Hogyan tanul a lovas a lovára befolyást gyakorolni?

A lovas lovára combbal, szárral, súllyal és derékkal fejthet ki hatást. Természetüknél fogva elsősorban:
a, a combok előrehajtóan*)
b, a szárak visszatartóan

*) Ha itt azt mondották, hogy a combok "természetüknél fogva előrehajtóan hatnak a lóra, úgy ez csak feltételesen felel meg a valóságnak, amennyiben a combra való előrementés csak a lónak ehhez való szoktatásán, nem pedig természetes ösztönén alapul, amely engedelmességet a ló bármikor meg is tagadhat. Eredetileg és ösztönszerűen a ló a combok nyomására vagy ütésére ezek után való rúgással vagy megfelelő hátsó láb emelésével reagál. Ezek tehát a lovat nem előremenésre, hanem legfeljebb állóhelyben való lépkedésre ösztönzik és csak akkor válnak előrehajtó segítséggé, ha a velük kifejtett nyomás vagy ütés (a ló érzékenysége szerint) már a lovas ülőcsontjaiban kezdődik -a meghúzott derekával kifejtett nyomás eredményeképpen. Igy tehát ennél az előrehajtó tevékenységnél is a lovas dereka játssza a főszerepet, mert csak ennek a lóra bizonyos fokig mechanikailag kényszerű hatása mellett fogja a ló az előrehajló combot, mint olyant respektálni. Ebben mutatkozik azután a különböző lovasok egyénenként változó intenzitása, mely egyénenként különböző mértékben nyilvánul meg

c, a súly fordítóan hat, míg a derék a szükséges hidat képezi a különböző behatások összekötésére és egyszersmind ezeknek érvényt szerez. Ezekkel a behatásokkal a következőkben egyenkint foglalkozunk.
Az intenzitást, amellyel ezeket az egyes behatásokat alkalmazzuk, egyedül a ló érzékenysége szabja meg. Azonban egyikkel sem lehet oly erővel hatni, hogy ezek által a lóra mechanikai kényszer álljon elő. Abból, hogy egy behatást többekkel együtt alkalmazunk, a kombinációk és árnyalatok végtelen lehetősége adódik. Ily kombinációkat, melyekkel a lovas akaratát a lónak tudtul adja, "segítségeknek" nevezzük. Megkülönböztethetünk segítségeket a meginduláshoz (lépésben, ügetésben, vágtában), a ló jobbra vagy

Balra hajlításához, a megállításhoz, a fél visszatartáshoz, stb. Minden ilyen segítség több befolyásból áll, amelyeket egyszerre kell alkalmazni, hogy a ló a lovast megértse.
Itt ezért sohasem beszélünk comb vagy szár "segítségről", hanem mindig csak combbal, vagy szárral való, "befolyásról".
Közelfekvő gondolat, hogy a lovas az egyes befolyásokat eleinte külön-külön ki akarja próbálni, hogy később, ha ezekkel már megbarátkozott, "segítségeket" adhasson. Ez lóháton ilyenformán nem igen lehetséges, mert a ló a behatásokra csak akkor reagálhat helyesen, ha ezekből többet egyidejűleg és oly összetételben alkalmazunk, hogy ezek a ló részére mint "segítségek" érthetőkké váljanak. Ha pl. a száraknak a hatását külön ki akarnánk próbálni anélkül, hogy egyidejűleg aló megértéséhez szükséges kiegészítők derék- és combhatásokat a helyes mértékben is alkalmaznánk, akkor a ló nem fogja tudni, hogy mit csináljon. Fejét emelhetné, vagy süllyeszthetné is, a szárak nyomásának engedhetne, vagy ellenszegülhetne, épp úgy fejét is rázhatná: csak azt az egyet nem tudná: megérteni azt amit a lovas tőle kíván.

A lovast tehát kezdettől helyes segítségek adására kell tanítani. Ezt a legegyszerűbb segítségekkel kell megkezdeni, mint a megindításhoz (mind lépében, mind ügetésben) és megálláshoz szükséges segítségek. Ezek ugyanis azért a legkönnyebbek, mert a szükséges befolyások jobbról és balról egyformák és a testsúly áthelyezése nélkül adhatók.

