|
Megmentő
2007.11.22. 20:16
A Föld megment ője
Fekete Norbert
Jan-nak erősen sajgott a feje. Megpróbálta kinyitni a szemét, de az erős fény miatt csak hunyorogni tudott. Érezte, hogy egy fémes, viszont - furcsa mód - testhőmérsékletű padlón fekszik, és akárhogy próbált emlékezni, nem tudta, hogyan került oda. Mikor már valahogy feleszmélt kábulatából, hasra fordult, és felkelt.
Még mindig fájt a feje, de már ki tudta nyitni a szemét, és döbbenten nézett körbe a fényesen világító teremben. Forgatta a fejét jobbra-balra, de sehol sem látott semmit, ami támpontot adhatott volna neki arról, hogy hová is került. Mindenfelé csak kecsesen ívelő fémes falak sorát látta, amiken néhány helyen valami ajtó-szerű alakzatokat vélt felismerni. Érezte a kísértést magában, hogy megpróbál kijutni rajtuk keresztül, viszont sehol sem látott kilincset, kapcsolót, vagy bármi hasonlót, amivel ki tudná nyitni azokat. Lemondott a kijutás lehetőségéről, és inkább még egyszer körbenézett.
Lámpát semerre sem látott. Úgy tűnt a fény minden irányból jött, és nem volt szükség forrásra. Az egész úgy hatott, mintha valami modern sci-fi film közepébe csöppent volna. Megállt egy pillanatra, és elgondolkozott ezen. A feje kezdett már kitisztulni, és ekkor bevillant, hogy éppen hazafelé vezetett a 42-es úton a sedan-jában, amikor kiestek az emlékei.
Gondolkozz, ember! - Kezét a homlokához szorította, abban a reményben, hogy ez talán segíthet neki visszaemlékezni.
Lassan végigvezette gondolatait az egész napon, attól a perctől kezdve, hogy felkelt az ágyból. Mivel éjszakai műszakban dolgozott, számára a reggelire délben került sor, ami után átöltözött, és elvezetett a munkahelyére. Gyorsan továbbugrott az ott történteken – A kutatói munka eszméletlenül unalmas is tud lenni. Mikor vége volt a munkaidőnek, kijelentkezett a kapunál, és beszállt a kocsijába. Az éjszakai néptelen utakon pihenésképpen a rádiót hallgatta, és ekkor figyelt fel arra, hogy az elkezdett recsegni. Épp egy erdő közepén hajtott, ezért gondolta, hogy a civilizációtól való távolság miatt akadozott a vétel, de egy kis idő múlva már csak sistergést hallott. Dühösen kikapcsolta a rádiót, amikor pedig a motor kezdett el rakoncátlankodni. Igen, ekkor kezdődött az egész, és már emlékezett mindenre.
A kocsi nem sokáig bírta, és teljesen lefulladt. Jan kiszállt az autóból, és dühében csak szitkozódni tudott. Egy jókorát belerúgott az autóba, és akkor figyelt fel valamire az égen. Felhőtlen volt az éjszaka, és a sötétségben csak a csillagok ragyogását lehetett látni. Volt azonban ott valami más is azokon kívül. Valami, ami sokkal fényesebb volt, és ami mozgott is. Eleinte nem is tűnt furcsának a dolog – lehetett volna az akár egy repülő is – , azonban kis idő múlva tisztán látszódott a tárgy alakja. A szerkezet nem volt nagy, talán akkora lehetett, mint egy kisebb lakás, és egyenesen Jan felé tartott, aki meglepetésében teljesen megmerevedett. Az a fényes valami csak akkor állt meg, amikor már felette lebegett teljesen hang nélkül, és itt végképp megszakadt a szál.
