A Roxfortban véget ért egy újabb tanév. A hetedévesek csevegve, nevetgélve hagyták el a kastélyt, időnként vissza-visszapillantva az ódon kastély falaira, amelyek hét évig az otthonukat jelentették.

Egy lány viszont magányosan, nehéz szívvel bandukolt, pálcáját maga elé tartva, a bőröndjét lebegtetve. Búsan nézett maga elé, nem tudta elhinni, amit a barátai mondtak neki előtte lévő este.

A diplomaosztás után Harry és Ron azt tervezgették, hogy vesznek egy külön lakást, ahol ketten éldegélnek majd, ahova mindig visszajárnak a kalandok után.

Hermione először viccként fogta fel a dolgot, ő is csatlakozott a barátaihoz az ötletbörzében, hogy mit csináljanak szabadidejükben. Aztán kiderült, hogy komolyan gondolják a dolgot, valamint az is, hogy Hermionét nem viszik magukkal.

Azt mondták, hogy ők sosem gondolták igazi barátnak a lányt, mert mindig csak a tanulnivaló miatt csatlakoztak hozzá. Megköszönték neki a sok segítséget, de finoman kifejtették, hogy többé már nincs rá szükségük.

Ezzel összetörték a lány szívét, hiszen neki ők voltak az egyetlen barátai. Iszonyúan mérges lett rájuk, bosszúszomjas lett. Először magára sem ismert a sötét gondolataiban, de elégedettség töltötte el. Úgy érezte, bizonyítania kell, hogy neki főleg nincs szüksége két ilyen idiótára.

Most, hogy újra végiggondolta ezeket, újra fellángolt benne a mély gyűlölet volt barátai iránt. Felszegte a fejét, komor tekintettel sietett előre az állomáshoz. Neki nem parancsolgathatnak, ezt már eldöntötte.

Néhány sablonos szóval elbúcsúzott Hagridtól és az osztálytársaitól, majd a válaszukat meg sem várva hoppanált Londonba. Tudta, hogy az utolsó vonatút már csak a szokás miatt kötelező, de nem érdekelte. Elmosolyodott, amikor megérezte a megkönnyebbülést a lelkében, hogy többé nem fogják idegesíteni az osztálytársai az ostoba kérdéseikkel.

Rögtön elkezdte az önálló életét. Írt egy levelet a szüleinek, hogy nem fog hazamenni, elkezd dolgozni, saját lakást vesz.

Keresett hirdetéseket mugli újságokban eladó házakról, talált is magának egy tökéleteset. London külvárosában volt, egy elhagyatott, sötét utcában. A mérete is megfelelő volt, egy embernek talán még nagy is, de jól érezte magát benne, mintha saját birodalma lett volna.

Két nap múlva már állása is volt, nem is olyan rossz. Egy bájital-hozzávalós boltban kapott munkát, mint beszerző. Nagy tudása és éles esze miatt komolyabb feladatokat is bíztak rá, sokszor kellett mérgeket készítenie.

A bolttulajdonos magának való ember volt, de Hermionéval néha beszélgetett, Lényegre törők voltak mindketten, társakká váltak.

A férfi sokszor adott neki könyveket a fekete mágiáról, amitől a lány először idegenkedett, de aztán egyre jobban érdekelték az aljas varázslatok, amelyekhez megvolt a tehetsége.

Úgy érezte, ezzel a cselekedetével áll bosszút régi barátain, akik olyan nagy hősökké váltak. Az elmúlt hónapban mindenki Potter és Weasley titkos útjáról, küldetéséről beszélt. A lány tudta, hogy hazugság volt az egész, csak a hírszerzés miatt csinálják.

Pár hónap múlva, valamikor november környékén, ismerős alak sétált be a boltba. Egy hosszú, szőke hajú, szigorú tekintetű varázsló, egy kígyós fejű bottal a kezében. Hermione volt épp a pultnál, így ő köszöntötte a belépőt.

- Jó napot, Mr. Malfoy! Miben segíthetek? – mosolygott rá Hermione.

- Csak nem Grangert látom? Nem tart a barátaival a titkos küldetésükre? Nem hallottam magáról hónapok óta! – gúnyolódott Malfoy.

Hermione szemében a jól ismert harag egy szikrája lobbant fel.

- Már nem ismerem őket, uram – erőltetett nyugalmat a hangjára.

- Jól teszi. Igazából Mr. Walkerst keresem, a felettesét.

- Rendben, máris hívom.

