8. fejezet

Party time!

            Pontban 19.00-kor csöngettek. Úristen! Két terepjáró állt a ház előtt! Bulira pörögve a fél elit a házunk előtt szobrozott. Egyébként nem mindig jönnek be Abbyért mindnyájan, néha csak Tomy jön a Fordjával. Ennek egyébként örülni szoktam, mert ilyenkor rendszerint mindig hoz egy szál virágot Anyának, amit Anya aztán később vázába tesz, és kirakja az ebédlőasztal kellős közepére. Annyit szoktam szagolgatni szerencsétlen növényeket, hogy a végére az illatuk is elmegy. Mégis, ♥Tomy♥ sosem jön be! Soha! Sajnos.

Szóval itt volt az egész banda. Vagy legalábbis a törzstagok. ♥Tomy♥ meg Steave Rollings vigyorogtak ránk, mikor Abby-vel ajtót nyitottunk.

- Hahó! – Köszönt Mr. Tökély. – Irtó jól néztek ki! Patryra készen, csajok?

- Mint mindig. – Felelt Abby lazán, és mindkét srácnak lenyomott egy-egy puszit. Szerintük a 2 puszi túl hagyományos, a 3 gáz, mert szinte mindenki átvette, szóval, maradt az egy. Nagyon lazzza! Bár én is adhattam volna mindkét srácnak puszát! Mert azért igazság szerint Steave is nagyon jó pasi! De még milyen! Félreértés ne essen, ♥Tomy♥ nyomába se ér, de azért határozottan cool!

- Szóval, Te vagy a kicsi lány. – Mosolygott rám Steave.

- Lisbeth. – Mutatkoztam be! Még hogy kicsi lány! Jó, oké, ők mind végzősök, na de azért mégis…! Udvariasan kezet nyújtottam… erre Steave nézett egyet, és vigyorogni kezdett. Megfogta a kezem, magához húzott és adott 4 cuppanósat. Mint kiderült, első találkozáskor, bemutatkozáskor négy dukál.

- Milyen kis cuki. – Vigyorgott. - Na indulás! – És érdekes módon kézen fogta Abbyt, aki ezt a lehető legtermészetesebb dolognak vette és elindult vele a kocsik felé. Félúton visszakiáltottak: - Majd gyertek, ám!

- Ott találkozunk! – Rikkantott ♥Tomy♥.- Szia, Kicsike! – Lehajolt és ADOTT EGY PUSZIT!! – Irtó dögös vagy!

- TE is jól nézel ki. – De még milyen jól!!!

- Na, mehetünk? – Kérdezte.

- Felőlem. – Vontam vállat lazán. Igyekeztem nyugodt maradni, és nem mutatni mennyire izgulok.

Kézen fogott és a kocsija felé vezetett. Wááá…!

Mikor odaértünk, kinyitotta nekem az ajtót! Mielőtt elindultunk volna, valamit matatott a kesztyűtartóban, és véletlenül hozzáért a combomhoz!

- Na hajtás, Picilány! – És hajtottunk. Illetve hát Ő. Én meg ámuldozva csodáltam, milyen jól vezet. Nemhiába Mr. Tökély. Gyorsan mentünk, de azért annyira nem, hogy féljek. Elég kihalt volt a város, hát igen, a hozzám hasonló lúzerek otthon ülnek Anyucival meg Apucival… ÉS most kivételesen én nem tartoztam a klubhoz! Hanem álmaim pasijának az autójában ültem, álmaim pasija vezetett, édes kettesben voltunk, és koktélozni indultam a sulink legmenőbb fazonjaival! ÉN!!! Lisbeth Nash! Jajaja, és azt majd elfelejtettem, hogy álmaim pasijának autójában a legeslegkedvencebb zenekarom zenéje ment!! Ennél tökéletesebb pillanat a világon nincsen, komolyan!!!

- Gondoltam, Pierre-től – Pierre a kedvenc bandám, a Simple Plan énekese. Csak a gyengébbek kedvéért. – majd feloldódsz egy kicsit. Csak nyugi, Lish… Kicsilány! Amúgy téged mindenki Lisbeth-nek szólít? Semmi becenév?

- Ööö…hááát… Beth voltam Anyáéknak még kis koromban… - itt felvonta a szemöldökét. Furcsálltam, most mégis mi van? Mi rosszat, vagy hihetetlent mondtam? – Mi az?

- Azt mondtad „kis koromban” .

- Igen. ÉS?

- „Kis koromban.” Mintha már nem is tudom, olyan hatalmas élettapasztalattal rendelkeznél. NA nem úgy, mint én. – Vigyorgott.

- Mint Te?

