Facundo gyereke májusban érkezik
Első hallásra hihetetlen hír látott napvilágot az argentin sajtóban: Facundo Arana apa lesz. Ami azért is különös, mert még az sem volt biztos, hogy párkapcsolatban él.
Facundo mindenkit megviccelt. Nemrég azt nyilatkozta, hogy magányosan éli életét. Úgy tűnik, mégsem volt teljesen így, a napokban ugyanis bombaként robbant a hír: kedvese babát vár tőle. Az argentin magazinok címlapjai a múlt héten kivétel kivétel nélkül a színészről és leendő gyermeke édesanyjáról szóltak. Aztán pénteken a híradóban maga a filmsztár is megerősítette a hírt: "Nagyon boldogok vagyunk, de mindenkitől türelmet kérünk, hiszen alig kéthónapos a terhesség. nem vagyok babonás, ám úgy érzem, még egy ideig jobb lett volna nem beszélni róla." Facu szíve választottja María Susini, híres modell. A pár márciusban találkozott először, egy közös barátjuk buliján. Magánéletük hasonlóan alakult: Facundo még mindig nem tette túl magát Isabellel való szakításán, Maríának pedig akkor ért véget 12 éven át tartó kapcsolata. Az este folyamán sokat beszélgettek, de mégsem randevúztak, mert a színész Madridba utazott forgatni. Közel hét hónapot töltött távol, ám a csinos lányt nem tudta elfelejteni. Nyár elején kaptak szárnyra az első pletykák, miszerint együtt járnak, de ezt mind a ketten tagadták. "Nagyon vonzónak találom, remélem, valaki bemutat majd neki." viccelődött a színész. S bár egy ideig békén hagyták őket, egyre gyakrabban látták Facundo autóját a hölgy háza előtt. Igaz, még paparazziképet sem sikerült készíteni a párról. Telt-,últ az idő, a szerelmesek, ha tehették, együtt töltötték a mindennapjaikat. A színész az általa kedvelt extrém sportok rejtelmeibe is beavatta kedvesét. Emellett rengeteg hasonlóságot fedeztek fel egymásban: María is imád rajzolni és a televízió sem áll távol tőle. 14 évesen szerepelt először eg ysorozatban. Később aztán inkább képzőművészetet tanult, majd pedig a modellkedés mellett döntött.Imádja a természetet és az állatokat, s ezzel máris belopta magát Facu szívébe. A pár állítólag már a családi bemutatkozáson is túl van. A napokban pedig csodálatos hírt kaptak: María állapotos. Facundo már régóta vágyik arra, hogy apuka lehessen, és ha minden jól alakul, erre már nem kell sokat várnia. Az álma 2008 májusában valóra válik.
A Playboyban is szerepelt
María Susini nem ismeretlen az argentinok előtt, számos divatcég arca, és tavaly a nyuszis magazinnak is bemutatta bájait. A rajongók szerint nem lehet elmenni amellett, a tény mellett, hogy a lány mennyire hasonlít Isabel Macedóra. Többek szerint ezért is kezdettMaríával Facu, és a baba csak a véletlen műve - ami kapcsolatuk frissességét tekintve nem elképzelhetetlen. Mindezek ellenére a kis jövevény hírét kitörő örömmel fogadta a színész. Így kétség sem férhet hozzá, hogy a családapa szerepét legalább olyan jól alakítja, mint Martint a Te vagy az életemben.
Majd megpróbálom lefotózni a cikket, de mint már több modulba is írtam, nincs scannerünk.
Képek: (elnézést, de ilyen képeket találtam Maríáról!)
további képeket majd a Gallery-be rakok fel. (Tudom, h ő nem kötődik a Padre Coraje-hoz, max most h Facundo bnője, de azért felrakom.)
Epizód, 2007.október 31. BY:ÁGI |