem válaszolt, csak halkan sírt tovább.

Kérlek, mondd el mi bánt.

Nem akarom... – A szavak nehezen jöttek elő belőle, és olyan halkan, hogy szinte suttogott.

Valami nyomja a lelkedet, és addig meg nem nyugszom, amíg meg nem tudom, mi az. Láttam rajtad az utóbbi időben, hogy valami baj van. Mondd el mi az légyszi.

Fáj minden...

Legbelül erősen küszködhetett önmagával, így hát türelmesen vártam mellette. Addig nem nyugodtam, amíg meg nem tudtam, miért volt ilyen állapotban.

Én... – Szaggatottan, és nagyon lassan beszélt. – Én egy élő szerencsétlenség vagyok. Semmi értelme az életemnek.

De miért?

Mindig is üldözött a balszerencse. Állandóan valami rossz történik velem, akármit csinálok. Mindent mindig elszúrok

Ez nem igaz. Nem a te hibád, ami a kezeddel történt.

Nem arról beszélek... – Szünetet tartott, próbálta megkeresni a megfelelő szavakat. – Soha nem volt senkim se. Amióta anyuék meghaltak, mindenki csak ellök magától. Senkit sem érdekel, hogy élek.

És akkor én senki vagyok?

Nem rólad beszélek, de biztos vagyok benne, hogy te is meg fogsz utálni. Nincs kivétel.

Én soha nem foglak.

A többiek is ezt mondták, és mi lett a vége? Leo barátnője szörnyetegnek néz, Sally pedig egyenesen gyűlöl, és ezek is mind az én hibáim.

Ez nem igaz.

Ne próbálj meg megnyugtatni! Tudom, mit beszélek. Én voltam aki megőrült a suliban, és én voltam, aki ráordított Sally-re. Amikor elment, igaza volt. Eltaszítok mindenkit magamtól, és te sem leszel kivétel.

Soha nem hagylak magadra, Mis.

Te nem tudsz semmit!... – A zokogás miatt nem tudott szólni. – Túl sokat tettél már értem idáig is. Tudom, hogy a baleset miatt teszed, de elég volt. Annyi mindenben segítesz, hogy már egy egész életen át sem tudnám viszonozni.

Nincs rá szükség.

Te mindent megteszel értem, én meg nem csinálok semmit, még csak meg se háláltam egyszer sem! Nem vagyok jó semmire. Én csak egy púp vagyok a hátadon.

Ez nem igaz, örülök hogy veled lehetek.

Elszakítalak a családodtól, és házimunkára kényszerítelek. Nem érek én az égvilágon semmit. Talán az enne a legjobb, ha nem is élnék...

Na ez már tényleg sok. Szeretek veled lenni, és szeretem a házimunkát is, anyuék meg nem érdekelnek. Engem csak az érdekel, hogy te jól érezd magad.

De én sosem fogom így jól érezni magam, hát nem érted? Hogy a fenébe lehetnék így jól? – A mozdulatlan karjaira nézett, és még jobban magába esett.

Ez majd idővel el fog múlni. Kerítünk egy olyan orvost, aki ért is a dolgához, és kigyógyulsz belőle. Viszont amíg meg nem gyógyulsz, én itt leszek veled. Abban azért egyetértesz, hogy nem lenne jó ötlet így egyedül maradnod?

Persze. Csak ez így olyan megalázó.

Nincs ki előtt megalázó legyen. A többiek előtt sem, mert ők a barátaid. Bármi is történt eddig, megváltoztatható. Biztosan le fognak nyugodni, és újra együtt leszünk mind a négyen.

Nem hinném.

Csak azok hiszik rólad, hogy szörnyeteg vagy, akik nem ismernek igazán. Azt, hogy szeretek veled lenni őszintén mondtam. Te egy igazi barát vagy. – Átöleltem, ő pedig a vállamra dőlt, és így maradtunk egy kis ideig.

Tudtam, hogy én volt az első, akinek ezt elmondta, és ezzel nagyon sokat kiadhatott magából. Nagyon furcsa volt őt erről az oldaláról látni, megismerni az érzéseit. Az volt az első alkalom, hogy az "igazi" Missy-vel beszélgethettem. Ha nem lett volna az a titokzatos baja a karjainak, ez az egész teljesen máshogy történt volna meg. Bár az is lehet, hogy ha nem történt volna meg a baleset, soha nem tört volna elő belőle ez az énje.