- Mint én.

- Ejj, de fene büszke vagy arra a 3 év, 9 hónap és 14 napodra!

Itt meg már komolyan meglepődött. Felvonta a szemöldökét. Aztán lassacskán nekem is leesett, hogy mennyire elárultam magam. Nyilván nem vagyok olyan jó, hogy ezt fejből levágjam neki, másrészt meg nem is tudnám a születési dátumát. Szóval

Ád1.: Tudja, hogy tudom, hogy mikor született.

Ád2.: Tudja, hogy a kettőnk közt lévő korkülönbséget már otthon kiszámoltam.

Ád3.: És ezt meg is jegyeztem.

Ád4.: Következés képp, gyakran gondolok Rá.

Ád5.: Gyakorlatilag minden második percben.

Ád6.: Na ezt még talán nem tudja.

Végkövetkeztetés: Meghaltam.

- Aha. De nagyon ám! – Vigyorgott. Irtó rendes volt így visszagondolva. Nem hozott cikis helyzetbe, azzal, hogy megkérdezni honnan tudom, meg ilyenek. Egyszerűen csak tudomásul vette. J Nyilván utánagondolt meg minden, hogy belé vagyok esve, és stb., stb. … de hát ez van…  - Szóval akkor Beth. És még?

- Más nem nagyon. – Az arcom persze rákvörös volt. Ez természetes. Már nem is említem.

- Szerintem nem vagy Beth-es… - töprengett.

- Nem?

- Dehogyis. Inkább… nem is tudom… - gondol, gondol, gondol -  Lizzy!!!

- Lizzy? Ez olyan… - Lizzy Nash… Abby Nash húga, ♥Tomy Carter♥ barátnője, Lizzy Nash… na jó a ♥Tomy♥-s dolog még egyelőre nem aktuális! EGYELŐRE! - …ez olyan király!! :D Kösz, ♥Tomy♥!

- Ne köszönd, Picike! Na itt is vagyunk. – Állt meg egy bazi nagy parkolóban. ÓÓÓhahóóó… ha ekkor a parkoló, mekkora lehet a hely?

- Nem rossz. – Tettem úgy, mintha különösebben nem lennék lenyűgözve, pedig hát dehogyisnem.

♥Tomy♥ elmosolyodott.

- Csúcs hely. Voltál már itt? – Némán ráztam a fejem. – Hát ezt a többieknek ne említsd!

- Nagyon gáz? – Gyúltam tűzvörösre.

- Ugyan dehogy, Lizzyke, csak ha még Nudlee-szűz vagy, beavatást akarnak majd Neked tartani… Azt meg nem szeretnénk, hidd el. Emlékszem a saját beavatómra… Brr… Jó volt, nem mondom, csak kicsit erős. De Téged lehet nem szivatnának, elvégre itt van Abby, meg aztán én is vigyázok Rád. Bááár… annak idején az én bátyám is itt volt, mégis kaptam. Nem tom… Mindenesetre jobb lesz, ha nem említed.

- Van egy bátyád?

- Aha. 22 éves. Amikor Ő volt végzős, én akkor voltam elsős.

- ÉS a bátyád is ilyen menő volt? – Mosolygott.

- Menő… ugyan már… én nem vagyok menő. – Szerénykedett.

- JAhhjj, hagyjál már. Hogyne lennél? Te vagy a Herceg. Abby meg a Hercegnő. A királyi pár. – Erre kitört belőle a röhögés. A hasát fogta.

- Nagyon vicces lány vagy Te.

- Kár, hogy nem vicceltem. Mindenki ezt gondolja!

- Nem mondod, hogy a kis elsősök ilyeneket gondolnak?!

- Elsősök?? Hé, tuti, hogy mi egy suliba járunk?

Nem válaszolt, mert ekkor az ajtóhoz értünk. Két biztonsági őr feszített a két oldalán. Kétségbeestem, hogy talán kidobnak, mert kiskorú vagyok, vagy valami, de ♥Tomy♥ ismerősként köszöntötte a srácokat, kezet fogott velük, dumáltak pár szót.

- Ismered őket? – Kérdeztem Tőle.

- A bátyám haverjai. – Felelte mosolyogva. - Gimiben osztálytársak voltak. Odajártak hozzánk.

- Tök jó. J

 Na, nagy levegő, és hajrá MA este az elittel bulizom. Király!!!

Beléptünk. Az állam meg leesett. Hát azannnyaa… vagyishát… tulajdonképpen aztaaaa… Igen.

