Hermione óráknak tűnő percekig feküdt az ágyon, behunyt szemmel, ám nem jött álom a szemére. Azon töprengett, vajon miért Harry mentette meg Rontól. Menthetetlenül összekavarodtak benne az érzések. Mindig is szerette Harryt, mint barátot, egyszerűen fel sem merült benne még soha, hogy ne úgy tekintsen a fiúra, mint a barátjára. Valószínűleg azért, mert tudta, hogy Ginny odavan Harryért, később pedig össze is jöttek. Mindig olyan megértő volt, mindig sokkal jobban lehetett vele beszélni. Szörnyű kínokat élt át: szeme láttára gyilkolták meg szüleit, keresztapját és Cedricet, ott volt Voldemort feltámadásánál, már négy ízben összecsapott vele és mindez nem tette tartósan rideggé, barátságtalanná, de végképp nem nagyképűvé vagy büszkévé, pedig ezektől eltekintve páratlan tehetségű fogó a Griffendél kviddicscsapatában és a sötét varázslatok kivédésében még Hermionét is lekörözi. Még mindig szerény, kedves, jóindulatú, segítőkész, nem bántja meg egyfolytában a barátait, nem fél kimutatni az érzéseit, bátor, izmos, jóképű…

Hermione ezzel a gondolatmenettel még az eddiginél is jobban összezavarta magát. „Hogy miért nem inkább Harrybe vagyok szerelmes? Magam sem értem… Talán nem az esetem? Áh, mit tudom én, egyébként is, ha tetszene, akkor is teljesen mindegy lenne, hiszen Ginnyvel járnak, és Ginny éppenséggel a barátom!!! És ott van Ron… nem tudom… a túlzott büszkeségével egy időre biztosan elásta magát nálam… és ott van a többi rossz tulajdonsága is… de azt hiszem, éppen az esetlensége tetszett meg… és az is olyan édes, hogy fél a pókoktól, mégis hány fiú irtózik tőlük? Na, meg persze nem csókol rosszul… bár én csak Krumhoz tudom hasonlítani. Persze lehet, hogy Viktorba nem voltam szerelmes, ezért nem volt olyan nagy élmény az első csókom. Rövid is volt, na, meg Viktor nem éppen a gyengédségéről híres… Úgy érzem, a harag, amit most Ron iránt érzek, csak múló érzelem, viszont a szerelem sokkal mélyebb érzés. Természetesen rajta is múlik, mi lesz a kapcsolatunkkal, mert ha továbbra is ilyen makacs lesz… Te jó ég, már ennyi idő van?!” Hermione a fél hatot mutató órájára pillantva tért vissza a valóságba, majd táskájából kivette a bájitaltan könyvét, tintáját, pennáját, valamint egy pergament is kihalászott belőle.

- Hermione! Na végre! – Ron, mikor meglátta a lányt, msolyogva felugrott és odasietett hozzá, majd átölelte. Mennyire örült, hogy barátnőjét nem Harryvel látja csókolózva bejönni a portrélyukon…
- Ron! Most meg mi ütött beléd?

Hermione alig fogta fel, mit tett a fiú. Először arra gondolt, hogy miért ölelgeti, mikor éppenséggel haragban vannak, ám ezután észrevette, hogy Ron a zsúfolt klubhelyiségben nyilvánította ki érzelmeit! Abban a pillanatban madarat lehetett volna vele fogatni.

- Tessék, hoztam neked a gyengélkedőről egy ilyen… löttyöt. Reggel és este kend be ezzel a szádat és remélhetőleg négy-öt nap múlva meggyógyul… már nagyon szeretnélek megcsókolni! – az utolsó szavakat pironkodva súgta Hermione fülébe.
- Jaj, Ron, olyan figyelmes vagy! – most a lány borult barátja nyakába. – Viszont valamit tisztáznunk kell. Gyere!

Hermione megfogta Ron kezét, és maga után húzta a folyosóra. Elégedetten nyugtázta, hogy a fiú nem tiltakozott a kézfogás miatt. Behúzódtak egy sarokba, s a lány ezen a napon másodszorra is komolyra fordította a szót.

- Ron, kérlek, döntsd el végre, hogy igazán szeretsz-e vagy csak játszadozol velem! Egyszer megcsókolsz, máskor átnézel rajtam. Egyik pillanatban azt mondod, hogy szeretsz, másik pillanatban nem akarsz felvállalni mások előtt. Ron… mondd meg őszintén: ronda vagyok, ezért szégyelltél? Vagy nem akartál egy könyvmollyal mutatkozni? – Hermione arcának színe kísértetiesen hasonlított Ron vörös hajáéhoz, mikor mondandója végére ért.
- Ne hülyéskedj – nevetett a fiú -, gyönyörű vagy! Még a bozontos hajadért is odavagyok!

Ahogy szerelme megsimogatta haját, Hermione még jobban elpirult és egy kis döbbentség is kiült az arcára.
„Viktor mindig oroszlánsörénynek hívta, eddig még senki sem „volt oda” érte! Na, meg Ron mióta ilyen szókimondó?! Egyszerűen nem tudom elhinni, vajon mi változtathatta meg ez alatt a pár óra alatt?”