A szemébe néztem, és láttam, hogy már megnyugodott.

Most elmegyek a boltba. Nemsoká jövök, utána játszunk egy jót, oké?

Oké...

Felvettem a szatyrot, és kimentem. Még egyszer visszapillantottam rá: Ott ült az ágyon, és maga elé nézett. Miután elindultam, a beszélgetés járt a fejemben. Egymás után többször végigfutottam rajta, majd elgondolkoztam egy-egy mondtaton, és újra végiggondoltam. Nem láttam magam körül az utcát, a házakat, csakis Missy-t a lelki szemeimmel, és hallottam minden egyes szavát.

Egy mondat elkezdett körbe-körbe járni a fejemben, és nem hagyott nyugodni. Hirtelen nagyon rossz érzés öltött el, amit nem tudtam hova rakni. A mondat továbbra sem hagyott nyugodni: "Talán az enne a legjobb, ha nem is élnék...". Amikor ezt mondta Missy, nagyon rossz tréfának vettem, most viszont nem hagyott nyugodni, és addig mart, amíg egyszer csak észre nem vettem, hogy visszafelé futok.

Nem tudom pontosan miért tettem, hiszen nem lett volna semmi okom visszarohanni az út felétől, mivel úgy váltunk el egymástól Missy-vel, hogy már könnyített a lelkén. Mégis hálás voltam az égieknek, hogy ezt megtettem.

Megérkeztem a lakásra, és berontottam az ajtón. Berohantam Missy szobájába, de nem volt ott. Többször is a nevén szólítottam, miközben felkutattam az egész lakást. Már teljesen elkeseredtem, amikor végre megtaláltam, viszont a látványtól elállt a lélegzetem.

A fürdőszobában volt, és a kádban feküdt, ami tele volt engedve vízzel. Mozdulatlan volt, mint egy darab kő, a feje pedig a víz alatt feküdt. Egyértelmű volt a dolog: Missy öngyilkos akart lenni.

Missy!

Megmozdult, és elkezdett kapálózni a lábaival. Villámgyorsan kihúztam a vízből, és eltekertem a csapot.

Mi a fene ütött beléd?

Nem akartalak visszatartani. Nem akarok így élni... – A hangja elhaló volt, nem sokat változott az előző beszélgetésünk óta.

Én meg nem akarom, hogy ezt tedd magaddal!

Csurom vizes volt a ruhája, és teljesen ernyedten feküdt a karjaimban.

Kérlek ne csinálj ilyet még egyszer.

Nem lett volna szabad magára hagynom Missy-t, amiért nagyon dühös voltam magamra. Nem elég, hogy miattam történt vele egy baleset, még vigyázni sem tudtam rá eléggé. Szerencsére viszont időben érkeztem, és nem történt vele semmi azon kívül, hogy mindene elázott. Meg sem moccant, nem szólt hozzám, és a szemembe se nézett. Teljesen elengedte magát, és hagyta hogy kivigyem a konyhába.

Száraz ruhát kell felvenned, különben megfázol. Hívom Sally-t, addig megszárítalak.

Továbbra sem szólt semmit, és nem is vettem biztosra, hogy hallotta amit mondtam. Csak nézett maga elé, és újra sírt. Nem lett volna szabad ilyen állapotban magára hagynom, de már késő volt ezen rágódni.

Levettem a felsőjét és a nadrágját, és ráborítottam egy nagy törölközőt, amit a fürdőszobából hoztam. Reméltem hogy nem fog ezért megsértődni, de muszáj volt, mert már elkezdett remegni a hidegtől. Gyorsan felhívtam Sally-t, és mondtam neki, hogy sürgősen jöjjön át. Nem árultam el neki miért, de érezte, hogy valami baj történt.

Sally nemsokára ideér, addig beviszlek a szobádba.