Most már hogy mindenre emlékezett, biztos volt benne, hogy annak a szerkezetnek a belsejében van. Kissé szórakozottan álldogált egy helyben, és várta, hogy mi fog történni. Nem is kellett sokáig várnia, mert hamarosan az egyik ajtó kinézetű domborulat kitárult előtte, és ott állt benne egy olyan lény, amilyet az elfogult ufó-rajongók szoktak leírni. Jan mindig is szkeptikus volt ilyen téren, így beletelt egy kis időbe, míg felfogta mit is lát. Tulajdonképpen számított erre, de nem gondolta volna, hogy egyszer valóban találkozni fog egy földönkívüli lénnyel.
Az idegen tetőtől talpig szürke volt, a szemeit kivéve, amik óriásiak, és teljesen mattfekete színűek voltak. A szája egy kis vonal volt, és Jan még talán egy kis dudort is fel vélt fedezni az orra helyén. A testalkata groteszk volt, leginkább egy Grimm-mesebeli manóra hasonlított a csökevényes végtagjaival, és csőszerű testével.
Üdvözlöm, dr. Johan Lievers. - A lény hangja gépiesen monotonnak tűnt, és a szája sem mozgott beszéd közben. Jan döbbenten ismerte fel, hogy a hangját a saját fejében hallja. - Sajnálom, hogy megijesztettem, de ilyen helyzetben ez elkerülhetetlen.
Jan idétlenül érezte magát, amint még mindig csak álldogál, és nem tudott semmi értelmeset cselekedni. Úgy döntött, megpróbálja kitalálni, vajon mit akarhat tőle ez a földönkívüli.
Ho... honnan tudja a nevemet? És ki maga?
Sok mindent szeretnék elmondani, és úgy gondolom legjobb lesz, ha azzal kezdem, miért is került maga ide. Kérem, kövessen a hídra.
Az idegen intett Jan-nak, és elindult egy folyosón. Megvárta, amíg odaér mellé, és ekkor belekezdett a monológjába.
Maga egy különleges ember, Johan. Normális körülmények között ennek a beszélgetésnek nem kellene megtörténnie, viszont a kivételes alkalom kivételes megoldást követel. Mindent el fogok mondani, amit tudni szeretne, és talán még többet is annál. - Közben lassan haladtak a folyosókon, és egy tucat olyan tárgy mellett haladtak el, amelyekről Jan-nak halovány fogalma nem volt, mire valóak. - Tudok mindent magáról, és a bolygóról. Azért mondtam, hogy maga különleges, mivel hamarosan nagy befolyása lesz a történelemre. Maga egy neves pszichológus, és egy egyedi kutatás vezetője, amit ön kezdeményezett. Ennek lényege az emberi agy érzelmeket kiváltó mechanizmusának felkutatása, és manipulálása. Jól mondom?
Igen, pontosan. - Jan-t elképesztette az idegen informáltsága, és elképesztően emberi beszédstílusa. Tényleg igaz lenne, hogy már jó ideje megfigyelés alatt tartják a Földet?
Először is, had fejezzem ki tiszteletemet ön iránt. Többször is tanulmányoztam a munkásságát, és nagyon örülök, hogy találkozhattam magával.
Ekkor értek oda egy, az eddigieknél valamivel nagyobb méretű ajtóhoz, ami azonnal kinyílt, ahogy a közelébe értek. Odabent egy jókora, kör alakú teremben találták magukat, aminek a közepén egy szintén kör alakú asztal állt. A falakon körben a csillagos ég látszódott, amin itt-ott célkeresztek mozogtak, mellettük szám- és betűsorokkal. Az asztal felett egy háromdimenziós kép lebegett különböző műszereket kijelezve. Jan úgy vélte, ezek a repülés vezérlését szolgálják.
Üdvözlöm a Savior-I hídján, Johan. Helyezze magát kényelembe. - Rámutatott a padló egy pontjára, ahonnan egy szék emelkedett ki.
Ez elképesztő. - Jan úgy gondolta engedelmeskedik az idegennek, már csak azért is, mert beleszédült a látványba. - Egy idegen űrhajóban ülök. El sem tudom hinni.
