Ötödik fejezet

Miután megtudtuk, hogy Kathy mégis beadta a derekát, sikerült újra jobb hangulatot teremteni magunk köré, és az eredeti kerékvágásunkba is vissza tudtunk zökkenni. Sally kibékült Leóval, Missy pedig úgy viselkedett, mintha az egész meg se történt volna, pedig tulajdonképpen neki kellett volna megsértődnie. Túl sok ilyesmiben volt már része, és teljesen immúnis lett ezekre...

Valamennyire vártam a szilvesztert, de ugyanakkor féltem is tőle. Erősen kételkedtem benne, hogy egy jó újévi buliban lesz részünk, mert volt pár megválaszolatlan kérdés, ami nagyon aggasztott: Vajon Kathy hogyan fogja érezni magát a társaságunkban? Sally mennyire fog ellenségesen viselkedni vele? Végül pedig Missy hogyan fogja ezt az ünnepet így megélni? Talán ez volt az egyetlen dolog amit tudtam előre. Szerencsére ő elég higgadt volt ahhoz hogy ne bántsa meg a vendégét.

Végül is valamennyire sikerült lenyugodnom, és higgadtan felkészülnöm a következő év fogadására. Azt az estét már nem kellett otthon töltenünk, és az hogy hol fogjuk megtartani a szilveszteri bulinkat, megkérdőjelezhetetlen volt mindannyiunk számára.

A ház kidíszítését leszámítva az a nap is olyan volt, mint a többi, és már abszolút nem volt szokatlan látvány ahogyan Missy evett, vagy mikor Sally segítségét kérte az intim dolgai elvégzésekor, társasjáték közben pedig már azon versengtünk, melyikünk lépjen helyette. Ez az állapot már nem is volt számunkra olyan groteszk, és megpróbáltunk nem gondolni arra a lehetőségre, hogy talán olyasmiben szenved amiből sosem fog kigyógyulni. Sajnos még mindig nem sikerült olyan orvost találni aki magyarázatot tudott volna erre a dologra adni, és az általuk felírt gyógyszereknek sem volt semmilyen hatásuk.

Mikor a Nap már a horizontot súrolta, Leo elindult Kathy-ért, és még egyszer megjegyezte, hogy ami történt tisztázódni fog, és mi is megkedveljük majd őt. Az ablakból néztük, ahogy beindítja a kocsiját, és elhajt.

Remélem igaza lesz. – Sally sóhajtott egyet.

Nem kellett volna ennyire összeakadnod vele Kathy miatt.

De néha annyira hülye tud lenni.

Missy-re néztem, aki nem szólalt meg, és egyáltalán nem is figyelt ránk. Már egy ideje nem lehetett látni Leo kocsiját, de még mindig ott állt az ablaknál - Megint a fát bámulta.

Nem kérsz valamit inni, Mis?

Hm?... Ja, kösz nem. – Kíváncsi voltam rá vajon merre járhattak a gondolatai.

Leültünk az asztal köré, mire Sally elkezdte ecsetelni Leo eddigi összes melléfogását, ami nem igazán érdekelt sem engem, sem Missy-t, viszont én általában mindenkit meg szoktam hallgatni, Missy-nek pedig teljesen mindegy volt miről van szó, így hát hallgattuk csendben ahogy Sally kiönti nekünk a szívét. Ráadásul az idő is gyorsabban eltelt, és hamarosan már hallottuk is az ismerős autó hangját, amint lelassít, és megáll a ház előtt. Felálltam, és elindultam a bejárati ajtó felé, miközben Leóék bejöttek.

Szia, Kathy.

Ugyanolyan megszeppenten állt ott, mint ahogy az iskolában szoktam látni. Kissé lehajtott fejjel, óvatosan nézett szét közöttünk, és csak biccentett a köszönésemre. Sajnos egyelőre nem láttam esélyét, hogy azt az oldalát is megismerjük, amelyikről Leo olyan lelkesen beszélt. Ő sem volt épp a csúcsformájában, de észrevette a helyzetet, és átvette az irányítást a dolgok felett. Egyesével bemutatott minket egymásnak, majd bekísérte Kathy-t a nappaliba, és kihívott engem a konyhába, hogy dobjunk össze valami enyhe vacsorát a lányoknak.