Még mindig csendesen ült egy helyben, ami nagyon aggasztott, de láttam rajta, hogy lelkileg már valamennyire jobban van, mint pár perccel azelőtt. Bevittem a hálószobába, és befektettem az ágyba. Jó alaposan betakartam, a haját pedig becsavartam egy másik törölközőbe. Csak ezután nézett újra rám, de még jó néhány perc eltelt, mire megszólalt.

Bocsáss meg. Már megint csak hátráltatlak.

Ne kezdd ezt elölről. Mondtam, hogy szeretek veled lenni.

Ez így nem fair... – Kívülről teljesen összetörtnek látszott, de a hangja újra határozott volt. – Még véget se tudok vetni ennek az egésznek.

Mert nincs is rá semmi szükséged. Nem dobhatsz el csak úgy mindent magadtól.

De velem mindig csak rossz történik, és mindig én vagyok a hibás. Ezért nem szeret senki sem.

Az előbb felhívtam Sally-t, és aggódott érted. Mindenképp meg akarta tudni, hogy mi történt veled. Akármi is van köztetek, ő a barátod marad, és ez sosem fog már változni.

Eddig mindenki elmenekült előlem. Nem tudtak mellettem maradni, és azt hittem ti is csak azért teszitek, hogy ne legyek egyedül. Senkit sem én érdekeltem eddig, hanem hogy ők milyen önzetlenek tudnak lenni.

Én viszont biztosíthatlak téged, hogy minket igenis érdekel az, hogy te ki is vagy valójában. Ahogy látom, teljesen más, mint amit kifelé mutatsz.

Egy pillanatra levette rólam a tekintetét, és elvörösödött.

Kiskoromban nem voltam ilyen. Többször is megpróbáltam már újra a régi lenni, de anyuék halála óta ez sosem sikerült, és egyre csak rosszabb.

Nem tudtam erre mit mondhattam volna. Ez túlságosan is ingatag téma volt, és nem akartam őt betaszítani a mélybe. Kis idő múlva folytatta.

Próbáltam kedves lenni, de nem vagyok rá képes. Annyira szeretnék boldog lenni, mégse sikerül. Bármikor eljutnék oda, valami megint történik. A baleset óta minden nap szerettem volna megköszönni nektek mindent, amit értem tettetek, de sosem tudtam megtenni, és az lett a vége, hogy Sally-t elüldöztem.

Most viszont éppen ide tart, és nagyon aggódik érted. Használd ki az alkalmat, és tedd meg. Nem kell kiöntened neki a szíved, de sokkal jobb lesz utána.

Nem tudod, milyen nehéz.

Miközben ezt kimondta, hallottam a bejárati ajtó hangját. Ahhoz képest amilyen távol lakott Sally, nagyon gyorsan megérkezett. Elindultam hozzá a nappaliba, és közben hallottam, hogy minket hív. Még teljesen fel volt öltözve, és látszott rajta, hogy igencsak sietve jött át hozzánk.

Mi történt? Annyira megijedtem amikor hívtál!

Nem történt semmi baj. – Halkan beszéltem, és jeleztem neki, hogy ő is tegyen így. – Majdnem megtörtént, de szerencsére még időben rátaláltam.

Mi az, hogy időben rátaláltál?

Missy az utóbbi időben lelkileg teljesen kikészült attól amik történtek, és... – Nem tudtam hirtelen hogy mondjam el. – megpróbált öngyilkos lenni.

Istenem!

A kádban feküdt, amikor rátaláltam. Épp boltba mentem, de útközben visszafordultam. Még szerencse, hogy időben visszaértem.

És mi történt vele? Jól van?

Nincs semmi baja, csak teljesen elázott. Valamennyire megszáradt már, de jobb lenne, ha vehetne egy jó meleg fürdőt, és utána átöltözne.

Természetesen. Hol van most, és egyáltalán miért csinálta ezt?

A szobájában van. Nagyon megviselte az, hogy összevesztetek, és hogy Leo is elment tőle. Segíts neki kérlek kibékülni. Sokat jelentene ez a számára.

Lehajtotta a fejét, és bocsánatkérően válaszolt.

Bármennyire is hibás volt a dologban, nem haragudtam rá. Tanult a hibájából, tovább pedig már nem fogja folytatni a gyerekeskedést, és most ez volt a fontos. Bementünk Missy-hez, és Sally odaült mellé az ágyra.

