Szobor lábához érve, Pearl, és Csonti látja, ahogy egyre nagyobb a tömeg. Mindenki kicsínosította magát. Minden apró kis csontját kifényesítette, régen mosott ruháját kitisztította. Minden lény már érezte legbelül, a tudat alatt, valami változás következik be. De ezt az érzés a parádénak tulajdonították.
- Látod mennyire megvannak kergülve?- mondta Pearl, és idegesen csóválta a fejét.
- Én nem akarok oda menni, én félek tőlük… - mondta Csonti, és leállt az út közepén.
- Nem kell félned, itt vagyok, gyere! – biztatta Pearl. Csontos bizonytalanul elindult, de még mindig nem mert közel menni a néphez, aki már észre is vette őket. Minden egyes léptüket hunyorogva nézték.
- Most mi van? –tette szét kérdően a kezét nekik Pearl.
A tömeg elfordult, tudta, hogy egy darabig nem tudnak mit tenni ellenük.
- Te, tényleg igaz, amit Csontos Blackről beszélnek? –kérdezte az egyik erős izmos lény, akinek furcsa hamubőre volt, és tapintásra pikkelyes volt az.
- Hát Power Black, én úgy tudom… De miért engem zaklatsz Power?
- Hogy miért? Mi is a neved… ööö, jah, Pletyi Balck! Neked tudnod kell! –gúnyolódott.
- Őszintén megvallva, igen, úgy tudom, hogy Csontos pajtásunk ember volt. Én nem tudom, hogy hogy kerül ide, és semmit sem értek. Azt sem tudnám elképzelni milyen volt emberkénk. Jaj, nem tudom.
- Neked tudnod kell! – emelte feljebb a hangját Power. – Én nem akarom itt látni… nézz rá… - mondta, és mindketten elkezdték nézni Csontit. – Látod? Az egész csak egy törpe csontváz világos lepellel. Ő egy senki…- suttogja félelmetesen, úgy, hogy még Pletyi is megdermedt. – Ő egy senki, és azon merengek, hogy hogy büntessem meg.
Power volt a „verőlegény” Black Cityben ha valami nem tetszett neki, elintézte az illetőt. Persze ez nem fordult elő gyakran, mivel egyszer – senki se tudja hogyan -, a főnök, Gerard egy üzenetet hagyott neki, amiben most ő fenyeget, hogy ha nem fejezi be, akkor el kell hagynia Black Cityt. Power a levél után kicsit visszavett, de most újra előtört a régi énje, és szét akarta tépni Csontit.
- Nyugodj meg, nyugodj meg. – ismételgette Pletyi.
- Sziasztok! – köszöntött oda nekik egy hölgy.
- Szia! –köszönt vissza Power, majd összeérintették az orrukat. –ez volt a puszi-.
- Mi a gond?
- Hát a köhöm…hogy is mondjam? Power egy kicsit ideges. –magyarázott Pletyi.
- Na de mégis miért?- kérdően meredt a pikkelyes arcába.
- Csontos Black. –válaszolt egykedvűen.
- Mi van vele?
- Hát, amit tegnap is emlegettem otthon. Tudod? Hogy egy ember…, és el kell mennie, vagyis pusztulnia kell! –húzta a száját Power.
- Nem a mi dolgunk eldönteni! –teremti le a nő.
- De…- kezdett bele Power.
- Nincs de! Nem teszel semmit, megértettél?
- Igen… - mondta, és hunyorgott mellé.
- Tessék? Nem hallom. –teszi a kezét a ”füléhez” –ami persze nincs neki, de valakitől látta, hogy így kell tenni-.
- IGEN!- emelte fel a hangját Power, és már a nőre is haragudott. Legbelül már fortyogott a düh. Ha előtör, az félelmetes lesz.
- Rendben most menjünk. – karol a nő a párjába, aki szinte ugyan úgy nézett ki, mint ő, csak sötétebb, és alacsonyabb volt. – Most mennünk kell Pletyi, ne haragudj. – és ezzel elmentek… vagyis totyogtak.
- Rendben, menjetek. De várunk titeket a parádéra! Remélem, jöttök! – kiabál utánunk Pletyi, de választ nem kapott.
Mikor a szerelmes pár az otthonába ért, Power még mindig a dühtől forrt.  A nő leült a fésülködő asztalhoz, és ismét elkezdte mondani a magáét, közben pedig egy speciális krémfélével kente be magát,amitől világosabb lett a bőre, és a szeme köré érdekes sminket varázsolt.
- Meg mondtam, nem a Te dolgot eldönteni, hogy ki éljen, és ki nem! Apám is megmondta, sőt a Nagyfőnök is, hogy le kell állnod. Akkor megtetted… most újra kezdenéd a gyilkolás? Miért jó neked, az, hogy mindig balhé van körülötted? Kinek érzed Te magad?– néz hátra a nő. Látja, ahogy Power lehajtja a fejét. Bűntudta van! – gondolta elégedetlen. De nem ismerte fel, hogy nem erről van szó. Nem képzelt bele, hogy szeretett másik fele, épp azon elmélkedik, hogyan ölje meg őt. Visszafordult, és folytatta.
- Ha újra előjön a dühben fortyogó Power, én, elhagylak! Engem nem érdekel, én elhagylak!– közli nyugodtan a nő.
Power agyában hullámzott a kegyetlen szó, ELHAGYLAK! A mellette elterülő kandallóból kihúzott egy kemény anyagú, éles tárgyat, és hatalmas lendülettel a nőnek támad. Ütötte, ahol csak érte. A nő hatalmas sikolyokat eresztett ki a torkán. Levélszínű szemében tükröződött Power véres dühe.
- Neeee – suttogta utolsó szavait a nő, de Power nem hagyta. A most már enyhén világos pikkelyes bőrébe mélyen beleeresztette a fegyverét, és erősen forgatta benne, a szívénél. Ekkor egy erős, piros nedv csordul ki, ami végig folyt a nő mellkasán. Nem sok, épp hogy volt. Power a homlokát ráncolta. Erősen kezei közt tartotta a párját,- akinek már a szeme is lecsukódott-, finoman végig húzta vastag ujját a nő mellkasán, pont ott, ahol a ”vér” utat tört magának. Először megszagolta az ismeretlen nedvet, majd a szájához érintette, és megkóstolta. Power érdekes ízt vélt felfedezni, talán még tetszett is neki. De ekkor villámcsapás szerűen az eszébe jutott, hogy ez a felesége idegen nedve. Elengedte a szorításból, a nő pedig élettelenül a földre zuhant. Power behunyta a szemét, mint aki épp elgondolkodik a vele töltött szép napokon, majd mikor újra kinyitotta, szinte vörösen szikráztak a szemei.
- Áruló voltál magad is, és ezért védted azt a szutykot! –mormogta magába. Kiment a kertbe, és a legnagyobb fáról letépett egy óriás levelet, amibe könnyen bele tudta csavarni a nőt, majd elvitte a sűrű rengetegbe, még mielőtt besötétedett volna, és ásott neki egy nyugvó helyet, beledobta, aztán tovament, hogy megkeresse Csontit.