Remélem nem esnek egymásnak. – Normális körülmények között ezt a kijelentését akár tréfának is vehettem volna, de nagyon komor volt az arca.

Ugyan, Missy nem haragtartó.

Tudom, de nem is rá gondoltam.

Nyugodj meg. Talán kicsit összeakadnak, de nem lesz ebből semmi. Idővel majd elmúlik ez az egész.

Nem tudom... Sally olyan furcsa lett mostanában.

Erre nem tudtam mit válaszolni, inkább belemélyültem a kenyérszeletelésbe, és nem gondoltam semmire. Ez az egész egyszerűen teljesen értelmetlen volt, és már alig vártam, hogy vége legyen.

Mikor visszamentünk a nappaliba a vacsorával, örömmel vettem észre, hogy Sally éppen beszélgetett Kathy-vel. Igaz, csak ő beszélt, senki más, de legalább nem volt ellenszenves a hangja, hanem sokkal inkább fecsegős.

Csakhogy visszajöttetek. Egyszerűen nem lehet belőlük egy szót sem kihúzni. Olyanok, mint két tojás. Pontosabban mondva, mint két kuka.

Váltottam Leóval egy sokatmondó pillanatot, ami annyit jelentett: "Látod, megmondtam hogy nem kellett volna annyira aggódni". Nekiültünk a vacsorának, viszont egy dolgot elfelejtettünk. Mikor Sally felemelte Missy szájához a kenyeret, Kathy teljesen megmerevedett, és látszott rajta, hogy elpirult. Sajnos kiesett a fejünkből, hogy ő még nem látta ezt a különös "szertartást", így természetesen kínos lett számára a helyzet.

Köszönöm, de... – Nem hallottam még eddig Kathy hangját. Nagyon halk, és visszafojtott volt – ...nem vagyok most éhes.

Ugyan már, egy ilyen kis vacsora nem árthat meg. – Sally meglepődve nézett rá.

Én tényleg nem kérek most semmit...

Semmi baj, betesszük a hűtőbe, hátha később megjön az étvágyad. – Leo már kelt is fel, hogy elvigye Kathy tányérját, de Sally csak erre az alkalomra várt.

Hogy lehet, hogy ilyen hirtelen elment az étvágyad? Csak nem ez is miatta van? – Missy-re mutatott, aki dühösen nézett vissza rá.

Éreztem, hogy valami nagy baj van készülődőben, ezért megpróbáltam minél gyorsabban gondolkozni azon, hogyan lehetne Sally-t lecsillapítani. Kathy még annál is jobban elvörösödött, mint amennyire addig volt, és egészen kicsire húzta össze magát. Leo gyorsan leguggolt mellé, és megfogta a kezét, utána Sally-re nézett, és ő is kitört.

Ez most mire volt jó?!

Ezt tőle kérdezd meg!

Mi a fene ütött beléd?!

Nem veszed érszre, hogy állandóan sérteget mindenkit?

Álljatok le mindketten! – Missy hangja hihetetlenül erős volt, és azonnal csendet teremtett.

Pár másodpercre csend borult a szobára. Mégis igaza lett Leónak, nem sült el a dolog úgy, ahogyan azt szerettük volna. Két dologban biztos voltam: Kathy haza fog menni, és ez volt életem legrosszabb szilvesztere. Utólag kiderült, hogy mindkettőben igazam volt.

Rendben van, nekem ebből elegem volt. – Leo felkelt.

Várj még egy kicsit, tisztázzuk az egészet. Ne csináljátok ezt! – A próbálkozásom elég gyengére sikerült, és láthatólag már nem tudtam az összeveszett felekre hatni.

Gyere Kathy, menjünk innen.

Legalább egy kicsit maradjatok még...

Rám nézett, és ahogy a tekintete találkozott az enyémmel, végképp feladtam a dolgot. Úgy tűnik ennek meg kellett történnie. Ettől tartottam kezdettől fogva, és már megint nem csaltak a megérzéseim, amiért átkoztam is őket. Miután elmentek, még egy ideig kint álltam az ajtóban.