Hogy vagy? – A hangja megint olyan kedves volt, mint az összeütközésük előtt.

Már jobban. Sajnálom...

Nem kell mit sajnálnod. Nem akartalak ennyire megbántani. Csak el kellett volna mondanod, hogy mi bánt.

Ez nem olyan egyszerű. Én... – Egy pillanatra rám nézett, és látszott rajta, hogy belül küszködik önmagával. – Szeretném megköszönni, hogy itt vagy.

Csak nem hitted, hogy magadra hagylak? Bármi történjék, rám mindig számíthatsz.

Ezt csak azért mondod, ami történt.

Nem, nem azért. Sosem akartam volna veled összeveszni, én csak nem voltam magamnál. Esküszöm... – Egy pillanatig habozott, majd rám mutatott. – Esküszöm az ő életére, hogy te vagy a legjobb barátom.

Ekkor valami olyasmi történt, amit soha nem fogok elfelejteni, ugyanis akkor láttam Missy-t először mosolyogni. Nem tartott sokáig, viszont mégis feltört belőle a nevetés, és ez elgondolkodtatott. Vajon az ember miért akkor jön rá a fontos dolgokra, amikor közel van ahhoz, hogy elveszítse azokat? Lehet, hogy minden a baleset óta azért történt, hogy Missy-nek sikerüljön áttörnie ezt a gátat? Bárhogy is volt, a változást kristálytisztán lehetett látni. Amióta kiönthette a lelkét, egészen megkönnyebbülten viselkedett.

Sally elvitte Missy-t megfürdeni, majd átöltöztetni, én pedig végre nyugodtan el tudtam menni a boltba bevásárolni. Már nem volt rá semmi okom, hogy visszaforduljak, így teli szatyorral érkeztem vissza, és készítettem is egy vacsorát hármunknak. Sally-ék vidáman beszélgettek, és bepótolták az ellenségeskedéssel töltött időt. Határozottan látszott Missy-n, hogy nem nyomta már akkora súly a lelkét.

Az estét kivételesen jó hangulatban töltöttük el, miközben Missy még jó párszor bocsánatot kért, és megköszönte a segítségünket. Leültünk közben játszani is, és ott tovább folytattuk a beszélgetést. A vidám társaságban az idő nagyon gyorsan eltelt, Sally-nek ezért lassan mennie kellett, úgyhogy átöltöztette Missy-t pizsamába, aki viszont még egyáltalán nem akart aludni - Bár még mindig látszott rajta a fáradtság. Még mindig volt kedve beszélgetni, és társasozni, úgyhogy ott maradtam vele.

Látod? Nem is volt olyan nehéz Sally-vel kibékülni.

Így utólag tényleg nem, de úgy érzem még mindig nagyon messze vagyok attól, hogy teljesen jól legyek. Olyan jó lenne újra megpróbálni mindent.

Van rá még épp elég időd, csak ne csinálj megint olyat, mint ma.

Nem fogok. Azt hiszem ez túl elhamarkodott ötlet volt. – Rám nézett. Nem a megszokott jeges tekintettel találtam szembe magam. – Annyira örülök, hogy itt vagytok mellettem.

Miután a partit végigjátszottuk, végre már hajlandó volt elaludni, úgyhogy elkísértem a szobájába, és segítettem neki befeküdni az ágyába - Bár talán már nem is lett volna szüksége a segítségemre, hisz egész jól megbirkózott a dologgal kezek nélkül is. Elbúcsúztam tőle, és elindultam kifelé, amikor meghallottam a hangját.

Maradj még egy kicsit.

Otthon már várnak.

Csak addig, amíg elalszom. Addig csak kibírják.

Nem tudtam neki nemet mondani, így hát visszamentem hozzá, és leültem mellé az ágyra. Többet nem szóltunk egymáshoz, de még egy kis ideig rám nézett. Utána viszont becsukta a szemét, és még sokáig mellette maradtam. Úgy éreztem, azon a napon Missy újjászületett, és egy másvalakit ismerhettem meg. Ez a valaki pedig a legjobb ember volt, akit valaha is ismertem.

