A csók

Na de mi is történt? Hm…

Végre megért bennem az elhatározás, Mike bátorítóan megszorította a kezem, és én pedig elindultam. Szememet le sem véve Tomyról közelítettem a színpad melletti asztal felé, ahova épp a gitárját pakolta le, és nagyot kortyolt az ásványvizéből. Túl sokat akart egyszerre, láttam, ahogy egy csepp megindul a szája szegletéből végig az arcán, majd az álla gyönyörű vonalán megtorpan egy pillanatra, hogy végül örökre elvesszen az inge selymes felületén. Nyálas vagyok? Csak szerelmes.

Annyira jól mutatott abban a sötétbarna ingben! Istenem, mennyire szeretnék az a mikrofon lenni, amit néhány perce még majdnem megérintettek azok a csodás, puha ajkak! A haja olyan volt, mint bármelyik nap, rövid, fényes, gondosan elrendezett, mégis lazán elegáns. Hogy tud valaki ennyire tökéletesen kinézni?

Oldalra pillantva láttam, hogy egy lány a másik irányból szintén felé tart. Megszaporáztam a lépteim, de nem voltam elég gyors. Nem én értem először hozzá. Tomy a csaj kedves búgására felnézett, kérdőn a szemébe fúrta a tekintetét. Széles mosoly ült ki az arcukra, majd a srác hirtelen megölelte. Egyenesen velem szemben állt, ha felpillantott volna, látta volna, hogy meredten bámulom őket. De szemét is olyan szorosan összezárta, ahogy kezei a lány vékony teste köré fonódtak. A gyomrom mintha 10 emeletnyit zuhant volna, az állam leesett, a szívem pedig ripityára törve hevert a koszos padlón.

Több se kellett, csináltam egy gyors hátraarcot, és visszaindultam Mike-hoz.

- Haza megyünk? – Kértem Őt suttogva.

- Valami baj van? – Nézett rám aggódva.

Fejemmel a párocska felé intettem, akik még mindig csak egymással voltak elfoglalva, ugyanúgy álltak, ahogy pár pillanattal azelőtt.

Szánakozva nézett rám, nyilván az ő fejében is az járt, hogy mennyire reménytelen a helyzetem. Hogy is tudnám én felvenni a versenyt ezzel a gyönyörű, vörös hajú tüneménnyel? Tökéletes alakja volt, amennyire meg tudtam állapítani szoros, testre simuló farmerján és lenge toppján át, ami szabadon hagyta irtózatosan lapos hasát. Akár egy szupermodell! A ruhái is első pillantásra a legutolsó divattal tökéletesen egyezők voltak, meggyőződésem, hogy a kifutókon pont ugyanilyenekben rohangálnak hasonlóan szexi lányok! Ráadásul legalább 18 évesnek tűnt, talán egyetemista és mellette modellkedik egy kicsit. Vele akarok én versenyezni? Nem… nem akarok. Csendes megadás és balra el…

- Nem lehet, hogy csak a … - Kezdte Mike kedvesen, de félbeszakítottam.

- Nem. Menjünk, kérlek!

- Rendben.

Elég késő volt már, lassan fél 10, és igazán ideje volt már hazamennem. Némán sétáltunk a metrómegállóig, mindketten a gondolatainkba mélyedtünk. Mike nyilván a volt barátnőjéről ábrándozott, mert arcára rendkívül keserves kifejezés ült ki. Szegény srác. Ha belegondolunk, a vörös-tündérlány, ahogy magamban neveztem, akár az ő barátnője is lehetett volna. Talán valahol az a lány is egy mit sem sejtő srácot ölelget. Az ő fejében is hasonló dolgok motoszkálhattak, mert percről-percre komorabb lett.

- Hát, - törtem meg a csendet, mikor már nem bírtam tovább – egyiknőnknek sem volt ez a hét valami szerencsés párkapcsolatilag, úgy tűnik.

- Hát nem.

Már a metróról leszállva, az utcánkban jártunk, mikor újra megszólalt:

- Azért szép volt az este… úgy értem, jól éreztem magam Veled. Gondolom Neked ez a Tomys dolog kimaradhatott volna…

- Hát jah… de amúgy én is jól éreztem magam Veled. J Jó lenne megismételni. Ez a DonDóni nagyon klafa hely.

- Én is szeretem. Csendes, meg kellemes. Ráadásul nem csak a gimisek, de az egyetemisták nagy része is Núdlee-ba jár, így nekem sincs sok ismerősöm ott szerencsére.

- J Elég antiszociális csávó vagy Te, nem?