Az éjszaka magányosan telt el. Mindhárman a magunk magányában ültünk a nappaliban nem törődve a másikkal. Időnként megszólaltunk, csak úgy udvariasságból, és azért, hogy ne legyen olyan nyomott a hangulat, de már nem lehetett változtatni a dolgokon. Missy is komoran ült a fotelben, és megint dühöt láttam a szemében.

Valóban ez volt életem legrosszabb szilveszter éjszakája.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy eszméletlenül álmos voltam, és semmi kedvem nem volt semmihez. Tulajdonképpen akár el is tűnhetett volna az egész világ, nem igazán érdekelt volna. Sajnos a végtelenségig viszont nem maradhattam fekve, ezért felkeltem, és kibotorkáltam a konyhába, hogy készítsek magamnak valami könnyű reggelit.

Nem volt túl nagy választék a konyhában, így hát az a reggeli tényleg egész könnyedre sikerült. Missy-ék még aludtak a szobájában, úgyhogy magányosan ültem a konyhában egy ideig, amikor is megszólalt a mobilom.

Leo volt az. Azután érdeklődött, hogy ébren vagyunk-e már, és miután megmondtam neki, hogy egyedül vagyok, azonnal elindult otthonról. Örült neki, hogy csak én voltam ébren. Valószínűleg meg akarta beszélni az egészet valakivel, mielőtt még találkozik Sally-vel.

Összeszedtem magam, és megpróbáltam kitisztítani a fejemet. Valahogy le kellett ezt zárni, mert túlságosan is rosszkor történt meg. Olyan volt az egész, mintha valaki kitervelte volna ezt, és direkt hozta volna össze így a dolgokat épp most, amikor a legjobb lenne összefognunk, hogy segítsünk Missy-nek elviselni a helyzetét. Hallottam már a sors iróniájáról, de ez undorító volt, és szinte már lehetetlen is.

Fél órával később a nappaliban ültem egy fotelban, és mindét kezemmel az államat támasztottam. Semmivel sem tudtam előrébb jutni Leóval kapcsolatban, pedig már jó ideje beszélgettünk. Ő ott ült előttem hátradőlve, keresztbe tett kezekkel. Eddig tulajdonképpen csakis azt hajtogatta, hogy Sally nagyon furcsán viselkedik az utóbbi időben, és amíg ki nem derül mitől, nem hajlandó vele beszélni.

Ezt már mondtad. Viszont szerintem akkor sem kéne összeveszned vele.

De látod, hogy mindig ő kezdi el az egészet. Nem tudok vele mit csinálni, és már nem is akarok.

Ha viszont te is megmakacsolod magad, abból semmi jó nem lesz.

Sally valamiért nagyon idegesítő lett, és nekem elegem van belőle, a mostani Sally-ből.

Épp válaszolni akartam erre a kijelentésére, amikor meghallottuk, hogy valaki kinyitotta a hálószoba ajtaját. Sally volt az, és látszott rajta, hogy már egy ideje hallgatózott.

Szóval eleged van belőlem? Akkor meg minek jöttél ide?

Hogy tisztázzuk a dolgot. – Leo felállt a fotelból, és elindult felé. – Azt a régi Sally-t szeretném újra látni, akit ismertem.

Ha nem lennél olyan vak, akkor látnád, hogy te vagy az, aki megváltozott. Miért véded állandóan azt az álszentet?

Az az "álszent" egész éjszaka sírt miattad, és ha nem hagyod abba, akkor engem elfelejthetsz.

Hát jó! Tűnj el innen! – Sally ordított, és a bejárati ajtóra mutatott.

Leo még utoljára rám nézett, utána kirohant a házból, és otthagyott minket hármasban. Nem akartam Sally-re nézni, inkább beletemettem az arcom a kezembe.

Ilyen nincs...

Az összeütközés miatt már csak ketten maradtunk Missy társaságában. Hiába próbáltam érvelni Leónak még napokon keresztül, ő nem volt hajlandó Sally-vel találkozni, és később már azt is mondta, hogy így legalább több időt tud Kathy-re szánni.