Ennél nehezebbek azok a segítségek, amelyeknél a szárral és combokkal kifejtendő befolyásokat jobbról és balról külön-külön kell alkalmazni. Ezek ennélfogva eleinte álló lovon gyakorlandók, mivel mozgásközben a lovas addig, amíg még egyensúlyával küszködik és még nem tudja eléggé és helyesen a ló mozgását követni, könnyen megmerevíti magát, különösen ha ilyen különféle befolyásokat követelnek tőle. A lovarda szögletein való áthaladást a nyugodt újonc ló a lovardában önmagától is végzi és ezzel lovasát a testsúly befelé való áthelyezésére tanítja: de utóbbi ezzel még nem tanulja meg a segítséget a fordulat helyes végrehajtására megadni.

Ehhez a ló eleje és hátulja körül való fordulatok az elengedhetetlen előgyakorlata. Ezeknek gyakorlása tanítja legjobban a lovast annak megérzésre, hogy miképpen kell a jobbról és balról váltakozó befolyások alkalmazásával aló hajlításához és fordításához szükséges segítséget megadni. Ha a lovas elsajátította az érzést a jobbról és balról különféleképpen kifejtendő befolyások összeműködését illetően és képes e fordulatoknak első lépéseit helyesen végrehajtani, akkor a befolyásoknak ugyanebben az összetételben mozgásközben való alkalmazása sem fog már nehezére esni. Igy ezután a lovas a hajlított lóval való lovagláshoz, a mozgásközben való fordulathoz és vágtában való beugratáshoz szükséges segítségek megadására már annyira elő van készítve, hogy mindezeket már a megfelelő érzéssel és nyomatékkal megkísérelheti: a lovasnak ekkor már nem lesz oka a megmerevedésre. Minél finomabbá és észrevehetetlenebbé válik a segítségadás, annál tökéletesebb a harmónia ló és lovas között.

A COMBOKKAL VALÓ BEFOLYÁSOK
Az alsó combok hatnak:
a) Közvetlenül a heveder mellett: "előrehajtóan".
Ehhez a lovas már a lovaglás kezdetén megkapja az érzést, ha lovát álló helyzetből mindkét alsó lábszár odaszorításával vagy oda ütögetésével megindulásra készteti:
b) Körülbelül egy tenyérnyire a heveder mögött: "oldalra léptetően", vagy az oldalra lépést (oldalra való kitérést) megakadályozóan, vagyis "ellentartóan".
A lovas evvel a befolyással már igen korán megismerkedik, ha megérzi, hogy lova álló helyzetben a heveder mögött kifejtett egyoldalú combnyomásra farával egy-két lépésre az ellenkező oldalra a patanyomból letér és fordítva ismét visszatér a patanyomra.
A comb tehát az azonos oldalú hátsó lábra hat. A lovasnak ehhez való érzése idővel annyira kifejlődik és kifinomodik, hogy a combbal való behatások magától értetődő, szinte reflexmozgásokká válnak, amelyeknek működésbehozása már nem is tudatosan, hanem ösztönszerűen történik. A kifejtendő erőnek a mértéke a ló érzékenységétől függ, a lovasnak pedig meg kell éreznie azt, hogy a combok odaszorításával, vagy azoknak a odaütögetésével kell-e hatnia.
A ló a combnyomásnak nem kényszerből engedelmeskedik. A fiatal lóval eleinte a combot a lovaglópálca segítségével kell megérteni. De miután minden ló a comb hatása iránt eltompulhat, vagy a comb ellen is vetheti magát, igen fontos, hogy a ló érzékenységét és engedelmességét a combok hatása iránt állandóan fenntartsuk. Ezért a combok fekvése állandóan és nyugodt legyen: ha pedig befolyást akarunk velük gyakorolni, akkor ezt fokozatos erővel tegyük mindaddig, amíg a ló annak -szükség esetén ismét pálca segítségével- engedelmeskedik.

AZ ALSÓ COMBOK FEKVÉSE
a) Ezeket nem szabad a lótól elterpeszteni: ha ezt tennénk, akkor túl nagy mozdulatot kellene tennünk ahhoz, hogy használhassuk, azonkívül ezek a lovat is meglepnék és megijesztenék. Lábikránkkal egy papírlapot a ló testén kell tudnunk állandóan tartani.
b) Az alsó combokkal sem kapaszkodni, sem préselni nem szabad, különben a lovas kifárad és a ló könnyebb nyomás iránt eltompul. Minél könnyebb nyomást fejtünk ki velük, annál kevésbé fáradunk ki és annál finomabb a lóval való összhang.
c) A combok fekvése nem szabad, hogy a lovasnak kellemetlen érzést vagy nehézséget okozzon és önmagától kell adódnia. A kezdő lovasnak e tekintetben sokszor nehézségei vannak, de ezeket különböző gyakorlatokkal megszüntetheti. Kényszerrel nem lehet természeteset, fesztelent elérni, hanem ellenkezőleg csak merevséget érhetünk el vele.