- Hát nem igazán… :P Csak mert nem bírom a nagy nyüzsit, az még nem azt jelenti, hogy antiszociális vagyok. Meg hékás, én pszicho-mókus leszek majd, szóval muszáj az emberekkel törődnöm, nem?

- De. :D

- Csak tudod, amíg együtt voltunk Lisaval, – a volt barátnője – addig nem érdekelt vannak-e körülöttünk emberek… nem zavart, ha igen, de az se, ha nem… csak Ő volt a fontos… érted?

- Persze.

- Volt már olyan, hogy annyira ragaszkodtál valakihez, hogy úgy érezted, élni sem tudnál nélküle? Hogy legszívesebben életed minden egyes percét Vele töltenéd? És, hogy ez nem csak egy múló érzés, hanem 2 éve folyamatosan így vagy? Megszokod, eleinte nehezen, később elfogadod, természetessé válik, és végül imádod az érzést és imádod a lányt! És Ő is Téged! Legalábbis úgy tűnik. Már tervezgetitek a közös jövőt, azon kezdesz gondolkodni, hogyan kérd meg a kezét… Aztán… aztán otthagy. – Mintha csak a járdának beszélt volna.

- Hé… - Megragadtam a karját, és visszahúztam, mivel vagy egy lépéssel előttem járt. Belebámultam az égszínkék szemekbe, és hirtelen úgy éreztem, rohannom kell. Messze futni tőle, oda, ahol már nem látom. Nagyot nyeltem, majd határozottan folytattam. – Figyelj… Nálad rendesebb pasit nem ismerek. És mellesleg helyesebbet se sokat! Fogalma sincs Lisanak, hogy mit vesztett azzal, hogy messze üldözött magától! Bármelyik lány boldog lehetne, ha ilyen barátja lenne… és a srác viszontszeretné! Én személy szerint a földkerekség legmázlistább nőnemű lényének érezném magam, ha…

Nem tudtam befejezni a mondatot. Hirtelen közelebb hajolt, az arcunk majdnem összeért, de nem jött közelebb, csak bámult rám, és várt. A jobb kezével a hajamat simogatta, a ballal pedig közelebb húzott magához, majd a csípőmön nyugtatta. Az ajkai finoman résnyire nyitotta, várt és várt. Nem tudtam ellenállni. Finoman előredőltem, már majdnem összeértünk, mikor hirtelen elengedett és egy nagy lépést hátrált.

- Ne haragudj! – Szabadkozott tűzvörös arccal. Megjegyzem, az enyémnek legalább olyan árnyalata volt, ha nem sötétebb. – Ezt nagyon nem kellett volna. Nem akarom kihasználni, hogy csalódtál, és még piás is vagy.

- Tudom. Te se haragudj…

- Ugyan. J - Megsimogatta az arcom.

- Figyelj… Szereted a csajt?

- Nagyon.

- Elmondta Neked, bevallotta, hülyíthetett volna tovább, mégse tette. Őszintén megbánta. Te meg imádod. Ő is Téged. Szerintem bocsáss meg neki… Tudom, hogy senki nem kérdezte a véleményem, de… hogy most nem tudtál megcsókolni, az is bizonyít valamit.

- Tudod, hogy igazad van? – Válaszolt rövid hallgatás után.

- Naná. J

Megölelt. Kicsit meg is szorított, de nagyon jól esett!

- Fantasztikus lány vagy!

- Ugyan már! – pirultam el, majd vigyorogva folytattam: - Tudod, mekkorát dob az egómon, hogy én segítettem egy leendő pszicho-mókusnak? :D El se tudod képzelni! Akkorára fog nőni a fejem, hogy be se férek majd az ajtón!

- Nem úgy ismerlek én Téged! :D Na megyek. J

- Oké.

- Köszönök mindent, kb. csak az életem mentetted meg. – Mosolygott és megint megölelt, majd két puszit is adott.

- Jaj, hagyjad már! J Te is az enyémet! Kirángattál a gubómból. És megmutattad, hogy vannak más pasik is a földön, nem csak Tomy Carter. ÉS már nem is ácsingózok fölöslegesen utána, úgyis barinője van.

- Azért, szerintem ne add fel!

- Mind1. Kedden látlak?

- Naná. Feltétlen. :D Addig meg legyél jó!!!

- Igyekszem. :D Neked meg sok sikert Lisaval.

- Kösz, szükség lesz rá! – Aggodalmat láttam átsuhanni arcán, de egy pillanat múlva már nyoma se volt.

Hamarosan el is köszönt és haza ment. Örülök, hogy segíthettem neki, és hogy Ő is nekem. Azt hiszem, igazi jó barátra leltem benne.

Másfelől viszont, ezt hívják úgy, hogy két szék közül a pad alá?

Na de lesz ez még így se!