Maga számára még az lehet, de a Föld számára már nem sokáig.
Jan meglepetten nézett a földönkívülire, aki folytatta a beszédét.
Nos, mivel maga igen figyelemreméltó dolgokat fog véghezvinni, úgy gondolom megérdemli, hogy meglássa munkája gyümölcsét.
Ezt nem értem. Hogy érti, hogy figyelemreméltó dolgokat fogok véghezvinni? Miért vagyok én olyan különleges a földönkívüliek számára?
Mindent a maga idejében, Johan. - az idegen odasétált az asztalhoz, és megérintett rajta néhány gombot, amire a szoba közepén lebegő képek eltűntek. - A kutatása meg fogja változtatni a történelmet. Úgy is mondhatnám, hogy maga fogja megmenteni a Földet a biztos pusztulástól.
Jan elkerekedett szemekkel nézte, ahogy beszéd közben az idegen megnyom még egy sor gombot, amire új kép kezdett el lebegni az asztal felett. Ez már nem műszereket ábrázolt, hanem egy háromdimenziós fényképet őróla, ahogy egy ünnepségen a munkatársaival átvesz egy díjat.
Az emberiség hamarosan a kihalás széléhez ér, amit saját maga idézett elő a könnyelműségével. Maga viszont addigra végezni fog, és megtalálja a módját az emberi érzelmek kordában tartására.
Ez hihetetlen...
A kormányok közös megegyezés alapján felhasználják a módszert, és az ön tanácsát kérik az alkalmazást illetően. - Az idegen megnyomott még néhány gombot, és egy újabb kép jelent meg az asztal fölött, ami egy csillogó metropoliszt ábrázolt. - Az érzelmek visszaszorításával sikerül megfékezni az emberi indulatokat, és egy virágzó Föld alakul ki. Az évek során a határok feleslegessé válnak, a bolygót egy közös szenátus irányítja, amit önről Lievers-ülésnek neveznek el. Az emberi hatékonyság többszörösére növekszik, és elindul a kutatás a jövő technikája felé.
De... ez honnan?... Honnan vannak ezek a képek? Honnan a fenéből tudja ezt maga, és miért mondja el mindezt nekem?!
Mint már említettem, elindult a kutatás a jövő technikája irányába. Ez többek között azt is jelentette, hogy felfedezték az időutazás alapjait. - Következett mégy néhány gomb, és egy újabb kép, ami egy közelebbi életképet mutatott ugyanarról a metropoliszról. Azok, akik ott sétáltak, tetőtől talpig szürkébe voltak öltözve, és mindannyian gépiesen sétáltak céljuk felé. Még egy gombnyomás után a kép újra váltott. Újra azt a városrészletet lehetett látni, most viszont már sokkal fejlettebbnek tűnt a kiépítése, és akik ott sétáltak már nem voltak emberinek mondhatók. Mindannyian úgy néztek ki, mint a Jan mellett álló 'idegen'. - Az én nevem Jeremiah D. Lievers, és a maga egyeneságú leszármazottja vagyok.
Édes Istenem! - Jan felugrott a székből, és feldúltságában képtelen volt többet mondani ennél. Tágra nyílt szemmel nézte a terem közepén lebegő képet.
Belátom, ez az információ sokkoló hatású, viszont mint már mondtam, a kivételes helyzet kivételes megoldást kíván, én pedig meg szerettem volna mutatni magának mindezt, tiszteletem jeléül.
Szóval mindez... ez az egész földönkívüli dolog smafu? Nem ér semmit az egész? Ti mindannyian csak jövőből jött emberek vagytok?
Igen, az összes eddigi spekuláció szándékosan lett kiszivárogtatva. Egyelőre egyetlen földönkívüli társadalom sem érkezett a Földre.
De miért? Miért csináljátok ezt?