A KENGYEL HOSSZÁNAK MEGÁLLAPITÁSA
Általános szokás a kengyel hosszát lóra szállás előtt karral megmérni, ami megközelítően helyes is: pontosan azonban a kengyelt csak a nyeregben ülve igazíthatjuk.
A kengyelek hosszúak, ha a lábhegyeket le kell nyomni, hogy a kengyelt tarthassuk, vagy ha ezáltal a combnak a ló testével való érintkezése megszűnik.
A kengyelek túl rövidek, ha a ló testének az alsó combokkal való érintkezése oly szoros, hogy utóbbiakat már nem tudjuk szabadon mozgatni. A túl rövid kengyel az alsó lábszárakat és térdeket felemeli és ezáltal az ülep a nyereg legkeményebb pontján túl hátrafelé kitolódik. A lovas ezzel elveszti ülésének biztos alapját és akaratlanul is combjával kapaszkodik. (székülés).
Helyesen csatolt kengyelek lehetővé teszik, hogy a lovas lábszáraival a ló testével az érintkezést kényelmesen fenntartsa, továbbá azt, hogy a kengyelek, ha ezeket a lovas netalán elvesztené, felemelt lábhegyeknél ismét a lovas talpa alá kerüljenek.

A KENGYEL TARTÁSA
A kengyelt a talp közepén tartsuk úgy, hogy a bokaizület szabadon mozoghasson. A lábat bokáig a kengyelbe dugni csak akkor helyénvaló, ha a lovasnak a kengyelben különösen biztos támaszra van szüksége, mint az ugratásnál és versenylovaglásnál.

A FELSŐ ÉS ALSÓ COMBOK SZÖGELÉSE
Erre szabályt felállítani nem lehet, miután a szög mérete egyrészt a lovas combjának hosszától, másrészt pedig a ló test domborúságától függ. Minél hosszabb a lovas lába és minél keskenyebb a ló, annál hegyesebb a szög: minél rövidebbek a lábak és minél hatalmasabb a ló teste, annál nyitottabb a szögelés. Ebből kifolyólag minden lovasnak keskenyebb vagy hatalmasabb, szélesebb lovakon más-más kengyelhosszal kell lovagolnia.

A TÉRD FEKVÉSE
A térd lehetőleg mélyen feküdjön. Ez nem azért szükséges, hogy a térd ott valamilyen befolyást fejtsen ki, hanem azért, mert a térd magasabb vagy mélyebb fekvésétől függ a combok és az ülep fekvése is. Lovunkat lehetőség szerint combunkkal mélyen fogjuk át, hogy minél nagyobb felületen nyerjünk érintkezést a ló testével. A felhúzott magas térd túl víz szintesen fekvő felső combbal és hátrafelé kitolt üleppel, ú.n. "széküléssel" jár. A hajlított lóval való lovaglásnál, minden fordulatnál, valamint rövidvágtánál a lovas térdét és sarkát süllyessze mélyebbre. A lovas derekának meghúzásával egyszersmind megtanulja mindkét térdét is lenyomni, ha annak izmait mindkét oldalán megfeszíti, a belső térdét pedig akkor, hogy ha derékizmait csak ezen az oldalon feszíti meg. Ez a mozdulat egyúttal mindkét vagy csak az egyik ülőcsont előretolásával van összefüggésben, mert részben ugyanazon izmok fejtenek ki tevékenységet. Ha a lovas megtanul erre figyelni, akkor nem esik nehezére derekának meghúzásával együtt térdeit is lenyomni.
A térdek lenyomásának azonban határa van, még pedig:
1. Nem szabad ezáltal az alsólábszárakkal a lótesttel való érintkezést feladni, ami nagy, hosszúlábú lovasoknál kis lovakon könnyen előfordul.
2. Nem szabad az alsócombokat túlságosan hátravenni, ezeknek közvetlenül a heveder mögött van a helyül, hogy előrehajolhassanak.
3. Nem szabad a biztos támaszt a 3 támaszponton elveszíteni, különben ú.n. "villaülés" keletkezik.
A térdek mindig tapadjanak a nyereghez, úgy, hogy azokból a lovas alsólábszárait szabadon és tetszés szerint mozgathassa. Ennélfogva nem szabad ezeket állandóan erősen a ló törzséhez szorítani, mert ezáltal mozgási szabadságukat elvesztik: ez csak akkor válik szükségessé, ha a lovas bizonyos körülmények között biztos támaszra szorul, mint pl. az ugratásnál és a versenylovaglásnál.

