Kimberly erősen csapta be maga után az ajtót remélve, hogy az anyja is meghallja. Lefeküdt az ágyára, és nyakig betakarózva, mély zokogás lett úrrá rajta. Mélyen elmerült a gondolataiban, puha, selyem takaróját pedig egészen a feje búbjáig felhúzta. Kegyetlenül hiányzott neki az édesapja. Már nem volt semmi sem, ami vigasztaló lehetne a számára. Pár hete még reménykedett benne, hogy az anyja megváltozik, és végre nem csak magával, de Kim-mel is foglalkozik egy kicsit. De az ilyen nehéz időben is csak magára gondolt Marie. Egyszer sem ment oda a gyerekéhez, hogy meg kérdezze hogy, hogy van, vagy hogy nincs e kedve beszélgetni? Persze Kim-et sokféle gondolatok zaklatták. Felült az ágyba, könnyeit letörölte, és csak bámult maga elé. Idegennek érezte magát a szobájában. Kicsi volt az egész, és sötét. Kim a tiltás ellenére rágyújtott, és betett a discman-jébe egy cd-t. Csak hallgatta max hangerőn a kedvenc bandája zenéjét. Mélyet szívott a cigarettába, és tüdejében tartotta azt, hosszú időn át. A füst lassan, lebegve szállt a kicsi szobában, és beterítette vele a helyet. A szoba egyik falán volt csak ablak, de az is nagyon pici volt. Gyenge félhomályban ült Kim, és miután elszívta a cigijét, elővette a rajzfelszerelését, és elkezdett rajzolni. A hely különleges hangulatot, és ihletett adott a lánynak, aki ez által szebben rajzolt, mint valaha. Legtöbbször mások számára furcsa dolgokat szokott firkálgatni. Általában túlvilági, vagy nem létező dolgokat szokott rajzolni, mint például temető, szellemek, vámpírok, farkasok, stb.

Miután Kim elkészítette az újabb művét, el akarta rakni a fiókjába. Ahogy kinyitotta fiókot, ott volt az anyja képe, ahogy ott áll az apja koporsója mellett talpig feketében. Persze mind ez nagyon gyönyörű gyöngyház színű keretbe volt foglalva, és üveg is fedte. A lány letette az asztalhoz, majd a tükör elé lépett. Letörölte a könnyét, elővette a fekete szemcerkáját, és kihúzta a szemét, hogy a fájdalmát ilyenféle jelképpel leplezze. Mindezek közben ismét elborította őt a fájdalom, és a düh. Odalépett az asztalhoz, és bámulta fotót, amiből annyi kétség sugárzott. Kim felkapta a képet, és a falhoz csapta. Az ütközés pillanatában jött rá, talán nem kellett volna ez tennie. És jött a becsapódás. Az egész fal üresen kongott, és hamis rejtjeleket küldött. Az üzenetet Kim kicsit későn vette fel. Odament a falhoz, és belecsapott. Még mindig az üres kongást halotta. Odébb állt két méterre, és ismét belecsapott a falba, de ott nem volt meg az a kongás. Utána a másik oldalra lépett kettőt, újra bele ütött a falba, de ott sem volt meg a visszhang. Újra visszaállt középre, és elkezdte érdekelni a dolog, vajon mi lehet a fal mögött? Aztán háttal állt a falnak, és tekintetével körbenézett a homályos szobán. Szeme összeszűkült, nem sok mindent látott …, valamire, azonban mégis rájött, mégpedig, hogy ezt a falat egy teljesen más tapéta fedi, mint a többi hármat. Kim ismét a fal felé fordult, és elkezdte letépni a tapétát. Hevesen tépte, úgy, mintha az élete múlna rajta. Miután végzett, furcsán nézett maga elé. Meglepő látvány fogadta. Egy ajtó volt az, amit látott. Kim próbálta kifeszíteni, de nem ment neki. Egy lépést hátra lépett, és az ajtót bámulta, amire szavak voltak írva, mint pl.: My Chemical Romance, Gerard, Frank, Mikey, Bob, Ray, New Jersey, és egy-két átfirkált női név, amiket nem tudott kiolvasni. Végig simította a kezét a faajtón, és egy szálka ment a kezébe, amitől az elkezdett vérezni az ujja. A vér ráfolyt az ajtóra, és hirtelen mintha a vércsepp betűket vetetett volna rá. Lassan a kusza betűk összeálltak egy értelmes mondattá, ami a következő:

„Welcome To The Black Parade”

Ezután pedig az ajtó fekete színűvé változott, és teljesen magától kinyitódott. Kimberly nem félt, bátran belépett a bizonytalan sötétségbe. Azt gondolta, semmi veszteni valója nincs, be kell oda mennie.