Ennek több oka is van, amik közül sokat nem lennék képes megmagyarázni, mivel nem vagyok kronofizikus. A legfőbb ok az, hogy időnként be kell avatkoznunk a történelem menetébe, mivel az úgy volt megírva. Mi már ismerünk mindent, ami itt a Földön megtörtént, ezért ismerjük az összes 'földönkívüli látogatás' időpontját is, a kormányok feljegyzései pedig pontosan meghatározzák, hogy mikor kik utaztak vissza az időben. Mivel ezek az időpontok már meg vannak határozva, ezért vissza kell jönnünk időnként, hogy beavatkozzunk pontosan úgy, ahogy a feljegyzésekben le van írva. Amennyiben nem így tennénk, annak beláthatatlan következményei lennének. Nem is tudnánk ennek ellenszegülni, mivel már meg van írva az időben. Mint már mondtam, ennél pontosabban nem tudom ezt elmagyarázni.
Jan-nak kellett egy kis idő, amíg az elhangzottakat feldolgozta. Ő lesz az az ember, aki megóvja az emberiséget, amelyik pedig annyira fejletté fog válni, hogy időutazásokat hajt végre, és ráfogja azokat az idegen lényekre. Felnézett a lebegő képre, és végigmérte azokat az 'embereket'. Olyanok voltak, mint valami szürke robotraj. Feltűnt neki, hogy az egész egyhangúságát semmi nem szakította meg, és azok, akik ott voltak rajta, egyenesen visszataszítóak voltak a számára. Elkapta tőlük az undor.
Azt mondtad fel fogják használni a kutatásomat. Mennyire teszik ezt meg? Úgy értem az emberi érzelmeket mennyire vonják el? Ezen a képen semmi színt nem látok, minden végtelenül szürke, és egyhangú, az emberek pedig csak sétálnak céltalanul. Sehol egy kávézó, vagy terasz. Sehol egy nevető ember. Ráadásul mindenki olyan vézna, és törpe, mint egy mesefigura.
Az ön módszere száz százalékosan hatékonynak bizonyult, bármilyen mellékhatás nélkül, így a lehetőségek száma végtelen volt. Az emberi érzelmek annyira lettek lekorlátozva, amennyire szükséges volt. Az emberi faj elérte hatékonysága felső határát.
Hogy érted azt, hogy amennyire szükséges volt? Mégis mi a fenét csináltatok az eredményeimmel?
Az érzelmek elvonásának mértékét maga határozta meg egy törvényben, és éppen emiatt tudott az emberiség visszatérni haldoklásából. Ha meghagyták volna az érzelmeket, a bolygó a biztos halálba süllyedt volna.
Úgy érted az összeset?! Mindet egy szálig?! Te jó Isten! - Ha az a kép nem az emberiséget ábrázolta volna, Jan-t nem érdekelte volna ez az egész, de így más volt a helyzet. Méghogy megmentő! Felhasználták a kutatásait arra, hogy feláldozzák az emberiségből azt, ami igazán emberivé tette őket. Az előtte álló leszármazottja pedig már csak egy szenvedélytelen gépezet, ami csak azért működik, hogy megélje a holnapot.
Kérem nyugodjon le. Később majd ön is látni fogja, hogy az érzelmeknek semmi hasznuk. Miattuk jöttek létre a háborúk, és miattuk van most ön is ilyen helyzetben.
Fenébe az egésszel! Te csak egy üres senki vagy! Nem fogom befejezni a munkámat, és nem érdekel mi lesz a következménye! Miattam nem fog az emberiség valami torzszülött társadalommá válni! - Jan-t kiverte a veríték, és elkezdett émelyegni.
Úgy látom túlságosan is sok volt ez a maga számára, de végül rá fog jönni a dolog csapdájára. A Föld tovább fog élni, és ez a maga dicsérete. Mindenekelőtt azonban had adjam át azt, amiért idejöttem.
Micsoda?