A LÁBHEGYEK TARTÁSA
A lábhegyek rézsút előre mutatnak. Tartásuk önmaguktól szabályozódik: ha a lábhegyek pontosan előremutatnak, akkor a lovas, ha a lábát térdben jobban meghajlítja, az alsólábszár ikrájával a lótest mellett mozog felfelé, anélkül, hogy ezzel erősebb nyomást gyakorolhatna és így a combnak nem lesz hatása. Ha a lábhegyek derékszögben kifelé állanak, akkor az alsólábszárak kapaszkodnak, merevek, a lovas nem képes velük a lóra érzéssel hatni.
Olyan lovasnak, akinek még arra van szüksége, hogy combfekvését másokkal megítéltesse, nincs érzése. Ezt mindenkinek önmagának kell legjobban tudni, mert csak ő maga érezheti, hogy kényelmetlen-e a combok fekvése, hogy a helyes kengyelhosszal lovagol-e, hogy tudja-e a kengyeleket talpán tartani, hogy állandó érzést tud-e fenntartani a ló törzsével és hogy tud-e mindenkor lovára érzéssel befolyást gyakorolni.
De a leggyakorlottabb lovas is érzésének ellenőrzésére szorul, ha elakarja kerülni azt, hogy önámításba essék. Ebből kifolyólag tapasztalt lovasok sokszor egy ideig ismételten kengyel nélkül lovagolnak. Ezen minden kezdőnek gondolkodni kellene.
Időnkint arról is meg kell győződnünk, hogy alsócombunkkal tényleg állandó könnyű érzést tartunk-e fent a ló testével, vagy ezt csak képzeljük? E célból léptessük a ló farát egyoldalú combhatással egy fél lépést az egyik oldalra és azután ismét egy fél lépést a másik oldalra: ezt állóhelyben, de mozgásközben is megtehetjük. Ebből minden lovas megtudja ítélni, hogy nem csalta-e meg az érzése, hogy nem kellett-e combjaival nagy mozdulatot tennie, mert ezek el voltak terpesztve, vagy hogy elegendőnek bizonyult-e ezeknek a fokozottabb nyomása? Minél többet ellenőrizzük ilyenformán combunk fekvését, annál jobban fejlődik eziránt az érzésünk is. Minden csak látszólagos jó combfekvés rossz és merev, ha nem képesíti a lovast arra, hogy helyesen és érzéssel hasson velük lovára.

Forrás: Pointernet
****************************************************************************************************
A szárakkal való befolyások

Általánosságban túl sokat beszélnek a kéz és a szár hatásáról, minek következtében a legtöbb lovas arra hajlik, hogy kezével kelleténél többet dolgozzon. Igy sokszor azt is halljuk, hogy "ennek vagy amannak a lovasnak jó keze van". A lovasnak a keze csak akkor lehet jó, ha nyugodt, -ez pedig csak akkor lehetséges, ha a lovas simulékonyan, a nyereghez tapadva ül: ez magában foglalja azt, hogy tudja derekát helyesen meghúzni, a ló mozgását követni, továbbá a lovát derekával és combjával a nyugodtan tartott kézhez előrehajtani, szóval: hogy helyes befolyása van. Igy tehát inkább ezeket kellene a lovason dicsérni, nem pedig a fősúlyt a "kézre" helyezni.
A kézzel való befolyás szintén fontos, de távolról sem olyan fontos, mint azt általában hiszik. Minél könnyebb és kevesebb tevékenységet fejt ki kezével a lovas, annál tökéletesebb a lovaglása. A kezek túlerős használatában nagy veszély rejlik.

Ezért hölgylovasoknak, mert gyengébbek, rendesen jobb kezük is van mint a férfiaknak, akik itt erejüket szeretik fitogtatni.
A lovas kezét csak akkor használhatja tetszése szerint, ha ezeknek tevékenysége teljesen független marad attól a rázkódástól, amelyet a lovas felső teste a ló mozdulatai által szenved. Ehhez a felső és alsó kar izmainak és csuklóinak teljes elengedettsége szükséges.
Mielőtt a lovas az egyensúlyozást megtanulja, inkább szár nélkül lovagoltatjuk és a lovat kikötjük: ha ezt megtanulta, akkor a kar megmerevítésére nincs oka. Sok lovas karját abban az ütemben táncoltatja, amilyenben felső teste a ló által dobálódik. A karoknak pedig nem szabad akaratlanul ide-oda mozogni, hanem bizonyos ellenmozdulatokkal kell ezeket rögzíteni, hogy a kezek ne rángassák mozgás taktusában a ló száját, továbbá hogy oly nyugodtak legyenek, hogy kezünkben ügetésben egy pohár vizet is tarthassunk. Ez nem tréfa, hanem valóság, melyet minden lovas kipróbálhat.