Hermione besétált a hátsó szobába, de észrevette, hogy a szőke követi őt. Nem tartotta fel, elvégre biztos jó barátok voltak.

- Mendel, Mr. Malfoy jött hozzád – szólt be a férfinek.

Az ősz hajú mágus kijött, majd undorodva nézett Luciusra, aki az alkalmazottja mellett állt,

- Mit akarsz? –kérdezte köszönés nélkül, akaratosan.

- Egy mérget. El kell intéznem egy sárvérűt, de nem hagyja magát. Lassan ható, fájdalmas mérget szeretnék, amivel megtanulja, hogy hogyan kell könyörögni.

Hermione elmosolyodott. Érezte, hogy a férfit is szítja a gyűlölet, de nem szólt semmit, csak átnyújtotta a tökéletes bájitalt. A varázsló biccentett egyet, majd megszólalt.

- Nem védi meg az ártatlan kis mugliszületésűeket?

- Meg tudják védeni magukat, uram. Már nem vagyok olyan ostoba, hogy mártírkodjak értük.

- Granger! Csak nem fejlődött? – csillant fel a hosszú hajú szeme. – Viszont akkor is csak egy koszos sárvérű marad. Bár én meg tudnám védeni a megérdemelt haláltól. Érdekli?

- Természetesen – mosolyodott el ravaszul Hermione.

A férfi bólintott, majd átadott neki egy névjegykártyát, amin rajta állt a lakcíme. Látta, hogy a lány nagy változásokon ment keresztül, talán el tudná csábítani a sötét oldalra, hiszen ilyen okos boszorkánnyal ritkán találkozik az ember.

- Szombat este hét óra. Meghívom egy vacsorára.

- Ott leszek – válaszolt Hermione, majd kezet fogott a férfivel, és elmosolyodott, amikor az csókot lehet a kézfejére.

- Viszlát! – köszönt el a szőke, majd kisétált a boltból, a mérget gondosan a talárja zsebébe süllyesztve.

*

A szombat este nagyon hamar eljött. Hermione nem izgult, tudta, hogy felkeltette a férfi érdeklődését a múltkor. Ha esetleg meg is támadná, meg tudja védeni magát, hiszen nagyon sok önvédelmi átkot tanult az elmúlt időszakban.

Alig lépett oda a nagy kapuhoz, az máris kinyílt. Besétált a hatalmas udvarra, ami gyönyörűen ki volt világítva. Látott egy szökőkutat is, közvetlenül a ház előtt. Elámult az egész terület szépségén, azt hitte, hogy sokkal sötétebb lesz. A Malfoy-kastély belülről is gyönyörű volt, minden sárga fényben úszott.

Az előcsarnokban aztán ott várta a házigazdája. Nagyon elegáns volt, méregzöld talárt viselt, ami a szőke hajával és fehér bőrével szép együttest adott. Hermione is kitett magáért: sötétkék, kicsit rövidebb ruhát viselt. Most, hogy végignézett magukat, úgy festettek, mint akik randizni készülnek.

Most, hogy jobban megnézte Malfoyt, rájött, hogy azt sem bánná, ha kiderülne, hogy többet akar. Igaz, nem túl szép dolog, mert Narcissa körülbelül két hónapja halt meg egy ütközetben, de kit érdekel? Ha a férfi túltette magát a dolgon, akkor neki nem fog problémát okozni ez a dolog. Most inkább azonban elterelte erről a figyelmét, nehogy Malfoy rájöjjön az elsuhanó gondolataira.

A férfi megint kezet csókolt neki, majd körbevezette a házban. A többi helyiség is pazarul volt berendezve, amin elámult Hermione. Malfoyék tényleg gazdagok voltak.

Vacsora közben Hermione elmesélte a történetét, ami miatt bosszúszomjas volt. Malfoy csak mosolygott a lányon, de megértette a haragját. Utána rátértek Malfoy ajánlatára.

- Nos, Ms. Granger. Mint tudja, én a Sötét Nagyúr szolgája vagyok. Megértem a vágyat, ami hajtja Potterék ellen. A Nagyúr magának biztos, hogy adna esélyt a túlélésre és a bosszúra is. Mit gondol?

- Csatlakozzam a seregéhez? Egy mugliszületésűt biztosan nem venne be!

- Ebben téved, kisasszony. Beajánlom magát!

Hermione elgondolkodott. Végül is, mit veszíthet? Így legalább lesz lehetősége bebizonyítani azoknak az ostobáknak, hogy vele nem lehet szórakozni. Feltüzelve nézett rá a vele szemben ülő férfira.

