Egy teljes hónapja nem írtam. Most sem önszántamból ragadok tollat. Mrs. Rose – akarom mondani Sabine – szerint jót fog tenni, ha leírom, mit is érzek. Ő a szakember. Bár én egyáltalán nem hiszek ebben az egészben, megteszem, amire kért. Ártani nem árthat. Ennél rosszabb már úgyis csak nehezen lehet. Habár… már jobb, mint korábban.

Azt az estét, amikor megtudtam, mi történt Cloe-val sose felejtem el. Fenekestül felfordította az egész életemet. A híradósnő szánakozással teli hangja, miközben bejelenti, hogy a repülő lezuhant… az a gép, amivel Cloe a nővéréhez indult Londonba… Amikor azt mondta a hölgy, hogy nincsenek túlélők… az óceánba zuhant a gép, és még azt sem tudni hova… aztán pedig, hogy ájultan fordultam le a kanapéról. Jó ideig se kép, se hang. Anya felhívta Cloe szüleit. Az Anyukája vette fel. Egy szavát se értettük, annyira zokogott. Cloe a gépen volt. Oda lett az utolsó reményünk is. Bár miután megtudtam, hogy ő akkor tényleg… meg…meg… meghalt… akkor is abban reménykedtem, hátha csak tévedést történt, hátha nem szállt fel, lekéste a járatot, vagy … vagy… vagy akármi. Csak ne ült volna fel arra a gépre! Ilyen nem történhetett vele! Nem hagyhatott itt!

Gondolj bele, hogy elhagy az, akivel gyakorlatilag óvodás korod óta a legjobb barátságban vagy! Akivel mindent megbeszélhetsz, aki megvéd, megvigasztal, figyel rád, akire mindig számíthatsz, akinek a titkait őrzöd, aki… aki olyan neked, mint egy testvér. Fontosabb, mint a saját életed, egy olyan ember, aki helyett bátran meghalnál bármikor. És Ő meghal. Itt hagy egyedül, árván, magányosan.

Remek. Megint bőgök. Az elmúlt egy hónapban mást sem csináltam. Kiakadtam. Teljesen. Nem ettem, nem aludtam, nem jártam iskolába… megszűntem létezni, csak vegetáltam. És még így is nyamvadtnak és nagyon-nagyon magányosnak éreztem magam.

Könyörgöm, Cloe még csak 15 volt!!! Miért kell egy 15 éves kamasznak értelmetlenül meghalnia, csak azért, mert segíteni akart! Segíteni annak, akit mindennél jobban imádott: a nővérének. Mivel érdemelte ezt ki? Miért ilyen kegyetlen az élet?? Miért??? Miért??? MIÉRT?????? Ez annyira igazságtalan! Ő sohasem tett semmi rosszat, mindenkit szeretett, óvott és segített, ahol csak tudott!! Miért kellett neki meghalnia?? Hogy lehet, hogy bűnözők ezrei élnek a földön, gyilkosok, rablók, csalók, hazudók, és hogy lehet, hogy egy olyan tiszta, ártatlan lány, mint Cloe örökre elmegy?? Tényleg ilyen az élet? Mert ha igen, én köszönöm szépen, nem kérek belőle!!!!

Szegény, szegény, szegény szülei. Annyira kétségbe vannak esve. Szegény nővére. Szegény barátai, osztálytársai, tanára, ismerősei. És szegény én. Örökre itt hagyott minket. Örökre. Anyukája és Apukája másik városba költöztek, itt akarják hagyni ezt a környéket. Sarah-t pszichiátrián kezelik. Az osztályban a helyén egy gyertya ég. Az egész iskola jelen volt a temetésén. De erről még nem tudok írni. Nem vagyok elég erős. Így is a könnyeimtől az orromig se látok már. És én? Én pszichológushoz járok, megszakítottam a kapcsolatot minden barátommal, csak Nick jön át minden délután, és egész nap mást sem csinálok, csak Cloe-ra emlékezem. A lányra, akinek céljai voltak, aki tiszta volt és szép. Aki orvos akart lenni, hogy aztán emberek millióin segítsen, aki azért élt, hogy szeressen. A lányra, aki nincs többé.

Gondolj egy kicsit a legjobb barátodra! Nem hülyülök, gondolj rá! Tényleg, ne csak olvass! Egy picit, egy icipicit, gondolj rá. El tudod képzelni az életed nélküle? El tudod képzelni, hogy soha többet nem beszéltek? Hogy soha többet nem suttogja izgatottan a füledbe a tegnapi randija eredményét? Vagy hogy nem kuncsorogja el a magyar házid, miközben cserében lelkesen felajánlja a matekot? El tudod képzelni, hogy soha többé nem ölelheted meg, hogy soha nem tud már megnyugtatni… hogy soha-soha többé nem lehettek már együtt? El? Mert én nem tudtam. Most se tudom. És úgy érzem Cloe csak nyaralni ment. Egy távoli országba, egy-két hónapra. Csakhogy Ő már nem jön vissza. Meghalt.

Cloe Hannigan

Élt 15 évet.

Szerette a napfényt, a hóesést, az ősz illatát, a fehércsokit, a mandarint, a záporesőt, a strandot, a HELYet, a madárcsiripelést, Harry Pottert, Robin Cook-ot, a hupikék törpikéket, Micimackót, az Oroszlánkirályt, a Disney hercegnőket, a Depeche Mode-ot, a csokifagyit, a farmereket, a tojásrántottát, a füstölőket, a rántott sajtot, a meglepetéseket, a szerelmet, a barátait, a családját, és imádta a nővérét.

Szeretett enni, aludni, nevetni, énekelni, zenét hallgatni, úszni, fagyit nyalni, önfeledten táncolni, filmet nézni, boldognak lenni, segíteni. És szerette az életet.

És szeretett engem is. Tudom. És odafentről vigyáz rám. És segít továbblépnem, segít, hogy megtanuljak élni nélküle.

Köszönöm, Cloe! Köszönök mindent!