A két kéz nincsen egy bizonyos helyhez kötve, azonban rendszeresen szorosan egymás mellett a test közepe előtt tartandó oly magasságban és közelségben a testhez, hogy mindenkor a szárakat utána engedhetjük anélkül, hogy ehhez ülésünket bármiképpen változtatni kényszerülnénk.
A felső karok lazán lelógnak, ezeket sem a testtől elterpeszteni, sem ahhoz hozzászorítani nem szabad. Az alsó karok a felső karokkal egy derékszöget alkotnak, a belső vastag alkarizmok könnyedé érintkeznek a csípőkkel anélkül, hogy oda préselnénk, mert ennek erőltetett merev testtartás lenne a következménye. Abból, hogy a lovas csípőjével is keresi az alsó karokkal való érintkezést keletkezik az az ülés, amelyet lovas nyelven "zárt ülésnek" nevezünk. Ezt úgy érjük el, hogy a lovat előrefelé ráhajtjuk a szárra (kézre) és ezzel az előrehajtással úgyszólván a lovas felsőtestével együtt a két alkar felé előre nyomjuk.

A szárakkal csak akkor gyakorolhatunk finoman és érzéssel befolyást, ha a ló szája és a lovas keze között már finom, puha összeköttetés áll fenn. Ha a szárak lelógnak, akkor nem tudunk hirtelenében illő érzéssel a ló szájára hatni, legfeljebb megránthatjuk azt.
Minden szárral való behatás előtt tehát szükséges, hogy lovunkkal előbb a derék- és combsegítségeket elfogadtassuk, azaz a lovat a zablára előre nyomjuk, mert csak ennek megtörténte után szabad és lehet a szárral a lóra befolyást kifejteni.

A szárakkal különféleképpen lehet hatni:
1) Mindkét vagy csak egyik oldalon való utánaengedéssel olyképpen, hogy kezünkkel csukóban megfelelő csavaró mozgást végezzünk vagy esetleg mindkét kezünket karunkkal együtt előre visszük:
2) Mindkét oldalt vagy csak az egyiken azzal, hogy a szárakat vagy a szárat a kéz befelé csavarásával megrövidítjük még pedig milliméter, de legfeljebb centiméternyire, azonban sohasem a karok hátrafelé húzásával, mert ebben a küzdelemben mindig a ló maradna a győztes fél.
3) Tétlen kitartással, mindkét oldalon vagy csak egyiken oly módon, hogy az ökölbe szorított két kéz eredeti helyén marad.
A szárakkal való befolyást csak az élő lovon lehet elsajátítani, amely egyidejűleg reagál a szár-, comb- és derék segítségekre, tehát:
a) A mindkét oldalon egyformán kifejtett szárbehatások úgy mint a mindkét kézzel való utánaengedés, felvevés, vagy a tétlen ellenkitartás a megindulások, az ügetésbe való elindítás és a megállítások alkalmából sajátíthatók el. Arra nézve, hogy nem követtük-e el a legnagyobb hibát azaz a száron való húzást, a "hátraléptetés" helyes keresztülvitele a legnehezebb, de egyszersmind legmeggyőzőbb próba.
b) Az egyoldalú szárhatásokat, vagyis a jobb és a bal szárral való különféle behatásokat (mint pl. az egyikkel a ló fejét állítani, a másikkal tétlenül maradni, vagy az egyikkel tétlenül kitartani, a másikkal utánaengedni) legjobban az álló helyzetben elvégzett fordulatoknál (a ló eleje hátulja körül) tanuljuk meg. Ezek a leckék, különösen a ló hátulja körül való fordítása, az érzés kifejlesztésénél rendkívül fontos szerepet játszanak s pedig azért, mert ezekben a lovas leginkább megérzi a különféle befolyásoknak az összevágását, vagyis azt, hogy miképpen nyilvánul meg a lónál az ezek között fennálló helyes összhang.