Ezzel párhuzamosan próbáltam Sally-ből kihúzni, hogy miért csinálta ezt, de ő nem tartott semmit különlegesnek a viselkedésén, és még meg is kért, hogy ne álljak Leo oldalára az ilyen vádolgatásokkal.

Furcsa volt velük úgy beszélni, hogy közben egymásra még csak rá sem néztek. Az iskolában sem lehetett velük normálisan beszélgetni, mert egyszerre csak az egyikükhöz tudtam odamenni, miközben a másik a terem túlsó végében ült. Amikor Leóhoz mentem oda, Sally általában megsértődött, viszont ez szerencsére fordítva nem volt így. Legbelül Leónak adtam igazat, de nem akartam összeveszni Sally-vel, úgyhogy vele többet voltam, még azon kívül is, hogy délutánonként Missy lakásában együtt szoktunk lenni.

Akkor is ott voltunk nála, amikor egy újabb váratlan dolog történt.

Sally épp mosogatott, én pedig a matematika leckét magyaráztam Missy-nek, aki - Mint általában - nem mutatott semmilyen érdeklődést a dolog iránt. Tudtam, hogy a látszat ellenére erősen figyel, mert mindig mindent megjegyzett, és igen jól oldotta meg a feladatokat is. Az a bizonyos váratlan esemény akkor következett be, amikor egy szöveges feladatot olvastam fel neki, és egyszer csak felkapta a fejét. Megálltam az olvasásban, és kérdően néztem rá.

Mi történt?

A születésnapom.

Mi van vele?

Egy hét múlva lesz.

Hogy micsoda?!

Eleinte nemigen fogtam fel, hogy mit mondott, mivel egyáltalán nem számítottam rá, de utána eszembe jutott, hogy az a szöveges feladat valaki születésnapjának a kiszámításáról szólt. Döbbent arccal néztem a feladat szövegére, majd újra Missy-re.

És ezt csak most mondod? Ha nem olvasom fel, eszedbe se jut?

Ez azért van, mert már régóta nem ünnepeltem meg... – Lesütötte a szemét, és azonnal megbántam hogy így lerohantam.

Bocs, nem akartam. Csak kicsit hirtelen jöttél elő ezzel.

Ekkor jelent meg az ajtóban Sally vizes kézzel, és megkérdezte, hogy mi történt. Valószínűleg meghallotta amikor meglepődésemben felkiáltottam.

Missy-nek szülinapja lesz a jövő héten.

Mi?!

Missy neki is elmondta amit nekem, és megegyeztünk, hogy miután Sally befejezi a mosogatást, megbeszélünk mindent ezzel kapcsolatban. Én már nevettem, amikor visszament, és láttam Missy-n, hogy el volt pirulva.

Nyugodj meg, nem téged nevetlek ki.

Erre csak morgott egyet, és jelzett hogy folytassuk a tanulást. Még épp be tudtuk fejezni a születésnapos példát, amikor Sally végzett a mosogatással. Leült mellénk, én pedig elpakoltam a füzeteket.

Pontosan mikor lesz a szülinapod, Missy?

Jövő hét kedden.

Akkor majd hétfőn veszünk valami finom sütit, és délután felköszöntünk. Az ajándékozás hogy legyen?

Elkezdett bennem valami motoszkálni, aminek azonnal hangot is adtam.

Tudod Sally... – Nem volt könnyű folytatni a mondatot. – ...szerintem mivel van még egy ismerőse Missy-nek, úgy lenne korrekt, ha őt is meghívnánk.

Nem mondtam ki a nevét, de látszott, hogy Sally tudja kiről van szó. Azonnal elkomorodott az arca, és megrázta a fejét.

Szó sem lehet róla. Nem hívjuk meg azt az önfejű idiótát.

Ez nem a te szülinapod, Sally. Szerintem örülne neki, ha meghívnánk.

Én pedig épp annak nem örülnék.

Ezt viszont nem te döntöd el. – Missy erőteljes hangja lehiggasztotta Sally-t.

Te is látod, hogy mi lett belőle. Ő csakis a kis Kathy-jével törődik.