Amikor már biztos voltam benne, hogy elaludt, halkan felkeltem, és hazamentem. Otthon már senki sem volt ébren, úgyhogy a lehető legcsendesebben mentem a szobámba. Az álom nagyon hamar elnyomott.

Másnap már szombat volt, vagyis nem kellett reggel iskolába mennem. Anyu legnagyobb bánatára viszont nem maradtam otthon, mert minél hamarabb látni akartam az új Missy-t. Tulajdonképpen már feladta a csatát, és nem is szólt semmit, de nem fogadta szívesen a dolgot, hogy már megint nem láthat egész nap. Rögtön reggeli után fel is öltöztem, és el is mentem otthonról. Útközben végig az járt a fejemben, hogy vajon mivel fog még Missy meglepni, mi az amit még nem tudok róla. Amikor megérkeztem már fenn volt, és tv-t nézett.

Szia Mis.

Szia. Nagyon hamar jöttél. Csak nem elengedtek otthon?

Nem, nem igazán, de túlságosan nem érdekelt. Hogy vagy?

Sokkal jobban. Úgy érzem, mintha fel akarnék robbanni, tele vagyok energiával.

Nagyon örültem, hogy jól érezte magát. Hihetetlenül megváltozott ahhoz képest, amilyen előző nap volt.

Mialatt a tv-t nézte, csináltam magunknak egy - Talán túlzottan is - bőséges reggelit, amit alig bírtunk végig megenni. Kaptam is tőle egy kis megjegyzést a túlbuzgóságom miatt. Utána pihenésképp megnéztünk egy filmet, és közben néha beszélgettünk is egy kicsit. A film hosszú volt, és Sally perceken belül megérkezhetett, úgyhogy gondoltam nekiállok mosogatni, és kimentem a konyhába. Miközben kivittem a tányérokat, Missy alig észrevehetően nézett engem. Nem tudott nekem segíteni, ezért nem szólalt meg, és próbált úgy tenni, mintha nem ez járna a fejében. Nem akartam megsérteni, ezért gyorsan tettem a dolgom.

Ahogy ott álltam a csap mellett, és vártam, hogy megteljen a mosogató, Missy felkelt, és elindult a konyhába. Zavartnak látszott, és minél lassabban jött, hogy a gondolatait összeszedhesse.

Én, szóval azt szeretném mondani... – A mondandóját viszont nem tudta befejezni.

A konyhát úgy alakították ki, hogy a nappaliból közvetlenül oda lehessen menni, vagyis nem volt közöttük ajtó. Ami viszont ott volt, az két lépcsőfok, mivel a konyha fentebb volt néhány centivel, és Missy zavarában épp ezt felejtette el. Megbotlott, és előreesett, mire odaugrottam, és elkaptam a kezét.

Ekkor egy pillanatra mindketten megálltunk, és megpróbáltuk feldolgozni ami történt. Nem lett volna ez olyan különleges pillanat, ha csak úgy elkaptam volna, és ezért nem esik el. A furcsa viszont az volt, hogy mivel túl távol volt tőlem, neki is ki kellett nyújtania a kezét, amit meg is tett. A felismerés úgy csapott belénk, mint a villám. Ott álltunk egymás előtt, és csak bámultuk a kezünket. Ez az egész azt jelentette, hogy valami miatt Missy meg tudta mozdítani a karjait, és még éreztem is az enyhe szorítását.

Ez nem lehet igaz! – Missy hangjában egyaránt benne volt az izgalom és egy kis félelem.

Pedig az.

Elengedtem a kezét, amire az leesett a teste mellé, viszont nem ernyedten. Valamennyire tudta mozgatni, és le mertem volna fogadni, hogy ez csak a kezdet.

Ezt meg kell mondani a többieknek.

Missy megbabonázva nézte a karjait, és megállás nélkül próbálta azokat mozgatni.

Előkaptam a mobilomat, és azonnal felhívtam Sally-t, majd Leo-t is. Mindkettőjüknek csak annyit mondtam, hogy azonnal jöjjenek. Nem mondtam el mi történt, mert úgy éreztem ezt nem lehetett volna csak úgy elmondani. Mialatt odaértek, Missy egyre izgatottabb volt, és mindenfélével próbálkozott: emelgette a karjait, tornáztatta az ujjait, és tárgyakat próbált megfogni. Nem tudtam elképzelni milyen érzés lehetett ez neki, csak néztem őt, és mosolyogtam.