Ilyen egyoldalú szárhúzások szükségesek a hajlított lóval való lovaglásnál, minden fordulatnál és a rövid vágtában: azért fontos, hogy a lovas előbb állóhelyben barátkozzék meg ezekkel a segítségekkel.

A kezek mozdulatai a szárakkal kifejtendő behatásoknál különböznek egyrészt a ló kantározása, másrészt a lovas vezetésmódja szerint.

Polgári lovas körökben a legelterjedtebb vezetésmód a mindkét kézben egyformán elosztott szárakkal való vezetés, mely a legkönnyebben is sajátítható el. Ennek alkalmazásánál igen előnyös, ha előbb mindig a puhábban ható csikózablával fejtünk ki hatást és csak azután az élesebben ható feszítőzablával.

A katonaságnál előirt vezetésmód nehezebben sajátítható el és több tapasztalatot igényel: adott esetben, mint például a lovas és a ló között felmerülő erősebb küzdelmeknél, ajánlatos átmenetileg az előbbi vezetést elosztott szárakkal alkalmazni. A katonai vezetésnek az az előnye, hogy a szárakkal való befolyást finomabbá teszi, amennyiben a lovast főleg csak a balkezével való vezetéshez szoktatja.

A "Fillis" -féle vezetésnek két fajtájával a lovas még finomabb befolyást gyakorolhat a szárakkal, mert ezeknél még nagyobb különbségeket tehetünk egyrészt a csikózabla feligazító s másrészt a feszítőzabla összeszedő hatása között. Aki a katonai vezetést megszokta, annak eleinte ez a vezetésmód nehézséget fog okozni, mert teljesen más tartást követel a kezektől, de aki ebben gyakorlatra tett szert, sok esetben a vezetésnek e két fajtáját igen előnyösen használhatja, különösen olyan lovaknál amelyeknek hosszabb és vékony, nehezen rögzíthető nyakuk van (telivérek) és amelyek hajlamosak fejükkel a függőleges vonal mögé visszacsuklani. Természetes, hogy itt is az előrehajló derék- és combsegítségek domináljanak állandóan a szárakkal kifejtett hatások fölött.

A szárak kezelésénél a legnehezebben az sajátítható el, hogy velük minél gyengébb hatásokat fejtsünk ki és ezeket sem egymagukban, hanem mindig csak a többi befolyásokkal együtt és ezekkel összhangban. A főszerep mindig a derékkal, combbal és testsúllyal kifejtett befolyásoknak jut, mert minden befolyásnak az előrehajtás az alapja, amiből minden más hatás adódik, -éppen úgy, ahogyan a repülőgéphez szorosan hozzátartozik a motor és a légcsavar.

A feszítőzablával a lónak sokkal könnyebben okozhatunk fájdalmat mint a csikózablával, mivel az előbbi mint emeltyű hat. Fiatal lovak belovaglásánál, elrontott lovak javításánál, a segítségekre való engedelmesség helyreállításánál ezért a csikózablát használjuk, mert a ló ehhez sokkal gyorsabban nyer bizalmat. Előrehaladt idomítás tökéletesítésére azonban a feszítőzabla nélkülözhetetlen

A szárakkal való befolyásnak minden lovasban éppúgy reflexmozgássá kell fejlődnie, mint a combok tevékenységének, amihez semmi gondolkodás sem szükséges.

A kezeknek mozdulatai a szárakkal kifejtendő befolyásoknál csak a csuklókban végzett lényegtelen elfordításokból állanak, amiről különben is majdnem minden oktató túl sokat szokott magyarázni, mert hiszen minden segítség, így a fordulathoz való is, elsősorban az ülésből indul ki. Ahhoz, hogy egy szárat utána engedjünk vagy azt erősebben állítsuk, elegendő a kéz egész csekély elcsavarása: ezt kipróbálás útján könnyen megtanulhatjuk. Teljesen helytelen volna, ha például a fordulatokhoz való segítséget csakis a szárakkal adnánk: ebből kifolyólag itt a kezek mozdulatait nem is írjuk le, hogy ennek elhallgatásával még inkább aláhúzzuk a kéz működésének lényegtelenségét.

(ábra)
A lovaglás oktatásánál kezdetben rendszerint a lovat csikózablával kantározzuk s csak később tanítjuk a fiatal lovast a feszítőzablával való vezetésre. Előbbi esetben a szárak kezelése sokkal egyszerűbb és így gyorsabban megérthető, utóbbinak pedig az az előnye, hogy a lovak kellemesebben mennek (úgy, mintha ki lennének kötve) és kevésbé rázzák a lovast.

forrás:pointernet