Én azt látom, hogy ti ketten gyerekesen viselkedtek egymással, és téged nem az én születésnapom érdekel, hanem hogy megint keresztbe tegyél Leónak.

Sally lesütötte a szemét. Igaza volt Missy-nek, és ez a döntés az övé volt.

Meghívom Leót is, és ha nem tetszik, ne szólj hozzá egy szót sem. Téged is meghívlak, úgyhogy elvárom, hogy te is itt legyél.

Sally-nek nagyon nem tetszett Missy erősködése, és kettejük között is megláttam egy kis feszültséget, ami megint csak rontott a dolgokon. Szerencsére egyikőjük sem mutatott ki semmilyen ellenszenvet a másik iránt, és a napok is felhőtlenül teltek el - legalábbis Missy lakásán. Az iskolában továbbra is folytatódott az ellenségeskedés, ami miatt egyedül kellett meghívnom Leót a szülinapi partira Természetesen azonnal bele is egyezett akár ott lesz Sally, akár nem.

Megegyeztünk a többiekkel, hogy közösen veszünk ajándékot Missy-nek, ami miatt egy kis időre hajlandóak voltak beszélni egymással. Örültem, hogy ha legalább egy kis időre is, de újra együtt lehettünk. Körbe jártunk jó néhány üzletet, mire végre találtunk valamit, amire mindhárman rámondtuk az "igen"-t. Ismét úgy gondoltuk, hogy jól választottunk, és Missy örülni fog az ajándékunknak, ami egy igen nagy, vízesést ábrázoló kép volt.

A vásárlást követően újra szétszakadtunk, és keddig a szokásos ütemben folytattuk a napjainkat.

Kedd délután mikor megérkeztünk Missy-hez, elkezdtük előpakolni az előző nap vett édességeket és italokat, vagy ahogy Sally hívta: az "ünnepi kaját", és egy kicsit kidekoráltuk a házat is, hogy valamennyire tükrözze a hangulatot. Munka közben Missy csak nézett minket a fotelból, és le mertem volna fogadni, hogy vágyakozva nézett ránk, mintha ő is segíteni szeretne, de nem szólt semmit. Összeszorult a szívem, ahogy belegondoltam, hogy már mióta volt ebben a kellemetlen helyzetben, amit én idéztem elő.

Leo iskola után még hazakísérte Kathy-t, és akkor érkezett meg, amikor már a dekorálás vége felé jártunk. Csatlakozott hozzánk, de már nem igen tudott segíteni semmiben.

Leültünk kicsit beszélgetni a nappaliba, de nem jutottunk sokra, mivel Leo és Sally nem akartak egymással beszélni, így szinte egyáltalán meg se szólaltak. Missy amúgy is szótlan volt, én pedig nem tudtam semmi olyasmit mondani, amivel meg tudtam volna törni a jeget. Nem telt el sok idő, amíg fel nem adtam a dolgot, és javasoltam, hogy köszöntsük fel az ünnepeltet.

Kimentünk hárman a konyhába - Sally, Leo és én -, hogy behozzuk a jégkrémtortát, ami közben halkan lehordtam őket.

Próbáljátok már egy kicsit elfelejteni az egészet, és ünnepeljetek. Missy évek óta nem tudta normálisan megünnepelni a születésnapját, erre ti emiatt az idétlenség miatt még ezt a mostanit is képesek vagytok elrontani. – Mivel nem kaptam semmi választ, így addig folytattam, amíg Missy nem hallhatott meg. – Nem emlékeztek miért jöttünk össze ebben a házban? Miért vagyunk itt őmellette? Felejtsétek el azt ami köztetek van, és inkább segítsetek rajta.

Ismét nem volt semmi válasz, de egymásra néztek, és mindketten sóhajtottak.

Ekkor értünk vissza a nappaliba, akol Missy semmilyen érdeklődést se mutatva irántunk, maga elé nézett. Odamentünk hozzá, és mindhárman boldog születésnapot kívántunk neki, majd közösen átadtuk neki az ajándékát. Nem tudtam eldönteni, hogy örült-e neki vagy sem, de biztosan a légkör miatt látszott olyan bánatosnak.