- A könyvmolyságról pedig… hát, azt nem tagadom, hogy az vagy, de legalább ebből a szempontból hasznos vagy… ha másból nem is… - vigyorgott Ron, mire Hermione a sértődöttet tettetve játékosan belebokszolt a fiú hasába, majd karba tett kézzel hátat fordított neki. – Csak vicceltem!!! – nevetett Ron, miközben vállánál fogva megfordította Hermionét. – Sajnos kiengesztelni nem tudlak, mert kicsit fájdalmas lenne. Az a nyamvadt görény! Ezt még megkeserüli… De majd négy-öt nap múlva.
- Majd négy-öt nap múlva. Viszont Malfoyt hagyd, ha látja, hogy nem vesszük a szívünkre, talán békén hagy.
- Na persze, biztos. De lehet, hogy igazad van…
- Viszont arra kíváncsi lennék, hogy mi ez a nagy pálfordulás! - tette csípőre a kezét Hermione.
- Hát… volt ma délután egy elég hátborzongató álmom…
- Nekem is… csak nem az, hogy vámpírrá változtál és megtámadtál?
- Hogy mi van?! – hüledezett.
- Ezek szerint nem ugyanazt álmodtuk. Az enyémben te vámpírrá változtál, elkezdted szívni a nyakmaból a vért, aztán abbahagytad és ott csöpögött a vér a megnyúlt szemfogaidból, aztán elestem, fölém hajoltál és a vér az arcomra hullott… szörnyű volt – borzongott bele Hermione. Az álma többi részét inkább nem akarta elmesélni…
- Az enyém rosszabb volt! A roxforti tóban voltunk, lebuktunk a víz alá és kergetőztünk, aztán hirtelen sellővé változtál. Nekem kezdett fogyni a levegőm, de egy lánc tekeredett a lábamra, szóval nem tudtam felúszni. Te meg valami olyasmiket mondtál, mint mikor a gyengélkedőre mentünk… és… - itt kicsit tétovázott, de úgy döntött, Harryt inkább kihagyja –… mondtad, hogy sosem bocsátasz meg, és leszúrtál a szigonyoddal.
- Merlin szakállára! Ugye nem gondolod, hogy képes lennék rá?
- Dehogy is! Ez csak egy álom, nyugi. Egyébként én sem fogom kiszívni a véred, ha már itt tartunk.
- Jó, jó, rendben. Téma lezárva – mosolygott Hermione, majd visszasétáltak a klubhelyiségbe, s nekifogtak nem túl érdekfeszítő bájitaltan házi dolgozatuk elkészítéséhez.



***



A hosszú nap után Hermione fáradtan bújt be baldachinos ágyába.
„Hihetetlen, mennyi minden megváltozhat egy nap alatt… Kora hajnalban Ronnal összekaptunk, csókolóztunk, ma reggel rám se hederített, aztán bevallotta, hogy szeret, megcsókolt, Malfoy összeragasztotta az ajkainkat, Harry üggyel-bajjal szétválasztotta, a gyengélkedőre menet csalódtam Ronban, aztán volt egy nagyon ijesztő és furcsa álmom, kiderült, hogy Ronnak is, ezért gyökeresen megváltozott… végül minden jóra fordult! Huh! Mintha egy tündérmesében élnék… csak az a gond, hogy még nincs vége: Malfoynak még biztos lesz pár húzása és keresetlen szava hozzánk…”



***



A másnapi utolsó óra egy kicsit sem hiányzott az újdonsült galambpárnak: nemcsak Malfoy önelégült fejét kellett elviselniük, miközben szájukra nézett, hanem még Piton gúnyos megjegyzéseit is.

- Mi történt a szájukkal? Csak nem túl hevesen mutatják ki az érzelmeiket egymás iránt?

Draco és gorillái felnyerítettek a nevetéstől. Ronnak ökölbe szorult a keze, Hermione pedig próbálta elengedni a füle mellett a megjegyzést.

- De most legalább egy ideig hanyagolják az enyelgést, mivel Weasley-nek, ahogy elnézem, nem lett túl fényes a házi dolgozata. Akármennyire is fáj a szívem érte, ez egy Troll minősítésnél nem érdemel jobbat – jelentette ki egy elégedett félmosollyal.

„Ez már mindennek a teteje! Én magam néztem át és javítottam ki a dolgozatát! Nem hiszem, hogy annyira figyelmetlen voltam…”

- Úgy látom, Potter és Granger sem remekelt tegnap. Ej, ej, milyen kár…
- Professzor úr, legyen szíves elmagyarázni, mit vétettem a dolgozatomban. Tudja, professzor úr, szeretnék okulni a hibáimból – Hermione minden erőfeszítését latba vetette, hogy higgadt és udvarias tudjon maradni.
- Mégis mit képzel, Granger, ki maga, hogy felülbírálja a döntésemet? Tíz pont a Griffendéltől! És további pontlevonásra számíthat a háza, ha az óra végére nem lesz kész a légyölő galóca-kivonat! Ahogy látom, nem áll túl fényesen… - zárta le a csevejt Piton.

Hermione és Ron megalázva és sértődötten folytatta munkáját.