- Nem sokára ránk esteledik. – szólt Pearl, és Csontosra emelte a tekintetét. – El kell vinnünk a főnökhöz.
- Na de… miért? – kérdi meglepődve Csonti.
- Ő parancsolta így.
- Állj! –torpant meg egy pillanatra Kim, mikor felfogta, róla beszél a két lény. – Hova akartok vinni?
- Hát tudod Kim, a főnökhöz. Akiről meséltem neked.
- Igen, tudom, nem vagyok olyan hülye. De miért kellene nekem odamennem?
- Mert azt mondta! – emelte feljebb egy fokkal a hangját Pearl, és tovább mentek. Kimben tudatosult, eljött a pillanat, találkozni kell a ”nagy emberrel”. Titkon örült neki. Lassan megpillantották a kisházakat, és az üvegen át, Kim látta a furábbnál furább arcokat. Pár méterre egy hatalmas szobor volt. Talán ez volt az egyetlen tárgy, amely fura színt hordott magán. Mi emberek, csak rozsdának mondjuk, de őnekik ez a szobor volt a mindenük. / A szobor a főnököt ábrázolta/. A csemeték csodálva terítették rá tekintetüket. A szerelmesek itt csókolóztak, az idősek e szobrot akarták utoljára látni, mielőtt tovább mennek.
Kim is csodálkozva nézet e szobor felé, de csak a nagy tömeg miatt.
- Tuti, hogy Pletyi Black hirdeti a hülyeséget. – mondta Csonti, és közel, egész közel húzódott Kim, és Pearlhöz. Ahogy egyre közeledtek, a tömeg szétnyílt, és a közepes magasságú, kövér ember valóban rikkantott.
- Ma lesz a Parádé! Asszonyok, gyerekek! Készüljetek. Eljött a nap, amire a teremtés óta vártunk. – kiabálja Pletyi, ám ekkor még nem veszi észre a közeledő három alakot. – Pearl Black, a lusta, és elkényeztetett fantom lett a kiválasztott! Lényeim! Hagyjuk mi ezt? Hagyjuk, hogy a legrosszabb fantom vezesse az áldozatott?
- Khöm, köhöm… - koppintott Pearl a csontos újaival Pletyi hátára, aki ijedten tekintett vissza rá. – Te nem híreket mondasz, hanem lázítasz. – közelebb hajolt, majd lassan, halkan suttogta. – A szavaidért pedig megfizetsz még! – Pletyi nem szólt semmit, merev arccal bámult Kimre. Ettől a lány zavarba jött, és hátrálni kezdett. A többiekre nézett, azok is nézték. Akik nem Kimberlyt bámulták, azok sűrű gonosz szikrát szórtak tekintetükkel Csontira. Ettől Csonti is hátrább lépet. Pearl mire feleszmélt, a barátai már három méterrel távolabb voltak.
- Hey, Lények! – hívta fel magára a figyelmet Pearl. – Ő itt Kimberly. Az ember. Ő, ő egy jó ember. – mondta remegő hanggal . A nép félelmetes sugdolózásba kezdett.  Ekkor az egyik felkiáltott.
- És mi van Csontival? Ő miért él még mindig? Ő egy áruló! – a tömeg még hangosabb lett. Szájuk a dühtől szinte habzani kezdett. Pearl kiabálásba kezdett, de nem figyeltek rá.  Ekkor a lehető legbátrabb dolog jutott az eszébe. Megfogta szobor karját, és felhúzta magát. Mindenki tátott szájjal figyelte, hogy szentségteleníti meg ez a semmirekellő fantom ezt a gyönyörű szobrot.
- Ti mihaszna nép! –kiált hangosan Pearl. – Ti fele annyit nem értek, mint ez a lány itt, és Csonti! Ti… - Pearl nem tudott mit mondani, csak állt ott, és valami nagyon marta őt ott benn. Elgörbült a szája, és halkan folytatta. – Ők a legjobb barátaim, ha valaki ellenük van, az ellenem is van. – és lelépett a szoborról, a tömeget arrébb nyomta, és megölelte Csontit és Kimet. – Nyugalom, semmi baj nem lesz, most megfordulunk, és elmegyünk innen, elmegyünk a főnőkhöz, rendben? – surrogta, és ők pedig észrevétlenül bólogattak. – És ha most megengeditek, mi távozunk. – erre elindultak. A nép kellően sokkolva volt, az utóbbi negyed óra cselekedetei láttán, de Pearl mélyebb nyomott hagyott bennük az utolsó mondattal: - Megyünk a nagyfőnökhöz. Átadom, hogy üdvözlitek. – gúnyos mosoly jelent meg az arcán, sarkon fordult, megfogta barátai kezét, és tovamentek.
- Nem tudom mi sokkolt jobban. Az, hogy a barátjának nevezett egy embert, és egy csalót, vagy az, hogy ráállt a dicső szoborra, vagy az, hogy valahogy elferdítette az arcát, és vidámnak tűnt. Itt senki se lehet vidám! –mondta az egyik lény, aki telesen levélszínű csontozattal rendelkeztet, őt mindenki csak Black Blacknek nevezett.
- Nyugalom Black. – mondta Pletyi, erre persze mindenki felkapta a fejét. – Mármint Black Black. Most azonnal megcsinálom, el kell mennem, szerkeszteni.

- Na, ez nem volt semmi, mi? – vidáman baktatott Pearl.
- Nem tudom, mi lesz ezek után. – bizalmatlankodott Csontos, és még mindig Kim kezét szorongatta.
- Én sem tudom. Azt sem tudom, hogy egyáltalán jó ötlet volt e visszajönnöm.
- Persze hogy az volt! Vár rád ő is.
- Ő is, ő is. Semmit nem tudok róla. – fakadt ki Kim. – Vagyis amit tudok, azt vagy nem hiszem el, vagy…
- Mit nem hiszel el? – néz fel rá Csonti, mint kisgyerek a mamájára.
- Olvastam sok mindent róla. Hogy egyszer csak eltűnt a földről, és egy titokzatos könyvel együtt, aminek köze vagy a fekete parádéhoz, tehát a mai naphoz…
- Igen. Szerintem azért minden a mai nap miatt alakult ki. – mondta Pearl. – Mától minden megváltozik!
Csonti megállt, Kim is, végül Pearl. Felnéztek, és látták, a nagy vaskaput, ami beengedést nyert, arra a helyre ahol Ő lakik.
- Mennünk kell! –lépett előre egyet Kim.