Szerző megjegyzése:
Minden jog J. K. Rowlingot illeti.
Köszönöm Lillia_hunnak a bétázást! :)
A történet a Lumossolen oldal pályázatára készült.
Álom és valóság
Egykor
Tanár.
Diák.
Majd
Férfi.
Nő.
Most
Férj.
Feleség.
Tisztelem.
Gyűlöl.
Szeretem.
Gyűlölöm.
Tisztel.
Szeret.
Boldog vagyok.
És mégsem.
Közeleg a csata napja.
Átkozott háború!
Mert mindent tönkretesz.
...
Grimmauld tér
Tél van.
A könyvtárban ülök
egy kényelmes fotelban.
Olvasni próbálok,
de nem megy.
Gondolataim máshol járnak.
Végül leteszem a könyvet, felállok,
majd lassan az ablakhoz sétálok.
Ismét havazik.
Nyílik az ajtó,
majd lépteket hallok.
Nem fordulok meg,
hiszen tudom, hogy Te vagy az.
Érzem, ahogyan mögém érsz,
végül szorosan átölelsz.
- Hiányoztál –
suttogod a fülembe.
- Te is nekem, Perselus – felelem.
Megfordulok,
majd lábujjhegyre állva
egy lágy csókot lehelek ajkadra.
Ismét nyílik az ajtó.
Ellépek tőled,
és az ajtó felé fordulok.
- Harry! - kiáltok fel meglepetten.
Odafutok, majd átölelem.
- Hiányoztál - suttogom,
miközben még mindig ölelem.
- Te is nekem! - feleled.
Kibontakozok az ölelésből.
Valami nincs rendben.
- Nem úgy volt, hogy csak
egy hét múlva jöttök vissza? -
kérdezem hirtelen.
Nem válaszol.
Várok.
- Harry...? - kezdem,
de Perselus félbeszakít.
- Én hívtam – szólalsz meg mögöttem.
...
Három nappal később
A szobámban állok,
egy hatalmas tükör előtt.
Menyasszonyi ruhában.
Ma férjhez megyek,
egy olyan férfihoz,
akit mindennél jobban szeretek.
Nyikorogva kinyílik az ajtó,
majd nyikorogva be is záródik.
Harry sétál mögém.
- Gyönyörű vagy – suttogja.
Megfordulok,
majd átölelem.
- Köszönök mindent, Harry -
felelem halkan. - Szeretlek!
Percekig állunk így
összeölelkezve.
Végül eltol magától.
Tekintetünk találkozik.
Kezébe fogja arcomat,
majd egyik ujjával letörli könnyemet.
- Én is téged – feleli.
Smaragdzöld szemei furcsán csillognak.
Ó Harry, annyira sajnálom!
Lassan megfogja a kezem,
majd enyhén megszorítja.
- Gyere, ideje elindulni
- mondja mosolyogva.
...
A csata napja
Három hónap telt el az esküvő óta.
Három egészen rövid,
de annál boldogabb hónap.
Most pedig itt állunk a csatatéren,
készen arra, hogy a végsőkig harcoljunk.
Aurorok.
Halálfalók.
Átkok.
Sikolyok.
Vér.
Sebesültek.
Halottak.
Könnyek.
Győzelem.
Vereség.
Harry Potter.
Voldemort.
Végre vége.
A sötét oldal elbukott.
Szememmel azonnal Perselust keresem,
remélem, nem történt komolyabb baja.
Amerre nézek, sebesültek és halottak,
végül megpillantom.
Fellélegzem.
Tekintetünk találkozik,
halvány mosoly játszik az arcán.
Óvatosan elindulok felé.
- Hermione, vigyázz! - hallom a
figyelmeztető kiáltását.
Felnézek,
de már késő.
Az átok eltalál.
Még látom,
ahogyan Perselus felém rohan.
Azután elsötétül minden.
...
Roxfort
Hét hónap.
Ennyi idő telt el azóta,
hogy vége a háborúnak.
Sokan meghaltak,
még többen megsebesültek.
Az életben maradt halálfalókat elfogták,
és örökre Azkabanba zárták őket.
Azóta végre ismét béke van
a varázsló világban.
Három hónapja költöztünk el
a Black kúriából.
Felajánlottak egy tanári állást,
amit elfogadtam.
...
Beköszöntött a tél,
kint nagy pelyhekben hullik a hó.
Holnap karácsony.
A kandalló előtt ülünk egymás mellett,
egyik kezedben egy pohár bor.
Beszélgetünk.
Először mindenféléről,
majd Rólunk, a jövőnkről.
Egy idő után mindketten elhallgatunk,
csak némán figyeljük egymást.
Lassan leteszed a poharat,
miközben végig a szemembe nézel.
Közelebb hajolsz,
majd szenvedélyesen megcsókolsz.
Óvatosan a földre döntesz,
tested testemhez simul.
Lehunyom a szemem,
ahogyan egyik kezeddel
végigsimítasz testemen.
- Akarlak – suttogod rekedten a fülembe.
- Kérlek, Perselus, szeress -
felelem halkan.