Gondoltad volna, hogy ez ilyen hirtelen fog jönni?

Egyáltalán nem. Ez olyan jó! – Felém fordult, és megfogta a karomat. Mindketten nevettünk.

Hallottuk amint Leo kocsija megérkezik, és kiszáll belőle. Kimentünk elé, és kicsit meglepődtünk, amikor láttuk, hogy Sally is vele jött. Úgy látszik Missy jobban érdekelte, mint a Leo-val való ellenszenve. Ő szólalt meg először, amikor meglátta, hogy Missy karjai nincsenek rögzítve.

Mi történt már megint?

Missy válaszul csak egy gyenge integetést imitált a kezével.

Uram Isten!

Sally odaugrott hozzá, és átölelte, Leo pedig elmosolyodott.

Tudtam, hogy ez nem maradhat így örökre. Örülök, hogy jobban vagy Mis, és sajnálom, hogy nem voltam veled mostanában.

Semmi baj. Megértem, ha több időt szerettél volna a magánéletednek.

Hát... – Leo zavarba jött, és kezével a tarkójához kapott. – Az igazat megvallva már tényleg csak szerettem volna.

Ezt hogy érted?

Többé már nem vagyok Kathy-vel, de ez most nem lényeg. Menjünk be a kórházba, és kérdezzük meg azt orvost, mi a véleménye.

Mindhárman kérdően néztünk rá, de egyelőre nem akartuk a témát feszegetni - Erre lesz bőven alkalom. Az volt a fontos, hogy egy szakértő kijelentse: "Missy meggyógyult". Amíg ezt meg nem hallottam, nem tudtam lenyugodni.

Alig telt el pár perc, és már bent is ültünk a jó öreg kocsiban, a jól megszokott ülésrenddel. Én elől elmeséltem Leónak az utóbbi napok eseményeit, hátul pedig Missy próbálgatta még mindig a régi-új karjait. Néha hátrapillantottam, és láttam, hogy egyre jobban ura a kezeinek. Villámgyorsan szokott vissza újra ahhoz, hogy képes azokat mozgatni.

Az izgalom átjárta az egész lényemet. Néhány héttel azelőtt ugyanúgy mentünk a kórházba, és akkor még teljesen önmagamba voltam esve, most viszont majd kiugrottam magamból, Missy pedig olyan volt, mint egy kis kamaszlány. Ez az egész olyan hihetetlen volt, mint ami az egészet előidézte.

A kórházban kis keresgélés után rátaláltunk az orvosra, aki megvizsgálta Missy-t, és elmondtuk neki mi történt. Kért egy kis időt, majd elkísérte Missy-t egy szobába, ahol már egyszer megvizsgálták. Mi odakint vártunk a folyosón.

Úgy örülök, hogy végre vége van. Nem értem miért kellett Missy-nek ezt az egészet elszenvednie. – Sally leült egy padra, és ránk nézett. Nem bírtam ki, hogy ne válaszoljak.

Ezen már sokat elgondolkodtam, és mindig egy kérdéshez jutottam. Vajon ha nem történik meg a baleset, akkor is át tudta volna törni a benne levő lelki gátat?

Ugyan már. Azért mégse kéne ilyesmiknek történni ahhoz, hogy valaki kijöjjön a depressziójából.

Ez igaz, viszont mi mindennel próbálkoztunk, amivel csak lehetett, és mégse volt semmi hatása. Nem is lehetett volna, hiszen az ő szemében akkor minket ő nem érdekelt.

Ezt meg hogy érted?

Elmondta, hogy akik segíteni akartak rajta, nem önzetlenül csinálták, és ezért otthagyták. Nem tudtuk volna sehogy sem meggyőzni őt arról, hogy mi igenis kedveljük őt. De ha mégis, nagyon sok időbe telt volna, és a gát még akkor sem szakadt volna le.