Mindezt normális körülmények között nem mondtam volna el magának, mert nem találkoztunk volna. Maga viszont egy olyan betegségben szenved, amire jelenleg nincs gyógymód, és még a kutatásai befejezése előtt meghalna. Ez azonban nem fog bekövetkezni, mivel a feljegyzéseink szerint Johan Lievers pontosan ezen az éjszakán kapja meg egy földönkívüli lénytől a betegsége gyógyszerét, így megmenekül.
Én nem tudok róla, hogy valamilyen betegségem lenne.
Természetesen nem is tudhat róla, mivel még nem fedezték fel, és csak pár nap múlva fog előjönni a hatása. Akkor kell majd bevennie ezt. - Rámutatott az asztal egy pontjára Jan mellett, ahol kiemelkedett egy kis doboz.
Jan felvette a dobozt, és szórakozottan méregette.
Szóval ez fog engem megmenteni. Csak azért adod ezt nekem, mert enélkül a jövőd nem létezne? Nem gondoltál arra a lehetőségre, hogy ez a kis történeted esetleg megváltoztatja a véleményemet? Úgy látszik mégsem vagy olyan intelligens, mint mutatod.
Attól félek téved, Johan. Mi tudjuk mi történt a múltban, és ezt is előre tudtuk. Nem változtatja meg a véleményét, mivel semmire sem fog emlékezni abból, amit most mondtam önnek.
Mi?! - Jan hátrahőkölt, és kicsit meggörnyedt a rosszullét miatt, ami már egy ideje egyre erősödött benne.
Természetesen ezt tudva nem kellett volna elmondanom ezt az egészet, viszont néhány év múlva újra emlékezni fog minderre, és akkor fog úgy dönteni, hogy az érzelmek nagyon veszélyesek tudnak lenni. Ha ezt nem mondtam volna el, visszahőkölne a döntés alkalmával, és a pusztulás végleges lenne. Így viszont láthatja, hogy igazam van. Most viszont ahogy látom a felejtő már hatni kezdett. Nyugodjon meg, nem tart soká, csak kicsit kellemetlen.
Jan már a földön könyökölt, és a fejét fogta, mert úgy érezte az agya szét akar robbanni. Legszívesebben ordított volna, de ekkor már eszméletlenül feküdt a padlón.
Jan-nak erősen sajgott a feje. Kinyitotta a szemét, de csak feketeséget látott maga körül mindenfelé. Beletelt egy kis időbe, amíg a szeme hozzászokott a sötéthez, és körülnézhetett. A sedan-jában ült, ami a néptelen út mellett volt leparkolva, de nem tudta, hogyan került oda. Legutóbbi emléke alapján még vezette az autót, és nem emlékezett arra, hogy balesetet szenvedett volna. Nem volt a kocsin egy karcolás sem, és ő is ép volt.
Meglátott valami dobozt az anyósülésen. Felvette, és elkezdte méregetni. Valami furcsa szöveg volt ráírva, összetevőkkel, hatással, és még jó néhány olyan dologgal, amiket gyógyszeres dobozokra szoktak ráírni. Ez viszont különbözött azoktól, amiket eddig látott: Nem volt rajta semmilyen gyógyszergyártó embléma, de még szín sem.
Az emlékei lassan jöttek csak vissza, miközben ott ült a vezetőülésben. Valamiért lefulladt az autója, és kiszállt belőle, ami után egy fényt látott meg, ami közeledett felé, és ekkor elájult. Ezután egy fehér szobában ébredt fel egy idegen lény társaságában, aki valamit mondott neki. Olyasmiről beszélt, hogy Jan egy még fel nem fedezett betegségben szenved, és a gyógyszer, amit most a kezében tart, megmentheti az életét. Még mondott valamit arról is, hogy régóta kísérik figyelemmel a munkásságát, és ha így folytatja, akár még a Föld megmentője is lehet belőle.
Jan elmosolyodott. Akkor nevetett az idegen lény kijelentésén, most viszont mást érzett. Előre büszke volt magára. Földobta a dobozt a levegőbe, majd elkapta.
Én vagyok a Föld megmentője.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
