A ló védőruházata

A lábak védelme: A lábvédők
A lábszárvédőt a lónak mind a négy lábán használják a lábszáraknak munkában való védelmére. Általában könnyen tisztán tartható, szintetikus anyagból készül, tépőzárral rögzíthető és belül párnázott. A fokozotabb védelmet nyújtó változatok terepversenyeken használatosak.

A bokavédő a hátsó lábak bokáit védi, és általában díjugratásnál használják. Az ínvédő a sérülékeny inak védelméről gondoskodik. Az elöl nyitott változatokat díjugratáshoz,az elülső lábakon használják.

A bevágó gumiharang elsősorban ugratás vagy futószárazás közben védi a pártaizület környékét és a sarokvánkosokat. Legtöbbszőr gumiból készül, és vagy tépőzárral rögzitik, vagy felhúzzák az elülső patákra. A gumiharangot szállításkor is gyakran felhelyezik a ló lábára.

A pártavédő gumiharang funkciója hasonló a gumiharangéhoz, de mivel hosszabb a szára, kissé jobban védi a csüd alsó részét is.

Az úti szárvédő hosszú, vastagon párnázott lábszárvédő, ami a csánktól ás a lábtőtől egészen a pártaizületig védi a ló lábát. Az úti szárvédő pontosan illeszkedjen, de ne legyen szoros, ne nyomja a ló lábát. A rögzítő csatok kívül legyenek, a csatolások vége ne lógjon szabadon és hátrafelé feküdjenek.

Fásli
A fáslik munka - legtöbbszőr díjlovaglóedzés és tereplovaglás - közben védik a ló lábszárát. Főleg gyapjúból, vagy kevert pamutanyagból készülnek, változó rugalmasságúak és általában lágy vattarétegre vagy e célra készült fáslipárnára tekerik fel. A fáslit egyenletesen és nem túl szorosan kell feltekerni, nehogy elszorítsa a vérkeringést vagy a nyomásával okozzon sérülést, ezért a kezdő lovasok számára a lábszárvédők használata biztonságosabb. Az úti fásli szélesebb, vastagabb anyagból készül, vastag párnázó bélésre kell feltekerni és ragasztószalaggal rögzíteni. Amikor a fáslit terepversenyek alkalmával az ütést felfogó anyagra feltekerve használjuk, a tépőzárat a biztonság kedvéért ragasztószalaggal is rögzíteni kell.

Takaró

Hidegebb vidékeken a dús téli szőrzetet növesztett munkalovat megnyírják, majd éjszaka és a munka nélkül töltött időszakokban takaróval védik őket a hidegtől. Erre azért van szükség, mert a vastag szőrzet alatt megizzadt ló hideg, nedves időben nehezen szárad meg és könnyen megfázhat. Az istállóban nem szabad túl vastag takarót tenni a lóra, mert ettől hajlamosabb lesz a megfázásra. Némely lovak érzékenyebbek a hidegre, mint társaik, ezért a takarók használatának módját elsősorban a józan ész diktálja. Ma már lótakarókból is olyan nagy a választék, hogy egy-egy "elkényeztetett" lónak egész "ruhatára" lehet a különböző alkalmakra, de azért általában két vagy három bőven elegendő. A huzatba burkolt dunyhát a háztartásokban már régen felváltotta a paplan, és nincs ez másként az istállóban sem. A steppelt istállótakaró a legtöbb helyen átvette a lóra borított nappali vagy éjszakai pokróc helyét. A modern takarók egyrészt egyszerűbben tarthatók tisztán, másrészt könnyebek, és ha a ló hasa alatt pántokkal rögzítik őket, akkor legtöbbszőr nincs szükség hevederre sem, így semmi nem nyomja a ló testét.

Az esővédő takarót a szabadban végzett munka sorány vagy a legelőn is használják, és célja egyrészt a ló tisztán és szárazon tartása, másrészt a megnyírt állat testének védelme a hideg időben. Vízhatlan, bélelt műszálas anyagból vagy bélelt vászonból készülhet. Az egyik népszerű típus az új-zélandi pokróc néven ismert.

A nappali takaró gyapjúból készül és legtöbbszőr versenyeken, az egyes számok között használják a ló melegen tartására. Gyakran a tulajdonos vagy a szponzor emblémája vagy színei díszítik.

A szárítótakaró anyaga jó nedvszívó képességű szövet. Használható a nappali takarókhoz hasonlóan, vagy utazás közben is, de fő funkciója az izzadt ló megszárítása. A könnyű nyári takaró pamutból vagy más vékony anyagból készül, és feladata, hogy meleg időben, szállítás közben tisztán tartsa a lovat.

A gyakorlópokrócot általában a nyereg alá helyezik, hogy könnyebb munka vagy sétalovaglás közben melegen tartsa a ló hátá és lágyékát. Egyes változatai vízhatlan anyagból készülnek.