- Rendben! Velem nem szórakozhatnak! – mondta határozottan, a szürke szemekbe nézve.

A férfi elmosolyodott, majd átnyúlt az asztal fölött, és megfogta Hermione hideg kezeit.

- Megtaníthatnám egy-két dologra, hogy hogy viselkedjen. Kezdhetnénk itt… – azzal előrehajolt, és erőszakosan megcsókolta a lányt.

Hermione először szabadulni akart, hogy ne nézze Lucius olyan könnyű prédának, de aztán hagyta magát. Felállt, megkerülte az üvegasztalt, majd kinyújtotta a kezét a férfi felé.

- Mi lenne, ha megmutatná nekem újra a fenti hálószobát?

- Maga nem ismer engem eléggé… – húzta össze a szemét Malfoy.

Durván megragadta a lány kezét, majd szinte felvonszolta az egyik emeleti szobába. Hermione kicsit megijedt, de nem akart visszakozni, Kicsit beleharapott a szőke ajkába, hogy figyelmeztesse: ő nem egy a sok közül!

A férfinek valószínűleg tetszett a vadsága, mert nem hagyta abba a dolgot. Lelökte Hermionét az ágyra, majd durván letépte róla a ruhát. Hermione megdermedt, majd az előbbi vadságával ellentétben félénken szólalt meg:

- Én még nem…

- És? Te akartad! – A férfi közönyösen nézte a lány ijedt arcát, majd visszatért a testéhez.

Hermione behunyta a szemét, majd megérezte magában a férfi hideg ujjait. Lucius nem volt romantikus alkat, egyből rátért a lényegre.

Hermione úgy érezte, hogy egy kicsit túlságosan is elsieti a dolgokat, de összességében élvezte az aktust.

Utána gyorsan felöltözködött, majd felvette hideg álarcát:

- Mikor ajánlasz be, Lucius?

- Holnap, kedvesem. Légy türelemmel. Nekem kell majd elvinnem téged a Nagyúr elé. Majd bemegyek a boltba, most pedig menj! Majd a beavatásodat is megünnepeljük! – Vigyorgott.

A férfi ezzel befejezettnek tekintette a dolgot, betakarózott, majd a fal felé fordult. A lány szó nélkül kiment az ajtót, majd a kapunk.

Otthon aztán elégedetten mosolygott. Nem egészen így képzelte el élete első ilyen éjszakáját, de mivel már semmi sem volt a régi, örült, hogy így történt. Lucius durva és erőszakos volt ugyan, de neki tetszett.

*

Malfoy következő héten kedden jött a boltba., az arcáról sütött az elégedettség. Odament Hermionéhoz, majd a szokásos kézcsók után elmondta a híreket:

- A Nagyúr már ma este látni akar. Azt hiszem örül, hogy ilyen hírességet kaphat.

Hermione gonoszul elvigyorodott, majd odament Luciushoz.

- És ezt neked köszönhetem? – simított végig a karján, miközben egy pillanatra sem vette le a szemeit a férfiéről.

- Pontosan – emelte fel büszkén a fejét Malfoy.

Megbeszélték, hogy mikor megy ma este a lány Luciushoz, mert együtt kellett menniük Voldemort színe elé. Hermione délután végiggondolta, hogy most mi is fog történni vele, valamint, hogy hogy jutott el idáig. Érezte, hogy gurul lefelé a lejtőn, de nem érdekelte, mert úgy gondolta, hogy ez így rendben van, talán most bosszút állhat mindazért a keserves dologért, ami az elmúlt évben érte őt.

Este teljes lelki nyugalommal sétált a Malfoy-kúriához. Ott nem időztek sokat, egyből hoppanáltak Voldemort táborába. Lucius vezette a hoppanálásnál, de úgy, hogy máskor magától is odataláljon.

A táborban már sokan összejöttek, mert részt akartak venni Granger beavatásán, meg, hogy egyáltalán a saját szemükkel bizonyodhassanak meg róla, hogy Hermione tényleg eljön. Érdekes módon, Voldemort is előjött a fogadására, jobb oldalán Bellatrix Lestrange-dzsel.

Malfoy a Nagyúr láttán térdre ereszkedett, Hermione pedig követte a példáját. A Halálfalók gúnyosan elvigyorodtak a látványon.

- Nos, Ms. Granger, ha jól sejtem… A nagy Harry Potter régi barátja… –  suttogta a mágus összeszűkült szemekkel.