Mesés volt. Komolyan. Hatalmas, de tényleg, orbitálisan nagy hely volt. Talán még a tornacsarnokunknál is nagyobb, egyetlen levegőjű helyiség. DE nem egybefüggő és zajos, hanem különböző szektorokra volt bontva. Bíbor, Lila, Piros, Mélykék, Zöld… minden szektor olyan színű bútorokkal volt berendezve, a falak olyanra festve és a fények is olyan árnyalatúak voltak. Minden szektor akkora volt kábé, mint egy az osztályunk. Nem voltak teljesen leválasztva sem egymásról, sem a nagy közös tánctérről, ahol rengetegen táncoltak a színpadon játszó rock banda zenéjére, hanem egy ajtó-szerű nyílás szolgált bejáratként mindenhol. De egy ajtónál nagyobb volt valamivel, függöny takarta el (a szektor színvilágához illő, természetesen.). A színpadra merőlegesen egy irtózatosan hosszú bárpult húzódott, sok-sok bárszékkel és vagy 40 főnyi kiszolgáló személyzettel. A srácokon és lányokon mind-mind egyenruha volt. A lányokon fekete miniszoknya, és bíborszínű, hasukat alig takaró felső, a fiúkon fekete hosszúnadrág, bíborszínű inggel. Mind alig tűntek többnek 20-25-nél. ♥Tomy♥ kézen fogott és odavezetett a pulthoz, az egyik, kissé már megviselt arcú koktélkeverő sráchoz.

- Csá, Randy! – Szólt neki emelthangon.

- Hello, ♥Tomy♥! Mit kértek?

- Mit szeretnél, Lizzy? – kérdezett engem.

- Egy sWeet laW-t. Sok citrommal. – Válaszoltam magabiztosan, mivel Abbyt otthon szépen kikérdeztem, hogy mit is kéne nekem ott rendelni. Ő azt mondta, ez még egy elég gyenge keverék, ezt nyugodtan. Ha nem akar túl nagy felhajtást, ő is ezt rendeli.

- Egy sWeet laW-t kérünk, sok citrommal, nekem meg egy 3W-t! {ejtsd.: tripla vé}

- 5 perc. – Felelt Randy.

- Kösz. - ♥Tomy♥ irtó rutinosnak tűnt. Persze nem is csoda. Ennyi itt töltött estével már… Gondolom az egész személyzettel pertu.

Az 5 perc alatt nézelődtem, forgattam a fejem mindenfelé. Irtó klassz az egész hely. Kiszúrtam egy szektort, ahol minden fekete volt, érdekes gótikus díszek mindenfelé a falakon, láncok és nagy-nagy ezüst csillagok… sajnos csak ennyit láttam belőle.

- Kész. – Tette le elénk Randy a poharainkat. Az egyiknek méregzöld színe volt, és azonosítatlan darabkák úszkáltak benne, a szélén citrom, és fekete szívószál. Meg nem ittam volna! A másik pedig középkék színű volt, szintén citrommal. Tulajdonképpen egész jól nézett ki. Reménykedtem, hogy a kék az enyém!

 - Kösz. Nem tod, hol vagyunk?

- De-de. Fenn, páholyban. A színpaddal szemben.

- Köszi, Randy. – És elővette a pénztárcáját. Fizetett. – Majd még jövünk. – Kacsintott rám. Aztán megfogta a két koktélt, és elindult felfelé egy lépcsőn. Merthogy azt nem mondtam még, hogy a hely kétszintes. Van fenn egy felsőbb rész, viszont az csak tényleg körbe a fal mentén pár méter, a tér közepe üres, így mindenhonnan tökéletes a kilátás a színpadra. És odalent is vannak persze olyan asztalok, amik nem tartoznak egyik szektorhoz sem, azok számára, akik nézni is akarják a fellépőket, nem csak hallgatni.

Szóval felfelé ballagtunk a lépcsőn. Közben a nővérem csinos kis hajkoronája után kutattam a tömegben. ♥Tomy♥ is a bandát kereste a szemével. Hirtelen felé fordultam, mikor felértünk a lépcsősor tetejére.

 - ♥Tomy♥, mennyi volt a koktélom? Ki akarom fizetni.

- Dehogy fizeted. A vendégem voltál.

- Nem, ♥Tomy♥, tényleg.

- Szó sem lehet róla. – Zárta le a vitát. – Nézd, ott vannak! – Mutatott egy nagyobb társaság felé. És jé, tényleg, a nővérem ott csücsült valahol az emberkupac közepén, és épp hangosan nevetett valamin.

A torkomban dobogott a szívem, remegtek a térdeim. Tudom, tudom, a lényeg: ♥Tomy♥ már eddig is mellettem volt, de azért mégis. Épp most készülök a suli krémjébe befúrni magam. Nem kis dolog.