Kim nem látott semmit, csak a sötétség vette körül. Kezét maga előtt tartva lépdesett lassan, és bizonytalanul. Már mehetett egy ideje, mikor hirtelen hatalmas, hajókürt szerű hangot hallott, amitől megijedt, és elkezdett visszafelé szaladni. Csak szaladt, és szaladt, de fogalma sem volt merre kell mennie, hogy hazajusson. A levegőt is egyre szaporábban vette, és a lábai a félelemtől elkezdtek remegni. Aztán még gyorsabban kezdett el futni, majd megbotlott egy faágba, és elvesztette az eszméletét. Aztán öntudatlanul feküdt, órákon át.

…

Erős fény világította csukott szemét a lánynak, aztán a fény hirtelen árnyékká fordult. Kim érezte, valaki áll felette, és minden bizonnyal ő vet rá árnyékot. Kim hirtelen felpattant a földről, megdörzsölte a szemét, és leült a mellette lévő fa tövébe.

- Minden bizonnyal ebben estem el. –mondta magában, és a földből kiálló gyökérre fókuszált.

- Igen az volt a bűnös! –szólalt meg egy hang a háta mögül.

- Ki az? Ki beszél? Gyere elő! – emelte fel aggódó tekintetét Kim.

- Jól van, jövök …, -és előlépett egy furcsa teremtmény a fa mögül.

- Ki vagy? –teszi fel a kérdést a lány, és ekkor elé állt.

- Helló, a nevem Pearl. – mutatkozott be a lény. Kim felállt, és ránézett. Szemeivel felmérte az egész testét. Egy világos, szürkés öltöny volt rajta, mely helyenként szakadt volt. Nagyon magas volt ez a teremtmény, hosszúak voltak a kezei, és a lábai is. Lenézett, és látta a fekete fényes lakkcipőjét. Utána a kezét mérte fel, az egyik kézfején nem volt bőr, csak a csont. Mindkét csuklóján fekete kesztyű volt, melynek az új része le volt vágva. Kim félve bár, de felnézett rá, csokornyakkendőjére rá volt varrva egy-egy gyöngyszem.  A lány belenézett egyenesen a szemébe, amely szintén szürke volt, akárcsak az öltönye. Ami egyszerre feltűnt a szemével kapcsolatba, hogy nem volt neki szembogara, vagyis pupillája. Aztán az ajkára nézett, mely már látásra is puhának tűnt. Vérvörös ajka feldobta a fehér arcát. A feje tetején volt egy sapka szerűség, az alól pedig fekete, kócos, gondozatlan haj kandikált ki.

- Mi vagy te? –kérdi Kimberly meglepődötten.

- Te ki vagy? És mit keresel itt?

- Én Kimberly vagyok, és én azon az ajtón jöttem be, és …

- Ajtón? –vágott közbe Pearl. – Te egy másik világról vagy? Szuper! Én találtalak meg, tehát az enyém vagy … A NagyKönyv is meg írta, hogy egyszer eljössz.  - ragadta meg finoman a lány karját.

- Mi? Én nem vagyok se a tied, se másé … - kiabálta Kim, és próbálta magát kihámozni az idegen lény karjaiból.

- Jól van ember! Nyugodj meg! Egyáltalán ember vagy? És mi az a testeden? –kérdi Pearl, és a lány mellére mutat.

- Mi más lennék? Ne bámuld a mellem! …. – takarja el magát a lány. - Miért, te nem vagy az?

- Ugyan már, nem, nem vagyok ember, ne sérts meg effajta feltételezéssel! Te nőstény vagy? –lepődött meg.

- Mi? Nőstény? Nem! Én lány vagyok! De te mi vagy?

- Fantom! – bólintott Pearl.

- Hogy? Micsoda, ffff.. – Kim-ből mély röhögés tőrt elő. – f.. .fantom? Na, ne viccelj már, most komolyan!?

- Mit komolyan? – Kim újra nevetett, Pearl-t ezzel mélyen megalázva. – Én egy fantom vagyok, nem pedig embergyerek!

- Én nem vagyok gyerek! –fagyott le Kim arcáról a mosoly.

- Nem, te nőstény vagy. Nem értem. A NagyKönyv nem ezt írja. – jár fel s alá Pearl és kezével az ajkát dörzsölte. – Tudtuk, hogy jössz, de egy hímnek kellett volna eljönnie, nem egy nősténynek…. Várj! Ha te ma itt vagy, akkor holnap lesz a Parádé is.

- Milyen parádé?

- Majd meg tudod, nem lenne szerencsés, ha elmondanám.

- Mond el! – hisztizett Kimberly.

- Nem! – erősködött Pearl.

- Na! –kérlelte a lány kezét összekulcsolva, és hízelgő tekintetét a fantomjára szegezte.

- Nem! – közölte, aztán pár percig nem is szóltak egymáshoz. - Nem szeretek vitatkozni! Béke? – ajánlotta fel később Pearl.

- Mármint hogy béküljünk ki?

- Igen! Mi más? Jajj, emberek, ti mindent annyira túlbonyolítatok!

- Te kezdted, nem mondod el, hogy mi ez az egész! –vág vissza Kim.

- Ne kezd! –utasítja a lányt csendre egy kósza legyintéssel. – Szóval bejössz velem a városba? Útközben lassan, apránként majd mindent megtudsz.

- Ok. Miféle városba? – érdeklődik Kimberly.

- Asszed’ ebből áll a mi világunk? Ez itt csak a pereme a mi Black City-inknek.

- Black City? Ez a város neve?

- Ja! Én pedig Pearl vagyok  - mutatkozik be ismét -, Pearl Black! Jegyezd meg, itt mindenkinek ugyan az a vezetékneve. Szóval, én vagyok a te vezetőd, mivel én találtam rád. Olyan szerencsés vagyok. Anyám hitt benne, hogy én vagyok a kiválasztott, de soha nem gondoltam volna, hogy igaza lesz.

- Mi van? Kinek, mit, hogyan…, és egyáltalán miért? –értetlenkedik Kimberly.

- Mit nem értesz? –kérdi Pearl.

- Őszintén? Semmit!