A társalgás nemigen akart elindulni, igencsak akadozott, de úgy fél óra múltával sikerült végre elkapnunk egy témakört, és egészen belemélyültünk a beszélgetésbe, ami utána átment egy szokásos társasjáték-partiba.

Missy-nek évek óta először megünnepelték a születésnapját, bár még így sem volt az igazi, mert csak három ember köszöntötte fel. Lehet, hogy nem is igazán ez volt olyan nyomasztó, hanem inkább a helyzete. Már több, mint egy hónap telt el a balesete óta, és még nem volt rajta látható semmilyen javulás. Néhányszor kísértett éjszakánként a gondolat, hogy ez talán örökre így fog maradni, és ilyenkor sosem tudtam aludni. Ha elmúlna ez a dolog, akkor legalább arra is lenne esély, hogy Missy lelkileg is meggyógyuljon, de így semmiképp sem. Sosem láttam mosolyogni, és az egyetlen érzelem, amit észre lehet rajta venni, az a harag.

Valaki oldalba lökött, és visszazökkentem a merengésemből. Én következtem a játékban. De mielőtt én léphettem volna, megtörtént a baj. A sorozatos balszerencsés események után naivan úgy gondoltam, hogy még egy nem történhet meg.

Olyan volt, mintha már megint szándékosan tettek volna nekünk keresztbe, amikor Leo mobilja megcsörrent.

Nem volt hosszú a beszélgetés, viszont láttuk az arckifejezésén, hogy valami nagyon rossz dolog történhetett. Amikor letette, várt egy kicsit, és azt mondta:

El kell mennem.

Mi? Hova?

Baleset történt, és el kell mennem. – A hangja szomorú volt.

Miféle baleset?

Leo nem válaszolt, csak morgott valamit, és felállt.

Mondd már mi történt.

Kathy súlyosan megvágta magát, és most épp a kórházba tartanak vele.

Sajnos ez a baleset a lehető legrosszabb emberrel történt meg a lehető legrosszabb időben. Sally kirobbant magából.

Már megint az a kis...? – Nem tudta folytatni, mert Missy közbeszólt.

Nyugodj meg!

Már megint többet ér számodra nálunk, mi?

Nem hallottad mit mondott? Baleset történt vele.

Nem érdekel! Én megmondtam, hogy nem kellett volna meghívnunk. Állandóan csak az ő Kathy-je érdekli!

Elég volt! Elegem van belőled, és az ostobaságaidból!

Missy ordított. Legutóbb az iskolai incidensnél láttam ilyennek, és most sem volt messze ugyanattól az állapottól. Újra ő szólalt meg:

Tűnj el innen! Tűnj el a lakásomból!

Sally remegett a dühtől, és idegességében nem tudott mit mondani, oda-vissza nézett egyszer Leóra, egyszer Missy-re, majd elkezdett hátrálni, és elindult az ajtó felé.

Te sem vagy normális! Állandóan segítünk neked, megteszünk érted mindent. Te pedig hogy hálálod meg? Érzéketlen vagy, eltaszítod magadtól az embereket. Soha egy szóval nem köszönted meg amit érted tettünk. Nem csoda, hogy mindenki otthagyott! – Ezzel kirontott a lakásból.

Leo Missy-re nézett, és nem mert megmozdulni. Missy sóhajtott, és úgy nézett ki, mint akire a világ összes terhe egyszerre zúdult volna rá.

Menj. – Ezt Leónak szánta, aki azonnal el is indult.

Miután elment, Missy bement a szobájába, és csak ennyit szólt hozzám:

Hagyj békén.

Nem tudtam otthagyni, de be sem mertem a szobájába menni, így hát elkezdtem összepakolni.

Ezt az ünnepet sem így képzeltem el, és most már teljesen egyedül maradtam. Rám hárult a feladatunk teljes része, vagyis nekem kellett Missy mellett kitartanom és segíteni neki mindenben amiben csak tudtam. Megesküdtem, hogy soha nem fogom magára hagyni, és nem fogok megnyugodni, amíg egy mosolyt nem látok az arcán.