Vágyak.
Sóhajok.
Csókok.
Sóhajok.
Érintések.
Sóhajok.
Tiéd a testem és a lelkem,
ahogy a szívem is.
Mindörökre.
...
- Szeretlek – suttogom halkan.
Az oldalamon fekszem,
és téged nézlek.
Egyik kezemmel a fejemet támasztom,
másikkal pedig a mellkasodat cirógatom.
Azt hiszem, itt az idő.
Nem tudok tovább várni.
Fel akarok ülni,
de hirtelen elkapod a csuklóm.
- Hova mész? - kérdezed,
szemed még mindig csukva.
- Mindjárt jövök – felelem mosolyogva.
Magam köré csavarok egy plédet,
beszaladok a szobába,
majd egy kis dobozzal a kezemben
visszamegyek Hozzád.
Letérdelek melléd,
és ráülök a sarkamra.
- Perselus... - szólítalak meg halkan.
Rám nézel,
én pedig rád.
Végül lesütöm a szemem.
Felülsz.
Felemelem a kezemet,
két tenyeremben ott lapul a kis ajándékdoboz.
- Ez a Tied – kezdem. – Tudod, karácsonykor
szerettem volna odaadni, de nem tudok
holnap reggelig várni - fejezem be izgatottan.
Rád nézek.
Te pedig a dobozra,
majd ismét rám.
- Mi ez? - kérdezed gyanakodva.
- Nézd meg - felelem somolyogva.
Óvatosan elveszed a kezemből,
és lassan bontogatni kezded.
Kiveszed belőle a tartalmát,
majd a tenyeredbe teszed.
Ismét rám nézel.
- Mi ez? - kérdezed meglepetten.
- Szerintem egy pár, rózsaszín kis cipő -
válaszolom mosolyogva.
- Azt látom, de én mihez kezdjek vele? -
kérdezed ismét.
Alig bírom visszatartani a nevetésem.
Néha annyira értetlen tudsz lenni!
Kiveszem a kezedből az ajándékot,
majd leteszem a földre.
Közelebb hajolok hozzád,
majd egy csókot lehelek az ajkadra.
Végül a füledbe súgom:
- Apa leszel, szerelmem.
Eltolsz magadtól.
- Ismételd meg még egyszer... inkább ne -
kezded nyugtalanul. - Hermione, én azt hiszem...
hogy én... – folytatod, de nem tudod befejezni.
Tudom, mit akarsz mondani,
látom a szemedben a kétségbeesést.
- Nyugodj meg drágám, jó apa leszel -
szakítalak félbe mosolyogva.
Felemelem a kezem,
és végigsimítok arcodon.
- Higgy nekem –
mondom megnyugtatóan.
Magadhoz húzol,
majd lágyan megcsókolsz.
- Szeretlek! - suttogod halkan.
...
Szent Mungó
- Sajnálom, Mr. Piton, mi igazán mindent
megpróbáltunk, de a felesége számára
nincs remény – közli az orvos, majd
elmegy.
Nézem Őt.
Egyik kezemmel végigsimítok az arcán.
Olyan szép.
Most is mosolyog,
mintha csak mélyen aludna.
Megrohannak az emlékek.
Iskolaévek.
Diáklány.
Gyűlölet.
Felnőtt nő.
Vágy.
Bűntudat.
Kétségek.
Szerelem.
Szenvedély.
Titkok.
Leánykérés.
Esküvő.
Háború.
Átok.
Kopp. Kopp. Kopp.
Nyílik az ajtó,
de nem nézek fel.
Felesleges.
Hiszen úgyis tudom, ki az.
Mindjárt felteszi a kérdést.
És én nem felelek mást,
mint amit hónapok óta mindig.
- Van valami változás? -
kérdezi Potter.
- Semmi – válaszolom morogva.
- Talán... - szólal meg ismét,
de nem tudja befejezni.
- A francba is, Potter, fejezd be! -
szakítom félbe dühösen.
Minden nap eljátsszuk ezt.
De a következő kérdés
igazán meglep.
- Feladod? - kérdezi megvetően
a hangjában.
Elkapom a gallérjánál,
és a falhoz taszítom.
- Ne merészeld! - sziszegem
az arcába. - Neked tudod kéne -
folytatom... - Hiszen a kezét is tőled kértem meg.
Emlékszel? - kérdezem dühösen.
Elfordítom a fejem.
Tekintetem Hermionéra siklik.
Ellépek Pottertől,
majd az ágyhoz sétálok.
Leülök az ágy szélére,
kezét a kezembe veszem.
- Beszéltem ma az orvossal -
kezdem halkan. - Azt mondják,
nincs remény – fejezem be.
Megfizetek mindenért,
amit fiatalkoromban elkövettem.
Nem akarom Őt is elveszteni.
Potter mögém sétál,
majd egyik kezét a vállamra teszi,
végül megszorítja azt.
- Én... soha nem adom fel – suttogom halkan.
Vége
Szerző: Yasmine |
AJÁNLOM AZ OLDALT
