Lassan, és talán félve lépett Kim a házba. Az egyetlen ház, ahol belül színek is vannak. Nem sok, de vannak. Csontos valahol, valamelyik folyosón megtorpant, egy képet figyelt, és ott is maradt. Ezúttal most Pearl fogta meg Kim kezét. Bekopogtak, és beléptek. Minden pont úgy volt, ahogy Pearl mesélte. A kisasztal…, a gyertya, a könyv… , A NAGYKÖNYV? Emelte rá tekintetét Kim, és szinte az álla is leesett.
- Üljetek le! – mondta Gee, és ismét rágyújtott. Kim eddig a könyvet kémlelte, de a gyönyörű hang hallatán felé nézett. – Szóval, te vagy, te vagy….
- Kimberly vagyok! –segítette ki a lány.
- Igen, Kimberly… – és lassan kifújta a füstöt. –Én Gerard vagyok, Gerard Way. Ma velem kell lenned. Pearl, te most menj, este találkozunk, a parádén, és mindhárman felvonulunk.
- És… - kezdi el Pearl.
- És igen, jöhet Csonti is. De most menj.

És lassan, féltve Kimet, kilépet az ajtón, megkereste Csontit, és visszamentek a szoborhoz, ahol már sokan tudták az egy órával ezelőtti dolgot. Az egész város készülődött már.
- Most mi lesz?- kérdi Csonti Pearltől.
- Mire gondolsz?
- Hát a parádé meg lesz tartva. És mi lesz utána? Mióta az eszemet tudom, a mai napról álmodoztunk. Mindenhol a parádé a parádé. De most, hogy eljött, most ezek után mi lesz? Megszűnik Black City?
- Csonti! Ez meg hogy jutott eszedbe? Megszűnik? Miért szűnne meg?
- Mert a mai nap után nincs értelme a világunknak.
 Nincs értelme ezek után…. Visszhangoztak az ijesztő szavak Pearl fejében. Mélyen elgondolkodva baktattak mindketten a város felé.

- Szóval…- töri meg a kínos csendet Gee. - … Van valami kérdésed?
- Miért van itt ilyen sötét?
- Ez a kérdés?
- Emberek vagyunk, nem? És beszélgetni készülünk. Szeretném látni a másik ember arcát, akivel kommunikálok. – Gerardot rettentően megrázta ez a pár szó. Igaza van a lánynak…emberek vagyunk , gondolta, majd felállt, és elhúzta a függönyt, amit már vagy egy évtizede nem tett meg. Belenézet a fehér napba, és a pupillája összeszűkült. Akaratlanul is feltörtek az emlékek, de nem hagyta, hogy elfoglalják az agyát, és megbénítsák. Mélyet szippantott a cigibe, és visszaült. Vele szembe ült ez az okos, szép,  és intelligens lány, aki mégis csak a kiválasztott.
- Köszönöm…- mosolyodott el a lány. – Szóval, a világot te teremtetted?
- Igen. – mondta Gee, és közben nem tudta leemelni a tekintetét Kimről. A lány is végig tartani próbálta vele a szemkontaktust, de voltak pillanatok, amikor zavarában elemelte a figyelmét. Ilyenkor valami furcsa bizsergés kerítette hatalmába. Nem tudta volna elmondani miért, és mit, de érezte.
- És hogyan? Hogy tudtál létre hozni egy olyan világot, ahol nincsenek színek? És Csontvázak beszélnek…
- Elhiszed, tehát látod…- vágott közbe Gerard. Felállt, és Kim háta mögé sétált, most öt is szemből sütötte a nap. – Ha nem hinnéd el, nem lennél itt. Tényleg a legjobb ember jött. – közölte Gee, és a szája sarka az egyik irány felé pozitívan megemelkedett. Kim hátratekintett, és látta a hamis mosolyt. A lány arca is megkönnyebbült, nincs mitől félnie… Mind két kamasz csak vigyorogtak egymásra szüntelen. Aztán elmúlt a pillanat. Gee lába beremegett, le kellett ülnie. Kim arrébb húzódott, és Gee mellé telepedet.
- Nem szerettél a földön élni?
- De, szerettem. Ott voltak a barátaim, bandám, a családom…
- Jah, igen. Tényleg, nagyon jó hangod van, és tetszik az első albumotok. My Chemical Romance… nagyon jó név.
- Igen, az volt. Mesélj, mi van oda kinn?
- Hát, Pearl megszentségtelenítette a szobrodat. –nevette el magát Kim.
- Nem Black Cityre gondoltam. Nem sokára visszatérek a földre, haza megyek, hiába nem vár otthon senki.
- És mi lesz a városoddal?
- A város a parádé után…
- Mi lesz vele?
- Nem sokára beesteledik. Itt az idő. És Black City utolsó éjszakája is elérkezett.
- Utolsó? –rezzen össze Kim, melyre Gee csak egy gyenge bólintással felel.