Van benne valami. – Leo elgondolkodott. – Szerinted ez valakinek a műve odafönt?

Nem tudom, hogy kinek a műve, és miért pont így történt. Én csak azt tudom, hogy ha végignézem az eseményeket, egyértelműen oda vezetnek, hogy Missy lelkileg meggyógyuljon. Belegondoltatok már abba, miért tartott ez a titokzatos valami pontosan addig, amíg ki nem öntötte a lelkét, és el nem kezdte a boldogságát kimutatni?

Ez túlságosan is filozofikus számomra. Amúgy is kettesre állok belőle. – Elmosolyodott, és legyintett egyet.

Rendben, akkor váltsunk témát. Miért is mondtad, hogy már nem vagy Kathy-vel?

Megvakarta a fejét, és olyan képet vágott, mint aki citromba harapott. Sally közben figyelmesen hallgatott, és önelégülten mosolygott.

Nos, az úgy kezdődött, hogy ugye Kathy-vel véletlenül találkoztam az iskolán kívül. Úgy látszik nem véletlen volt, és nem ez volt az egyetlen ilyesmi. Szándékosan rendezte úgy a dolgot, hogy eltávolodjak tőletek, és magát is szándékosan vágta meg. Amikor kiderült, az egészet bevallotta, és azt mondta azért csinálta, hogy együtt lehessünk. – Rövid szünetet tartott. – Én viszont nem akarok olyasvalakivel együtt lenni, aki képes ilyesmikre. Ez valahogy nem az én asztalom. Akármilyen kedves és aranyos, ez nem volt szép tőle.

Én megmondtam. – Sally elégedetten összefonta a karjait, és kihúzta magát.

Bevallom, igazad volt. Meg tudsz bocsájtani?

Sally felpattant a padról, és egy puszit adott Leónak.

Meg, te csacsi.

Én csak elképedve néztem, ahogy nevetnek egymáson, és teljesen eredménytelenül próbáltam összeilleszteni magamban ezt azzal a képpel, ahogy egymásra ordítanak. Inkább nem is törtem tovább ezen a fejem, mert nem tudtam volna rajtuk eligazodni. Örültem, hogy újra együtt voltunk.

Nem sokkal később kinyílt az ajtó, és kijött rajta Missy az orvossal.

A barátjuk szerencsés, mivel a szervezete ismeretlen módon feloldotta az elméjében lévő gátat, és újra ura a karjainak. Mint orvos, kínosnak érzem, hogy nem tudtuk meg a probléma okát, de biztosíthatom önöket, hogy ilyesmi többet nem fog előfordulni.

"Persze, hogy nem fog" - Gondoltam, mivel mi tudjuk az okát, és ez elegendő is.

Elbúcsúztunk tőle, és mikor elment, Missy-re néztünk, aki mióta kijött a szobából nem mozdult, és nem is szólalt meg. Ő rám nézett, és felém fordult.

Mielőtt elestem volna, valamit el akartam mondani, de nem volt rá alkalmam.

Igen, emlékszem.

Azt szerettem volna mondani... – Zavarban volt. Nem találta a szavakat. – Szóval mióta találkoztunk, mindig velem maradtál, és köszönöm, hogy kitartottál mellettem.

Ez csak természetes.

Van még valami... – Nem tudta mit mondjon, úgyhogy inkább odajött hozzám, és átölelt.

Viszonoztam az ölelést, és éreztem, hogy kihasználja a visszaszerzett karjait. Olyan erősen ölelt, ahogy csak bírt. Örült, végtelenül boldog volt. A szemembe nézett, és akkor láttam meg az igazi Missy-t. A mosolya teljesen rabul ejtett. Megköszönte előbb a kitartásomat, de csak most értettem meg, miért is tettem meg érte annyi mindent. Kinyitotta a száját, de akkor én már tudtam mit fog mondani.

Szeretlek.

Történjék bármi, csakis egyetlen érzés az, ami mindent képes legyőzni. Ez az egy az, amelyik igazán emberré tesz minket. Vannak akik egy egész életen át képesek átérezni, és ők azok, akik igazán fel tudják becsülni az értékét. Ez az érzés nem ismer lehetetlent, és ez az ami áttörte azt a gátat.