Nézte a lány reakcióját a névre, de Hermione uralkodott magán, csak a lelkében tombolt a harag. A varázsló azonban kiolvasta a szeméből a gyűlöletet, mert elégedetten elvigyorodott. Intett neki, hogy felállhatnak, de kövessék őt.

Bementek egy kör alakú nagyobb térre, ami Hermionét a cirkuszra emlékeztette, ráadásul a többi Halálfaló körbeállta őket. Mindenki levette a csuklyáját, mintegy ünnepelve a főszereplőket. Hermione meglátta régi professzorát is közöttük, pontosan vele szembe állt kifejezéstelen arccal, de a lány mintha csalódást látott volna a szeméből sugározni.

Voldemort ünnepélyesen bemutatta Grangert a többieknek, majd el kellett mondani a lányak egy esküszöveget, ami szerint hűséges marad hozzá halálig. Ezután egy kicsit fájdalmasabb dolog következett: megkapta a Sötét Jegyet.

Amikor ránézett a bal alkarjára, akkor már tudta, hogy nincs visszaút. Összeszorult a szíve erre a gondolatra, de ezért is a régi barátait okolta. Elhatározta, hogy mostantól lezárja a szívét, nem fog hatni rá semmi és senki érzelmileg.

Voldemort csöndben figyelt a karját tanulmányozó lányt, majd megszólalt:

- Ez még nem elég bizonyíték. Kapsz egy feladatot, amivel kétségtelenné teszed, hogy közénk tartozol. – Hermione bólintott. – Meg kell ölnöd Ron Weasleyt.

A Halálfalók jeges csöndbe burkolóztak, Hermione is ledöbbent. Kicsit megijedt a gondolattól, hogy ölnie kell, de tudta, hogy nincs más választása. Bátran belenézett Voldemort vörös szemeibe, majd újra bólintott, ezúttal határozottabban és látványosabban.

- Még ma megteszem, Nagyúr.

- Ezt el is vártam – mondta halkan, elégedetten a mágus. – Nem kell visszajönnöd a gyilkosság után, meg fogom tudni. A következő gyűlés három nap múlva lesz – mondta immár mindenkinek.

A Halálfalók szétszéledtek, miután Voldemort elment. Egyenként odamentek Hermionéhoz, és bemutatkoztak neki. Piton is odajött, majd csókot lehelt a kezére, és színlelt örömmel üdvözölte köreikben.

- Soha nem gondoltam volna magáról – tette hozzá összehúzott szemekkel.

Hermionéban felmerült egy gondolat. Ha Piton még mindig Dumbledore-hoz hűséges, akkor megtudja az egész Rend az eseményeket, ráadásul a feladatát is. Tudta, hogy minél hamarabb kell cselekednie, mielőtt a Rend tagjai megakadályozhatnák.

Sietve elbúcsúzott mindenkitől, majd hoppanált. Londonban egy keresőbűbáj segítségével megtalálta a fiúkat, akik ostoba módon egy mugli bárban töltötték a szabadidejüket.

A lány rezzenéstelen arccal lépett be a bárba, majd sétált oda régi barátaihoz. Ők bambán nézték a sötét tekintettel lépkedő lányt.

- Hermione! Nahát, rég láttunk – szólt oda bizonytalanul Harry.

Granger nem szólt semmit, csak felemelte a pálcáját, és rájuk szegezte. Harry le akarta fegyverezni, de Hermione nonverbálisan kivédte a bűbájt, majd egy sötét, Harry számára ismeretlen bűbájjal harcképtelenné tette a fiút, aki megfagyott az asztalnál ülve.

Szó nélkül Ron szívére szegezte a pálcáját. Ron elsápadt, amikor rájött, hogy Harry nem tudja megvédeni. A saját pálcájához kapott, de nem volt elég gyors.

- Avada kedavra! – suttogta Hermione.

Ron összecsuklott, nem mozdult többé. Hermione rápillantott Harryre, akinek csak a szeméből sugárzott a döbbenet. Rávigyorgott, majd megfordult, és elhagyta a szórakozóhelyet, ahol kitört a pánik, mert a muglik nem tudták mire vélni a dolgot.

Egyenesen a Malfoy-kúria felé tartott. Lucius már a kapuban várta. Tudta, hogy hamar fog végezni a lány, nem számított másra. Hermmione odament hozzá, Lucius pedig büszkén átkarolta a vállát. Rámosolygott, majd azt mondta:

- Ezért megérdemelsz egy kis kényeztetést…

Szerző: Eliza                                                                                   Kritika